Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-04 / 129. szám

SOMOGYI HÍRLAP 6 Somogyi tájak 1998. június 4., csütörtök Hét iskola Petőfi-versekkel Hét Iskola dláKlai ver­sengtek a Jókedv, Egész­ség, Kultúra férfikör ren­dezte szavalóversenyen. SOMOGYSZOB A hagyományőrző klub ren­dezte nagy vetélkedőn a szobi tanulói mellett ott voltak a se- gesdi, kutasi, babócsai, tara- nyi, a görgetegi és nagyatádi Babay általános iskola kisdiák­jai. Az 1848-as szabadságharc 150. évfordulójához kapcso­lódva a résztvevőknek Petőfi- verset kellett mondaniuk. Az alsósok között a somogyszobi Kisülés Hajnalka lett* az első. Második a nagyatádi Szakály Dénes és a szobi Grujber An­namária, a harmadik két ku­tasi diák lett: Szelíd Adél és Orsós Erika. A felsőtagozato­sok versenyét a somogyszobi Diseri Dóra nyerte a kutasi Frank Erzsébet és Unger Laura előtt. Minden résztvevő köny­vet és emléklapot kapott. N. I. Tizenöten a középdöntőben Sikert hozott a III. Kurír Arany Ászok ultlverseny az atádl kártyásoknak. Nagyatád Az utolsó megyei selejtezőt a Potyka büfében rendezték; 42- en ültek asztalhoz. A száz néző előtt zajló versenyt Rá­mán László nyerte. Rajta kívül a szombaton sorra kerülő kö­zépdöntőbe jutott még Fisli Csaba, Péczeli János, Klauz Ernő, id. Borsi József, Kovili József, Bugyi Sándor, Supák József, ifj. Teglovics István, Fehér Béla, Lengyel József, Hadi Sándor, Borgulya Zoltán, Sóla Sándor és Tratnyek Zol­tán. A középdöntőre két mik­robusz viszi a versenyzőket. Bemutatta Arany János szülőházát is a kiállításon Álmok intarziában Legjobban a mahagóni, a cseresznye- és a dió­fát kedveli, az utóbbi­ból a feketét. A leg­szebb mintákat a dió gyökeréből lehet ki­vágni - állítja Fazekas Imre Intarziakészítő. Lábod A maga örömére és ismerőse­inek készít Fazekas Imre au­tószerelő faintarziát. Képei dí­szítik a hosszúfalvi családi ház szobáit is. Húszéves kora óta készít ilyen képeket. A mesterfogá­sokra még apja, az erdélyi bú- torasztalos tanította meg. Többször is kiállította alkotá­sait; egyik képén például Arany János nagyszalontai szülőházát örökítette meg. Elkészítette a Rinya-parti vá­ros címerét is, ebből egyet San Vitóban is őriznek. — A mintákat pauszpapírra Fazekas Imre munka közben rajzolom, majd kiválasztom az erezetet egy megfelelő fur­nérlapon. Ezeket összhangba hozva ceruzával formálom meg a végleges mintákat — árulta el egyik titkát. A le­nyomatokat éles késsel vágja ki, majd a következő darab­hoz illeszti. — Úgy kell csi­nálni — tette hozzá —, hogy a kapcsolódó minták között ne legyen hézag. Ilyenkor szinte egy darabnak látszik. Alig egymilliméteres fale­mezekkel dolgozik. Mint mondta, legjobban a fekete­diót kedveli, amelynek gyöke­réből a legszebb mintákat nyeri. Ez egyedi munka, mert a nagyüzemben egyszerre ti­zenkét egyforma mintát is vágnak a vékony lemezekből. — Eddig három műszakban dolgoztunk feleségemmel az atádi cémagyárban, de a kere­setünket ki kellett egészíte­ni, ezért más munkát is vállal­tam — mondta Fazekas Imre. — Még ezen a nyáron Marcali­ba költözünk, ahol mindket­tőnknek lesz munkája. Addig albérletben lakunk, míg a lá- bodi házat el nem adjuk. Fazekas Imre csak azt saj­nálja, hogy hivatalosan nem ismerik el önálló szakmaként az faintarzia készítésének a mesterségét. (Németh) Tiltakozásul többen már aláírásokat gyűjtenek Nem tetszik a menetrend Még jóformán arra sem volt Idő, hogy mindenki megismerje az új vasúti menetrendet, többen máris szóvá teszik: rosz- szabb, mint a régi volt. Beleg A belegi Kovács János azért ragadott tollat, mert szerint a Kaposvárról Gyékényesre késő délután — 19 óra 15 perckor — induló vonatot kár volt eltörölni. Helyette ugyanis csak 20 óra 10 perc­kor van vonat, és ez kellemet­lenül érinti azokat, akik munka végeztével szeretné­nek hazautazni, mondjuk Be- legbe. Megértik ők, hogy nem lehet félóránként vonatot in­dítani, de a menetrend össze­állításakor — mint írta — leg­alább a vasutasok érdekét fi­gyelembe vehetnék. Ott van például a 8211. számú vonat, azzal este hétre szolgálatba is járnak vasutasok, s ők is csak 19.11 órakor érnek a somogyi megyeszékhelyre. Arról már nem is beszélve, hogy Kapos­várról nincs semmilyen csat­lakozása ennek a vonatnak. A belegi levélíró ezért aláíráso­kat gyűjt, hogy tiltakozásuk­nak hangot adjanak. Olyan menetrendet, amely minden igényének megfelel­ne, még soha sem készítet­tek. A mostani sem ilyen. Csak bízni lehet abban, hogy a MÁV vezetői betartják ígé­retüket, s negyedév múltán, amikor felülvizsgálják a me­netrendet, figyelembe veszik a jogos felvetéseket. N. J. Vasúton Rijekába, majd hajóval a Közel-Keletre Acélalkatrészek erőműhöz Négy-ötszáz tonna acélszerkezet gyárt exportra, Szíri­ába a segesdi Ferrov kft. A korrózió ellen kezelt esz­közöket hajóval jutatják el a külföldi megrendelőhöz. Segesd Az értékes berendezéseket természetesen nem Segesden rakják hajóra, hanem Rijeká- ban, ahová vasúton viszik. Talián Attila, a Ferrokov Kft ügyvezető igazgatója el­mondta, hogy nem ez az első különleges megrendelésük. Az erőműveknél használatos Heller-Forgó féle hűtőtorony magyar szabadalom, s a sza­badalom tulajdonosainak megbízásából kezdték gyár­tani az alkatrészeket. A Kö­zel-Keleten öt erőművet épí­tettek fel a közreműködésük­kel. Törökországban és Irán­ban kettő-kettő felépítésénél segédkeztek. Szíriában pedig most épül az első olyan erőmű, amelynél ott lesz a segesdi kézjegye is. A Ferro- kowal azért is szívesen dol­goztatnak a megrendelők, mert megbízható minőség­ben — és határidőre — dol­goznak. Erre kötelezi őket az ISO 9002 minősítésük is. N. J. Hírek Lábodi és nagykorpádi gyerekek a tengerparton Tizenkét lábodi és nagykorpádi általános iskolás utazhat a horvát tengerpartra. A tanulmányi versenyeken és kulturális munkában kitűnt diákok csereüdültetés folytán egy hetet töl­tenek Splitben. A tíz lábodi iskolást az önkormányzat hetven­ezer, az iskola harmincezer forinttal támogatja, így a szülők­nek csak 2-3 ezer forintot kell fizetniük. A nagykorpádi gye­rekek támogatásáról a helyi önkormányzat ezután dönt. Szabás felújításra szánt két és fél milliója Mintegy két és fél millió forintot költ beruházásra, felújításra az idén a szabási önkormányzat. Ebből a pénzből a polgár- mesteri hivatal bejáratához 700 ezer forintért előtetőt építe­nek, a nyáron pedig az óvoda felújításához használnak fel még nagyobb összeget. Ha marad pénzük, járdát is építenek. Tárlatot rendeznek gyermekrajzokból a galériában A nagyatádi II. Számú Általános Iskola rajztagozatos kisdiák­jainak a munkáiból rendeznek kiállítást Nagyatádon a műve­lődési ház galériájában, s ezt ma délután nyitják meg. Ide a képzőművészet iránt fogékony nebulóknak a tanév során ké­szített legjobb munkáit válogatták be. A figyelemre méltó tár­latot Pünkösd Márton ajánlja majd az érdeklődők figyelmébe. Hagyományőrző fiatal kutasi néptáncosok Tizennégy tagja van a kutasi hagyományőrző amatőr néptáncs- csoportnak. A hattól huszonegy éves korú fiatalokból álló cso­portot Bognár Mária vezeti, ő tanítja be a táncokat is; nagy si­kerrel léptek föl a helyi rendezvényeken, sőt a megyeszékhe­lyen, illetve Segesden, Kisbajomban, Belegben, Kiskorpádon is. Évzáró növendékkoncert a városi zeneiskolában Évzáró hangversenyt rendeztek tegnap a nagyatádi zeneisko­lában. Tíz növendék adott számot tanulmányaiban elért hala­dásáról, zenei tudásáról, és bemutatkozott a nagyközönség­nek a növendékzenekar is — Kenedi Tiborné vezényletével. A veszélyeztetett gyermekekért Lábodon A gyermekvédelem helyi szervezetének létrehozásáról döntött legutóbbi ülésén a lábodi önkormányzat. A községben száz­tíz, a közeli Rinyabesenyőn pedig ötvenkét veszélyeztetett kö­rülmények között élő kisgyermeket tartanak számon. Róluk gondoskodik majd a június elsejétől működő új szolgálat. Az önkormányzat úgy határozott, hogy nem alakít új szervezetet, hanem az idősek otthonához kapcsolják a szolgálatot. Január elsejétől itt működik majd a családsegítő szolgálat is. Kisbajomban már megvették a fűnyírógépet Hatszázezer forintot költött a kisbajomi önkormányzat külön­böző munkaeszközök vásárlására; önjáró gépet vettek, és egy kézi motoros fűnyírót. Ezekkel már rendben tarthatják a közte­rületeket. A munkákat a faluban foglalkoztatott közhasznúak végzik; közülük többen is jól ismerik a gépek kezelését. Műanyag szerszámokat készítenek német exportra Negyvenmillió forint értékben készít világítótestek előállítására alkalmas szerszámokat a német Trilux cégnek a Komplex NGV rt üzeme. A megrendelő által ter­vezett négy lámpabura és a lám­patest-szerszámok bonyolultak, gyártásukhoz jelentős műszaki ismeretekre van szükség. A me­legcsatornás szerszámokat leve­gővezérléssel, hidraulika-rásegí­téssel és hűtéssel is ellátják. Képünkön: Kozics József szer­számkészítő dolgozik az egyik szerszámon. fotó: simon ottóné Néptánctábor ötödször - iskolás fiataloknak A nagyatádi művelődési ház ötödik alkalommal rendezi meg az idén a megyei néptánctábort. Tavaly hetven felsőtagozatos gyerek érkezett Somogy legkülönbözőbb részeiből, hogy új táncokat tanuljon, s ezeket ősztől otthoni együtteseikben ad­hatták tovább. Az idén augusztus 2-8. között tartják, és a szatmári hagyományokkal ismertetik meg a táborlakókat, akik június 15-ig küldhetik el a jelentkezésüket Nagyatádra. Adó alatt nyög a mester; megcsappant igények, kismegrendelők Kevés a pénz rozettára Nem adom fel a vállalkozás szabadságát — mondta Légrádl Zoltán festő- és tapétázómester. — Harminc éve dolgozom a szakmában, huszonöt éve váltottam ki az Ipart. Azóta egyre nehezebbek a körülmények; en­nek ellenére megpróbálok talpon maradni. Kutas Könnyebb volt maszeknak lenni a rendszerváltás előtt - állítja Légrádi Zoltán. — Most nagyon sújtja a vállal­kozókat az adó, és ott vannak a társadalombiztosítási ter­hek. Növekedtek a költségek, s az egyre dráguló anyag­árakról már nem is beszélek. A kutasi mestert korábban ellátták munkával a környék intézményei. - Mostanra na­gyon megcsappant a meg­rendelők száma — panaszol­ta. — Egyre kisebb munkákat kell vállalni, hogy megélhes­sünk. - Régebben foglalkoz­tatott inasokat, most nincse­nek alkalmazottai. Belegben, Kutason, Szabáson és Kisba­jomban dolgozik. Többnyire kispénzű emberek a megren­delők; az már nagyobb mun­ka, ha esetleg családi ház ki­festését kérik. Lehetősége lenne újabb vállalkozásba fogni. Díszítőrozetták gyártá­sára kapott ajánlatot. — Legalább hatszázezer fo­rint tőke kellene hozzá. Bár érdekel ez a munka, de annyi pénzem nekem egyáltalán nincs — mondta a vállalkozó. — Pedig rozettát még kül­földre is lehetne szállítani. Jót tenne az egészségemnek is, mivel az lényegesen köny- nyebb munka volna. Károso­dott a gerincem a sok létrá­zástól, s a lábam sem igen bírja. Annak idején kerékpár­ral húztam egy háztáji kisko­csit, abban voltak a szerszá­maim. Nem tudom, ezt ma­napság megcsinálná-e valaki. Légrádi Zoltán mester: minden gond ellenére megpróbálok talpon maradni Légrádi Zoltán szereti a szakmáját. Már iskolásként részt vett a szakma kiváló ta­nulója országos versenyen. Most minden kisebb munkát vállalni kell, hogy a családjá­nak - mint mondta - tisztes megélhetése legyen. Mert nagy nyereségről falun nem is álmodozhatunk. (Németh) (Újrahívható! Herczeg asztrológus vonlja Kos A 06-90-330 461 Bika 5# 06-90-330 462 Ikrek n 06-90-330 463 Rák 06-90-330 464 Oroszlán 06-90-330 465 Szűz & 06-90-330 466 Mérleg íjj 06-90-330 467 Skorpió 06-90-330 468 Nyilas 06-90-330 469 Bak 06-90-330 470 Vízöntő 06-90-330 471 Halak 06-90-330 472 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591 Hívás díja: 88 Ft -t-Áfa/perc

Next

/
Thumbnails
Contents