Somogyi Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-01 / 152. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. július 1., szerda Köztisztviselők napja 11 Ma: köztisztviselők napja A köztisztviselők társadalmi megbecsülése törvényi szintre emelésének gondolata vezette a törvényhozókat, amikor 1997. október 21-én törvénybe Iktatta, hogy Július 1-Je a Köz- tisztviselők Napja. Ezzel nemcsak közjogi, hanem erkölcsi elismerését is kifejezte egy demokratikus, törvényesen működő, korszerű ismeretekkel rendelkező politikailag semleges, hivatástudattal rendelkező köztisztviselői kar iránt. Ezzel a köztisztviselők régi igé- , nye nyert törvényi elismerést, hiszen a közigazgatásban dolgozók munkájára, eredményeire és gondjaira, valamint a jövő teendőire irányítható a közfigyelem. A Köztisztviselők Napjára törvénybe iktatottan első alkalommal kerül sor. Országosan és a megyékben is megemlékeznek a köztisztviselői munkáról. A rendezvények alkalmat adnak arra, hogy szó essék a munka értékeléséről, maguk a közigazgatásban dolgozók áttekinthessék munkájukat, összevethessék tevékenységüket a testületek és nem utolsó sorban az állampolgárok, a lakosság elvárásaival. Arra is lehetőséget ad e nap, hogy a társadalom egy nyitott, polgárbarát és szolgáltató közigazgatás működését ismerje meg, és ennek révén támogassa. Megértsék a polgárok, hogy a köz- igazgatásban dolgozók érte munkálkodnak. E napon megerősíthetjük mindazt, amit az országban és a megyében dolgozó köztisztviselők napi munkájukkal naponta bizonyítanak, azt, hogy szakismeretükkel tisztességesen, segítő szándékkal vesznek részt a köz szolgálatában. Legfőbb feladatuk a jogszabályok, az állami szervek és az önkormányzatok döntéseinek végrehajtása, mindezt kellő hivatástudattal a köz szolgálatával és jó szándékkal teszik. E nap alkalmat ad arra is, hogy mi köztisztviselők is végiggondoljuk: megtettünk- e mindent eskünkhöz híven? Tudjuk, hogy hibák, mulasztások, olykor súlyos törvény- sértések is előfordultak. Fontos, hogy ezek napvilágot lássanak, s az indokolt büntetőjogi, fegyelmi vagy anyagi felelősségre vonások megtörténjenek. A készülő Köztisztviselői Etikai Kódex újabb kapaszkodókat ad majd a munkavégzés etikai oldalának megítéléséhez. Munkánkkal kell nyilvánvalóvá tenni, hogy a köztisztviselő az állami és az önkormányzati döntéseknek, jogszabályoknak olyan végrehajtója, aki segítő szándékkal vesz részt közvetlen környezete szolgálatában. E napon számba vesszük a harmadik évezred küszöbén a közigazgatás előtt álló feladatokat, valamint azokat a kihívásokat, amelyek az Európai Unióhoz való csatlakozás kapcsán jelentkeznek. A Magyar Közigazgatási Kar - 1990-ben történt megalakulása óta - a közigazgatásban foglalkoztatott szakemberek érdekvédelmi, érdekképviseleti szerve. Szerénység nélkül állíthatjuk: a szakszervezetekkel együtt jelentős szerepünk volt abban, hogy hosszú évek munkája után sikerült elérni a Köz- tisztviselők Napjának jogi elismertetését és sokat tettünk a közigazgatási szakemberek képzése terén. A kar közigazgatási napokat szervez, szakmai programokat kezdeményez, teret ad a köz- tisztviselők publikációjának. Ez idén hatodik alkalommal rendezzük meg a mára már - országosan legjelentősebb szakmai rendezvényként - a jegyzőkonferenciát. Tisztelt Köztisztviselők! Kedves Kollégák! A Magyar Közigazgatási Kar Somogy Megyei Tagozata nevében tisztelettel köszöntjük Somogy megye valamennyi köztisztviselőjét a Köztisztviselők Napja alkalmából. Köszönjük az önkormányzati és az állami köz- igazgatásban dolgozó valamennyi kollégának Somogy és szűkebb környezete, lakóhelye polgáraiért végzett áldozatkész, felelősségteljes és emberséges munkáját. Kívánjuk, hogy tevékenységüket továbbra is hivatástudattal, felelősséggel a köz megelégedésére végezzék, s készüljenek fel az új kihívásokra. Bízunk abban, hogy Somogybán mind szélesebb körben megvalósul a szolgáltató, polgárbarát közigazgatás, ami kivívja a társadalom, szűkebb és tágabb környezetünk megbecsülését. Somogy valamennyi köz- tisztviselőjének jó erőt, egészséges, munkasikereket kívánunk. Hoffmanné dr. Németh Ildikó Magyar Közigazgatási Kar Somogy Megyei Tagozat elnökhelyettese Dr. Kolber István Magyar Közigazgatási Kar Somogy Megyei Tagozat elnöke A közszolgálat nehéz teher Hoffmanné dr. Németh Ildikót, a közigazgatási kar megyei elnökhelyettesét, Nagyatád Jegyzőjét arról kérdeztük, rang-e ma köz- tisztviselőnek lenni?- Hogy mennyire érezzük rangnak, kitüntetetten fontosnak munkánkat, elsősorban saját önbecsülésünktől függ, de ez még önmagában kevés, a társadalomnak is el kell ezt ismernie - mondta az elnök. - A munka magas színvonalával teremthetjük meg azt a rangot, amelyet a környezet is méltányol. Bár anyagilag még kevésbé, de erkölcsileg egyre inkább törekednek a munkáltatók a megfelelő elismertségre, állami, önkormányzati kitüntetésekkel is honorálják a kimagasló munkát.- Hivatás-e ez a munka vagy foglalkozás?- Ez egy olyan szolgálat, ahol az ember vállalja: egész életét a nyilvánosság előtt éli. Csak az maradhat a pályán, aki a munka és az élet minden szintjén tisztességHoffmanné dr. Németh Ildikó gél, erkölcsileg és szakmailag kikezdhetetlenül helyt áll. Ehhez elhivatottság kell, foglalkozásként végezni ezt a munkát nem lehet.- Több pénz reményében ezrek hagyják el a pályát. Mi a helyzet Somogybán?- A gazdasági szférában is foglalkoztatható magasan képzett szakembereket nehéz a közigazgatásban tartani, hiszen itt a kötött bérrendszer miatt elmaradnak a bérek az üzleti élethez képest. Ugyanakkor a pályaelhagyás ritka. Az a tapasztalat, hogy aki megpróbálta a szolgálat nehéz terhét, nem szívesen hagyja abba.- Milyen az utánpótlás, honnan jönnek, milyen reményekkel választják ezt a pályát a fiatalok?- A hagyományőrzés, családi tradíciók továbbélése ezen a pályán ritka és nem vehető észre különbség települések szerint sem. Szinte minden területről érkeznek a fiatalok, akiknek vonzó a ma is biztonságosnak számító közhivatalnoki állás. Itt ha magas fizetést nem is, de értelmes, színvonalas, sikerélményben gazdag munkát találnak, mely- lyel egy kisebb-nagyobb közösségnek segítenek. Az utóbbi években itt a nagyatádi polgármesteri hivatalban is fiatalítottunk, növekszik a felsőfokú végzettségűek száma, ez a ma már egyre bonyolultabb és ösz- szetettebb feladatok elvégzéséhez elengedhetetlen. Bíró Mária A köztisztviselő munkavállaló Az országgyűlés 1992. március 31-i ülésén fogadta el a központi köz- igazgatási szervek, azok területi, helyi szervei, a köztársasági megbízott hivatala, - ma közigazgatási hivatal - és a helyi önkormányzat képviselő-testületének hivatala, hatósági igazgatási társulása, a körjegyzőség köztisztviselőinek jogviszonyát szabályozó, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényt (Ktv.). A törvényalkotó - szándéka szerint - egységes köztisztviselői karra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket határozott meg. A Ktv. hatálybalépése - 1992. július 1. - óta eltelt időszakban a törvény jelentős változáson ment keresztül. Ezek abba az irányba hatottak, hogy az egységes köztisztviselői kar helyett megosztott köztisztviselői csoportokat hozzon létre a jogalkotó. Ezt igazolja az illetményrendszer olyan jellegű szabályozása, amely a központi közigazgatásban dolgozó köztisztviselők részére többletjuttatásokat garantál, ugyanakkor a helyi közigazgatásban közszolgálatot ellátók részére csak azt a garanciát adja, hogy a helyi önkormányzat képviselő-testületé nem állapíthatja meg alacsonyabb összegben az illetményalapot az előző évi illetményalapnál. Másik oldalról viszont - és ez vonatkozik különösen a Ktv. 1997. évi Cl. törvénnyel végrehajtott módosítására - a köztisztviselői jogviszony létesítésének feltételei, a jogviszony tartalmi része, a köztisztviselő kötelezettségei, felelőssége, a vele szembeni elvárások körében egységesen szabályoz valamennyi köztisztviselőre vonatkozóan. Az idén január 1-jétől szigorításokat vezetett be a Ktv. az összeférhetetlenség szabályozásában is. Ezekkel egyetértek, de hiányolom azt a biztosítékot, amellyel a köztisztviselő számára előírt kötelezettségek és az összeférhetetlenségi esetek kiterjesztése mellett ellentételezést adna. Észrevételeinket eljuttatjuk a törvényelőkészítőkhöz, abban a reményben, hogy meghallgatásra találnak. Dr. Kövesdi Ibolya jogtanácsos Nyugdíjasok találkoztak A megyei önkormányzat és a Magyar Közigazgatási Kar Somogy Megyei Tagozata 1997. december 17-én találkozott a megye nyugdíjas köztisztviselőivel. A rendezvényen több mint kétszázan vettek részt, amelyről a résztvevők pozitívan nyilatkoztak, kifejezve azt a szándékukat, hogy az idén is szívesen találkoznának egymással. Úgy gondoljuk, hogy ezeknek az igénynek megfelelve 1998- ban is megszervezzük majd a találkozót, melyre minden valószínűség szerint 1998 augusztusának végén kerül sor. Közigazgatás és etika A köztisztviselők jogállásáról szóló módosított 1992. évi XXIII. tv. 65. paragrafus (3)bekezdése szerint a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum (KÉF) részt vesz a közszolgálat etikai normáinak kialakításában. A törvény nem határozza meg konkrétan, hogy ki alkotja meg az etikai kódexet, ennek tudható be, hogy a törvény előírása ellenére hat éve késik elfogadása. A Magyar Közigazgatási Kar jelenleg társadalmi szervezeteként működik, köztestületté csak külön törvény által válhatna. A kar által kidolgozott etikai kódex csak belső normaként a kar tagjaira vonatkozhat. Az érintett szervek - kormányzat, önkormányzat, közigazgatási kar, szakszervezetek - egyetértésével készülhet el a hatályos törvény rendelkezéseit figyelembe véve a KÉF részvételével a köztisztviselők etikai kódexe. A Magyar Közigazgatási Kar Etikai Bizottsága 1993- ban kidolgozta a kar etikai kódex-tervezetét, az idén pedig a magyar közigazgatási etika alkotmányos alapelveit. Jelenlegi alkotmányunk nem tartalmaz olyan konkrét alapelveket, amelyek a közszolgálatra vonatkoznak. Bizottságunk álláspontja szerint a köztisztviselőkre vonatkozó szabályozás csúcsán az alkotmányos alapelveknek középen a különböző törvényekben, legalján pedig az etikai kódexben rögzített normák rendszerének kell harmonikus egységes egészet alkotnia. Siófokon 1998. szeptember 10-12. között tartandó VI. Országos Jegyző - Közigazgatási Konferencia VI. szekciója fogja megtárgyalni a közigazgatás és etika tárgykörben a kidolgozott kódex-tervezeteket. A magyar közigazgatási etika alkotmányos alapelveit 9 pontban fogalmaztuk meg, amelyet társadalmi vitára bocsátunk. A tézisekkel kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat a szekció titkár címére kérjük megküldeni. Dr. Barbalics István MKK Etikai és Fegyelmi Bizottság szekció titkár Polgármesteri Hivatal Nagyatád Konferencia lesz Siófokon A Magyar Közigazgatási Kar folytatva az előző évek hagyományát, ez évben hatodik alkalommal rendezi meg a Jegyzők és a közigazgatásban dolgozók országos szakmai fórumát A VI. Országos Jegyző - Köz- igazgatási Konferenciát Siófokon a Hunguest Hotel Rt Hotel Ezüstpart Konferencia Központban 1998. szeptember 10-12. közötti időpontban. A konferencia programjának kialakításánál „Az Európai Unió és a magyar köz- igazgatás” mottóhoz igazodóan tervezzük az előadások, a szakmai fórum és a szekciók témáit. Az állami és az önkormányzati igazgatásnak is fel kell készülnie az euro- atlanti integrációs feladatokra, miközben a változó hazai igényekhez is mind jobban alkalmazkodni kell. Az európai integrációs csatlakozás az önkormányzatok számára új kihívásokat jelent csakúgy, mint az igazgatás más területeinek. Ehhez, valamint a változó igényekre való felkészüléshez kívánunk a VI. Országos Jegyző - Köz- igazgatási Konferencia megrendezésével segítséget nyújtani a jegyzőknek, köztisztviselőknek azzal, hogy több, az Európai Unióhoz való csatlakozással összefüggő előadást tervezünk. E témák mellett az önkormányzatok és a közigazgatás számára fontos információt adó, aktuális napirendeket is szerepeltetünk. Ennek megfelelően tervezett témáink: - Magyarország társadalma- és gazdasága a kétezredik év küszöbén; - az új kormányprogram (állami és önkormányzati) közigazgatást érintő célkitűzései; - önkormányzati-közigazgatási kommunikáció és informatika; - az önkormányzati választások; - a hatósági igazgatás (gyermek- és ifjúságvédelem, gyámügy) aktuális kérdései; - terület- és vállalkozásfejlesztés új aspektusai; - időszerű önkormányzati feladatok (önkormányzati törvény, költségvetés-, szabályozás-, államháztartási reform, köztisztviselői törvény). A konferencián plenáris ülést, szakmai fórumot és szekciót tervezünk. Előadónként a témák kormányzati felelőseit, a tudományos élet és egyetemek országosan is ismert szakembereit kérjük, illetve kértük fel. A rendező Magyar Közigazgatási Kar Elnöksége, és a szervező Magyar Közigazgatási Kar Somogy Megyei Tagozata nevében hívjuk és várjuk a konferenciára a köz- igazgatásban dolgozó és a téma iránt érdeklődő szakembereket. Magyar Közigazgatási Kar Somogy Megyei Tagozat vezetősége Zürichi látogatás A Zürichi Jegyzőszövetség tagjai két alkalommal is vendégeink voltak. Nemrégiben viszonoztuk a látogatást. Megismerkedtünk a Zürich elővárosának tekinthető 21 ezer lakost számláló város, Dübendorf életével és ön- kormányzatának működésével. A város tavaly szeptemberben avatott új városházának elrendezése praktikus, a polgárbarát szolgáltató önkormányzat példája. Megvalljuk, kicsit irigykedve szemléltük, hogy a hivatal minden munkatársának napi irodai munkaeszköze a számítógép. A város polgármestere Jauch Heinz örömmel mondta: hasznosították jegyzőszövetségük somogyi látogatásának tapasztalatait. A város és környező települései a mi példánk alapján társulásba léptek egy a településeket Zürich-kel összekötő helyi vasút „S- Bahn” létrehozása érdekében. Fogadtak bennünket Zürichben a kanton székházában is, ahol a kanton és irányító testületének munkájáról és feladatairól kaptunk tájékoztatást. Állandó kísérőink Lee Martin, Müller Urs rendkívül figyelmesek voltak. Az együttműködés folytatásáról is szót váltottunk. Az MKK Somogy megyei tagozatának vezetősége