Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-15 / 138. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. június 15., hétfő Somogyi tájak 7 Kitörési kísérletek - hátrányos helyzetben Segíthet még a Napfény Gadány, a festői szépségű kis falu többször többféleképpen próbált kitörni hátrányos helyzetéből. Sikertelenül. A kistérség kecsegtető kezdeményezéseihez is hiába csatlakoztak. Most azonban úgy tűnik, lesz miért figyelni a 800 éves településre. Támogatott fejlesztések Marcali hat pályázatot nyújtott be a terület- fejlesztési tanácshoz. Mindegyik támogatást nyert, csaknem 35 millió forint értékben. Ebből az összegből és jelentős saját erővel megkezdik a kerékpárút építését, a Nosz- lopy iskola nyílászárócseréjét, folytatódhat a ravatalozó tavaly kezdett felújítása, s a kórház műszervásárlását is nagy összeggel támogatták. Jelentős pénz jut a belvízelvezetés megoldására, és a zeneiskola teljes felújítása is megkezdődhet, talán még az ősz folyamán. A fejlesztés sorrendjéről a napokban döntenek. Gadány A budapesti Napfény-alapítvány szó szerint napfényt hozhat az alig 200 lelkes falu mindennapjaiba. Az elszánt és lelkes emberekből álló közösség legfőbb célja ugyanis: megmenteni a múltat — a jövő számára. Gadányban pedig van mit megmenteni. — Sok helyen megfordultunk, amire kiválasztottuk a megfelelő helyszínt egy úgynevezett szellemi központ létrehozására — mondta Kovács Gabriella, az alapítvány elnöke. — Fontos szempont volt a nyugalom, és az, hogy segítő befogadókra találjunk. A ga- dányi polgármesterrel ismerkedtünk meg utoljára; tapasztalataink azonban annyira jók voltak és Gadány is annyira megkapóan békés, kedves, hogy nem lehetett továbbmenni. Ennek már fél éve. Azóta az alapítvány egy üresen álló családi házat is vásárolt a faluban. Az átalakítással lassan végeznek. Az épületben 24 ember találhat majd szállást, ha nyári táborba vagy csak egy tanfolyam erejéig Gadányba látogat. — Közösségünk tagjai szinte mindennel foglalkoznak ami természettudomány, ami az emberrel kapcsolatos. Azt szeretnénk, ha ezekkel a tudományokkal és gyakorlati alkalmazásukkal minél többen megismerkednének. Ilyen a Walldorf pedagógiai módszer, az asztrológia, a dinamikus biogazdálkodás vagy az önismeret. Persze ugyanilyen fontosnak tartjuk a helyi értékek megmentését is. Szeretnénk létrehozni egy faluházat, ahol nemcsak megőrzik a múlt értékeit, hanem majd ápolják is. Működhetne benne például dalkör, tánckör vagy fonó, klub olyan légkörben, amelyben megnyílnak az idősebbek és átadják tudásukat. A szellemi értékeken túl gyakorlati teendőink is vannak. Az ökológiai szemléletű életmódot is népszerűsíteni szeretnénk, a biotermelés megismertetésén keresztül a biotermékek előállításáig. Elfogadó szeretettel, ezekkel a szellemi impulzusokkal telítetten látunk hozzá az elképzeléseink szerint közös munkához. (Fábos) Gyermekjóléti szolgálat Minden önkormányzat számára kötelező lenne november óta, hogy működtesse a gyermekjóléti szolgálatot. Ez főként a kis településeken végezne hatékony munkát, hiszen a falvakban sok a rossz szociális helyzetű család és a veszélyeztetett gyerek. Marcali környékén azonban a 31 önkormányzatból mindössze hét hozta létre a szolgálatot. Polgármestereket, jegyzőket kérdeztünk: hogyan Igyekeznek pótolni a mulasztást? Kövér István polgármeszter, Nagyszakácsi: - Eddig sem a jó szándék hiányzott, hanem a pénz. Sőt, még mindig hiányzik ehhez a feladathoz. Csak társulásos formában látom a megvalósítás lehetőségét elérhetőnek. Erre önállóan egy ekkora falunak nincs megfelelő tartaléka. Árvái Tibor nemesvidi polgármester: - Mi is késtünk. Egy hónapja Somogysimonyival közösen hoztuk létre a gyermekjóléti szolgálatot. Az állami normatíva nálunk sem elegendő, de inkább a költségvetések elfogadása és a választások miatti teendők késleltették eddig a szolgálat működését. Véleményem szerint az apró falvak esetében az lenne a megoldás, ha társulás formájában működhetne ez az ellátás. Akkor lehetőség lenne arra is, hogy szakember foglalkozzon a gondokkal. Kis falvakban erre sem pénz sem ember nincs. Nagy Gábomé jegyző, Kéthely: - Áprilisban döntött róla a képviselőtestület. A munkával a védőnőt bízták meg, aki 30 éve él a faluban és jól ismeri a családok nehézségeit és a problémás eseteket. A szolgálat konkrét teendőiről és a működés feltételeiről most folyik az egyeztetés, de néhány héten belül a konkrét munka is megkezdődik. Az önkormányzat minden a törvényben előírt ellátási formáról gondoskodik. Berták Katalin vései jegyző: - Január elsejétől Varászlóval és Nemesdéddel közösen társulásos formában hoztuk létre a szolgálatot. Az álláshely betöltésére még nem írtunk ki pályázatot. Jelenleg a védőnő látja el ideiglenesen a feladatot. A népjóléti Minisztériumtól nyertünk hozzá 750 ezer forintot, ebből kialakítjuk nyáron a végleges helyét és ha elkészül megpályáztatjuk a munkát. Szeretnénk ha szakember látná el a feladatot. Benkes László polgármester, Mesztegnyő: - Július elsejétől működik majd, négy falu: Hosszúvíz, Kelevíz, Gadány és Mesztegnyő közösen működteti. Az ellátások a törvény előírásainak megfelelően novembertől folyósítva lettek, csak a szolgálat indult később. Az előkészítéssel csúsztak a jegyzők, főleg a választások teendői miatt. Molnár József böhönyei polgármester: - Március óta működik. Egy szakképzett munkatárssal. Nagy anyagi terhet jelentett a létrehozása. Körülbelül 1,5 millió forintot emésztett fel és azért, hogy működhessen egy álláshelyet meg kellett szüntetnünk. A népművelő feladatait így most a könyvtáros kénytelen ellátni. A szolgálat működéséhez szükséges helyet a nyár folyamán alakítjuk ki. Pályáztunk rá remélem, hogy szerencsével járunk, egyébként le kell mondanunk az önálló helyiségről. Dr. Kocsis László somogyzsitvai polgármestere: - Január óta működik; Csákánnyal együtt hoztuk létre. A településen élő családok nagy része érintett; a gyerekeknek a 80 százaléka rászoruló, nagy szükség van rá tehát. A kolleganő, aki ellátja a feladatot nagyon lelkiismeretes rendszeresen látogatja a családokat és ellenőrzi a területet. így nagyobb a rálátásunk hogy a szociális célra szánt pénz hova kerül. Csöndör József, Pusztakovácsi: - Pillanatnyilag 5 község arról tárgyal, hogy társulásos formában hozzuk létre. A feladathoz pénzt nem kaptunk a falu magában nem képes a szolgálat működtetéséhez szükséges anyagi erőt előteremteni. A feladatot fontosnak tartjuk, nem azért késlekedünk mert úgy érezzük, hogy nincs rá szükség. Mindössze arról van szó, hogy szeretnénk úgy működtetni, hogy értelme legyen. Ha az öt község társulhatna akkor több szakemberrel talán értelme is lenne. Nem csupán a törvénynek tennénk eleget. Tóthné Pados Edit niklai polgármester: - A védőnő július elsejétől vállalkozásban látja el a gyermekjóléti teendőket. Táska és Csömend is a niklai szolgálathoz tartozik majd. A rendelkezésünkre álló pénz ugyanis kevés lett volna, ezért döntöttünk a társulás mellett. A késedelem oka pedig az volt, hogy idáig tartott előkészíteni a szükséges okmányokat. Hét tábor kisdiákoknak Nyárrá benépesül a faluház. A szünidőben egyhetes váltásban ismerkednek - főként kisiskolások - a honismerettel, néprajzzal s a környék természeti ritkaságaival. S ha sikerül, augusztusban ismét megrendezik a Kárpát-medencei ifjúsági találkozót. Mesztegnyő A táborok a hagyományoknak megfelelően zajlanak majd — mondta Kövesdi Tibomé, a faluház vezetője. — Az egy hét programjait úgy állítottuk össze, hogy a táborok résztvevői — igényeik szerint — a lehető legtöbbet megismerjék. A legfontosabb a néprajz és annak gyakorlati alkalmazása. Különféle hagyományos kézművestechnikák tanulása; ha ezeket elsajátítják a gyerekek, akkor már szívesen gyakorolják. Ami újdonság az idén: a munkatábor, ebben a mesz- tegnyői Hagyományőrző Egyesület tagjai vesznek részt és a megyéből több fiatal. Leltárt készítünk a faluház gyűjteményéről, rendszerezzük a tárgyi emlékeket, és faluszépítő tevékenységet is vállalni szeretnénk. Erre a munkára ugyanis a táborok és a rendezvények mellett sosem maradt időnk. Most pótoljuk. A legnagyobb problémánk az, hogy a nemzetközi táborhoz nem érkezett pályázati támogatás. Ez lenne a 11. találkozó. A Kárpát-medence minden részéről vannak visszatérő vendégeink, mégis kétséges, hogy lesz-e ilyen tábor az idén. Saját erőből képtelenek vagyunk ezt a rendezvényt finanszírozni. Ebben a határon túlról érkezőkre sem számíthatunk, nekik az ideutazás is nagy tehertétel. Ilyenkor már mindig rendelkezésünkre állt a pénz. Idén pedig eddig még egyetlen visszajelzés sem érkezett. Fábos Erika ORSZÁGOS LEFEDETTSÉG LEGKEDVEZŐBB PERCDÍJAK INGYENES BELÉPÉS oooo Ha kíváncsi a részletekre, vagy szeretne játszani, hívja a 06 60 450-450-et! http://www.westel.hu WESTEL IRODÁK: BALATONVILÁGOS, 8171 M7-ES ENYINGI ELÁGAZÁS, TEL: (06 88) «-644, RÁDIÓTELEFON: (06 601327-100 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT BERNÁTH KÁROLY RÁDIÓTELEFON: (06 601327-933, KLENÓCZY-USZKA KRISZTINA RÁDIÓTELEFON: 106 601368-222 WESTEL FORGALMAZÓK: BARCS, POLAR KR, 7570 KÖZTÁRSASÁG U 29.. TEL: 106 821463-640, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 368-333 • FONYÓD, FÁBIÁN DÉNES, 8640 ADY E. U. 33.. TEL: (06 851360-746, RÁDIÓTELEFON: (06 601392450 • KAPOSVÁR, POLÁR KFT, 7400 HONVÉD U. 8, TEL: 106 821 427-945, RÁDIÓTELEFON: 106 601 361-711 • MARCALI, ATI CONSULT BT. (FÉNY-PONT), 8700 RÁKÓCZI F. ÚT 7, TEL: (06 85) 311-301, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 369-670 • NAGYATÁD, LÁT-SAT KFT, 7500 PIAC TÉR, TEL.: (06 82) 352-870, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 372-042 Ha Ön is szeretne a legkedvezőbb mobilpercdíjakkal telefonálni az ország egész területén, akkor Itt i nagy alkalom! A legokosabb 0660-as telefon, a Benefon Sigma a Foci VB ideje alatt {azaz június 10. és július 12. között) már nettó 9 950 Ft-ért, 50%-os kamatmentes 12 havi részletfizetéssel elvihető. Ráadásul a rendszerbe lépés most díjtalan. i\ » Az akció a készlet erejéig tart. A készülék akciós ára nettó 19 900 Ft (bruttó 24 900,-), melynek 50%-át 12 hónap alatt, kamat- és kezelési- költség-mentesen, részletekben fizetheti. Ezért csupán azt kérjük, hogy 2 évig maradjon az előfizetőnk. Felújították a templomot Felújították a fajszi templomot. A század eleji egyházi műemléket kívül-belül lefestették. A somogyfajszi egyház renoválását a falu lelkes közössége társadalmi munkában végezte el. így lényegesen olcsóbban elkészíthették. A beruházás csaknem ötszázezer forintra rúgó költségét is adakozásból gyűjtötték össze. Szőlősgazdák reménye Borban az igazság — tartják; de ezzel nem értenek egyet a marcali hegyközség tagjai. Szerintük az új törvénnyel csak a nagytermelőknek kedveztek a döntéshozók. Azért persze jó része is van a hegyközség számára. Marcali-hegy — Az új rendelkezés szerint sokkal több gazdának és borral oglalkozó kereskedőnek kell hegyközségi tagnak lenni — mondta Dombóvári József, a marcali hegyközség elnöke. — A korábbi terület- és értékhatárokat átlagosan a harmadára csökkentették. Ennek az lesz a gyakorlati haszna, hogy nagyobb tagdíjbevételből hatékonyabban tudunk megfelelni a szakmai igényeknek. Én a legfontosabb feladatnak az összehangolt szőlészeti-borászati tevékenységet tartom. Ennek érdekében korszerű növényvédelmi tanácsokkal, új borászati technológiákkal ismertetjük meg tagjainkat. A két és fél éve működő hegyközségnek több mint 400 tagja van, a minőségi bor előállítása mellett a borturizmus fellendítését is célul tűzték ki. Ennek érdekében tavaly palackozóberendezést is vásárolt a szervezet, hogy a borokból nagyobb mennyiséget adhasson el magasabb áron. Naponta akár 1000 palackot is megtölthetnek, de azóta mindössze 1500 liternyi nedű került az üvegekbe. — Nehéz piacot találni a minőségi bornak Magyarországon — mondta Dombóvári József. — Nagyon bízunk benne, hogy a gyógyszálló megépül majd a városban, hiszen ez lendületet adhat egyrészt a borturizmusnak, másrészt a hegyközséget is működőbbé teheti.