Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-16 / 139. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP Világtükör 1998. június 16., kedd Az egyesült Európa kihívásai Tony Blair és Jacques Chirac a futballhuliganizmusról is tárgyalt Hivatalosan az Európai Unió belső problémáival, a reformfolyamat helyzetével és a koszovói válság megoldásával Is foglalkozik az Európai Unió Cardiff- ban megnyílt csúcstalálkozója, amely a januárban kezdődött soros brit elnöki időszakot zárja. FOTÓ: FEB/REUTERS Hírek Magyar konzulátus kezdte meg munkáját Gdanskban. A hivatalt Andrzej Hass tisztelet­beli konzul vezeti, aki üzlet­emberként dolgozik a Tenger­mellék vajdaságaiban. Cáfolta Ion Diaconescu, a román kormánykoalíció ve­zető erejét képező Keresz­ténydemokrata Nemzeti Pa­rasztpárt elnöke a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem szená­tusa elnökségének nyilatkoza­tát, amely szerint a létesítendő magyar nyelvi, irodalmi és néprajzi karra vonatkozó szer­dai koalíciós döntés érvényte­len, mert sérti az egyetemi au­tonómiát. Diaconescu szerint az új kar nem jelent bővítést, csak a szekciók összevonását. „Kitartásra” buzdít Julius Binder, a bősi létesítmény be­ruházási igazgatója. Egy inter­júban kijelentette: ha Magyar- ország „valahol” a Duna alsó szakaszán nem építené meg a duzzasztóművet, akkor Szlo­vákia kénytelen lesz a Vágón duzzasztórendszert építeni, s ennek költségeit Magyaror­szágnak kell megtérítenie. Feltartóztattak a török ható­ságok hétfőn a Dardanelláknál egy Oroszországból érkező te- herhajót, mert gyanújuk sze­rint SZ-300-as rakétákhoz való indítóberendezéseket szállít a ciprusi görög kormánynak. Tö­rök katonai szakértők gondo­san átvizsgálják a máltai zászló alatt, de orosz legénységgel ha­józó Natasa-1-et. A személyzet azt állítja, hogy traktorokat visznek Egyiptomba. Megállapodott Bagdad és az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelését ellenőrző ENSZ- bizottság (UNSCOM) egy-két hónapos munkatervben, mely­nek keretében tisztázzák a le­szerelési folyamat még vitatott kérdéseit. Richard Butler, az UNSCOM vezetője és Tárik Aziz iraki miniszterelnök-he­lyettes Bagdadban elégedetten nyilatkozott a találkozóról. Ismét hazalátogatott Ro­mániába felesége, Anna társa­ságában Mihály exkirály. A házaspár fölkeres több megyét és a román tengerpartot is. A 77 éves volt uralkodó a máso­dik világháborút követő kom­munista hatalomátvétel után 1947-ben kényszerült szám­űzetésbe. Mihály most hatod­szor tért vissza szülőföldjére. Elmarad június 20-án, szom­baton Elton John és Billy Joel régóta várt koncertje Bécsben, mert a hetek óta betegeskedő Billy Joel hangszalagjai még nem gyógyultak meg. Cardiff A világgazdaságot az utóbbi húsz évben nem fenyegette olyan mértékű veszély, mint napjainkban - jelentette ki a brit kormányfő a nyitónapon. Tony Blair közölte: Japán és a délkelet-ázsiai országok gaz­dasági válsága, illetve pénz­ügyi összeomlása nyomán a világgazdaságnak immár „két pillére maradt csak állva”: az Egyesült Államok és az egye­sült Európa. Nem lehet azon­ban arra számítani, hogy az unió karcolás nélkül meg­úszhatja a világgazdasági fel­fordulást, ha nem reagál meg­felelő módon a történtekre. Az előzetes várakozások­nak megfelelően szóba került az első napi megbeszélése­ken Németország befizetési terhének Bonn által szorgal­mazott csökkentése. A német kormány egyik tisztviselője Cardiffban közölte: Németor­szág, amely önmaga a brüs­szeli kasszába áramló befize­tések hatvan százalékát állja, jelenlegi 21 milliárd márkás évi befizetési kötelezettségét legalább harmadával csök­kenteni akarja. A kérdés máris vitát váltott ki Bonn és London között: Blair brit kormányfő szóvivője hétfőn kijelentette, hogy a London által élvezett visszatérítéshez, amely régóta szálka a néme­tek szemében, „nem lehet hozzányúlni”. A csúcs részvevői délután megnézték az angol váloga­tott első fellépését a francia- országi világbajnokságon Marseille-ben. A Tunézia el­leni mérkőzést megelőző za­vargások során. - amelyet a SkyNews tévétársaság adását megszakítva, egyenes adás­ban közvetített - zömmel az Blairék búcsúznak a soros elnöki tiszttől angol szurkolók játszották a főszerepet. A nem mindennapi jelene­tek szóba kerültek a csúcs- találkozó első munkanapján a brit kormányfő és a francia elnök között, sőt Tony Blair állítólag a francia belügymi­Kofi Annán, az ENSZ fő­titkára nyitotta meg an­nak a nemzetközi konfe­renciának a munkáját, amely az ENSZ állandó bíróságának felállításá­ról hivatott dönteni. Róma Az állandó ENSZ-bíróság gon­dolata először 1948-ban vető­dött fel, de a hidegháború ko­rában lekerült a napirendről. Szükségessége ismét fölme­rült, mikor a közösség ad hoc „Céljait tekintve a mos­tani kormány semmiben sem különbözik a kom­munistákétól” - jelene­tette ki a Gulag szigetek szerzője új könyvének moszkvai bemutatóján. Moszkva Szolzsenyicin szenvedélyesen ostorozta az oroszországi köz­állapotokat Oroszország a sza­kadékban című könyvének megjelenése alkalmából. A Nobel-díjas író felrótta a politi­kusoknak, hogy nincsenek be­szélőviszonyban a polgárok­kal: „Nem állnak szóba velünk, egyszerűen köpnek ránk.” niszterrel is beszélt telefonon az ügyben. Tony Banks sportügyi államminiszter a londoni rádióban kijelentette: a verekedéseket kezdemé­nyező angolok a 2006. évi vi­lágbajnokság angliai megren­dezésének esélyeit ássák alá­bíróságokat állított a volt Jugo­szláviában elkövetett háborús bűnök, majd 1994-ben a ruan- dai népirtás kivizsgálására. Az is vüágossá vált,hogy a bíróság három nagy kérdés­körrel foglalkozhat: az emberi­ség elleni bűntettekkel, a há­borús bűncselekményekkel és a népirtással. Ezek fogalmát a nemzetközi jog már tisztázta. Voltak, akik azt szerették vol­na, hogy a bíróság hatáskö­rébe tartozzék szinte minden nemzetközi bűncselekmény a kábítószer-kereskedelemtől kezdve a nukleáris háborúig. Noha hét év telt el a kommu­nizmus összeomlása óta, az or­szágban semmi sem fordult .jobbra. Példátlan rombolásnak vagyunk tanúi - mondta a 79 éves író. Akárcsak 1917-ben, a cár leköszönése után, a’ nép most is elhitte, hogy beköszönt a szabadság. Oroszországban sokan azt állítják, hogy jobb volt a kommunisták idején. Szerinte az emberek hajlamo­sak elfeledni azt az ötvenmillió halottat, akikért a kommunista rendszert terheli a felelősség. Jelcin kormányzását bűnös­nek tartja, mert „elkótyave­tyélte a nemzet javait. Az író a hazáját ért katasztrófák legfőbb okának a keresztény hittől való elfordulást tartja. (Toronyi) Milosevics szerb elnök ma Moszkvában Borisz Jelcinnel tárgyal Sólyom a Balkán felett Hétfő reggel 8 óra előtt adták ki az indulási parancsot a NATO taktikai lógierejének vicenzai parancsnoksá­gán az albán és a macedón légtérben tartott Elszánt Sólyom fedőnevű hadgyakorlaton részt vevő gépeknek. Vicenza A gyakorlaton 13 NATO-tagál- lam 80 repülőgépe vett részt. Az Adriai-tengeren készenlét­ben állt egy amerikai haditen­gerészeti egység is, a ÜSS Wasp helikopterhordozó ve­zetésével. Javier Solana, a NATO főtitkára szerint a szö­vetség légi hadgyakorlata az utolsó figyelmeztetés Szlobo- dan Milosevics jugoszláv el­nöknek. Jelzi, hogy a nemzet­közi közösség kész cseleked­ni a koszovói vérontás meg­szüntetéséért, és képes gyor­san felvonulni a térségben. A NATO nem fog légitáma­dást intézni jugoszláv célpon­tok ellen - nyugtatta meg hallgatóit a belgrádi rádió. A kommentátor azonban ki­emelte: ha a NATO kikény­szeríti a csatát, akkor azt Szerbiának és Jugoszláviának el kell fogadnia. „Ha a NATO megtámadja Jugoszláviát, a Jugoszláv Hadsereg nem fogja passzívan szemlélni a táma­dást” - hangzott el a rádióban. Borisz Jelcin orosz elnök és Szlobodan Milosevics keddi moszkvai tárgyalásain a jugo­szláviai helyzet, illetve a Bal­kán problémái kerülnek első­sorban terítékre. A Kreml „a politikai eszközöket részesíti változatlanul előnyben a ko­szovói válság megoldásánál”, s „nagy reményeket fűz” a két államfő tárgyalásaihoz - je­lentette ki Vlagyimir RaJima- nyin külügyi szóvivő. Hang­súlyozta: a térség problémái, elsősorban a koszovói válság „rendkívüli módon nyugtala­nítják a Kremlt”. Igor Szerge- jev orosz védelmi minisz­ter szerint a NATO nem volt korrekt a Koszovó határain folytatott légi manőverekkel. Egy amerikai F-16-os rajija az avianói légibázisról FOTÓ: FEB/REUTERS Állandó ENSZ-bíróság Szolzsenyicin keményen bírálja honfitársait Oroszország a szakadékban Per az angol Apeh ellen leírhatók-e az amortizálódó keblek? Leírhatók-e adóból az amortizálódó keblek? - ezt vette tüzetesebben górcső alá egy tekinté­lyes brit adótanácsadó cég, a Hacker Young. Manchester A tapasztalt szakemberek ér­velése logikus: az állagukban lassú romlásnak vagy kopás­nak kitett szerszámokat, be­rendezéseket az amortizáció fokának megfelelően folya­matosan le lehet írni az adó­ból. Amikor pedig már nem tekinthetők jövedelemforrás­nak, nullára írják le. S ha ez így van az európai joggyakor­latban, akkor ez különösen érvényes a táncosnőkre és a sztriptízgörlökre, akik testük kifogástalan esztétikumára építik művészetüket. Ennek alapján a Hacker Young min­tapert indított az angol adó­hivatal ellen. Szerinte a ha­tóságnak köteleznie kell ma­gát, hogy tíz éven át fokoza­tosan „leírja” a tisztességesen adót fizető sztriptíztáncosnő befizetéseiből a kebleit. Az adótanácsadó cég - a személyiségi jogokra hivat­kozva - óvakodott a minta­perben közreműködő kliens nevének nyilvánosságra ho­zatalától. Hiszen a hölgy keb­lei keresetének forrásai, és pillanatnyilag - adókötelesek. Drog receptre A kaliforniai West Holly­wood polgármestere azt kérte Clinton elnöktől: függessze fel a kábító- szerellenes törvények érvényesítését, mikor va­laki gyógyászati célból fogyaszt marihuánát. Steve Martint az indította erre a szokatlan lépésre, hogy látta: nemcsak AIDS-es, de epüep- sziás barátainak állapotán is sokat javított a cannabis. „Ha bezáratnák a (Hollywoodban már működő) marihuánaelosz­tó központokat, az emberek kénytelenek lennének illegáli­san, az utcai drogkereskedők­től beszerezni a fájdalmaikat enyhítő szert. „Ezzel nemcsak tulajdon életüket veszélyezte­tik, de a rendőrségre is felesle­ges terhet rónak” - indokolta kérését a polgármester. FEB Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Férje nélkül bújik ágyba • A tökéletes szerelő • Jöhetnek újabb apósok • Az elsőkötetes takarítónő Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin

Next

/
Thumbnails
Contents