Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-28 / 124. szám
• • / IX. évfolyam, 124. szám Ára: 38 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1998. május 28., csütörtök <> MEGYEI KÖRKÉP Elodázott szemétgondok 3. oldal SOMOGYI TÁJAK Gulyás, kondás diófából 6. oldal SPORT Százezrekért ugratnak Marcaliban 8. oldal Hírek Érdemkeresztek Érdemes és eredményes munkájának elismeréséért Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet kapott tegnap a parlamentben Zetz József, a kaposvári Munkácsy Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola tanára és Sárköziné Belső Eszter, a kaposvári Pannon Lovasakadémia és Mezőgazdasági Szakközépiskola mérnök tanára. A pedagógus nap alkalmából rendezett ünnepségen a Magyar Köztársasági Érdemérem tiszti keresztjét vette át dr. Búzás Gyula, a Pannon Agrártudományi Egyetem tanszékvezetője. Növelné a nyereséget Tavaly közel 800 millió forintos nettó árbevételt ért el a Sio- tour Rt. Ebből mintegy 50 millió forintot fordítottak fejlesztésre, fenntartásra. A tegnapi közgyűlésen, ahol megjelent a cég két új tulajdonosa is, elfogadták az idei évre szóló üzletpolitikai tervet, amely szerint növelni kellene a belföldi vendégek számát és a nyereséget. Szolgáltatók versenye Az egészségügyi szolgáltatók valódi versenye jelenthet csak igazi struktúraváltást az egészségügyben - mondta Csillag István, a Pénzügykutató Rt elnöke tegnap. A cég által készített elemzés szerint az egészségügyre fordítható pénzeszközök rövid távon nem növelhetők, szinte kizárt, hogy a költségvetés az eddiginél többet tud reálértékben az ágazatra fordítani. Nagy Imre emlékplakettet kapott Ata Kandó, Hollandiában élő, magyar fotóművész. Göncz Árpád köztársasági elnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékének ápolásában és szellemiségének érvényesülése érdekében kifejtett kimagasló munkája elismeréseként nyújtotta át a kitüntetést. Hallgatók vizsgalázban Nagyüzemben folyik a vizsgáztatás a kaposvári felsőoktatási intézményekben. Némelyik diákot „visszatapsolja” a tanár, s akad olyan hallgató is, aki maga javasolja: kapjon elégtelent, inkább visz- szajön néhány nap múlva az ötösért. Kaposvár A budapesti Herendi Veronika, a Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári Állattenyésztési Karának első évese a hormonokról és az agyvelő szerkezetéről számolt be tegnap. Azt mondta: a beugró nehezebb volt, mint a tétel. Elégedett a négyessel. Némi pihenő után újra hozzáfogott a tanuláshoz, hiszen még öt tárgyból kell vizsgáznia, s nem titkolja: egy kicsit tart a biokémiai szigorlattól. (Folytatás a 3. oldalon) Öröm a nehéz vizsga után: ez is megvan! FOTÓ: LANG ROBERT Betiltották az ejtőernyő műanyag kioldójának használatát Gyakorlatlanságból a halálba A honvédelmi légügyi hatóság főigazgatója mától betiltotta annak az RS-4-es műanyag kioldókaros ejtőernyőnek a használatát, amelynek a meghibásodása miatt lezuhant és szörnyethalt Kaposújlakon egy 19 éves ejtőernyős fiatalember. Kaposújlak Mint arról hírt adtunk, a fiú ezerötszáz méter magasról ugrott különleges technikával. Ernyője azonban nem nyílott ki teljesen, és a szerencsétlen fiatalember az újlaki repülőtér végétől mintegy harminc méterre csapódott a szántásba. Az ügyben a légügyi hatóság szakemberei kezdtek vizsgálatot. Megállapították, hogy a tragédiában közrejátszott az ernyő kioldózsinórján lévő műanyag kar törése is. Az ejtőernyős feltehetőleg kézzel próbálta megrántani a csonkot, eközben túlzuhant, és ernyőjét már nem tudta megfelelően kinyitni. Ugyanakkor rendelkezésére állt még egy mentőernyő is, amelyet háromszáz méter magasan kellett volna kioldania, ám ezt nem tette meg — feltehetőleg a gyakorlatlansága miatt. A fiatalember a végzetes balesetig a honvédség szolnoki desszantos alakulatánál szolgált. Ott más típusú ejtőernyővel legfeljebb nyolcszáz méter magasból ugrott, többször is. Szombaton szerette volna megszerezni a képesítést a kézi nyitású RS-4-es ernyő használatához. A szakemberek szerint ez éppúgy korai volt, mint az a különleges formula is, amivel Újlak felett kivetette magát a gépből. B. Zs. Géppisztollyal a strandra Tíz strandrendőrt is készenlétbe állít a siófoki rendőrkapitányságjúliustól. Siófok Ha szaporodnak a bűncselekmények, oda vezénylik ezt az új - kerékpáros, rö- vidnadrágos - géppisztolyos rendőregységet. Dr. Frank- berger Ferenc rendőrkapitány azt is elmondta: június elején érkeznek s a korábbiaknál tovább, szeptember 15-ig maradnak a Balaton partján az ORKF által erősítésként a tópartra vezény- lendő egyenruhások. Főszezonban a budapesti kapitányság zseblopás elleni alosztálya is ide települ. A siófoki rendőrség erősítésére érkezők valamennyien tudnak vagy tanulnak németül, s idegen nyelveket beszélő egyetemistákat is alkalmaznak majd. Frank- berger Ferenc arról is beszélt: kiemelten figyelnek a szezonban a prostitúció és a kábítószer terjedésének megakadályozására, a Zimmer frei táblás nepperekre s a közterületek rendjére. F. I. A föld ára napról napra nő Zsebszerződés a határban Marton Béla, a kutasi szövetkezet elnöke értetlenül áll az előtt, ami körülötte történik. Zsebszerződéssel adnak el földeket. Kutas — Sok politikai párt program- beszédében szerepelt a drága magyar föld kifejezés, de úgy tűnik, senki sem akar tenni érte semmit — állítja Marton Béla. — Szemünk láttára, fülünk hallatára történik az idegen kisajátítás, s ami a legszomorúbb: magyar közreműködéssel. A földtörvényt, illetve a földtulajdonlás szabályozását már évekkel ezelőtt meg kellett volna hozni a gazdálkodók érdekében. A pártok azonban elodázták a döntést. Ebből csak egy dologra lehet következtetni: részesei lehetnek a nem kívánatos folyamatnak, hogy idegen kezekbe kerül a termőföld. (Folytatás a 3. oldalon) Minden egyes lövés önvédelemből Jogszerűen és szakszerűen használta fegyverét szombaton a bala- tonlellei tömegverekedés helyszínén intézkedő rendőr. Kaposvár A rendőr - mint hírt adtunk róla - szívtájékon lőtt egy helyi üzlettulajdonost, aki ezt megelőzően pisztolyával két férfit is eltalált. Az sem lehetetlen azonban, hogy a lövöldöző is jogszerűen használta fegyverét, sőt szurkáló társa is önvédelemből cselekedett. A rendőrség mindenesetre továbbra is nagy'erőkkel nyomoz. A vizsgálat eddigi megállapításairól dr. Herke Tamás alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályvezetője számolt be a Somogyi Hírlapnak. (Folytatás a 14. oldalon) Előrejelzés Somogy megye ^ Várható időjárás ILí csütörtök estig: Túlnyomóan napos időre van kilátás, csak időnként növekedhet meg a gomolyfel- hőzet. Csapadék nem valószínű. Többfelé megélénkül, néha meg is erősödhet a délies szél. Tovább erősödik a felmelegefdés, délután 26, 27 fok valószínű. Készítette: RSZÄGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 Faxbank info: 06-90-304-100 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 díja: 88 Ft/perc Elhagynák Kőröshegyet Aláírásgyűjtést kezdeményezett a kőröshegy- somosi falurészben élők egy része, hogy helyi népszavazást tartsanak. Kőröshegy-somos A somosiak a népszavazás eredményétől várják, hogy a nemrég alapított Szántódhoz csatlakozhassanak. Ez a procedúra tavaly ősz óta folyik. A kőröshegyi jegyző határozatával ugyanis ismételten megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését. A Somogy Megyei Bíróság azonban új határozat hozatalára utasította, s tudomására hozta: egy időközben hatályon kívül helyezett törvény alapján járt el. C. A. Tudományos napot rendeztek a nyúltenyésztésről a Pannon Agrártudományi Egyetem Kaposvári Állattenyésztési Karán. A legfontosabb feladat az, hogy a szakma a nyúlhús fogyasztást is propagálja. Cikkünk a 3. oldalon fotó: lang Róbert