Somogyi Hírlap, 1998. június (9. évfolyam, 127-151. szám)

1998-06-11 / 135. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. június 11., csütörtök Belpolitika 9 Közeledő pártálláspontok Jelentősen közeledett egymáshoz a Fidesz és az FKGP álláspontja a két párt tegnapi koalíciós egyeztetésén, mégsem valószínű, hogy a parlament alakuló üléséig alá tudják írni a kormányzati együttműködésről szóló részletes megállapodást. Budapest Az Országházban tartott meg­beszélést követően Kövér László, a Fidesz-MPP ügyve­zető alelnöke leszögezte: an­nak látja nagyobb esélyét, hogy nem tudnak megállapodni az Országgyűlés alakuló üléséig. Szabadi Béla, a kisgazda-dele­gáció vezetője elmondta: jelen­tős előrehaladás történt, rövid időn belül megszülethet a két párt közötti koalíciós megálla­podás. Miért haladnak nehezen a koalíciós tárgyalások a Fidesz­MPP és az FKGP között? A poli­tológus szakértők szerint azért, mert a tét nem csupán az, hogy hány kisgazda képviselő ülhet bársonyszékbe, hanem az is, hogy kinél lesz a kassza kulcsa, azaz mely párt irányítása alá kerülnek a kisgazdák által ki­szemelt tárcákhoz tartozó pénzalapok. A meglévő hat állami pénz­alapból három tartozik jelenleg azokhoz a minisztériumokhoz, amelyeket a Független Kisgaz­dapárt a vidékfejlesztési csúcsminisztérium név alatt szeretne egybeolvasztani. Ha ez sikerül, akkor a földműve­lésügyi tárca foglalkozna a jö­vőben az önkormányzatokkal és a területfejlesztéssel, vala­mint a közlekedéssel is. Ezzel egy minisztériumhoz kerülne az agrártárca 121 milliárd forin­tos támogatási keretén kívül a központi környezetvédelmi, az út- és a vízügyi alap több mint 115 müliárdjais. Az FKGP terve szerint az önkormányzatok irányításával együtt a BM által az idén a helyhatóságok támogatására fordítható 409 milliárd forint felügyelete is az új tárcához tartozna. Ennek zöme norma­tív előirányzatként automati­kusan kerül az önkormányza­tokhoz, mégsem mindegy - közeledvén a helyhatósági vá­lasztásokhoz -, hogy melyik kormánypárt tartja kezében a kassza kulcsát. (Beju) Politikusok kitüntetése. Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap munkájuk elismeréséül több ismert politikust tünte­tett ki. Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszternek és Medgyessy Péter pénzügyminiszter­nek a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést nyújtotta át. fotó: feb/diósi imre így kezdünk... Közös kiállításon mutatják be egyetemi tanulmányaik ered­ményeit a Budapesti Műszaki Egyetem építészhallgatói, a Magyar Iparmű­vészeti és a Magyar Képzőművészeti Főiskola elsőéves növendékei. A bu­dapesti Tölgyfa Galériában Kerényi József építész, Kossuth-díjas egyetemi tanár nyitotta meg a hagyományteremtő bemutatót. fotó: feb/diósi imre Repülőrajtot vettek a lakástakarékok Már 300 ezer szerződés Nem tudom elképzelni, hogy az új kormány mű­ködése során hátrányba kerüljenek azok, akik szerződést kötöttek a la­kás-takarékpénztárakkal - mondta Balázs Ágnes, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a Lakás-takarékpénztárak Egyesületének sajtótá­jékoztatóján. Budapest Bártfai Béla, az egyesület el­nöke elmondta: a már működő lakás-takarékpénztárak egy évvel ezelőtt indultak, s azóta közel 300 ezer szerződést kö­töttek, mintegy 240 milliárd forint értékben. A szerződők eddig mintegy 8 milliárd forint betétet helyeztek el. Erre az esztendőre az állami költségvetésben mintegy 4 milliárd forintot tettek félre a lakás-előtakarékossági szer­ződésekhez adandó állami támogatásra. Jövőre - a mos­tani elképzelések szerint - ezt az összeget megkétszerezik. Nyers Rezső, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet elnökhelyettese elmondta: már ellenőrizték mind a há­rom működő lakás-takarék- pénztárat, és kiderült: bizton­ságosan működnek. Gondot jelent azonban, hogy a pénztárak megnöveke­dett üzleti tevékenységük mi­att - bár nem egyedül működ­nek a piacon - alaptőkéjük fel­emelésére kényszerülnek. Mohi: magyar aggodalmak A magyar kormányzati szervek fokozott figye­lemmel kísérik a mohi atomerőmű működését, és a külügyi tárca el­várja a szlovák kor­mánytól, hogy azonnal felfüggessze a létesít­mény üzemeltetését, ha bármilyen probléma adódik - írja a Külügy­minisztérium szerdai közleménye. A dokumentum szerint „szlo­vák részről tegnap hivatalosan is megerősítették, hogy 1998. június 9-én, a láncreakció meg­indításával, üzembe helyezték a mohi atomerőművet”. A Ma­gyar Külügyminisztérium a hírrel kapcsolatban leszögezi: a magyar kormányzati szervek fokozott figyelemmel kísérik az atomerőmű működését. A Külügyminisztérium különö­sen fontosnak tartja az ezzel kapcsolatban felmerült aggá­lyok és kételyek megválaszolá­sát. Megerősíti korábbi állás­pontját, hogy kívánatos lett volna az aggodalmakat még a beindítás előtt eloszlatni. A Külügyminisztérium re­méli, hogy az erőmű biztonsá­gos működésével kapcsolatos aggályokat legalább utólag si­kerül majd megnyugtatóan el­oszlatni. Elvárja, hogy „amennyiben az üzemelés so­rán mégis felmerülne bármi­lyen probléma, a szlovák kor­mány az üzemeltetést azonnal felfüggeszti. Német mintára készülő kormány A gazdasági tárca vezetője kiemelt szerepet kap Minden bizonnyal a németországi kormányzati struk­túrához való - eddiginél erőteljesebb - közeledés jellemzi majd az új miniszterelnök első lépéseit, amelyek megtételekor a napi politikai illetve a koa­líciós kényszerek játsszák majd a főszerepet - véle­kedik Sárközy Tamás, a Budapesti Közgazdaság-tu­dományi Egyetem tanszékvezetője. A szakember tegnap délután a Pénzügykutató Rt. egyik ren­dezvénye előtt válaszolt a Fe- renczy Europress sajtó- ügynökség kérdéseire.- Ön szerint egyszerűbbé vagy bonyolultabbá válik a jövőben a magyarországi kormányzati struktúra?-A gazdasági területeken összevonások, másutt szét­aprózódás várható. Az Ipari Minisztérium beolvadása egy nagyon erős gazdasági mi­nisztériumba például integrá­ciós törekvéseket tükröz, míg a humán területeken - ilyen az egészségügy, a sport- és if­júsági élet, a családvédelem,a művelődés, az oktatás - akár önálló tárcák is születhetnek. Erős ugyanis az értelmiségnek az a vágya, hogy úgymond sa­ját minisztériumai legyenek.-Mi a véleménye a Mi­niszterelnöki Hivatal fel­adatkörének kiterjesztéséről, a német mintára létrehozott kancelláriáról?- A Miniszterelnöki Hivatal szerepkörének bővítése régi és indokolt elképzelés, csu­pán az a kérdés, hogy hol a bővítés határa. Németország­ban a kancellária leképezi a minisztériumokat: minden tárca mellé egy-egy felelőst rendel. Ilyen itt még sohasem volt, elég nehéz is elképzelni, hogy a miniszterek szívesen vennék, ha a fejük fölé ültet­nének egy „ellenőrt”.- Van-e realitása egy vi­dékfejlesztési csúcsminiszté­rium megalakításának?- Valójában területfejlesz­tési minisztériumról van szó, a csúcsminisztérium mint fo­galom jogilag nem is értel­mezhető. Csúcsminiszter titu­lussal legfeljebb a pénzügy- minisztert szoktuk illetni, de lehet hogy az új kormányban a gazdasági tárca vezetőjéé lesz a kiemelt szerep.-Milyen költségekkel jár­hat a kormány szerkezeté­nek megváltoztatása?-Az összevonások először pénzbe kerülnek, ám viszony­lag hamar megtérülnek. A tár­cák szaporodása nagy költ­séggel jár. Hogy pontosan mennyivel, még nem tudni.- Végül is mekkora lesz az új kormány ön szerint?-12-15 tagú, hasonló a mostanihoz. Úgy vélem, az ál­lamtitkárok száma sem nőhet tovább. Szűkek a keretek, egy-egy jelentősebb átalakí­táshoz mindenképp alkot­mánymódosításra volna szükség, ami kétharmados törvény...- Ön szerint fontos, hogy koalíciós helyettese legyen a miniszterelnöknek ?- Nem törvényszerű, de ná­lunk így szokás. Elvileg bár­melyik tárca vezetője meg­kaphatja ezt a titulust, ez csu­pán politikai alku kérdése. Húszkilónyi vegyi anyag az Illatos úton Egy nap ­Meglehetősen „zajos” volt az utóbbi huszon­négy óra hazánk két te­lepülésén is. Kisebb robbanás után tűz ütött ki szerdára virradóra a Buda­pesti Vegyiművek Illatos úti gyáregységében, amit a tűzol­tók rövid idő alatt eloltottak. Személyi sérülés nem történt. Mintegy 20 kilogramm vegyi anyag kifolyt -a megsérült rendszerből, de ez - a szak­emberek szerint - nem veszé­lyezteti a környezetet. A budapesti Ferdinánd-hí- don tegnap kora reggel egy Ford Escort típusú személy- gépkocsi jobb első lámpájánál robbant fel 20 dekányi trotil­nak megfelelő anyag. Itt sem volt sérülés. A vizsgálat min­den kétséget kizáróan megál­lapította, hogy merénylet tör­tént. Veszprémben egy porta tegnap hajnalban két jugoszláv gyártmányú kézigránáttól volt hangos. Értesülések szerint a ház egy ukrán orvosé, aki ere­deti hivatásával felhagyva vál­lalkozóként tevékenykedik. Sérülés itt sem történt. három durranás Hajnali közjáték a hídon Azonnal riasztották a tűzoltókat fotók: feb/e. várkonyi Péter HÍREK Orbánt Párizsba hívják. Jacques Chirac, a Francia Köztársaság elnöke levélben gratulált Orbán Viktornak, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnökének választási győ­zelméhez. A Fidesz sajtóosz­tálya közölte: Jacques Chirac meghívta Orbán Viktort a franciaországi labdarúgó-vi­lágbajnokság döntő mérkő­zésére. A miniszterelnök-je­lölt várhatóan elfogadja a meghívást. Baj van a székház körül. A Fővárosi Bíróság tegnapi íté­lete szerint alapszabály- és jogszabálysértő volt a Buda­pesti és Pest Megyei Egész­ségbiztosítási Önkormányzat tavaly májusban hozott köz­gyűlési határozata. A bíróság egyúttal hatályon kívül he­lyezte a határozatot, amely a budapesti, Wesselényi utcai székház építésére és megvá­sárlására vonatkozott. Fél év mundérban? A Fi­desz azt tervezi, hogy várha­tóan 2000-től a jelenlegi ki­lencről hat hónapra csök­kenti a sorkatonák szolgálati idejét - mondta Póda Jenő, a Fidesz katonapolitikai szak­értője, aki szerint a döntés független attól, hogy a Fidesz vagy a Kisgazdapárt adja-e a honvédelmi minisztert. Csurka szerint osztogat­tak. A MIÉP információi szerint a Horn-kormány a két választási forduló között 18 milliárd forintot „oszto­gatott szét törvénytelenül, sebtében és titokban leghű­ségesebb embereinek és a saját vezetése alatt álló cé­geknek” - jelentette be teg­nap újságírók előtt Csurka István pártelnök. Ablak a Dunára. Közel ju­tottak a végleges megállapo­dáshoz a frakcióirodák elosz­tásáról folytatott újabb, szer­dai egyeztetésen a parla­mentbe került pártok - kö­zölte Bakos Emil, az Ország- gyűlés gazdasági fő­igazgatója. Balsai István, az MDF frakcióvezetője hozzá­tette: pártja szeretne néhány negyedik emeleti, Dunára néző szobához jutni a Képvi­selői Irodaházban. Meccsek a kábeltévén. A Magyar Televízió Részvény- társaság döntése értelmében a társasággal együttműködő helyi és városi televíziók díjmentesen sugározhatják a párizsi labdarúgó-világbaj­nokság MTV2 által közvetí­tett mérkőzéseit - közölte László József, az MTV Rt. al­elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents