Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-12 / 136. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. június 12., péntek Csurgói tükör 7 Lélektan Stephen Kingtől Dosztojevszkijig Emlék-művel nyert díjat Marik Gábor, a refor­mátus gimnázium 11. évfolyamos diákja díjat kapott a Zászlónk című katolikus folyóirat iro­dalmi pályázatán. Élete első - Éjszakai ébredés című - novellája után a szerkesztőség újabb írásokat kért tőle. Az­óta már versei is meg­jelentek nyomtatásban. A faliújságon talált pályázat kiírása úgy szólt, pozitív töl­tésű és kisugárzású pálya­művet lehet küldeni. Gábor egy emlékéről írt. Egy egy­szerű élményről, a csecsemő éjszakai ébredéséről, amint fények játszanak a plafonon, a legerősebb fények s árnyé­kok mégsem a kisember szeme előtt, hanem benne jelennek meg. Nyugtatóként az anyai szó hatott.- Bár sokan mondták, szimbolikus tartalma is lehet a novellának, én mégsem szántam többnek annál, ami valójában - mondja a bala- tonlellei fiatalember, aki ősszel az utolsó gimnáziumi évét kezdi meg Csurgón. Marik Gábor 3-4 éve tette próbára először irodalmi vé­náját. Verseket írt és ír szere­lemről, más emberi érzel­mekről, Istenről. Mindenről, ami megihleti. Kitervelten nem tud leülni egy papírlap fölé, az írás csak akkor megy, ha van hangulat, gon­dolat. A verselés formai sza­bályait nem tekinti szent­írásnak, igazi művészetnek azt tartja, ha valaki - akármi­lyen kötöttségről is legyen szó - ki tudja fejezni gondo­latait. Kötött és szabadver­seket egyaránt ír. A lírikusok közül Ady, József Attila és Pilinszky világa áll közel hozzá. Az irodalmat kedveli leginkább, érdekli a francia nyelv is. Jövőre - bár még nem tudja, merre tanul to­vább - valószínűleg e két tárgy valamelyikét, esetleg Marik Gábor fotó: török mindkettőt tanulja majd.- Az írás és persze az olva­sás a hobbim, amiben a lé­lektani regények érdekelnek nagyon. Ebben széles a skála Stephen Kingtől Doszto­jevszkijig. B. T. Közhasznú programra minden második forint Munka nélkül, dolgosán A munkaügyi kirendelt­ség a múlt évben 75,1 millió forintot költött a különböző programokra, aminek több mint felét a közhasznú foglalkozta­tásra áldozták. Igyekez­nek tehát dologra fogni az állástalanokat. A kirendeltség a napokban adott tájékoztatást a városnak a végzett feladatokról, elsősor­ban is a közhasznú foglalkozta­tás helyzetéről. Olvasó Györgyné kirendeltségvezető azonban röviden a térség álta­lános munkaügyi helyzetéről is beszámolt. Tájékoztatójában elhangzott, a csurgói kirendelt­ség a térség 17 településének munkaerőpiaci helyzetével fog­lalkozik. A város és vonzáskör­zetének 20 ezres lélekszáma nem kis feladatot ró a kiren­deltségre, összesen évek óta mintegy 1300 munkanélküli ügyes-bajos dolgait intézik. Az említett több mint 75 mil­lió forint a kirendeltségi eszkö­zöket jelenti, ebben tehát nin­csenek benne a munkaügyi központ eszközei. A köz­hasznú foglalkoztatás költség­kímélő, mivel a bér és járulék 90 százaléka származik köz­ponti forrásból. Érthetetlen módon nem terjedt el a jövede­lempótlósok közhasznú foglal­koztatása, pedig ez az önkor­mányzatnak csak havi 800-900 forintba kerül. A térségben ta­valy 295-en vettek részt köz­hasznú foglalkoztatásban, a városban 122 munkanélküli ta­lált közhasznú munkát. 29 család vár önkormányzati otthonra Hiányzó lakások Jelenleg huszonkilenc család vár arra, hogy az önkormányzat bérlakás­hoz juttassa. Nekik azonban úgy tűnik, hogy nem kis területre lesz szükségük, hiszen Csurgón az 1980-as években épültek utol­jára bérlakások, pedig a város vezetői szerint is indokolt lenne olcsó garzonlakásokat átadni különösen a fiatal há­zaspárok részére, átmeneti időszakra. A képviselők a me­gyében elsőként, 1993-ban al­kották meg lakásrendeletüket. Ezt azóta már többször módo­sították, és folyamatosan adtak is el lakásokat: öt év alatt ösz- szesen hetvenet. — Jelenleg a város tulajdo­nában 176 lakás és 21 nem la­kás céljára szolgáló épület van - mondta Farkas Dezső, a vá­ros jegyzője. — Sajnos a bérla­kások nagy részében bőven lenne tennivaló. A tető több he­lyütt beázik, a foltozások he­lyett teljes tetőcserére lenne szükség, ez azonban túl nagy területet jelentene az önkor­mányzatnak. A lakbérekből tavaly 3,6 mil­lió forint bevétel származott, a lakbér- és vízdíj-hátralék azon­ban több mint másfél millió fo­rint volt. Ennek ellenére a pol­gármester szerint nincs baj a lakbérfizetéssel, jelentős elma­radás mindössze nyolc-tíz csa­ládnál fordult elő, ők rászorult­ságuktól függően részletekben fizethetnek. A nagyobb gondot inkább az jelenti, hogy víz és a csatornadíjat is az önkormány­zatnak kell beszednie és egy összegben átutalnia a vízmű­nek. — Ha más módszerekkel nem sikerül a pénzünkhöz jut­nunk, akkor a bírósághoz for­dulunk. Erre már több példa is akadt, ám lakást még nem kel­lett elárverezni a városban. Az önkormányzat idén há­rom lakástól szeretne meg­válni. A lakáseladások tapasz­talata azonban az, hogy első­sorban a legjobb minőségű ás központi helyen álló lakásokat vásárolták meg a bérlők, ugyanakkor kívülállóknak még a legkedvezőbb árajánlat mel­lett sem adott el lakást az ön- kormányzat. B. Zs. Kedvezményes nagysebességű kommunikáció Részletfizetési akció: 1998. május 15 - június 30. között megrendelt csatlakozásokra fél éves részletfizetést biztosít a MATÁV az ISDN 30 vásárlóinak. Egyszeri árengedmény: A Távközlési Világnap alkalmából május 26 - június 2-ig új ISDN 30 vásárlása esetén további 10%-os, egyszeri díjkedvezményt adunk. Akinek ajánljuk: Azoknak a cégeknek, vállalkozásoknak, akik • bővíteni szeretnék kommunikációs rendszerüket • tervezik az ISDN bevezetését • napi munkájukhoz szükséges • a könnyű elérhetőség • az Internet használat • a távoli számítógépek, adatbázisok elérése További információért a 06-80-300-007-es (igyenes) Zöld számon hívja munkatársainkat! MATÁV Rt. Üzleti Kommunikációs Üzletág A nyári hónapokban az utasok száma is csökken Hétfőtől nem jár a busz Ideiglenes megszünteti a helyijáratú buszköz­lekedést a nyári hóna­pokra a csurgói ön- kormányzat A buszok június tizenötödikétől szüneteltetik a forgal­mukat — erről döntöt­tek legutóbbi ülésükön a városatyák. A buszközlekedés szünetelte­tésére azért van szükség, mert a járatokat üzemeltető Kapos Volán Rt véleménye szerint a buszok kihasználtsága a nyári hónapokban minimálisra csökkenne, így a járatok csak jelentős veszteséggel szállít­hatnák az utasokat. A Volán érvelése szerint ugyanis a csurgói buszokat el­sősorban a helybéli diákok használják. A nyári szünetben azonban ők már utaznak a vá­roson belül, így a járatok for­galma a töredékére esne visz- sza. A Volán és az önkor­mányzat közös véleménye szerint azonban a járatokat Őszig szünetel a helyi járatok közlekedése FOTO: TOROK ANETT csak nyáron kell megszün­tetni, ősztől tavaszig a buszok megfelelő kihasználtsággal működhetnek. Ugyanakkor a buszközle­kedéssel kapcsolatban az ön- kormányzatnak még sok ten­nivalója akad. Tárgyalások kezdődtek például a végleges megállóhelyek kialakításáról és az autóbusz fordulók ki­alakításáról. Mivel a járatok útvonala a város főútvonalát és a fontos és forgalmas átke­lési szakaszt érintik, azért az út kezelője, a Somogy Megyei Közútkezelő Kht a végleges megállóhelyek kiépítését csak buszöblök kialakításával en­gedélyezi, ezért a tervezés és kivitelezés többmillió forintos beruházást jelent majd. B. Zs. Számítógép és benzin kell a rendőröknek Javítható a közbiztonság Csurgón egy év alatt csaknem tizedével nőtt a bűncse­lekmények száma, a szabálysértéseké pedig megdup­lázódott. A bűncselekmények több mint kétharmadát a vagyon elleni bűntettek teszik ki. A csurgói rendőrőrs állománya ugyan mindent megtesz a bűnözés vissza­szorítása érdekében, ám munkakörülményeik ebben nem segítik a csurgói rendőröket. A rendőrőrs vezetőjének, Hor­váth Árpád őrnagynak nemrég a városatyák elé tárt beszámo­lója szerint a városban egy év alatt 144 bűncselekmény és hatvankét szabálysértés tör­tént. Az őrs állománya közle­kedési szabálysértés miatt ki- lencvenkét esetben tett felje­lentést, míg a közrend és a közbiztonság ellen negyvenhá- romszor vétettek a polgárok. A közlekedési járőrök mun­kájuk során a gyalogosoktól egy év alatt kevesebb mint öt­ezer forint bírságot szedtek be, A Nagyváthy középis­kola 8/A. osztályának 15 diák németes diák­jából 11 szerezte meg a C típusú nyelvvizsgát. A német nyelvi csoport tanu­lói az alapfokú vizsgát a fővá­az autósokat pedig összesen csaknem 300 ezer forinttal büntették. Harmincnégy kere­sett bűnözőt fogtak el, negy­venkilenc személyt állítottak elő, biztonsági intézkedést pe­dig tizennégy esetben kellett meghozniuk. A rendőrparancsnok szerint beosztottjainak munkáját nagy mértékben könnyítené egy jól működő polgárőr csoport, ilyen azonban egyelőre nem alakult a városban. A polgárőrök jelenléte azért lenne kedvező, mert a rend­rosi Rigó utcai nyelvvizsga központban szerezték meg. Orsolits Gabriella, Maász Ró­bert, Ákli Krisztián, Guba- sóczi Marinna, Orsolits Bar­bara, Takács Babett, Kolonics András, Kaczor Balázs, Kósz János, Merkei Dániel, Gelen­őrök anyagi helyzete sokszor csak arra elegendő, hogy tűz­oltó munkát végezzenek, azaz legfontosabb teendőinek te­gyenek eleget. Kevés a gépko­csi, az üzemanyag, a benzinel­látmány nagy része elővezeté­sekre és helyszínelésre megy el. A szűkös anyagi helyzet ál­lította le például az őrs számí­tógépes programját is, vala­mint a rendőrség épületének tetőfelújítását. Pedig a számí­tógépekkel lehetővé válna a gépjármű ügyintézés és az ügyfeleknek nem kellene Nagyatádra utazniuk emiatt. Ugyanakkor a gépjárművel utazó bűnözők ellenőrzését is segítenék a számítógépek. Horváth Árpád szerint egyéb­ként a város közbiztonsága jó­nak mondható, de ezen a téren még van bőven javítani való is. csér Gábor szerezte meg a C- típusú vizsgát, Lakner Ildikó­nak és Kiss Gábornak az A-tí- pusú sikerült. A Nagyváthy János Középiskola jó ered­ménnyel szereplő csoportjá­nak felkészítő tanára Ureczkyné Jámbor Katalin. Kezdődik a Koronázás Tegnap aláírták az ön- kormányzat és a vállal­kozók képviselői a Ko­rona és a könyvtár külső felújításának kiviteli szerződéseit. Ferencz József, a polgármes­teri hivatal műszaki irodave­zetője elmondta, hogy a kivi­telei munkák még júniusban elkezdődhetnek. Á Korona szálloda és étterem komple­xum, valamint a városi könyvtár tatarozásával szep­tember 30-ig kel elkészülniük a csurgói vállalkozóknak. A csurgói képviselő-testü­let a legutóbbi ülésén hall­gatta meg a folyamatban lévő beruházások állásáról szóló tájékoztatót. Ebben szó esett a Korona és a könyvtár felújí­tásáról elhangzott, hogy a pá­lyázaton nyert forrás csak utófinanszírozásra ad lehető­séget, ezért a városnak meg kell előlegeznie a kivitelezők - jelenleg mintegy 4,2 millió forintos - előleg-igényét. A pályázatokon elnyert pénzt - jelenleg a területfejlesztési alaphoz pályáznak - a teljesí­tés közben, részszámlákkal lehet igénybe venni. Ezért az egyik határozati javaslat az volt, hogy a a város fejlesz­tési, éven belüli hitelt vegyen föl a munkák finanszírozá­sára. A képviselők azonban úgy döntöttek, induljon el a beruházás, és ha szükséges, csak akkor vegyék föl az át­hidaló megoldást jelentő hi­telt. Szászfalvi László pol­gármester ehhez megkapta a kellő fölhatalmazást. Hirdetőink a CSURGÓI TÜKÖR következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/313-949-es faxszámon Érdeklődni lehet a 82/311-506-os telefonszámon A CSURGÓI TÜKÖR legközelebb július 10-én jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP ban Megrendeléseit még előző nap is várjuk Idegen nyelven, otthonosan i

Next

/
Thumbnails
Contents