Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-02 / 127. szám
SOMOGYI HÍRLAP Közlekedés 1998. június 2., kedd Az igényesen felszerelt modellért egymillió forintot is kérnek Kocsiba bújtatott otthon Kaposvár Somogybán egyre többen érdeklődnek a lakókocsik iránt, bár egy 8-10 éves guruló otthon is csaknem félmillió forintba kerül. Az ár a felszereltség arányában meredeken emelkedik. kaposvári Nepper Center telepvezetője szerint az érdeklődők zöme a 4-6 férőhelyes változatot keresi. Ezekben a ruhatárolásra alkalmas polc és rekesz található, s természetesen konyha sarok is. A tervezők hidegebb napokra is gondoltak, amikor megfelelő fűtőrendszert építettek be. Ifj. Somogyvárí János, kapo- sújlaki gépjárműkereskedő azt mondta: a magas komfortfokozatú lakókocsiért 1- 1,2 millió forint is elkérnek. Nem árt tudni, hogy általáA lakókocsit hazánkban általában bérlik, hiszen a néhány hetes használat miatt ez térül meg leginkább — mondták el több somogyi autókereskedésen. Aki mégis a vásárlás mellett dönt, az általában a tíz év körüli típust keresi. Ez már a megfizethető kategóriába tartozik, ám mégsem a legegyszerűbbek között tartják számon. Garni Csaba, a ban ez is öt-nyolc évnél idősebb. A dupla tengelyes, minimum 10 négyzetméter alapterületű járműben 4-5 személy kényelmes körülmények között pihenhet hetekig. Hűtőszekrénnyel kiegészített főzőfülkét alakítanak ki, ahol mikrohullámú sütő is helyet kap. — A vizesblokkot két részre osztják: egyikben a mosdóval kiegészített tusoló, a másik részben pedig a WC található. A lakókocsi köny- nyen rácsatlakoztatható az elektromos rendszerre. A légkondicionált jármű nélkülözhetetlen kelléke a parabo- laantennás színes televízió és a videokészülék. (Harsányi) DIAVIA AUTÓKLÍMA- Klímaberendezések beépítése minden gépkocsitípusba- Klímaberendezések javítása Kaposvár, Kisgáti u. 15. Telefon: 82/529-512 Ingyenes telefon info: 06-80/221-221 PEUGEOT AJ AN LAT Peugeot 405 GLO '90 Mazda 12113-0'96 Lada Samata 1.3B '90 Mazda 2.0 GLX '86 Toyota Dyna 100 2.5D (platös) '94 Tata Pick Up 2.0D (platös) '34 Ford Tranzit 7100 (taszított, magasított) '95.12. Ara 320 D (platós)'09 Barlas B1000 (személy) 90 1 150 000,-FI 1 325 000.-FI 425 000,-FI 525 000,- FI 1 220 000,- Ft+áta 875 000,-FI 2 250 000,- Ft+áfa 330 000,- Ft+ála 300 000,-R Kaposvár, Toponári út 2/b g Tel./fax: 82/424-850, 424-851 Korszerűsítik -------------------------------------a járműparkot Gyermekülést! Polt Péter, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a Nemzetközi Gyermek- mentő Szolgálat beadványa alapján indított vizsgálatot a biztonsági gyermekülés használatának kötelezővé tétele ügyében. A fuvarozók tartós érdeke a fejlesztés Járműveket vesznek a somogyi fuvarozók. Céljuk, hogy megújítsák az autóbusz- és tehergépkocsi állományt. A kaposvári Tömegközlekedési Rt terve, hogy két új környezetbarát autóbuszt vesz az idén, és a meglévő csuklósok közül négyet felújítanak. Torma Kálmán ügyvezető igazgató elmondta: a fejlesztés több mint 90 millió forintba kerül, s ehhez mintegy 55 millió forint hitelt kell fölvenni. Most egyébként 43 autóbuszuk van, a zöme több mint 400 ezer kilométert futott. Átlagéletkoruk 8,3 év, ami valamivel alacsonyabb az országos átlagnál. A tavalyi járműcserét ebben az évben is folytatja a Kapos kamion nemzetközi fuvarozási és szállítmányozási kft. Öt új Scania nyergesvontatót vesznek, darabját csaknem 20 millió forintért. A vásárlás révén a járműpark átlagos életkora három év alá csökken. Nemesánszky Mariann ügyvezető igazgató szerint ez szinte megegyezik az EU-államokban nyilvántartott adatokkal. Harsányi László, a Kapos Volán Rt vezérigazgató-helyettese azt mondta: a közelmúltban egy háromcsillagos turistabuszt vettek 45 millió forintért és vásárolnak még három úgynevezett vegyes használatú, illetve a kistelepüléseken élők szállításra használatos három Ikarus 200-ast. A kisebb társaságok sem sajnálják a pénzt a járműpark modernizációjára, bár a „nagyoktól” eltérően lényegesen kevesebbet költhetnek erre a célra. Völgyi Lajos, a kaposvári Sprint-Coop gmk közös képviselője elmondta: vettek egy használt IFA teherautót, s még két nagyobb szerelvényt vásárolnak. Ez csaknem 7 millió forintba kerül. Szükségük van az üzembiztos járművekre, hiszen egyre több a munkájuk. (Harsányi) A szakértő közreműködésével végzett vizsgálat bebizonyította, hogy a megfelelő védőberendezés használata nélkül utazó gyermek, nemcsak baleset bekövetkezésekor, hanem a vészhelyzetben végzett drasztikus fékezések és kanyarodások alkalmával is komoly sérüléseket szenvedhet az úgynevezett belső ütközések miatt. A gyerekeket csak az erre a célra gondosan kialakított biztonsági gyermekülésben való elhelyezés óvhatja meg, ez alkalmas a közlekedési balesettel járó kockázat csökkentésére, óvja a testi épséget és sok esetben életet menthet. A biztonsági gyermekülés kötelezőhasználata minden országban növelte a gyermekek biztonságát, csökkentett a súlyos következményeket és javította az életben maradás esélyét. Az országgyűlési biztos általános helyettese jelentésében kifejtette, hogy nem indokolható a jogalkotó részéről az a különbségtétel, hogy a biztonsági öv használatát a jogszabály kötelezővé teszi és nem szól a gyermekülésekről. A gyermekek a felnőtteknél kiszolgáltatottabbak, így még az sem fogadható el, hogy a felnőttel azonos feltételek mellett vegyenek részt a közlekedésben. Ehhez járul hozzá, hogy amíg a biztonsági öv használatáról az érintett dönt, a gyermekülés használata a szülőtől függ. 1997-ben a bekötetlen gyerekutasok közül 749-en sérültek meg az utakon, ebből 15 gyermek vesztette életét. Polt Péter megállapította, HÍREK hogy az Alkotmányban biztosított élethez való jog tekintetében, a gyermekek kiemelt védelemhez való jogával és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz, hogy a kresz nem írja elő kötelezően a biztonsági gyermekülés használatát. A feltárt alkotmányos visz- szásság orvoslására az ország- gyűlési biztos ajánlásában felkérte a belügyminisztert és a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy közösen, haladéktalanul kezdeményezzék a kresz módosítását, a szerint, hogy a jogszabály a biztonsági öv használatához hasonlóan, kötelezően írja elő a biztosági gyermekülés használatát. Ezen túlmenően felszólította a közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert, hogy tegye meg a megfelelő intézkedéseket a biztonsági gyermekülés használatának fontosságára irányuló propaganda és felvilágosító tevékenység kifejtésére. 11 millió utas a somogyi buszokon A somogyi székhelyű szervezetek autóbuszjáratain a távolsági-, valamint a helyi utasforgalomban több mint 11 millió utast számláltak az első negyedévben. Az utaskilométer-teljesítmény 100,8 millió, így egy utas átlagosan 9 kilométert utazott. Ezt dr. Horváth József, a KSH megyei igazgatója mondta. A távolsági járatokon 14,2 kilométert, a helyi járatokon átlagosan 3,5 kilométert utazott egy utas. Tanfolyamon a motorosok Somogybán az utóbbi időben nőtt a motorvezetői tanfolyamra jelentkezők száma. Szakemberek ezt a nagy teljesítményű motorkerékpárok elterjedésével magyarázzák. Takács Gyula, a Drive autós-motoros iskola vezetője elmondta: az elmúlt időszakban megváltoztak az előírások. Számos olyan járműtulajdonos is érdeklődik, aki nagymotorra is meg akarja szerezni a jogosítványt. Az úgynevezett A PÁV kategória megszerzésével bármekkora teljesítményű motorkerékpár vezethető. Rába-tervek a buszgyártásra Valószínűleg az idén elkezdődik a Rába autóbuszok sorozatgyártása. A program felgyorsítására a nagyfokú érdeklődés készteti a társaságot. KARCSÚ ÁRAKKAI ALMERAÁff NISSAN A német és az osztrák autóklub töréstesztjében kategóriaelsé). 2 255 000 Ft Nissan Kaposvár Kft. Füredi út 180. Tel.: 82/311-500, 506-166 • “0” ÉVESTŐL autóját karambolosán megvásárolnám. Tel.: 06-20-778-735. (77481) • 0 ÉVESTŐL karambolos, totálkáros autót vennék. 06/30/440-110. (78437) • 0 ÉVESTŐL sérült, totálkáros autót veszek készpénzért. 06-30/490-210. (78603) • MTZ 50 eladó jó műszaki állapotban. Szűcs Zoltán, Mike. 06-60-344-728. (81024) Használt autók R. Mégane Scénic RT 97.1.6 3 280 000 Ft R. Mégane RT '96. 2.0 2 380 000 Ft Fiat Tipo '92.1.4 850 000 Ft R. 19 Chamade RN ‘93.1.4 ' 1380 000 Ft Renault 5'87.1.4 550 000 Ft Renault Express kombi '94.1.2 1280 000 Ft R Laguna kombi RT '96.2.0 3 600 000 Ft R. 19 Chamade GTR '91.1.4 1095 000 Ft VW Transporter ‘93.2.4D 2 090 000 Ft Trabant 601 '76. 59 000 Ft Aleko 2141 94.1.6 550 000 Ft Renault Törekes Kaposvár, Iszák u. Tel.: 82/319-400 RENAULT 1 • AKCIÓS AUTOGAZSZERELES forgalmi bejegyzéssel. Lada, VW, Golf, Ford 45000 Ft. Horváth Autógáz Szerviz, Kaposvár, Könyves K. u. 38. Tel.: 82/317-809, 30-470-167. (80139) • ELADÓ 83-as 601-es Trabant. I.ár: 90.000 Ft. 82/435-249,19 óra után. (81036) • SKODÁT, VW Golfot veszek kp-ért. Telefon: 06-30/344-014. (81056) • WARTBURG 353, 10 éves, megkímélt állapotban eladó. Horváth Lajos, Kaposvár, Pipacs u. 25. 2/3. Tel.: 82/429-455. (81126) Használt autók Fiat Punto 555 '98.02. 1 550 000,Fiat Unó 1 .OB '95 1 100 000,Ford Sierra Ghia 2.0 aut. '83 350 000,Fiat Talento 2.0 D '91.05. 850 000,-+áfa Ford Orion 1.4CL'87 580 000,Renault Espace 2.0B '92 2 300 000,- • SEAT Zsillé, Kaposvár, Zaranyi u. 8. _________Tel./fax: 82/415-741 (B122S) Két keréken vetélkedtek Sikeresen szerepeltek a magyaratádi általános iskolások a Ki a mester két keréken? Kresz vetélkedő országos döntőjén a hétvégén Budapesten. Magyaratád A 10-12 éves lányok között a magyaratádi Nagy Marianna az első helyen végzett, s a fiúknál ebben a korcsoportban Albert Tibor a második lett. így indulhatnak a verseny nemzetközi fordulóján. A 7-9 évesek között Febenecz Ivett az ötödik, Lackovics Sándor pedig a második helyen végzett —_ mondta Nagy György, az iskola igazgató-helyettese, ar közlekedési szakkör vezetője. H. M. Pörög a Renault Rulett Talán már nincs is olyan ember, aki ne tudná: idén százéves a Renault. Ebből az apropóból játékra invitálja a márka szerelmeseit a Renault Törekes. Mégpedig rulettezni. Ha Önnek, kedves Renault tulajdonos éppen javításra szorul az autója legjobban teszi, ha június 2. és 16. között beviszi Kaposváron a Renault szervizbe (Iszák utca 46.), mert akár 100 százalékos kedvezményt is kaphat a javítás árából. Önnek csak annyi a dolga, hogy megpörgesse a rulett kerekét, és ha Fortuna is Ön mellé szegődik... De ha nem sikerül nyernie, akkor se keseregjen, mert vigaszdíjként ajándékot kap. Ne mulassza el a lehetőséget, hiszen megfiatalíthatja gépkocsiját akár teljesen ingyen. Ezzel a játékkal szeretne hozzájárulni a Renault Törekes Ön és utasai biztonságához, hiszen a Renault szerviz minősége melleti részesülhet az eredeti Renault alkatrészek nyújtotta előnyökből is. MINDEN RENDBEN Az új Feliciában minden megvan, ami a sikerhez kell! Elegáns külső, német technológia, dinamikus és gazdaságos erőforrások és kedvező fenntartási költségek. A Volkswagen Csoport büszke az új „családtagra". Az új Felicia minden minőségi követelménynek messzemenőkig megfelel. Győződjön meg róla a saját szemével! Önre vár, hogy felfedezze! PORSCHE SKODA. VÁLTSON VELÜNK Karg Auto 7400 Kaposvár, Semmelweiss u. 5-7. Tel.: (82) 318-971 Tel/Fax: (82) 310-303 i