Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1998-06-13 / 137. szám
SOMOGYI HÍRLAP ■20 Közelképek 1998. június 13., szombat Az 1956-os forradalom résztvevői elleni megtorlás Somogybán 40 évvel ezelőtt, 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrét, Malé- ter Pált és Gimes Miklóst. A jelenkori magyar történelem e tragikus, de messzeható pillanatáról és a mártírhalált halt forradalmi vezetőkről feltehetőleg megemlékeznek országszerte. Ez a szomorú évforduló alkalmat kínál arra is, hogy röviden bemutassuk a politikai-adminisztratív megtorlás somogyi folyamatát s megemlékezzünk azokról, akik életükkel, szabadságukkal vagy megnyomorított sorsukkal fizettek a függetlenségért és demokráciáért. Az 1956 őszi somogyi eseményeknek - természetesen - voltak olyan sajátosságai, amelyek befolyásolták a kommunista diktatúra helyreállítását és megszilárdítását szolgáló politikai megtorlás helyi folyamatát, annak kiterjedtségét. Az 1956. október 19-én megrendezett Somogyi összegezés című agrárviía, mint a forradalom sajátos előjele, ürügyül szolgált arra, hogy a népi demokrácia elleni tudatosan eltervezett felkelés előkészítésével vádolják a spontán kirobbant események főszereplőit. A bukott kommunista funkcionáriusok és államvédelmis tisztek 1956. október 30-án megkezdődött őrizetbe vétele volt a másik olyan lényeges esemény, amelynek az utóhatása kétségtelenül kimutatható a megtorlás különféle intézkedéseiben és egyes eseményeiben. Már a november 4-én visszavett helyi lapban azzal vádolták meg a forradalom helyi vezetőit, hogy több száz őrizetbe vett személyt ki akartak végezni. Az ilyen természetű megnyilvánulásokban kétségtelen szerepe volt a személyes megaláztatásnak, az ebből fakadó bosz- szúérzetnek. A rendcsinálás A korabeli kifejezéssel később „rendcsinálásnak” nevezett novemberi-decemberi akciók során előbb a szovjetek - helyi erők segédletével - százakat tartóztattak le, akik közül sokakat hurcoltak el Somogyból is Ungvárra, majd a szintén ukrajnai Sztrijbe. Amikor a helyzetét lassan stabilizáló Kádár-kormány átvette az intervenciós erőktől a rendcsinálás feladatait, akkor november végére, december elejére Somogybán is felállították a karhatalmi egységeket, a gyakorlatilag törvényen kívüliéiül álló különítményeket. Ezek a járőröző, razziázó alakulatok - később munkásőregységek - nem egyszer 20-30-40 embert vettek őrizetbe egy-egy községben, ami egyértelműen bizonyította, hogy a lakosság megfélemlítésével kívánták a közrendet helyreállítani, illetve fenntartani. Az eddigi kutatás alapján is több olyan dokumentum áll rendelkezésre arról, hogy nem egyszer az erőszakos eszközök, sőt a fegyverek alkalmazásától sem riadtak vissza, úgymond a közrend védelmében. A legtragikusabb végkifejlettel járó karhatalmista akcióra Kisbajom községben került sor az 1956 szilveszterének éjszakáján, amikor a kijárási tilalom ellenére bálozó falusiakat egy négy fős fegyveres járőr akarta szétoszlatni. A kialakult vitában egy segédrendőr és egy katona a vitatkozók közé lőtt, aminek egy szabadságos katona és egy 13 éves kislány esett áldozatául. A korabeli pártvezetés - nyilván különféle okokból -, a katonai bíróság által börtönbüntetésre ítélt két személy felmentését kérte a Legfelsőbb Bíróságtól. Egy másik tragikus eset játszódott le 1957 októberének végén Hedrehely községben, amikor a járőröző kaposvári munkásőrök egy általuk már korábban is bántalmazott helyi gazdát gyakorlatilag agyonvertek. A rendcsinálás és megfélemlítés eszközéül szolgáltak a több hónapos internálások és az esetenként alkalmazott néhány napos őrizetbe vételek. Az Elnöki Tanács a 31/1956. számú, december 13-án kelt rendeletében intézkedett a köz- biztonsági őrizetről, amellyel lehetővé tette, hogy akár 6 hónapra internálják mindazokat, akiknek - úgymond mint „ellenforradalmároknak” - a magatartását veszélyesnek tartották a közrendre. Eddig még nem áll rendelkezésre összesítő adat arról, hogy a két év folyamán hány személyt helyeztek köz- biztonsági őrizetbe a forradalom somogyi résztvevői közül. Támpontként szolgálhat azonban a megyei rendőr-főkapitánynak a megyei tanács 1957 júniusi ülésen adott tájékoztatása, amely szerint addig 276 személyt internáltak Somogy megyében. A politikai perek A rendcsinálási akciók mellett egyre nagyobb szerep jutott a politikai- adminisztratív megtorlásban az úgymond törvényes, az akkori hatályos büntető jogszabályok alapján lefolytatott politikai büntetőpereknek. A következőkben a jelentősebb somogyi esetek bemutatásán keresztül kívánom érzékeltetni a büntetőjog hatalmi-politikai célokra való felhasználásának főbb somogyi jellegzetességeit. Ezt megelőzően azonban az eddigi kutatási eredmények alapján ismertetni szeretném a forradalom résztvevői ellen 1956-1960 között lefolytatott bírósági eljárások összegző adatait. A megyében összesen 361 személyt ítéltek el, kimondva vagy burkoltan, az 1956 őszi eseményekben való részvételük miatt, illetőleg az úgymond „ellenforradalom” maradványainak teljes felszámolása jegyében. A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés, izgatás és a lőfegyverrel való visszaélés, fegyverrejtegetés képezték az ítéletek legfontosabb és leggyakoribb vádpontjait. A rendes bíróságon, vagyis a Kaposvári Megyei Bíróságon elítélt 339 személy egynegyedét sújtották 1-től 5 évig terjedő börtönbüntetéssel, továbbá 6 személy részesült ennél is súlyosabb büntetésben. A politikai elítéltek egyötöde volt a korabeli kategorizálás alapján munkás, közel fele földműves, míg kb. egyharmaduk tartozott az értelmiségi és alkalmazotti rétegbe. A statáriális büntetőeljárások Az Elnöki Tanács az 1956 decemberében hozott törvényerejű rendeletéiben intézkedett a rögtönbírásko- dás, azaz a statárium intézményéről, kimondva azt, hogy a gyilkosság, a szándékos emberölés, a rablás-fosztogatás, a kiemelt közérdekű termelőegységek rongálása és a lőfegyverrel való visszaélési ügyek tartoznak a rendelet hatálya alá. A katonai bíróságokon állított fel a rögtönítélő tanácsokat, amelyek a vád bebizonyítása esetén halálos ítéleteket hoztak. Tehát a megtorlás első hónapjaiban kitüntetett szerepet szántak a rögtönítélő bíróságoknak, mint különleges szerveknek. A kérdés a mi szempontunkból azért is érdemes a nagyobb figyelemre, mert 1957 elejétől Kaposváron működött a Kecskeméti Hadtest több megyére kiterjedő hatáskörrel rendelkező katonai bírósága. Az eddig feltárt adatok szerint ennek a rögtönítélő tanácsa három olyan személyt sújtott a golyó vagy kötél általi halálbüntetéssel, akik szereplői voltak a forradalom eseményeinek. Közülük Tóth György ordacsehi lakos volt az egyedüli somogyi illetőségű. Fegyverrejtegetés címén vették őrizetbe, majd az eljárás során egyre inkább a Fonyód községi megmozdulásokban játszott szerepét tették a vád tárgyává. A halálos ítélet indoklását már ez utóbbival alapozta meg a bíróság, “ugyanakkor sajátos fejleménynek tekinthető, hogy a kegyelmi tanácsosé átalakult szerv támogatóan terjesztette fel az Elnöki Tanács elnökéhez a kegyelmi kérvényt. A kérelmet elutasították, így 1956 szeptemberében az elítéltet felakasztották a kaposvári bírósági börtön udvarán. Az egyik Tolna megyei halálraítélt ügyét egy mondat erejéig feltétlenül említeni kell, mert tipikusan példázza a katonai bírósági eljárások megtorló jellegét. Egyazon napon, vagyis 1957. október 17-én tartották meg a tárgyalást, a kegyelmi tanács ülését és végezték ki az elítéltet a kaposvári lőtéren. A jelentősebb politikai büntetőperek A Kaposvári Megyei Bíróságon lefolytatott politikai perek közül három olyan eljárást mutatunk be röviden, amelyek lényeges adalékokkal szolgálnak az intézményes, jogi eszközökkel is érvényesített megtorlás helyi sajátosságainak megismeréséhez. A somogyi események főszereplői voltak ezeknek a különböző időszakokban lefolytatott büntető eljárásoknak a szenvedő alanyai. Azért is érdemesek a közelebbi figyelmünkre ezek a perek, mert ezek során a kommunista diktatúra számos prominens és kevésbé prominens alakját hallgatták meg tanúként. így közvetlen információk szerezhetők a megtorlás személyipolitikai motívumairól. Hamvas József, az 1956 őszéig Kaposváron működő, de ekkor már a Pécsi Tanárképző Főiskola oktatási előadójaként dolgozó tanár ellen indult az első jelentősebb bírósági büntető eljárás 1957 januárjában. Ennek alapján érzékeltetni tudjuk az első időszakban befejeződött perek néhány sajátosságát. Először személyes szabadság megsértése, izgatás és szervezkedés vádjával indítottak ellene nyomozati eljárást, miután valóban részes volt a pártbizottsági vezetők 1956. október 30-i őrizetbe vételének. A megyei bíróság a január 8-án kelt végzésében csak az első vádpontot hagyta helyben, ezért az ügyet a járásbíróság hatáskörébe utalta. A megyei ügyészség a fellebbezésében fenntartotta az eredeti vádpontokat, majd a Legfelsőbb Bíróság az izgatás és fegyveres csoport szervezése bűntettének elkövetésére szállította le a vádat, és a megyei bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. Az 1957. február 28-án megtartott tárgyaláson Hamvast 3 év és 4 hónapi börtönbüntetéssel sújtották. Az ítélet indoklása figyelemre méltó egyfelől azért, mert a bíró a kaposvári események tárgyszerű ismertetésére törekedett, másfelől pedig Kádár beszédeire is hivatkozva fejtette ki, hogy Kaposváron október 30-ig a nép jogos követelései határozták meg az események jellegét. Mindenesetre, bár alig bizonyítható ez a feltételezésünk, de a pártvezetőket ért megaláztatásban való közreműködés lehetett a viszonylag súlyosabb ítélet valódi indoka. Kétségtelen, hogy a Kunszabó Ferenc és Petőcz Sándor újságírók elleni per volt a legnagyobb jelentőségű és hatású a somogyi peres eljárások közül. Az 1957 februárjától június 5-ig lefolytatott eljárás jellegzetességei és kísérőjelenségei egyértelműen kifejezték azt a politikai fordulatot, amely az októberi-novemberi események „ellenforradalmiként” való megbélyegzésével és a résztvevői elleni tömeges megtorló akciókkal jellemezhető. Kunszabó - egyébként ekkor a Somogyi Néplap újságírója - egyértelműen a somogyi események egyik főszereplője volt, de Petőcz is jelentékeny szerepet vitt a forradalom első napjaiban. Letartóztatásukat követően többrészes cikksorozat jelent meg a helyi újságban Somogyi extramagyarok tündöklése és bukása címmel, amelyben elsősorban az ö személyes szerepükkel foglalkoztak, mint a somogyi „ellenforradalmi események” előkészítőivel és vezetőivel. A tárgyalás napjaiban és az ítéletről hasonló szellemű tudósítások jelentek meg a lapban. A bírósági eljárás menetén és az ítélet indoklásán egyaránt kimutatható a véglegessé vált ideológiai és politikai fordulat hatása. A vádat súlyosbították s így a szervezkedés vezetésének vádpontja volt a Kunszabó esetében igen súlyos - 10 évi börtön - büntetés alapja. Az indoklásban egyebek között olvasható, hogy „... Kunszabó már október 19- től kezdődően szervezője és vezetője volt egy olyan mozgalomnak, amely célkitűzésének a népi demokratikus államrend megdöntését tűzte ki.” Még a fellebbezést tárgyaló legfelsőbb bírósági népbírósági tanács is - nyilván aktuálpoliti- kai okból - megalapozatlannak és ezért hibásnak minősítette az indoklásnak ezt a részét, egyébként tartalmában helybenhagyva az első fokú ítéletet a büntetést 7 évre csökkentette. A Somogy Forradalmi Nemzeti Tanács elnöke ellen indított bírósági eljárás néhány jellegzóetességét és körülményét mutatjuk be a vázlatos áttekintés lezárásaként. Gábriel János 1945-49 között előbb a kisgazdapárt, majd a Demokrata Néppárt helyi politikusa volt, ekkoriban viszont a Kaposvári Vaskombinát tekintélyes szakembere. A megyei forradalmi tanács élén az ott igen tevékenyen működő fiatal értelmiségiekkel, tisztviselőkkel együtt látta el irányító funkcióját. Újabb letartóztatása és perbefogása nagy visszhangot váltott ki a munkahelyén, ahol a még nagyon határozottan és eredményesen működő Munkástanács a városi pártvezetőkkel is szembeszállva próbálta megvédeni. 1957 márciusában őrizetbe vett Gábrielt perét végül csak 1958. január 9-én zárta le a megyei bíróság, 2 év és 6 hónapi börtönbüntetéssel sújtva a 62 éves embert. Az ítélet indoklásában egyébként nem nevezték „ellenforradalmárnak”, amit azzal ellensúlyoztak, hogy sűrűn felemlegették a már korábban elítélt Hamvas, Kunszabó, valamint az emigrált Poldesz Albert és Farkas László „ellenforradalminak” minősített tevékenységét. Dr. Szántó László főlevéltáros Fiatalok a mártír miniszterelnökről Tizenéves fiatalokat, kérdeztünk: hogyan tekintenek Nagy Imre, a mártír miniszterelnökre? Keszthelyi Ágota, a siófoki Krúdy középiskola végzős diákja: — 1956- os forradalom miniszterelnöke volt, de amikor a szovjet csapatok bejöttek és leverték a forradalmat, kivégezték. A rendszerváltáskor azonban kihantolták és újratemették, mert kiderült az ártatlansága. Horváth Szilárd marcali középiskolás: — Az ország miniszterelnöke volt 1956-ban és igaztalan vádak alapján kivégezték. Péti Zoltán tabi gépész szakközépiskolás: — Az 1956-os forradalomnak Nagy Imre meghatározó egyénisége volt. Népszerű politikus. Vállalta azt, hogy megreformálja a szocializmust. Szembeszállt azzal a Szovjetunióval, ahol maga is éveken át tanulta a szocialista eszméket. Sorsa tragikus. Nem kért kegyelmet, igazi hősként halt meg. A fiatalság kevésbé ismeri tevékenységét. Homola Péter, a Krúdy középiskola tanulója: — Miniszterelnök volt 1956-ban, de félreállították azok, akik a rossz oldalon álltak. Aki jót akar csinálni ebben az országban, azt általában félreállítják. Nagy Imrét 1990-ben, amikor napvilágot láttak azok a dokumentumok, melyek ártatlanságát bizonyították, űjratemették a Kerepesi temető 301-es parcellájába. Katona Roland marcali szakközépiskolás: — Tőlünk, mai fiataloktól már elég távol áll Nagy Imre és tevékenysége, amely az 1956-ban kiemelkedő volt' Tudom azt is, hogy erősen kötődött Somogyhoz; Kaposváron született, sokáig ott is élt. Koholt vádak alapján végezték ki. Kiss Bálint, a barcsi Dráva Völgye Középiskolából: — Annyit tudunk Nagy Imréről, amennyit a történelemkönyvekben tanítanak. Az 56-os magyar forradalom vezető alakja volt, és hiteles személyiség, hiszen haláláig kitartott a nézetei mellett. Nagyságát átérezni azonban nem tudjuk, hiszen az én korosztályom még nem élte át az akkori kritikus történelmi pillanatokat. Pósa Alajos, kaposvári egyetemista: — Nagy Imrét becsülöm, mert 1956-ban megpróbált tenni valamit ezért az országért, annak ellenére, hogy ő is abban a kommunista rendszerben élt. Hogy az események végül is kicsúsztak a kezéből 1956-ban, azt nem a miniszterelnök, de még az akkori kormányzat hibájának sem mondanám. Remek meglátásai voltak. Lehetséges, hogy az az irányzat lett volna jó az országnak amit ő képviselt. Németh Kornélia marcali szakközépiskolás: — Magyarország miniszterelnöke volt 1956-os forradalom idején. Felakasztották, ám a rendszerváltás után rehabilitálták személyét. Pintér Zoltán erdésztanuló, Barcs: — A korosztályomat a közelmúlt történelme köti le a legkevésbé. Hogy ennek mi az oka, nem tudom. Pedig a mai mágyar társadalomban működő mechanizmusokat, folyamatokat is jobban megérthetnénk, ha többet ismernénk a közelmúlt történéseiből. Duka Ákos tabi harmadikos gimnazista: — Nagy Imrével kapcsolatban címszavak jutnak az eszembe: a somogyi kötődés, a reformkommunista, a miniszterelnök. Jelentős szerepe volt. Aztán az 1956. október 23-i parlamenti beszéd, az emberarcú szocializmus. November 4-e után a romániai száműzetés, aztán a kivégzés, a 301-es parcella.
