Somogyi Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-02 / 153. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. július 2., csütörtök Kaposvár 5 Felszólítások a tartozóknak A tervezett adóbevételnek csak egy részét fizették be Felszólításokat, fizetési meghagyásokat postáz ezekben a napokban az önkormányzat adóügyi iro­dája. Az iparűzési adóbe­vallás és a különbözet be­fizetésének határideje ugyanis egy hónapja lejárt. Dr. Klapsz László irodavezető elmondta: még mindig ér­keznek adóbevallások az önkormányzathoz, a felszó­lításoknak köszönhetően jú­liusban talán javul a helyzet. A késés egyébként nemcsak az adózók hibája: az önkor­mányzat számára sem jó a május 31-i határidő. Mind­össze egy hónapjuk lenne ugyanis, hogy hétezer ka­posvári vállalkozó iparűzési adó-ügyeit elintézzék. A ja­nuár elsejei emelés eredmé­nyét is csak a második félév­ben lehet majd érzékelni, hisz a törvény szerint az első félévi adót még az előző évi adóelőleg alapján kell fi­zetni. Pedig nem mindegy, hogy ez hogyan teljesül, hi­szen a helyi adók közül ez a legjelentősebb összeg. A ter­vezett 940 millió forintos adóbevételből eddig 400 mil­lió forint folyt be az önkor­mányzat kasszájába. Az iro­davezető szerint még 600 millió forintra számíthatnak. Kedvező a helyzet a gépjár­műadók esetében. A terve­zett 140 millió forintból már 82 milliót befizettek. A kommunális adónál is egyre kevesebb a gond, rendszere­sen befizetik ezt az összeget. Az idén 57 millió forintos bevételre számít ebből a vá­ros. Nehezen oldja meg vi­szont az adóügyi iroda a köz­gyűléstől múlt év végén ka­pott „házi feladatát”. Decem­ber 31-én pontosan 100 millió volt az adóhátralékok mér­téke. Ebből legalább 40 mil­liót be kell szedniük. Az adó­ügyi iroda ezzel nagy fába vágta a fejszéjét: megpróbál­kozik az inkasszóval, fel­ajánlja a részletfizetést, vagy éppen a gépjárművet — ami után tulajdonosa nem fizette be az adót — kivonatják a for­galomból. A jelek szerint ezek a szigorítások eredmé­nyesek lesznek. (Jakab) Egy baráti hétvége Háromnapos közös ünnepség a függetlenség napján A hétvégén folyik a sör, baseball és focicsapa­tok mérkőznek, divat- bemutató, bűvészpa­rádé és koncertek vár­ják a kaposváriakat a sportcsarnok melletti területen: magyar-ame­rikai barátság hétvége lesz. A világon először ünnepük együtt a laktanyán kívül más országban az amerikai kato­nák a civilekkel a független­ség napját — hangzott el a rendezvényről tartott teg­napi sajtótájékoztatón. Dóm Zoltán, a szervező cég veze­tője elmondta: amerikai kezdeményezés volt a közös ünneplés. Megjelenítésében politikamentes rendezvényt szeretnének. Kérik a kör­nyéken lakók türelmét, igyekeznek óvni a nyugal­mukat, amit az is jelez, hogy pénteken és vasárnap 22 óráig tart a fesztivál, és szombaton is csak 23 óráig. Minden amerikai katona és polgári alkalmazott 23 óráig kapott kimenőt mindhárom napon. A csaknem harminc program mindegyike ingye­nes lesz, egyebek között fel­lép Varga Miklós, a Latin Combo Band, a Baby Sisters és Gergely Róbert. A gyere­kek bábszínházát, bűvész­parádét és zenés műsorokat láthatnak. A szombat esti zenés tűzijátékon 30-40 mé­teres vízfüggönyre fognak lézerrel varázsolni. Baráti hétvége lesz. (Katona) Felkészítik a vezetőket A megelőzés menetközben is megtérül Aki kirándulni készül, jól teszi, ha időben megis­meri az úticél legfonto­sabb jellemzőit. így ugyanis könnyen tete­mes kiadástól, bosszú­ságtól menekülhet meg. Ezt Sinkovics Ferenc alezre­des, a megyei közlekedés- rendészeti osztály vezetője tanácsolta az útra készü­lőknek. Az utóbbi időben ugyanis nemcsak a hazai közlekedési előírások vál­toztak, hanem külföldön is szigorodtak. Legfrissebb példaként Szlovéniát emlí­tette, ahol megszigorítot­ták a szabályokat. Lakott területen a korábbi hatvan helyett ötven kilométer a megengedett legnagyobb sebesség, ezen kívül 90-es tempót engednek. Az au­tóúton száz kilométeres sebességgel vezethetnek, az autópályán 130 a maxi­mum. A kijelölt gyalogos és pihenő övezetben azon­ban legfeljebb öt kilométe­res sebességet engedélyez­nek. Az alkohol fogyasz­tást szigorúan veszik: a hi­vatásos járművezetők nem, az úrvezetők is legfeljebb ötezreléknyi italt ihatnak. Újdonság, hogy a rádiótele­fon használatát is szabá­lyozzák. Menetközben csak kihangosítva lehet használni a készüléket. Ha valakit mégis sza­bálysértésen kapnak, cél­szerű a helyszínen kifizeti azt. A közlekedési tudniva­lókról egyébként nem csak a határon, hanem az ottani rádió adásaiban is pontos információt lehet szerezni. Szakemberek egyébként azzal számolnak, hogy megnő a Szlovénia irá­nyába tartó forgalom, hi­szen a magyar állampolgá­rok már személyi igazol­vánnyal is átléphetik a ha­tárt. A tapasztalatok sze­rint számos kaposvári csa­lád ezekben a napokban indul hazai vagy külföldi útra. A közlekedési előírá­sok mellett fontos, hogy az alapvető biztonsági szabá­lyokat is betartsák. (Harsányi) Gyógyfürdő és jazzfesztivál A szervezőirodák az idén nyáron kevés szórakozási lehetőséget kínálnak a kaposváriaknak és az Ide látogatóknak. A polgárok válaszaiból az derül ki, hogy a létező programok­ról sem mindig szereznek tudomást, vagy egysze­rűen nem érdekli őket. Szántó Sándor főiskolai hallgató: — Mivel nem vagyok kaposvári, ezért nem túl sok városi programról hallottam. Fontosnak tartom az általá­nos és középiskolás diákokat érintő programokat. Olyan szórakozási lehetőséget kel­lene biztosítani számukra, amivel meg tudnánk előzni az utcai csavargást, semmit­tevést. A középiskolásoknak például érdeklődési körük­nek megfelelő táborokat, rendezvényeket szervezhet­nének. Talpalté Edina tanuló: — Hallottam különféle fesztivá­lokról. Lesz, amelyikre elme­gyek. Én szívesen hallgatnék meg egy jazzfesztivált és hiá­nyolom a felsőoktatási in­tézmények összevont prog­ramjait is. Szerintem a ka­posvári fiatalok számára az egyik legelérhetőbb — ha nem az egyetlen — kikapcso­lódási lehetőség a Deseda. Krajczer János mezőgazda- sági kistermelő: — Ha nem lenne az állandó munka, most például az aratás, akkor egy gyógyfürdőben pihen­ném tó magam. Jó tókapcso­lódás volna egy zenés nyári színházi előadás is. Tóth István diák: — Nem túl sok rendezvényről hallottam, ennek véleményem szerint főként az az oka, hogy a szer­vezők nem hirdetik meg a programokat. Mivel dolgo­zom, főként a hétvégi, esti szórakozási lehetőségeket ré­szesíteném előnyben. Kis József nyugdíjas: — Nem tudok semmiféle programról, de nem is érdekelnek. Inkább pihenek, ha tehetem. Pál István utcai árus: — Szí­vesen mennék zenés, táncos estekre vagy színházba, de sajnos nem gyakran enged­hetem meg magamnak. El­sősorban az anyagi helyze­tem befolyásolja a nyári programomat, de úgy érzem a szervezők nem is fordíta­nak kellő figyelmet az idő­sebb korosztályra. Négy év alatt ezer lakás A jövőben még inkább kiemelt feladat lesz az otthonteremtés Az otthonteremtés nem szociális, hanem társada­lompolitikai probléma. Ak­kor lesz eredményes, ha az eddig magára hagyott ön- kormányzatok mellett sze­repet vállal benne az állam is — mondta Szita Károly polgármester tegnapi saj­tótájékoztatóján, amelyen Kaposvár lakásépítési helyzetét értékelte. A polgármester szerint most jó esély van erre a szerepválla­lásra: a kormány eltökélt szándéka, hogy hatékonyab­ban fogja támogatni a magán­erős építkezéseket is. Felső korláttal visszaállítja az áfa­visszaigénylésének lehetősé­gét, amit 1995-ben szüntettek meg; csökkenti az első lakás- vásárlás illetékét; pénzügyi alapot hoz létre a panellaká­sok felújítására. — Lehetőségeihez mérten Kaposvár kiemelten foglalko­zott az otthonteremtéssel — számolt be a három és fél év munkájáról Szita Károly. — Önkormányzati beruházásban 50 millió forintért 22 lakás épült. 466 magánerős építke­zés fejeződött be, és 450 van folyamatban, ezen kívül 50 építési kérelmet nyújtottak be a hivatalba. Vagyis a négy év mérlege mintegy ezer új lakás. Az első lakáshoz jutó fiatal házasoknak nyújtott kamat­mentes visszatérítendő és a vissza nem térítendő támoga­tás is az otthonteremtést szol­gálta: 439-en 89 millió forintot kaptak ilyen címen. Az odaíté­lések módja idén változott: ko­rábban 200-300 ezer forintos támogatást kapott egy sze­mély, most kevesebben, de nagyobb összeghez juthatnak. Jelenleg 407 lakáskérelmet tartanak nyilván a polgármes­teri hivatalban, a városnak pe­dig ezer önkormányzati tulaj­donú bérlakása van. — Ezzel nem lehet kielégí­teni az igényeket, nem bizto­sítható a lakásmobilitás — ér­velt a polgármester. — Ezért a következő három év feladata, hogy évente legalább 50-60 millió forintot fordítsunk ön- kormányzati bérlakások építé­sére, amihez állami támoga­tásra számítunk. Az önkor­mányzati tulajdonú területe­ken lehetőséget biztosítunk lakásépítésre. Erre a célra a rendezési terv a Kecel-hegyet, a Maros utcát, a Róma-hegyet, a Kisgát déli részét, Kaposfü- redet és 26 üres telket jelöl tó. Szita Károly hangsúlyozta: továbbra is dolgoznak az al­bérlők házának a létrehozá­sán, de a megpályázott lány­otthon épületét nem sikerült elnyerni erre a célra. Az albér­lők házában önköltséges áron jutnának albérlethez a rászo­rulók, és meghatározott ideig tartózkodhatnának ott. Katona József HÍREK Sok a segélykérő Na­ponta több száz ember fordul meg a városházán. Az ügyfelek zöme a szoci­ális osztályt keresi fel. A legtöbben segélyek inté­zése miatt jönnek. Ezen kívül a napi ügyfélforga­lom nagy részét az adó-, és építési iroda, valamint a közszolgálati-, népes­ségnyilvántartó iroda bo­nyolítja le. Rendbontások csak nagyon ritkán for­dulnak elő. Hangosabb szóváltás, elégedetlenke­dés főleg abból adódik, ha valaki számára kedvezőt­len döntést hoznak. Tűzoltó zivatar Tűz ütött ki tegnap éjjel a kaposvári piacon. A tűz az piaci üz­letek egyikében keletke­zett. A tulajdonos szeren­cséjére a baleset akkor történt, mikor az éjszakai zivatar a legjobban tom­bolt. A helyszínre érkező tűzoltóknak így már csak a tűz maradékaival kellett megbirkózniuk. Üveg- és textilfestő stúdió nyílt Kihaló szakma az üvegfesté­szet, pedig a színes üvegen beáramló fény szeretete rég­óta él az emberekben. Színes üvegeket, ajtó- és ablakbeté­teket, valamint térelválasztó­kat kínál a Béke utca 97-ben tegnap nyílt üveg- és textil­festő stúdió. Kovács Valéria tulajdonos ebből az alkalom­ból azt mondta: az üvegfest­mény atmoszféra-teremtő erejével szeretne fényt és hangulatot vinni az emberek életébe. A kabinfestmények­kel például kedvenc abla­kunkat díszíthetjük, vagy épp a szürke házfal sivárságát ta­karhatjuk el. FOTÓ: KOVÁCS Segítséget kínálunk SOS Élet telefonszolgálat, 19-07 óra között ingyenesen hívható: 82/317-300 Alfa-hang Alapítvány ingyenesen hívható: 80/630-333 Gyermekjóléti Szolgálat 8-16 óra között hívható: 82/424-658 Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 5, 7: MORTAL KOMBAT II: A MÁSODIK MENET (am.) Sony digital Telefon 315-062: - A Léva köz 1-2. szám előtti parko­lóban az aszfaltból már évek óta hiányzik egy jó nagy darab. Mikor pótolják? Esztétikailag nem szép, ar­ról nem is beszélve, hogy mennyire balesetveszélyes. Gál László, a városgond­nokság munkatársa: — Kö­szönjük a bejelentést, sürgő­sen pótolni fogjuk a hiányt. Bank János: — 1997-ben va­laki név nélkül tett bejelen­tést annak érdekében, hogy a Benedek Elek utcában a járdát és a csapadékvíz el- vezetőt helyrehozzák. A mai napig azonban semmi változás nem történt. Pintér János, a városgond­nokság munkatársa: — Jó lenne pontosan tudni, hogy az utca mely részén szorul felújításra a járda illetve a csatorna. A Benedek Elek utca hosszú, és így pontos meghatározás nélkül nem tudjuk, hogy hol kell a felújí­tást megcsinálni. Bejelentést kellene tenni nálunk konkrét címmel, hogy intézkedni tud­junk az ügyben. Pintér Tünde: — A József At­tila utcában lévő játszótér csúszdája tönkrement, a homokozót is egyre több kisgyerek szeretné hasz­nálni. Demeter Györgyné, a vá­rosgondnokság munkatársa: — A jövő héten befejezzük a város összes játszóterének a felújítását, így ezt is. Ha idő­közijén ismét hiba keletkezik valahol, kérjük, jelezzék. Telefon 431-971: — A Topo- nári utca 22-24. szám előtti buszmegállóból már régóta hiányzik a szeméttároló. Pintér Sándor, a város- gondnokság munkatársa: - Köszönöm a bejelentést, rög­tön pótolni fogjuk a hiányt. VÁSÁRTÉRI AUTÓS: 21.45: SZIGORÚAN BIZAL­MAS Kérdezzen: 3“ 316-165 Ezen a kaposvári telefonszá­mon a szerkesztőségünk je­lentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjé­hez, polgárához, azt mi to­vábbítjuk, a választ pedig la­punkban közöljük. Hívásai­kat üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címü­ket, illetve telefonszámukat. ( • 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents