Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-07 / 106. szám
SOMOGYI HÍRLAP 8 Belpolitika 1998. május 7., csütörtök Választási tudnivalók A választások vasárnapi első fordulójában 6 órától 19 óráig 8 millió 41 ezer választásra jogosultat, köztük több mint 600 ezer első választót várnak a 3200 településen kialakított 10 821 szavazókörben elhelyezett urnákhoz. A névjegyzékben szereplő, személyazonosságát hivatalosan igazoló választók két szavazólapon voksolhatnak a 386 fős parlament új tagjaira. Az egyiken szavazólapon a 176 egyéni választókerületben induló 1609 jelöltre, köztük az 53 függetlenre, a másikon pedig a pártok megyei listáin szereplő, az egyéni lista politikusaival együtt összesen 3873 indulóra lehet szavazni. A megyei listákról 152-en juthatnak be a parlamentbe, 58 mandátum sorsa az úgynevezett töredékszavazatok elosztásával dől el. Az országos listát állító 12 pártra közvetlenül nem lehet voksolni. Az egyéni választókerületben az első fordulóban, azé a jelölté lesz a mandátum aki megkapta az érvényes szavazatoknak több mint a felét. Érvénytelen az első forduló, ha a szavazásra jogosultaknak több mint a fele nem voksol. Ez esetben a második fordulóban mindazok részt vehetnek, akik az első alkalommal indultak. A képviselői mandátumot a legtöbb érvényes szavazatot elért jelölt kapja meg, ha a választókerület polgárainak több mint egynegyede szavazott. Eredménytelen az első forduló, ha a választókerület polgárainak több mint a fele szavazott ugyan, de egyik jelölt sem érte el az érvényes szavazatoknak több mint a felét. A második fordulóban azok indulhatnak ismét, akik az elsőn az érvényes szavazatok legalább 15 százalékát megkapták. Ha nincs legalább három e feltételnek megfelelő jelölt, akkor az első forduló három első helyezettje indulhat. Csöndes kampány, plakátban elbeszélve FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGY Egymillió ECU Phare „tanulópénz” (Folytatás az 1. oldalról) A pályázatokat most értékelik a szakemberek, és mivel a többségüket az utolsó napokban adták be, hiánypótlásra nem lesz lehetőség, legfeljebb csak apró javításokra. A tanács május 28-i ülésén dönt a nyertesekről. — A megfogalmazott célok mindegyike megérdemelné a támogatást — mondta az elnök — de muszáj szelektálni. Aki most nem nyer, a második fordulóra is pályázhat, de anyagát felhasználhatja más pályázatoknál, és ezzel a lehetőséggel is többen élnek. A területfejlesztési tanács tegnapi ülésén az is kiderült: a Phare program egy 8 millió ECU-s támogatási programot indít a dél-dunántúli és a délalföldi régióban. Kézy Béla a Phare szakértője elmondta, ennek célja nem más, mint az uniós gyakorlatnak megfelelő regionális fejlesztési és pályázati politikára felkészíteni a leendő tagországokat. A két régió lenne a minta, éppen ezért azok a pályázók kaphatnak pénzt a régiónként mintegy egymilliárd forintból, akik figyelembe veszik a koncentráció, a partnerség és a programozás elvét, illetve akik regionális gazdaságfejlesztési, idegenforgalmi, képzési és vidékfejlesztési programokat kívánnak megvalósítani. — Ez tulajdonképpen tanulópénz — kommentálta a lehetőséget Kolber István. — Meg kell ugyanis tanulni az Európai Unió pályázati rendszerét, hogy a tagsággal járó támogatásokat hatékonyan tudjuk majd felhasználni. Egyben kihívás is, hiszen olyan regionális szemléletet igényel, ami ma még csak csírájában található meg Magyarországon. A területfejlesztési tanács is megpróbálja menedzselni ezt a programot, ezért is, valamint az idő rövidségére való tekintettel minden eszközzel igyekszünk felkutatni a szóba jöhető projecteket. Varga Ottó Dreher-Majális május 8—10-ig a Fórum-Glória parkolójában (Kaposvár, Raktár u. 2.) Máius 8.. péntek: 17.00- 19.00 Pa-Dö-Dő élőkoncert 20.00- Dreher-Sördisco meglepetésekkel - D.J. Bank György Máius 9.. szombat: 10.00- Aszfaltrajzverseny 10.00- 11.00 A Szamóca Színház gyermekműsora 11.00- 12.00 Joós Tamás gitározik és énekel a 15.00- 17.00 A Varnyú Country játszik 17.00- 18.00 A Vadóc együttes zenés műsora 18.00- 19.30 Irigy Hónaljmirigy élőkoncert 20.00- Fórum-bál a Happy End együttes Máius 10.. vasárnap: 10.00- 16.00 Játszóbusz Kompánia gyermekprogramjai 11.00- 12.00 Zenés gyermekparódia sportos vetélkedőkkel 15.00- 16.00 Puszi és Emésztő bohócparádéja 16.00- 18.00 A Blackriders együttes ír zenét játszik 18.00- 18.30 Anaconda Akrobatikus Rock and Roll bemutatója 19.00- 22.00 Lagzi Lajcsi énekel 600 m2-es Dreher-sörsátorban színvonalas vendéglátással, valamint vidámparkkal várjuk kedves vásárlóinkat! A Majális alatt ingyenes buszjáratokat biztosítunk! Az autóbusz útvonala: Helyi autóbuszállomás - Zárda utca - Honvéd utca - Füredi csomópont - Margit templom - Leányotthon - Kinizsi lakótelep - Fórum-Glória Pénteken: indulás a Fórum-Glóriához: 16.00, 17.00 és 18.00 órakor. Szombaton: indulás a Fórum-Glóriához: 10.00 órától 18.00 óráig minden óra 00 perckor. Vasárnap: indulás a Fórum-Glóriához: 10.00 órától 15.00 óráig minden óra 00 perckor. A rendezvények alatt a Fórum-Glória IJzletház hosszabított nyitva tartással üzemel: május 8., péntek 8.00-19.00 óráig, 9., szombat 8.00-19.00 óráig, 10., vasárnap 8.00-16.00 óráig. Tisztelettel várja Önöket jó szórakozást kívánva Fórum-Glória, a családok áruháza (79098) Jogegységi döntésre várva az autópályán Lesznek újabb sáp-perek Kedden megszületett jogerős ítélet nem kötelezte az Ml-es autópályát üzemeltető Első Magyar Koncesz- sziós Autópálya Társaságot (ELMKA) az útdíj csökkentésére. Budapest Nagy valószínűséggel visz- szakaphatják a méltánytalannak nevezett díj egy részét azok, akik Kovács Kázmér ügyvédhez hasonlóan beper- lik az ELMKA Rt-t. Információink szerint valószínű, de nem biztos a feltétlen győzelem, mert az adott bíróság mindig az összes körülményt mérlegelve dönt. Óvatos derűlátásra int a tény: ugyanazon paragrafus alapján egy másik autópályát érintő hasonló ügyben korábban eltérő ítélet született. Ez volt az oka Lotz Károly közlekedési miniszter minapi bejelentésének, amely szerint a Legfelsőbb Bíróság jogegységi döntésére lehet szükség az autópályadíjak megállapításához. Hazánkban kisebb a női munkanélküliség Vállalkozó szellemű nők A kutatási adatok tanúsága szerint, a magyar nőket nem elsősorban a karrier, hanem a család életszínvonalának emelése ösztönzi a vállalkozásra. Eger Ezt Laczkó Zsuzsa, a SEED Kisvállalkozás Fejlesztési Alapítvány munkatársa jelentette ki tegnap Egerben, a Nők a vállalkozásban és a családban címmel rendezett konferecián. A szakember elmondta: az alapítvány 1996-ban és 1997-ben 800 vállalkozó nő körében végzett közvéleménykutatást, s ez több meglepő eredményt produkált. Kiderült, hogy hazánkban kisebb a női munkanélküliség, mint sok nyugat-európai országban. A nők többsége, a közhiedelemmel ellentétben nem kényszerből vállalkozik. A 800 megkérdezett nőnek 6 százaléka volt munka nélkül, amikor vállalkozásra szánta el magát. Szerencseposta A szerencsejátékok között tallózva ki-ki talál kedvére valót ezen a héten is, amelyért érdemes elballagni a legközelebbi lottózóba. Nyereménykínálat A 19. fogadási héten a telitalá- latos hatos lottó kínálja a legnagyobb nyereményt: 181 millió forintot. Az ötös lottó ezúttal 50 millió forinttal kecsegtet. A joker összege a múlt hét óta a duplájára emelkedett, most 12 millió forintot nyerhet az, aki részt vesz e játékban. Szép summát, 12 millió forintot fizet a totó 13 + 1 találata annak, aki helyesen tippel a labdarúgó-mérkőzések kimenetelére. A góltotón pedig - szerencsés esetben - 130 ezer forintot lehet nyerni. 21 milliót érő Jackpot A Telemázli show-műsora a jövő héten már a szokott időben jelentkezik a képernyőn. Rendkívül izgalmasnak ígérkezik a verseny, mivel a Jackpot értéke közel 21 millió forintra emelkedett. A legutóbbi keddi adásban Garai Béla orosházi nyugdíjas nyerte a legnagyobb összeget: 285 ezer forintot. Nagyné Barta Edit hántai játékos 150 ezer forintnál megállt, nem kockáztatott tovább, de még így is szép summával, összesen 250 ezer forinttal távozott, miután a Lökdösődő játékban a 9-es számra állított bábuja alatt 100 ezer forint lapult. Bealits Tibort viszont cserhm benhagyta a szerencse, mindössze 30 ezer forintot sikerült nyernie a Tüzesgolyó játékon. Annál nagyobb szerencséje volt Ritz) Mihálynak (Budapest) és Nagy Pálnénak (Hajdúszoboszló), nevüket több ezer közül sorsolták ki, és így 200-200 ezer forintot nyertek. Kenő, minden nap A kenózók közül változatlanul minden tizedik játékos nyer kisebb-nagyobb összeget. Nem volt ez másként a múlt héten sem, amikor mintegy egymillió játékba küldött szelvényből százezren értek el egy, két, három, négy találatot. Ezúttal azonban csak szerényen csordogált a szerencse: egymillió forint feletti nyeremény nem volt. Persze, ez ne szegje kedvét senkinek, hiszen, mint tudjuk, a szerencse forgandó. Ez az egyetlen játék, ahol - a hét vége kivételével - minden nap próbára lehet tenni Fortunát. Jótékony forintok A május 3-ai „21 -es Show” televíziós adásban a játékosok összesen 1 millió 861 ezer forintot nyertek, amelyet ezúttal is jótékony céllal a rászoruló alapítványok számára ajánlottak fel. A Jackpot nyeremény- alapja már több mint 38 millió forint. Ezért a Jackpotért még ringbe lehet szállni azoknak, akik „21-es” sorsjegyet vásárolnak és a játékra jogosító szelvényt május 22-ig beküldik a Szerencsejáték Rt. 1830 Budapest címre. A pályázók közül sorsolja ki ugyanis a Szerencsejáték Rt. a június 7- ei televíziós vetélkedő résztvevőit, akik megnyerhetik a 40 milliót érő Jackpotot. (x) Hírek Robbantások. A meghívott kormányzati illetékesek nem számoltak be új körülményekről az utóbbi időszak robbantásaival kapcsolatban, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tegnapi ülésén - közölte Kónya Imre elnök. Nikolits István, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter elmondta: vannak információik a Szájer- és a Torgyán- robbantás ügyében is, de ezeket még nem ellenőrizték. MSZOSZ-tanácskozás. Sándor László, az MSZOSZ elnöke a szövetség tegnapi országos tanácskozásán kijelentette: a tagság 80 százaléka az MSZP-vel kötött szövetségüket támogatja. Horn Gyula kormányfő, az MSZP elnöke reményét fejezte ki, hogy a jobboldal nem kap annyi szavazatot, amennyivel .kormányra kerülhet. Aggályos módosítás. A bírók politikai függetlensége szempontjából aggályos és alkotmányellenes az ország- gyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény márciusban elfogadott módosítása - jelentette ki Solt Pál, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. Kifogásolta, hogy az ÓIT pályázat kiírása nélkül tesz javaslatot az államfőnek mindazoknak a bírói kinevezésére, akik képviselők voltak, ám mandátumuk lejártával korábban gyakorolt bírói hivatásukhoz kívánnak visszatérni. A családokért. A családsegítő szolgálatok fejlesztésére az utóbbi két évben másfél milliárd forintot költött a kormányzat, és az ezredfordulóig további egymilliárddal segíti a működésüket - közölte Kökény Mihály tegnap a Magyar Családsegítők konferenciáján. Finisben a székházeladás. A választások után várható megállapodás a Keresztény- demokrata Néppárt országos székházának eladásáról. A KDNP-nél elmondták: a 450 millió forintnyi vételárból kívánják visszafizetni a négy évvel ezelőtti kampányra felvett hitel még fennmaradt részét. Soros-támogatás. Az idén befejeződik a Soros Alapítvány 1995-ben indított, 4 milliárd forintos közoktatás-fejlesztési programja. A múlt év végéig 2,5 milliárd forintért négyezer oktatási intézmény 30 ezer pályázatot nyújtott be.