Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-19 / 142. szám

1998. június 19., péntek SOMOGYI HÍRLAP Megyei körkép Elégedett az önkormányzat és a tűzoltóság Otthonház harmadszor A harmadik otthonház építéséhez kezdenek hozzá rövidesen Bar­cson. Összesen 19 la­kást és a szociális köz­ponthoz vezető felvonót építenek meg, amelyhez elnyerték a Somogy megyei területfejlesz­tési tanács húszmillió forintos támogatását is. Barcs A harmadik barcsi otthon­házban az első ütemben ki­lenc lakás és a lift épül meg, majd a további 10 lakáshoz újból pályáznak. — hangzott el a barcsi képviselők tegnapi ülésén. A harmadik otthon­ház építésébe azért vágott bele a város, mert ez a fajta szociális ellátás rövid idő alatt nagyon népszerűvé vált az idősek körében. Az első két otthonház lakásai pillanatok alatt elkeltek, és a második befejezésekor annyi jelentke­zőt kellett visszautasítani, amennyi egy újabb nyugdí­jasházat megtöltött volna. Az előző években elkészült otthonházi lakásokat a barcsi szakmunkásképző intézet építette. Munkájukkal meg volt elégedve a város, ezért a harmadik nyugdíjasház meg­építésével is őket bízták meg versenyeztetés nélkül. Közel egy év óta húzódik a határőrség és a Szivárvány Gyógypedagógiai Központ tervezett ingatlancseréje. A cserével mindenki egyetért, adminisztratív okok miatt azonban mindeddig nem si­került megvalósítani. A hely­cseréhez kapcsolódóan 42 millió forintos épületfelújítást vállalt magára az önkor­mányzat. A képviselők most döntöttek a pénz átcsoporto­sításáról, illetve a program jövő évre halasztásáról. A testület újabb öt évre megbízta a Vikár Béla zeneis­kola irányításával Köcsky Gá­bor eddigi igazgatót, elfogadta a városi tűzoltóság eddigi munkájáról készült beszámo­lót, és megismerkedett a tűz­oltóknál elvégzett gazdasági vizsgálat eredményeivel. El­hangzott: mind a tűzoltók munkájával, mind a vizsgálat eredményével elégedettek a barcsi képviselők. Nagy László A szentgyörgyi hivatal már most majdnem EU-konform Rohamra kész a Posta A balatonszentgyörgyi Postafeldolgozó üzem felkészült a nyárra. A szezonban nem csak képeslapból, hanem levélből is többet ad­nak fel a balatoni posta központhoz tar­tozó 202 hivatalban, főként a turisták. Balatonszentgyörgy Az elektronikus levelezés tér­hódításának ellenére még mindig népszerűek a posta segítségével közvetített üze­netek. Az elmúlt öt évben 2 millióval több, 21 millió 650 ezer, levelet és képeslapot jut­tattak el a címzetthez a szent­györgyi központon keresztül a feladók. Az 1984-óta mű­ködő üzemben jelenleg 182 ember dolgozik, két műszak­ban. A levelekből a pénzszál­lítmányokból és csomagokról éjelenként háromezret tesz­nek fel a postavonatra. Ma Magyarországon átlagosan egy nap a postai átfutási idő, Napi háromezer küldeményt indítanak útra Szentgyörgyrő! FOTÓ: LANG Európában ugyanezt legalább 48 óra. Vannak azonban olyan környező országok is ahol ez az idő is kevés és a posta csak a küldemények biztonságos kézbesítését vál­lalja, határidő nélkül. Horváth György, az üzem vezetője el­mondta: ennek köszönhetően az uniós csatlakozás előtt mindössze néhány változta­tásra lesz szükség az üzem­ben. A tervek szerint ugyanis az EU szabványnak megfele­lően a 10 kiló alatti csomago­kat házig kell szállítania majd a részvénytársaságnak. A ter­vek szerint a régióban ezt a munkát a szentgyörgyi üzem látja majd el. (Fábos) Hírek 97 volt kórházi dolgozó talált új munkahelyet Mozgó rendőrőrs járőrözik a Balatonnál Eredményes elhelyezés Sínbuszok a mellékvonalakon A megyei kórházban a második ütemben leépí­tett 160 dolgozóból 97- et Juttatott új munka­helyhez a Munkába-el- helyezóst Elősegítő Bi­zottság (MEB), 21-én nyugdíjba vonul. A MEB nyolc hónapos munkáját tegnap értékelték a záró ülésen. Kaposvár A kórházi ágyszámcsökken- tést előíró kormányrendelet értelmében a megyei önkor­mányzat a Kaposi Mór kór­házat 300 dolgozó leépítésére kötelezte. Az első szakaszban 122 embert bocsátottak el. A tavaly októbertől tartó máso­dik ütemben 182 álláshely szűnt meg, ebből 80 üres volt, vagyis 102 alkalmazottat küldtek el. — Közülük 21 nyugdíjba vonult, 39 új munkahelyet ta­lált, 42-en pedig bejelentkez­tek a munkaügyi központba — sorolta dr. Orbán Istvánná, a 13 tagú MEB elnöke. — A harmadik ütemben, idén ápri­listól 58 takarítónő munkavi­szonya szűnt meg, közülük 32 átkerült a munkát átvevő kft-hez, 14 pedig más mun­kahelyre került a munkaügyi központ segítségével. Ta­nácsadással, álláskeresési technikák és átképzési lehe­tőségek megismertetésével nyújtott segítséget a MEB. Dr. Riez Ferenc, a megyei önkormányzat humánpoliti­kai főosztályvezetője azt emelte ki, hogy a kórház sza- bási részegysége helyén egy rehabilitációs intézetet alakí­tanak ki. Ezalatt átképezték az ott dolgozó 21 embert, így szeptembertől ismét lesz munkájuk. Simoncsics De- zsőné ápolási igazgató abban bízik, hogy még egyszer nem kell létrehozni a bizottságot, vagyis nem lesz újabb leépí­tés. Dr. Brandtmüller István gazdasági igazgató szerint a MEB-nek komoly szerepe volt abban, hogy a 467 állás­hely megszűnése és a 322 dolgozó leépítése ellenére nem keletkezett zavar a gyó­gyító munkában, és nem bomlott meg a munkahelyi béke. A megyei kórháznak most 1850 dolgozója van, az ágyszáma 1017. (Katona) (Folytatás az 1. oldalról) A balatonszentgyörgyi Gulya csárdában ebéddel várták Si­pos István Máv vezérigazgatót, aki örömmel nézte mag Nagy Lajos polgármesterrel az Inter­city vonatok fogadására alkal­mas peront és az állomás megújított épületét, amit az önkormányzat tatarozott. Emellett aszfaltos fordulót épí­tett a Zalaegerszegről érkező Intercity buszoknak. A vezér- igazgató a Somogyi Hírlap kérdésére elmondta, hogy az elmúlt évben alapvetően meg­változott a Máv és az önkor­mányzatok kapcsolata. A vasút úgy számolt, ha össze­fognak a településekkel annak hasznát a utazók látják, akik adóforintjaikkal hozzájárulnak a MÁV költségeihez. Az együttműködés az eredményét tekintette meg tegnap Balatonszemesen is, ahol megújult az állomás előtti tér, de közös beruházásokat valósítanak meg Balatonmária- fürdőn, Fonyódon és Balaton­szárszón is. Üzleti tervet készí­tenek a fenyvesi kisvasút kö­zös üzemeltetésére. A meg­szépült siófoki állomáson, amely a déli parton a legkor­szerűbb, a parkoló bővítését tervezik. A vasút gazdálkodása lehetővé teszi a fejlesztéseket. Az Intercity program Somogy­bán már megvalósult, orszá­gosan 2000-re épül ki. A Máv 60 millió márkás hitelt vesz fel a mellékvonalak korszerűsíté­sére. A vasúti pályát újítják fel és az ezredfordulóig 40 sin- buszt indítanak, többek között a Kaposvár-Siófok és a Kapos- vár-Fonyód vonalon is. A kor­szerűen felszerelt mozgó rendőrőrs július elejétől a bala­toni vasúton járőrözik. A ve­zérigazgató kijelentette, szá­mukra rendkívül fontos az utazók biztonsága is. G. M. Konyhára pályáznak Az idén befejezik a görgeteg! óvoda konyhájának fel­újítását. A tavaly megkezdett rekonstrukció befejezé­séhez még 3-3,5 millió forint kell. költségvetését pályázatokkal kiegészíteni. Ezekben a na­pokban tárgyalnak a Dédász részvények eladásáról. Hor­váth Béla polgármester azt is elmondta, hogy pályáztak a Görgeteg Fejlesztésre kevés pénz jut Görgetegen is, ezért az önkor­mányzat igyekszik szűkös megyei területfejlesztési ta­nácshoz is több mint kétmillió forintra. A konyha felújítására 1,2 millió forint saját pénzt is tartalékoltak. A befejezési munkák során belső átalakítá­sokat is végeznek, de a húsel­őkészítő, a raktár és a szociális helységek is korszerűbbek lesznek. (Németh) Országjáráson. Egyhetes országjárásról érkeztek haza a Pannon Agrártudományi Egyetem állattenyésztő mér­nök szakának végzős hallga­tói. Az egyebek között Eger városát is érintő, egyetem szervezte túrán azok a diá­kok vehettek részt, akik sike­resen tették le a diploma előtti záróvizsgákat. Az évente megtartott kirándulás fő célja a héten kezdődő ál­lamvizsgák előtti utolsó szakmai tájékoztatás volt. Kevesebb bölcsődés. 1013-ról 667-re csökkent Somogybán a bölcsődések száma az elmúlt négy évben. A KSH megyei igazgatóságá­nak jelentése szerint a férő­helyek száma 818-ról 619-re csökkent. Tavaly száz férő­helyre 108 kisgyermek jutott, a férőhely-kihasználtság né­mileg romlott. A beosztott gondozónők száma csaknem egyharmadával csökkent, így a múlt évben 122-en dolgoz­tak a megye bölcsődéiben. Egy gondozónő hat kisgyer­mek ellátásáról, neveléséről gondoskodott. A helytörténetért Százezer forint támogatást nyerhet, aki a megyei közgyűlés közmű­velődési bizottsága által — helytörténeti és honismereti témában — kiírt pályázatra jelentkezik. A benyújtási ha­táridő július 15. A felhívás célja a helytörténeti-honis­mereti témakörben megje­lenő kiadványok támogatása. A felhívást valamennyi ön- kormányzatnak és nagyobb könyvtárnak eljuttatták. A beérkezett pályamunkákról, illetve a támogatások odaíté­léséről a bizottság szeptem­ber 30-ig dönt, majd értesíti a pályázókat az eredményről. Nyomdakész, lektori, illetve szakvéleménnyel ellátott ki­adványokat várnak. A pályá­zatoknak tartalmazni kell a kiadvány rövid ismertetését, a teljes és a részletes költség- vetését. Igazolni kell a saját erőforrás meglétét és termé­szetesen emellett az igényelt összeget is. Üzletből, házból loptak. Egy balatonszentgyörgyi ke­reskedésbe a tetőt meg­bontva jutott be az ismeret­len tettes, majd vegyi árut, műszaki cikkeket és kész­pénzt vitt el 597 ezer forint . értékben. Balatonújlakon egy osztrák tulajdonú házba tör­tek be az ajtót kifeszítve. Az ellopott műszáki cikkek és berendezési tárgyak értéke 400 ezer forint. Á tettesek után a fonyódi kapitányság rendőrei nyomoznak. 15 ezer látogatót várnak a Dombó expóra Kopjafa a hármashatárnál (Folytatás az 1. oldalról) Jákli Péter, a Magyar Vállal­kozásfejlesztési Alapítvány elnöke, Somogy megye fő­jegyzője nyitotta meg tegnap a Dombóvár Expót. Arról szólt, hogy a kiállítás — ahol hetven cég, köztük néhány somogyi, mutatkozik be — különösen fontos a kis- és középvállalkozások szá­mára, és örül, hogy a Tolna megyei Vállalkozó Központ a dombóvári önkormányzat­tal közösen a szekszárdi fesztivál és vásárszervező irodával rendeztette meg. A dombóvári polgármes­teri hivatalban a Dél-Dunán- túl regionális területfejlesz­tési program címmel szak­mai konferenciát tartottak. Ezen — egyebek mellett — a régiók helyzetéről, a Phare területfejlesztési kísérleti programról és az ipari par­kok létesítéséről esett szó. Tóth Attila dombóvári pol­gármester lapunk kérdésére azt felelte: hasznos volt a ta­nácskozás, mert a szakem­bereket arról is tájékoztat­ták: a Phare programon belül mely képzésekben való 15 ezer látogatót várnak a kiállításra részvételre pályázhatnak si­kerrel. Az expóról — amelyre Ogulin, Kahla és Arad kül­döttsége is megérkezett — azt mondta: három héttel ezelőtt már nem tudtak fe­dett területet adni a később jelentkezőknek. Ez azt mu­tatja: egyre nagyobb az ér­deklődés a kiállítás iránt, amelyre- vasárnapig 10-15 ezer látogatót várnak. (Lőrincz) Elfajult a hírlappiaci csata (Folytatás az 1. oldalról) Az árusoktól már nem akarták átvenni a szerződés felmon­dását és egyebek közt azzal fenyegették meg őket, hogy ha a KLK-hoz csatlakoznak „kö­rülrakják őket” konkurenciá­val. A KLK által fölvett nagy összegű hitelekről, és a cég el­kerülhetetlen „csődjéről” szól­tak a fenyegető, ám sok ered­ményt el nem ért híresztelé­sek. Közben a kiadók ismétel­ten kinyilvánították: a jövőben egyértelműen a KLK hálóza­tára alapozva kívánják megva­lósítani lapjaik árus terjeszté­sét. Mint Szavecz István a KLK megyei igazgatója a Somogyi Hírlapnak elmondta, nem kí­vánják fölvenni a Pannonhír által dobott kesztyűt, s nem vesznek részt a mesterségesen gerjesztett jutalékharcban sem. Bízik abban, hogy a ter­jesztő szakemberek jól látják: a kiadók terjesztési tömörü­lése olyan lapokból ígér biztos ellátást, amelyekkel valóban rendelkezik is. Márpedig az elhamarkodott privatizációs lépést követően elfajult hír­lappiaci csata kimenetelét ille­tően ez a lényeg. A KLK megyei területi köz­pontja tehát holnap megkezdi a terjesztést több mint ötven árus helyen. A megyei igaz­gató arra számít, hogy piaci részesedésük még az év vége előtt megközelíti az 50 száza­lékot. i

Next

/
Thumbnails
Contents