Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-20 / 143. szám
SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK H ■ •• ■ WW Tanítósorsok Pénteken kapták meg diplomájukat a kaposvári tanítóképző hallgatói Tanítónak lenni manapság nagyon nehéz. Állítja az, aki több évtizede áll a katedrán, s vallja az is, aki ezt a pályát szeretné hivatásnak. Legnehezebb helyzetben az a fiatal van, aki tanítói oklevéllel állásajánló hirdetéseket böngészget, hogy a közeli településeken vagy akár a kaposvári iskolákban bizonyíthasson. A legtöbb kaposvári iskolában nem kapkodnak a frissen diplomát szerzett tanerő után, a fiatalok pedig nem szívesen hagyják el a megyét a Kaposváron államvizsgázott tanítok iránt oly nagyon érdeklődő nagyvárosok kedvéért sem. A Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola néhány végzős hallgatóját kérdeztük lehetőségeikről, terveikről. Büchler Borbála: — Rengeteg időt, utánajárást igényel, ha valaki mindenáron tanítani szeretne. Én egyiket sem sajnáltam. Bár csalódások, elutasítások számos helyen értek. A kadarkúti általános iskola félállásban tud foglalkoztatni, belvárosi lány létemre meg kellett gondolnom el tudom-e vállalni az ottani németgyermekvédelem oktatást. Nem tétovázhattam túl sokáig, hiszen pályám kezdetéről van szó s nekem ez a fontos. Magyar László: — Négy éven keresztül kemény és szorgalmas munkával küzdöttem, hogy a tanítói oklevelemet megszerezzem. A főiskolai oktatáson kívül több módszertani tanfolyamot is elvégeztem , melyeken különféle tanítási-tanulási programokat ismerhettem meg. Néhány éve saját módszeremmel rendszeresen korrepetálok. Februárban már elkezdtem tanítói állás után járni. Mindenhol elutasítottak. Nem vették figyelembe végzettségeimet sem, fiatal koromra hivatkoztak. Némely intézmény még a személyes találkozást is elutasította. Kaposváron egyébként kilátástalan állást találni. Vidéki osztálytársaim könnyebb helyzetben vannak, hiszen lakóhelyükön szívesen fogadnak Kaposváron végzett tanítókat. Ezek után már csak a szerencsének és talán a véletlennek is köszönhetem, hogy a Rákóczi Ferenc Általános Iskola tantestületébe bekerülhettem fejlesztő pedagógusként. Ez any- nyit jelent, hogy a tanulásban visszamaradt, problémás gyerekekkel foglalkozhatok napi két órában, s emellett 5. osztályban angolt is taníthatok. Puha Krisztina: — Kaposváron egyetlen iskola sem keres német tanítót. Falvakban is többnyire napközis nevelőre van szükség. Egy ilyen állásért pedig nem szívesen utaznék több kilométert. A nyelvtanítás-tanulás továbbra is foglalkoztat. Bár jól tudom a tanítói pályát elfelejthetem, de ha továbbra is emberekkel foglalkozhatom, akkor tolmácsként, idegenvezetőként, vagy egy kereskedelmi cég munkatársaként el tudnék helyezkedni. S ez utóbbi tűnik a legvalószínűbbnek. Addig is pihenek és élvezem az utolsó diáknyarat. Horváth Tímea: — A hetesi általános iskola felajánlott egy tanítói állást, de ezt különféle okok miatt nem tudtam elfogadni, más iskolában pedig elutasítottak. Ezért kellett arra gondolnom, hogy végleg felhagyjak a keresgetéssel s azt mondjam: nem szeretnék tanítani. S mivel az angol nyelvvizsgát megszereztem a tolmácskodással több lehetőségem lesz akár itthon akár külföldön. Kovács Gabriella Faragott fában az örökség Gosztonyi Zoltán veszi át a dijat FOTÓ: TÓTH D.GÁBOR Az ország legrangosabb fafaragó pályázatának legszebb munkáiból nyitottak kiállítást. A népi iparművészek évszázadok örökségét faragták meg a fában. A jubileumi kiállítást tegnap nyitotta meg Kovács István alpolgármester: 25. alkalommal rendezik meg Lellén idős Kapoli Antal emlékére a fafaragó pályázatot. Soha ilyen népes tábor nem nevezett még: az ország minden tájáról 90 alkotó 509 tárgyat küldött a zsűrinek. A somogyi fafaragók is szépen szerepeltek: Gosztonyi Zoltán kaposvári népi iparművész elnyerte az idős Kapoli Antal Emlékdíjat, amelyet Balatonlelle város alapított és a Kapoli Múzeum különdíját. Harmadik díjat kapott Stokker József kaposvári fafaragó, Varga László a népművészet mestere elnyerte a Somogy Megyei Kézműves Kamara különdíját. G. M. Nem vágynak a felső tízezerbe A középkorúak hiányoznak a templomokból Dr. Bölcskey Gusztáv, a Református Egyház Zsinatának lelkészt elnöke, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke hirdetett igét a kaposvári Lorántffy napokon. A püspök szerint a református iskolák tevékenysége bizonyíték: nemcsak az istentiszteletekből áll az egyház munkája.- Hogy látja: napjainkban nő a református egyház tábora? — 1989 után látványos növekedést tapasztaltunk, s azt, hogy általában az idősek és a fiatalok járnak templomba, a középgeneráció sajnos hiányzik a padokból.- Az apró falvas megyékben - így Somogybán is - van olyan református lelkipásztor, aki 8-10 település híveinek lelki gondozását látja el. A reformátusoknál is lelkész-hiány van? — Már nincs lelkészhiány. Jelenleg Sárospatakon, Debrecenben Budapesten működtetünk lelkészképző intézetet, és szeptembertől beindul Pápán a Református Akadémia. Több mint hatszáz hallgatónk van, s ha ezt a számot tekintjük, akkor lenne ember az 1200 gyülekezetre. Az jelent gondot, hogy a kis, elöregedő falvakban nincs mindenütt lelkész. Nálunk az egyházközség fizeti a lelkészt. Nincs szabott tarifa, hanem az egyházkerület közgyűlése tesz egy ajánlást, hogy minél kevesebb ne legyen. A helyi presbitérium a teherbíró képességétől függően dönti el, hogy mennyit tud adni. így különbségek lehetnek a lelké- szi fizetések között is. Tudjuk, hogy nem igazságos, de központi irányítással ezt nem lehet megoldani. Létezik egy kiegyenlítő, segélyező rendszer, a szolidaritási alap, ahova minden lelkipásztor befizet egy bizonyos összeget. Ebből támogatjuk a rászoruló lelkészeket. A kis falvakban nincs megfelelő létszám és megfelelő anyagi alap, hogy a lelkipásztor meg tudjon élni. Ez általános jelenség, s nemcsak a Dunántúlra érvényes. Az én hazámban, Szabolcs Szatmárban például 71 gyülekezet van, 35 lelkésszel, de többet már nem tud befogadni. Ezért az elkövetkező időkben meg kell teremteni egy olyan anyagi alapot, amelyből a kritikus helyeken szolgáló lelkészek bérét fedezni tudjuk. De az is elképzelhető, hogy ezeken a helyeken a lelki- pásztornak valamilyen civil foglalkozást is kell űzniük.- Például? — Ha például tanár, akkor jó, ha nemcsak a szószékre, hanem a katedrára is odaáll. — Pedagógusból évek óta nagy a túlkínálat. — Valóban, de lehet, hogy az adott helyre nem szívesen menne egy pedagógus. Az ott lévő lelkész viszont vállalhatna tanítást. — Mi lelkesíti a fiatal, végzős lelkészt? Az üres parókia? A hideg szobák, amelyekből télen jó ha egyet fűteni tud? — A hite, mert azért került oda, hogy tegyen az ott élőkért. Én is tudom, hogy nem lelkesítő a látvány. Azok viszont, akik komolyan veszik a hivatásukat, tudják: teológiai végzettséggel nem a felső tízezer életszínvonalán fognak élni. — Mikor osztott utoljára úrvacsorát? — Pünkösd vasárnapján. A zsinat sok munkát ad, és a Budapest- Debrecen közötti kétlakiság is meglehetősen leterhel. Hetente két napot a zsinati irodában tartózkodom. A debreceni nagytemplom gyülekezeti lelkésze vagyok. Egy hónapban legalább egyszer prédikálok itt, a többi vasárnapon pedig az egyházkerület valamelyik másik körzetében. — Mit vár az új kormánytól? — Azt, hogy olyan kormánya lesz Magyarországnak, amelynek van világos jövőképe, és az. a szándéka, hogy elképzeléseit a társadalommal — így a református egyházzal is — együttműködve megvalósítsa. Lőrincz Sándor Egy somogyi szívbeteg életét mentette meg az új műtéti eljárás Rióban a szívről — A magyar szívgyógyászok elméleti felkészültsége nem rosszabb a világ élvonalát képviselő kardiológusokénál — állítja dr. Rostás László megyei kardiológus szakfőorvos, aki marcali kollégájával, dr. Led- niczky Istvánnal részt vett a Rio de Janeiróban rendezett kardiológus- világkongresszuson. Vannak, akiknek az anyagi lehetőségei lényegesen jobbak, ennek ellenére Magyarországon is van mód azokra a beavatkozásokra és gyógyszeres kezelésekre, amelyeket a fejlett országokban alkalmaznak.- Rio de Janeiróról a legtöbb embernek a Cukorsüveg-hegy, a karnevál és a foci, Pelé jut az eszébe. Az orvostudomány, elsősorban a szívgyógyászat milyen helyet foglal el Dél-Amerika életében ? — Ritkán hallunk erről a kontinensről, pedig a jelenleg is leggyakrabban alkalmazott koszorúér-műtét kidolgozója is egy argentin szívsebész, Favarolo volt. A szívritmuszavarok diagnosztikájában pedig Rosenbaum, dél-amerikai orvos jeleskedett. Nemrégiben tették közzé azt a speciális, új szívsebészeti eljárást, amely a szívelégtelenség kezelésében jelent előrelépést, a nehezen kivitelezhető transzplantáció helyett. Ezt Batista brazil szívsebész közölte először. Nem tudni azonban, hogy övé-e az ötlet, mert dr. Papp Lajos, szívsebész nemrégiben Zalaegerszegen ugyanilyen műtétet hajtott végre sikerrel egy somogyi betegen. A férfi szívátültetés előtt állt, ám az operációt követően erre már nem volt szükség. — Mit tudnak tenni egy megnagyobbodott, renyhe szívvel? — Egyszerűen kisebbítik. Kimetszenek egy darabot a bal kamrából, ez által csökken a szív átmérője, s rövid idő múlva ismét képes lesz ellátni a feladatát. Nagyon leegyszerűsítve és áttételesen úgy is mondhatnám: ha a léggömb nagyon tágul, akkor eldurran. Ha leengedjük, ismét tágulhat. A műtétet már egyre több esetben alkalmazzák. — Milyen volt a kongresszus hangulata? — Csodálatos, igazi dél-amerikai: laza és kötetlen. Formaságoktól mentes öltözetben hallgathattuk az előadásokat, hiszen magas páratartalom mellett, a legalacsonyabb hőmérséklet 24 Celsius fok volt. Hozzáteszem: Rióban éppen ősz volt. — S a város? — Gyönyörű, de tele ellentétekkel. A kopár és zöldellő hegyek, a tavak a városban, s a szegények és gazdagok közötti óriási ellentét jellemzi Riót. Helyenként szinte egymás mellett, az utca két oldalán található a luxusszálloda és a szegény negyed. — A világlátott kardiológus szíve nem rendetlenkedett? — A Rióba tartó éjszakai repülő- útón, tízezer méter magasan az óceán fölött viharba kerültünk. Heves széllökések dobálták a gépet. Nem tört ki pánik, de akkor kissé megugrott az én pulzusom is. Várnai Ágnes
