Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-06 / 131. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. június 6., szombat Kaposvár 5 Gyorsabb és hatékonyabb lett az új autó Mercedes a tűzoltóknak Szita Károly gratulált a képesítést szerzett tűzoltóknak fotó: uvng Róbert 50 millió forintba került a kaposvári tűzoltók új autója, ám mindenki szerint megérte a vétel. Az új kocsi — amelyet a Rosenbauer cég épített Mercedes alvázra — ugyanis nem csak gyorsabb, de hatékonyabb is, mint elődei. Rajnai Zsolt őrnagy, a Kaposvári Tűzoltóság parancsnoka büszkén szemlélte meg az új autót. Annak ellenére is, hogy már volt alkalma látni, hiszen a kocsi az utóbbi napokban Kaposváron kiképzési feladatokat látott el. — Tizenhét munkatársunk ismerte meg az új technikát. Ők azok, akik képesítést szereztek a kocsi felszerelésének használatához — tette hozzá a parancsnok. Rajnai Zsolt elmondta azt is, hogy a kiképzett állomány egy része számít arra, hogy a kaposvári tűzoltók vagyona a közeljövőben egy újabb Rosenbauer gépjárműfecskendővel bővül majd. Erre a tűzoltók már benyújtották pályázatukat és reménykednek az újabb sikerben. A tegnap átadott kocsi megvásárlásához hatvanegy önkormányzat járult hozzá. A környékbeli települések 2,8 millió forintot adtak össze, Kaposvár pedig 7,2 millió forinttal járult hozzá a vételhez. A többit a tűzoltóság országos parancsoksága állta. A Mercedesben egyébként hat tűzoltó fér el. Riasztáskor teljesen feltöltve a kocsi száz kilométeres óránkénti sebességre képes. Kétezer liter vizet és kétszáz liter habképzőanyagot tud szállítani. Két gyorsbeavatkozó berendezésének köszönhetően 60 méteres tömlőkön át akár 40 bá- ros nyomással tud tüzet oltani. Az új kocsi víz- és habágyúja pedig ötven méteren is hatékony lehet. B. Zs. Megújult az óvoda Egy új csoportszobával, öltözővel, mosdóval, szociális helységekkel bővült a Kapós- füredi út 181. szám alatti óvoda. Az immár nyolcvan gyereket befogadó régi- új intézmény felújítását s egyben 100 négyzetméterre bővített új épületszárnyát adta át tegnap Kaposfüreden Szita Károly Kaposvár polgármestere. Ez az esemény azért is számít a fürediek életében örömtelinek, hiszen több éven keresztül az óvoda két épületben működött: A Ka- posfüredi út 170. illetve a 181.szám alatt, mindkét részben két-két csoporttal. Mint azt Paprté Horváth Erzsébet, vezető óvónő elmondta: e két részleg személyzete és gyereklétszáma is egyesülhetett a bővítéssel. Az óvónők egyéni ötleteivel, s a szülők javaslataival a város talán egyik legjobban felszerelt óvodája lehet a füredi, miután augusztusban végleg átköltöznek a másik épületből is. így szeptembertől a megújult helységeket együttes erővel vehetik birtokukba a füredi kisgyerekek. Az egyetlen óvodai épület fenntartása, működtetése így nem jelent sem a városnak sem a részönkormányzatnak pluszköltséget. Egyenlőre nincs arról szó, mi lesz a régi épület sorsa. Kovács Gabriella A drog, az alkohol, a dohányzás és az AIDS ellen Dada-nap a Bartókban Mindenki jól szórakozott a Jókai-ligetben fotó: török anett Eredménytelenek voltak a tárgyalások a szolgáltatóval Kaposkábel: fogytán a türelem Egyetlen esetben sem szabad eltűrni, és egyetlen szolgáltatónak sem szabad megengedni, hogy visszaéljen piaci helyzetével, gazdasági erőfölényével. Éppen ezért az önkormányzat mindent el fog követni azért is, hogy a Kaposkábel Kft-vel szemben érvényt szerezzen a szindikátusi szerződésben foglaltaknak, minden fórumon. Mindezt Szita Károly mondta azon a tegnapi tájékoztatón, amelyen a szolgáltatóval folytatott tárgyalásokról — vagyis annak kísérletéről — számolt be. A polgármester elmondta: a DSP-vel, a többségi tulajdonossal két éve kötötte meg a város a szindikátusi szerződést. Akkor a cég vállalta, hogy két évig nem emel árat, s hogy a kaposvári kábeldíjak a moratórium lejárta után is a megyei jogú városok átlagárai alatt maradnak 20 százalékkal. Még nem telt le a két év, amikor a cég rendkívüli költségekre hivatkozva kérte az áremelés engedélyezését. A két év után pedig drasztikus — 120-279 százalék közű — mértékben emelte árait. így a kaposvári díjak 14-15 százalékkal magasabbak a megyei jogú városok átlagárainál. Az önkormányzat tiltakozása, és az általuk kezdeményezett ártárgyalások — az alapcsomag kivételével — eredménytelennek bizonyultak. A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordultak, amely jogsértőnek ítélte a díjakat, és megtiltotta a szolgáltatónak, hogy a szerződésben kikösse az egyoldalú díjmódosítás jogát. Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt pedig kétmillió forintra bírságolta a céget. Ezt a Kaposkábel Kft megfellebbezte. S amiről eddig kevesebb szó esett: a szindikátusi szerződés tartalmazza a kft által felvállalt fejlesztési programot is. A cég ezt sem teljesítette. Az előfizetők számának 3850-nel kellett volna emelkedni, ez a szám most mindössze 825. A második év végére tervezett 240 helyett jelenleg is 2586 fogyasztó kapja a soros rendszeren a szolgáltatást. A vállalt 274 millió értékű munkának 51,5 százalékát teljesítette a cég. Mindezek miatt az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményezett a tulajdonosokkal, ők azonban nem jelentek meg — ezt a polgármester a legfinomabban is udvariatlanságnak minősítette. Dr. Orosz László ügyvezető igazgató pedig nem tudott a tulajdonosok nevében választ adni a kérdésekre. Ha az újabb tárgyalások sem lesznek eredményesebbek, más fórumokhoz fordul az önkormányzat. A polgármester szerint egy biztos: a Kaposkábel Kft-nek engednie kell... (Jakab) Kis árbevétel, nagyobb rend a városban Matricás szemeteszsákok Lamperth Mónika tegnap törökverésben jeleskedett, amikor a Bartók iskolában tartott Dada-nap védnökeként maga is részt vett a gyermekek játékában. A képviselőasszony ezen kívül gólyalábakon is sikerrel próbált lépdelni és a méta-játékból is kivette a részét. A drog, alkohol, dohányzás és aids ellenes napot a rendőrség bűnmegelőzési osztályával közösen szervezték a Bartók Béla iskola pedagógusai, de a rendezvények során a tűzoltóság és a polgári védelem alakulatai is kivették a részüket. A Bartók iskola a népjóléti minisztérium pályázatán nyert tavaly pénzt, amelyből éven át programokat tudtak szervezni. — Szerettük volna megtanítani diákjainkat arra, hogy tudjanak nemet mondani, tudjanak ellenállni, az alkohol, a drog és a dohányzás csábításának — mondta Békefi Miklósáé, az iskola pedagógusa. Dénes Jánosáé igazgató szerint ugyanakkor a felvilágosító munkát nem lehet elég korán kezdeni. Ma már az általános iskola felsőbb osztályaiban napi gondot jelent a dohányzás visszaszorítása, sőt bizonyos körökben az alkoholfogyasztás is. A tegnapi nap az iskolában osztályfőnöki órával, majd előadások sorozatával kezdődött. Ezen azonban már nem csak a donneri intézmény diákjai vettek részt, hanem a város más általános iskoláiból is sok gyermek érkezett. Az előadásokat rendőrök tartották, de a gyermekek találkozhattak volt drogossal is, aki saját „élményeit” mesélte el. A legtöbben a korai szex veszélyeiről és a Dada-programról tartott előadásokon vettek részt, ám jellemző volt, hogy a gyermekek valamennyi témában érdeklődőnek bizonyultak. Ugyancsak sokan tekintették meg az iskola zsibongójában azt rajzkiállítást is, amelyet kaposvári iskolások küldtek be az iskola pályázatára. A programok azonban nem csak az iskolában zajlottak, hanem például a szomszédos Jókai-ligetben, ahol Vidámpark várta a gyermekeket. Az alsósok célba dobásban, mocsárjárásban és egyensúlyozásban mérhették össze tudásukat, míg a felsősök tesztek és feladatlapok megoldásán tüsténkedtek, de a nevelők programokat szerveztek az uszodában is, sőt konditerembe, vagy teniszezni is elmehetett az, áld ezekhez a sportokhoz kedvet érzett. A tegnapi nap a rendőrök és a résztvevők szerint is jól szolgálta a megelőzést és a fiatalok felvilágosítását. B. Zs. Az öntapadós matricával ellátott, a konténerek mellé kihelyezett szemeteszsákokat, kartondobozokat hétfőtől elszállítják a szemetesautók. A matricák 80 forintért a városban öt helyen kaphatók. Bartos Ferenc, a Kaposvári Városgazdálkodási Rt köztisztasági részlegvezetője hangsúlyozta: ezek az ötvenliteres nejlonzsákok halmaza egyrészt esztétikailag sem jelentett „élményt”, másrészt pedig többBaross Gábor emlékét Kaposváron is utca őrzi. Ezért is tartotta fontosnak a város vezetése, hogy részt vegyen az országos ünnepségsorozatban. Baross Gábor országgyűlési képviselőként, majd miniszletmunkát adott a KVG Rt köz- tisztasági munkatársainak. Az önkormányzat köztisztasági rendelete szabályozza a szemétszállítás feltételeit. Ennek értelmében a kukákba a háztartási szemét mellett mintegy 30 százalék egyéb hulladék is bele kerülhetett, ám a tapasztalatok szerint — főként a családi házaknál a falevéltől a lekaszált fűig — ennél sokkal nagyobb mennyiségű hulladék keletkezett. A zsákokban, dobozokban kirakott szemét a szerződésben foglaltakhoz viszonyítva többletet jelentett. térként szerzett érdemeket az ország infrastruktúrájának kialakításában. Kiharcolta, hogy a költségvetés egyre többet költsön a vasút fejlesztésére: hat magánvasutat államosított. A főpályaudvar falán elhelyeEzt a problémát szünteti meg a matricás rend. A hulladékszállítási napokon ugyanis az edények mellé kihelyezett többlet szemetet elviszik. Ennek feltétele az az öntapadós matrica, amit rá kell ragasztani a zsákra vagy dobozra. Ezek a matricák 80 forintért öt helyen kaphatók: a 4 évszak üzletben (Fő u. 28), a Piroska büfében (Arany téri piaccsarnok), a Kutya, macska, horgászcikk-boltban (Kaposfüredi pavilonsor), a Bla-bla divatárú üzletben (Toponár, Toponári u. 33.) és a KVG Rt-nél (Cseri u. 16). T. R. zett emléktáblát — Csányi Szabolcs iparművész alkotását — dr. Ozsváth Ferenc alpolgármester avatta fel. A megemlékezésen részt vett dr. Mátrai Márta országgyűlési képviselő, valamint a MÁV pécsi területi igazgatósága és az állomásfőnökség vezetői is. A Vasút a gyermekekért alapítvány kollégiumának diákjai adtak színvonalas műsort. S. P. G. HÍREK Pénz az alapítványnak A nemrég a Táncsics Mihály Gimnáziumban megrendezett Juventus parti teljes bevételét, ötvenegyezer forintot ajánlott fel a Nők Kaposvárért Egyesület a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági alapítványa drogellenes programjára. A rendezvény egyik fő szervezője az egyesület elnöke, dr. Lamperth Mónika volt. A májusi Juventus partin ötszáz fiatal vett részt, őket népszerű zenekarok és szólisták szórakoztatták a Táncsics gimnáziumban. Kevesebben munka nélkül Több dolgozót foglalkoztatnak a kaposvári kisvállalkozások, mint egy évvel korábban. A munkaügyi központ jelentése szerint a cégek elsősorban a kereskedelem és a könnyűipar területén fejlődtek. Eközben természetesen csökkent a munkanéküli ráta is, amely azonban sokak szerint a nyári szezon kezdetével is összefüggésbe hozható. Kaposváron ugyanis az átlagosnál többen dolgoznak idényállásban, a Balaton- partján, vagy más közeli vendéglátóhelyeken. A szellemi foglalkoztatottak aránya azonban csökkent. Programajánló Pekkemé Sovák Gitta és Köves Krisztián Károly bemutatkozó képzőművészeti tárlata nyílik a Pikk üzletházban ma 15 órakor. A Csiky Gergely Színházban 18 órakor a Mikrokozmosz Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tánccsoportjainak vizsgaelőadása kezdődik, majd az est második részében a Kaposvár Táncegyüttes 45 éves jubileumi műsorára kerül sor. Szivárvány mozi 5: TŰZVIHAR (am.) Sony stereo. 7, 9: LESZ MÉG ÍGY SE! (am.) Sony digital. Kérdezzen: ©316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. Jöjjön el egy halászlére vagy valami más finomságra A többit a helyszínen, a Piroska halászcsárdában Kaposváron, a Füredi úti pavilonsoron Várja: Wolf János vendéglős, az első Farkas, aki halászlét főz Nyitva: 1/2 12-22-ig, vasárnapot kivéve Asztalfoglalás - akár 40 személyes rendezvényre is: 82/314—565 Emléktábla a vasminiszternek Emléktáblát avattak tegnap Kaposváron, Baross Gábor születésének 150. évfordulója alkalmából. A főpályaudvar előtt tartott ünnepségen dr. Ozsváth Ferenc alpolgármester méltatta a vasminiszter érdemeit.