Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-02 / 127. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. június 2., kedd Sport 7 Nagymenők csatája százezrekért A hétvégén immár harmadszor rendeztek díjugrató országos bajnoki fordulót Marcaliban. A Kereske­delmi és Hitelbank Részvénytársaság Kupáért kiírt pénzdíjas viadal közönsége ezúttal is remekül szóra­kozott, hiszen a legjobb hazai lovasok emlékezetes versenyen mérték össze egymással a tudásukat. Marcali A kellemes időben a kezdő lovak küzdelmével indult a program. A kilenc induló kö­zül mindössze ketten tudták hiba nélkül teljesíteni a nem túl nehéz alappályát, így azért nem maradt el az ösz- szevetés. A kaposvári Szarka Ferenc és Mellőző, valamint a komáromi Pirik József és Hugi csatájából ezúttal a so­mogyi lovas került ki győzte­sen, miután Pirik leverte az utolsó akadályt. A folytatásban már a Bu­dapesti LK válogatott sporto­lói játszották a főszerepet. Az A/2-es versenyszám so­rán 17-en bizonyíthatták ké­pességeiket, s végül Stróbl Dorottya érdemelte ki az első helyet Jupiter nyergében He­vesi Barnabás és Ramos nevű lova előtt. A kaposvári Szarka ezúttal Tintorettoval ért el jó helyezést; kitűnő lo­vaglással a harmadik lett. A nap csúcspontja, a Ke­reskedelmi és Hitelbank Rt Kupáért kiírt versenyszám következett ezután, ahol összesen 22 versenyző állt rajthoz. A résztvevők két alappályát teljesítettek, majd a legjobbak még az összeve­tésben is megküzdöttek egymással. A sok kitűnő ver­senyző közül végül négyen jutottak tovább, s a ráadás­ban a nagybörzsönyi Far­ming Kft színeit képviselő Göttler Vilmos és Apó nevű lova érdemelte ki az első he­lyet Stróbl és Hevesi előtt. Az idei marcali országos bajnokságról mindent elárul az, hogy új nézöcsúcs szüle­tett, s a szívélyes házigazdák jóvoltából 600 ezer forint pénzdíj került kiosztásra a legjobbak között. A honi él­versenyzők csatája idén sem okozott csalódást; Marcali jövőre is visszavárja a leg­jobb magyar díjugratókat. A végeredmény. A/l-es versenyszám (9 induló): 1. Szarka Ferenc (Kaposvári Lovasakadémia SC) Mellőző nevű lovával 0 hibapont — 61,03 mp, 2. Pi­rik József (Komáromi LK) Hugi nevű lovával 0 hiba­pont — 57,63 mp, 3. Papp Ákos (Bottyán János SE) Démon nevű lovával 4 hiba­pont — 59,40 mp, ... 5. Ma­gyar Gábor (Kaposvári Lo­vasakadémia SC) Királylány nevű lovával 8 hibapont — 59,17 mp. A/2-es versenyszám (17 induló): 1. Stróbl Dorottya (Budapesti LK) Jupiter nevű lovával 0 hibapont — 89,55 mp, 2. Hevesy Barnabás (Bu­dapesti LK) Ramos nevű lo­vával 0 hibapont — 92,24 mp, 3. Szarka Ferenc (Kaposvári Lovasakadémia SC) Tinto­retto nevű lovával 0 hibapont — 88,82 mp. Kereskedelmi és Hitel­bank Rt Kupa (22 induló): 1. Göttler Vilmos (Farming Kft) Apó nevű lovával 0 hibapont — 33,30 mp, 2. Stróbl Doroty- tya (Budapesti LK) Lendület nevű lovával 0 hibapont — 34,90 mp, 3. Hevesy Barnabás (Budapesti LK) Farrah al Ku­wait nevű lovával 0 hibapont — 36,20 mp. Orosz Ferenc Ifjabb Tóth kiesett Nem volt szerencséje a Kassa Rallye EB-futamon ifjabb Tóth Jánosnak. Kassa A kiváló zamárdi pilóta csak­nem fél perces előnnyel veze­tett a versenyben, ám négy gyorsaságival a cél előtt egy út menti kő kiütötte a Toyota első futóművét, és így kiállni kényszerült. A versenyt ezt követően a pécsi Kiss Ferenc nyerte Subaruval WRC-vel. A kaposvári Hideg Krisztián vé­gig vezetett az „N” csoport­ban, ám végül a Ford Escort hátsó differenciálmű hibája miatt csak a 2. lett. A szintén kaposvári Kiss László Peu- geot-jának a 10. gyorsaságin kiszakadt a hátsó futóműve, aki ezért feladta a versenyt. Labdarúgó nb i - 33. forduló Bajnok az Újpest Videoton FC-Fehérvár- ÚjpestiTE 1-1 (0-0) Székesfehérvár, 12 000 néző. V.: Kiss G. Gólszerzők: Waltner (a ! 74. percben), illetve Kopu- novics (a 85. percben). F erencváros-MTK Hungária FC 1-4 (0-2) Budapest, Üllői út, 9000 néző. V.: Hanacsek. Gólszerzők: Horváth F. (a í 73. percben), illetve Farkas- i házy 2 (a 27. és a 31. perc­ben), Preisinger (a 46. perc­ben), Orosz (a 77. percben). Kispest-Honvéd FC- Győri ETO FC 0-1 (0-0) Budapest, Bozsik-stadion (zárt kapuk mögött). V.: ?; Bukovics. Gólszerző: Vayer (az 56. * percben). Szombathelyi Haladás- Milos VFC-BVSC-Zugló FC 0-0 Szombathely, 5000 néző. V.: Kiss B. DVSC-Epona-Gázszer FC 2-0 (2-0) Debrecen, 6000 néző. V.: Hanyecz. Gólszerzők: Vadicska (az 5. percben), Ilea (a 39. percben 11-esből). Békéscsabai Előre FC- Diósgyőri FC 1-1 (0-1) Békéscsaba, 5000 néző. V.: Varga S. Gólszerzők: Dobi (az 52. percben), illetve Kulcsár (a 25. percben). Kiállítva: Sándor (Békés­csabai Előre FC) a 82. perc­ben. Tiszakécskei FC-Zalahús- Zalaegerszegi TE FC 1-0 (1-0) Tiszakécske, 3000 néző. V.: Vágner. Gólszerző: Besserman (a 15. percben). Vác-Zollner FC-Ilzer- Stadler FC 3-1 (2-0) Vác, 1500 néző. V.: Tóth V. Gólszerzők: Horváth (a 23. percben), Kasza (a 29. percben), Sipeki (a 85. percben), illetve Károlyi R. (az 55. percben). A bajnokság állása: 1. Újpesti TE 33 21 9 3 60-24 72 2. Ferencváros 33 20 6 7 61-41 66 3. Vasas DH 33 19 6 8 63-38 63 4. Győri ETO FC 33 17 9 7 45-30 60 5. MTKFC 33 16 7 10 55-35 55 6. Vác-Zollner FC 33 15 6 12 45-45 51 7. GázszerFC 33 12 12 9 53-43 48 8. Zalahús-ZTE 33 14 5 14 56-42 47 9. DVSC-Epona 33 13 8 12 45-47 47 10. BVSC-ZuglÓ FC 33 12 9 12 46-40 45 11. Diósgyőri FC 33 11 8 14 42-40 41 12. Siófok 33 11 7 15 37-42 40 13. Haladás VFC 33 9 9 15 36-44 36 14. Kispest 33 10 5 18 39-55 35 15. Tiszakécske 33 8 8 17 35-73 32 16. Videoton FC 33 7 10 16 42-54 31 17. Békéscsaba 33 7 10 16 28-56 31 18. Ilzer-stadler FC 33 3 10 «0 26-65 19 Az Újpesti TE csapata megnyerte a baj­nokságot, a 18. helyezett llzer-Stadler FC pedig kiesett az NB l-ből. A nagy hal bekapta a kicsit Vasas Danabias Hotels-Siófoki Bányász 3-2 (0-1) Nem adott meg egy tizenegyest Kriston buktatásakor, ugyanakkor büntetőt ítélt, amikor Posza a tizenhatoson kívül (!) ütközött Hámorival. Aligha foglalják imába a sió­fokiak Megyebíró János játékvezető nevét.... Siófok A szombati Fáy utcai találkozó főszereplője siófoki részről Po­sza Zsolt kapus volt. Megfo­gott egy büntetőt, s ezen kívül is akadt több látványos védése. Ráadásul érintettje volt a meccs egyik legtöbb vitát ki­váltott akciójának is. — A Vasas csatárával, Há­morival a tizenhatos és az alapvonal találkozásánál üt­köztem 2-2-es állásnál — mondta a 21 éves siófoki ka­pus. — Úgy éreztem, nem vol­tam szabálytalan; azt a társaim mondták, hogy a büntetőterü­leten kívül találkoztunk. Meg­lepődtem, amikor a bíró a síp­jába fújt. Többször bírálta felül a partjelzőjét, amikor az nem intett lest az akcióinknál. Ráa­dásul tiszta tizenegyest nem adott meg a javunkra. Úgy éreztem, még így is nyerhet­tünk volna, de sok ziccert el­rontottunk. Az biztos, hogy nem voltunk rosszabbak a ha­zaiaknál. Posza egyébként a siófoki labdarúgók közül toronyma­gasan a legjobb teljesítményt nyújtotta a szombaton befeje­ződő tavaszi szezonban. A Nemzeti Sport munkatársaitól ebben az idényben kilenc alka­lommal kapott kiemelkedő he­tes osztályzatot. Az utánpótlás válogatott portása azonban et­től még nem jár a fellegekben:- Nem lehetek elégedett magammal, de az tény, hogy jól ment a védés — folytatta a népszerű hálóőr. — Ez volt ed­dig a legjobb idényem. A csa­pat sikereitől nekem is megjött az önbizalmam. A jövő évben jár le a szerződésem Siófokon. Szívesen maradok, ha a Bá­nyász indulni tud a profi ligá­ban. Csak pletykaszinten hal­lottam, hogy most a Vasas DH ellen is figyeltek például Hor­vátországból. Több más siófoki játékos miatt is érkeztek a Fáy utcába megfigyelők. Információink szerint a brazil Gugut török, Győrit pedig horvát menedzser figyelte. Kristont a Vasas csá­bítja, Pest Rolandért pedig újra sorba állna a Ferencváros is.- A nagy hal bekapta a ki­csit — mondta Nagy László ve­zetőedző. — Úgy látszik, a pesti nagycsapatnak „kijár” a segítség annak érdekében, hogy a nemzetközi kupában indulhasson. Amikor Hámori és Posza ütközésekor a bíró 11-est ítélt, a Vasas középpá­lyása, Szilveszter Ferenc kapu mögött álló édesanyja mondta jól hallhatóan: fiam, ez egy méterrel kívül volt... így játszottak Budapest, Fáy utca, 2500 néző. V.: Megyebíró (Szarka, Boda). Vasas Danubius Hotels: Végh — Mónos, Geress, Tóth, Maczó — Szilveszter, Kuntics, Galaschek, Zombori - Hámori, Pál. Edző: Gellei Imre. Siófoki Bányász: Posza — Juhász, Bimbó, László - Kris­ton, Győri, Gugu, Kovács B., Perger - Szabó Z., Pest K. Edző: Nagy László. Csere: Gugu helyett Pest R. a 39., Kuntics helyett Váczi a 46., Kovács B. helyett Szabadi a 70., Pest K. helyett Sallai a 75., Galaschek helyett Herc- zeg a 78., Zombori helyett Nyerges a 90. percben. Sárga lap: Bimbó Tamás a 33., Geress a 62., Tóth a 67. percben. Kiállítva: Bimbó (a 85. percben) a második sárga lap után. Gólszerzők: Hámori 2 (az 50. és a 67. percben), Váczi (a 77. percben 11-esböl), illetve Szabó B. (a 16. percben), Pest R. (a 62. percben). Jók: Hámori, Váczi, illetve Posza, Szabó Z. Fónai Imre Értékes pont Hajdúszoboszlóról Kábái Cukor FC-Hajdúszoboszló-Rákóczi-Kaposcukor FC 0-0 Labdarúgó nb i, „b” csoport - 37. forduló A második vonalban sok minden eldőlt Eredmények: Paksi Atomerőmű SE- Nyíregyházi FC 0-2 (0-1) Soproni FAC-Dunaferr SE 0-1 (0-1) Salgótarjáni BTC-III. Kér. TVE Auto-Trader 1-0 (0-0) Érdi VSE-Matáv SC Sopron 4-2 (1-0) Nagykanizsai Olajbányász-Szeged- Dorozsma4-l (0-1) Csepel SC-Pécsi MFC 0- 4 (0-2) Kecskeméti FC-Budalakk KFC-Dorog 1-0 (0-0) Tiszavasvári Alkaloida SE-Komlói Bányász 3-1 (1-0) Szolnoki MÁV-Neusiedler -Tiszaújvárosi SC 1- 5 (0-2) A bajnokság állása: 1. Nyíregyháza 2. Dunaferr SE 3. Ili. Kér. TVE 4. Matáv SC 5. Érdi VSE 6. Nagykanizsa 7. Salgótarján 8. Rákóczi-KFC 9. Soproni FAC 10. Kábái Cukor 11. Szeged-D. 12. Tiszavasvári 13. Pécsi MFC 14. Kecskemét 15. Paksi ASE* 16. Komló 17. Szolnoki MÁV 18. Dorog 19. Tiszaújváros 20. Csepel SC 37 23 10 4 64-24 79 37 23 8 6 58-29 77 37 22 7 8 77-35 73 37 19 7 11 64-37 64 37 16 12 9 64-45 60 37 16 4 17 50-49 52 37 15 7 15 40-43 52 37 14 10 13 41-53 52 37 13 12 12 39-43 51 37 13 11 13 42-33 50 37 13 11 13 56-59 50 37 12 12 13 35-42 48 37 11 12 14 33-31 45 37 13 6 18 36-50 45 37 10 14 13 34-37 42 37 12 6 19 38-63 42 37 10 11 16 42-59 41 37 8 9 20 36-51 33 37 9 6 22 41-70 33 37 6 9 22 26-63 27 A Nyíregyházi FC és a Dunaferr SE csapata feljutott az NB l-be, a Ili. Kér. TVE Autó- Trader és a Matáv SC Sopron pedig osztá­lyozol játszhat az NB l-es tagságért, míg a 20. helyezett Csepel SC kiesett. A *-gal jelölt Paksi Atomerőmű SE csapatá­tól két büntetőpont levonva. Sok hűhó (gyakran a) semmiért. A Rákóczi-KFC idei idegenbeli mérkőzéseit akár így is jellemezhetnénk. Az előjelek most sem voltak túl kedvezőek; eltiltások, sérülések tizedelte csapattal keltek útra a somogyiak, hogy megmérkőzzenek a feltörekvő alföldiekkel. Hajdúszoboszló A vendég kaposváriaknak csak a mérkőzés elején voltak gólhelyzeteik; előbb Horváth Z„ majd Kádár átadásából lő­hetett kapura Tóth B., ám mindkétszer mellé durrantott a fiatal csatár. A hazaiak egyik egykori NB I-es játékosa, PIó- kai viszont az ötödik percben ajtó-ablak helyzetből fejelt el a kapu előtt... Ezután teljesen átvette az irányítást a „közös csapat”. A vendégvédelem és a középpályás sor csak pillana­tokra csente el a labdát a ro­hamozó ellenféltől, így a fél­idő végéig még négy nagy le­hetőség adódott a Rákóczi- portá előtt. A legnagyobb esélyt a 42. percben Bagoly hagyta ki: 11 méterről közép­ről nagy gólt akart rúgni, de jobb belsővel kilyukasztotta a gyülekező gomolyfelhőket... A második játékrészben mit sem változott a kép: a ha­zai együttes nyomott, Itvásék pedig hősiesen védekeztek. Ezek a ritka ellentámadások azonban semmi veszélyt sem jelentettek a kapura. A házi­gazdák mindent megpróbál­tak, ám szinte összes lövé­sükbe bele léptek a Rákóczi- védők, vagy ha az nem sike­rült, akkor ott volt a kitűnően védő Ferencz. Igaz, a hetve­nedik percben már ő is verve volt, de a jobb kapufa hárí­totta Lugosi tizennégy méte­res lövését. Aztán a 84. perc­ben a felső lécről ment fölé Fekete A. 18 méteres szabad­rúgása. A 72. perctől egészen a találkozó végéig, a 93, per­cig (!) Szirtesi jogos második sárga lapja s kiállítása után feszült, ideges volt a légkör mind a játéktéren, mind pe­dig a lelátón, pedig Kurmai játékvezető kitűnően vezette a durva, alattomos szabályta­lanságoktól mentes találko­zót. A vendég kaposváriak nem titkolták, hogy egyetlen pont­tal már elégedettek lennének, a hazaiak viszont múlt heti kiütéses győzelmük fényében helycserére készültek a Rá­kóczival. Mindkét törekvés nagyban befolyásolta a játék képét: a meccs legnagyobb részében a somogyi térfélen, Ferencz kapuja előtt csatáz­tak a csapatok. A lefújás után így jogos volt a Rákóczi öröme, mert nem túl fényes idegenbeli mérlegük javításá­val esélyük lett a hatodik hely megszerzésére. így játszottak Hajdúszoboszló, 900 néző. V.: Kurmai (Hrabovszky, Fri- dély). Kábái Cukor FC-Hajdúszo- boszló: Fekete L. - Usmajev - Szirtesi, Szilágyi - Csipkár, Bagoly, Fekete A., Mike, Cimpián - Plókai, Csehi. Edző: Silviu lorgulescu. Rákóczi-Kaposcukor FC: Fe­rencz - Kelemen - Kiss F., Zahorecz, Itvás - Tóth G., Miovecz, Horváth Z., Szabó M. - Kádár, Tóth B. Edző: Horváth Lajos. Csere: Mike helyett Terzics a 46., Plókai helyett Lugosi az 57., Miovecz helyett Hóbei a 65., Cimpián helyett Nagy Zs. a 67., Tóth B. helyett Máté a 85., Kádár helyett Finta a 90. percben. Sárga lap: Miovecz a 18., Szabó M. az 50., Szirtesi az 57., Csehi a 79. percben. Kiállítva: Szirtesi (a 72. percben) a második sárga lap után. Szögletarány: 5-1. Jók: Usmajev, Szilágyi, Fe­kete A., illetve Ferencz (a mezőny legjobbja), Kiss F., Itvás, Kelemen, Zahorecz. Silviu lorgulescu: — Éppen azok a játékosaim nem fogtak ki jó napot, akiktől leginkább vártam a gólokat. A Rákóczi remekül megszervezte a vé­delmét. Horváth Lajos: — Erre a ta­lálkozóra ilyen védekező já­tékot terveztünk. A célunkat — a sok hiányzónk ellenére is — elértük. Csorba András

Next

/
Thumbnails
Contents