Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-22 / 119. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. május 22., péntek Megyei körkép 3 Honvédségi ingatlanok térítésmentesen A nőtlen tiszti leszerelt (Folytatás az 1. oldalról) A Magyar Honvédség tíz évvel ezelőtt „vonult ki” Nagyatád­ról, maga mögött hagyva egy sor ingatlant. 1995-től összesen 55 lakást vett át a város, ezek részint önkormányzati tulaj­donba kerültek, részint a bér­lőkijelölés jogát jelentették. A volt nőtlen tiszti szállót meg­próbálta eladni a tulajdonos, ám ez nem sikerült.- A tulajdonba vételt két éve kértük Keleti György minisz­tertől, aki ígéretét következete­sen és korrektül betartotta, így Nagyatádé lett az épület - mondta Ormai István. Hozzá­tette, a tárgyalások sikerében Francz Rezső országgyűlési képviselő közreműködött. Az 1600 négyzetméteres hasznos alapterületű volt nőt­len tiszti szálló áttervezése fo­lyamatban van, hamarosan ki­írják a kivitelezői pályázatot, s a nyáron szeretnék befejezni az átalakítással járó rekonst­rukciót. A bérlakások kialakítá­sával az első lakáshoz jutó fia­tal házasok letelepedését, lak­hatását segíti az önkormány­zat, a bérbeadást 3-5 évre ter­vezik, hogy a lakások mobili­zálhatók legyenek. A földszin­ten üzletek lesznek. A 11 hek­táros laktanya műhely-, raktár- és irodahelyiségeit az önkor­mányzat bérbe adja, a volt leg­énységi épületből pedig szin­tén bérlakásokat alakítanak ki. B. T. Az új járatok a Balaton déli partján is megállnak Gőzös helyett Intercity (Folytatás az 1. oldalról) Sárdi Gyula, a MÁV Pécsi Te­rületi Igazgatóságának veze­tője a vasárnap életbe lépő menetrendet ismertette és újabb érdekességekre hívta fel a figyelmet: a jelenlegi menet­rendben Pécsről Kaposvárra 9 óra 15 perckor induló sebes­vonat megszűnik, helyette 10 óra 55 perckor lesz egy sze­mély. A Budapestről 13 óra 18 perckor Gyékényesre induló vonat pedig közvetlen pécsi kocsikat hoz Dombóvárig. A Kaposvárról eddig 9 óra 20 perckor és a Gyékényesről 13 óra 40 perckor induló sze­mélyvonatok megszűnnek, mert alig volt rajtuk utas. At a vonat, amely most még 18 óra 20 perckor indul Dombóvárról Gyékényesre, vasárnaptól csak Kaposvárig közlekedik. Megszűnik a Kaposvárról Gyékényesre 20 óra 55 perc­kor induló sebesvonat is, he­lyette a 20 óra 10 perckor in­duló személyt ajánlják. A Gyékényesről 16 óra 5 perckor Budapestre tartó vonat 15 perccel korábban indul és Ka­posvárig mindenhol megáll. Sárdi Gyula arra is felhívta a figyelmet, hogy az új menet­rendben szerepel ugyan a Bu- dapest-Szarajevó járat, de mert Horvátország és Bosznia között továbbra sincs vasúti összeköttetés a vonatot egy­előre nem tudják közleked­tetni. Nagy Jenő Mezőőrt akarnak az ötvöskónyi gazdák Nagyatád térségében több próbálkozás is volt a birtoktu­lajdonosok összefogására. Eredményeket is egyedül az ötvöskónyi gazdák tudnak felmutatni - mondta Melegh Imre, az 1992-ben alakult, jogi személyként is bejegyezett Hegygazdák Közösségének Egyesületének vezetője. Nagyatád Az egyesület összesen 174, többségében nagyatádi, va­lamint 15 ötvöskónyi, 18 so- mogyszobi tulajdonos össze­fogásával jött létre. A közös akarat már az első két évben sikert hozott: felvezető utakat tettek rendbe, köveztek le. A hegy villamosítását is tervez­ték, de az nem valósult meg. Közben sikerült 80 órás nö­vényvédelmi tanfolyamot szervezniük, ahol 180-an ju­tottak II. kategóriájú növény­védő szerek használatához szükséges engedélyhez. 1994-ben a nagyatádi pol­gármesteri hivatal megszün­tette az addig jól bevált hegy­pásztori állást. Azóta a soroza­tos lopások, pincebetörések keserítik a gazdák életét. Az időközben megszületett kor­mányrendelet lehetővé teszi az önkomiányzatok részére a fegyveres mezőőri szolgálat fenntartását. A költségekre 50 százalékos állami támogatás igényelhető, a fennmaradó 50 százalékot a területhez tar­tozó gazdák és az önkor­mányzat közösen kívánja biz­tosítani. Az együttműködés sikerének azt tekintenék, ha már az idei nyár végére, a málna és szőlőérés idejére munkába állna Ötvöskónyi- ban a fegyveres mezőőri szol­gálat. Bíró Mária Siófok lesz a nyári főváros Szezonnyitó pünkösdkor (Folytatás az 1. oldalról) Május 29-31. között ötödik alkalommal rendez szezon­nyitó ünnepséget a siófoki önkormányzat, összefogva a városi civil szervezetekkel. Verhás Attila, a siófoki Für­dőegylet elnöke azt ígérte a sajtótájékoztatón: minden korábbinál több látványos­ságban lesz részük a három nap során a Siófokra látoga­tóknak. A 30-i szezonnyitó bálon például újdonságként korhű, századelői hangula­tot varázsolnak; az étkek, s a muzsika is ehhez igazodik. Hagyományosan megvá­lasztják az est fénypontja­ként a Balaton lányát, még­pedig tizenkét erre a címre pályázó hölgy közül. Az ün­nepség-sorozat alkalmával Meggyes István, a Magyar Turizmus Rt vezérigazgatója átadja a nyári főváros jelké­pes kulcsát is Siófoknak. Dr. Balázs Árpád, Siófok polgármestere arról beszélt: a tavalyinál jobb szezonra szá­mít. Szeretne a város a bortu­rizmus fellegvára lenni; az utóbbi években már egyre hangosabbak voltak a város- környéki szőlőhegyek a nyári szezonban. A töreki termé­szetvédelmi területen tanös­vényt, a Cinege-patak fölött újabb kirándulóhidakat alakí­tanak ki, növelik a pihenő fő­zőhelyek számát. A szóra­kozni vágyókat ezen a nyáron is operett és orgonahangver­senyek, a nagystrandon pedig popkoncertek sora várja. Fel­újítják a szállodasort és ötezer négyzetméternyi virágágyást alakítanak ki. Á közbiztonság érdekében a nyárra ismét megerősítik a siófoki rendőr­ség állományát. A polgármes­ter azt mondta: Siófokon sen­kit nem robbantottak fel, egyetlen szórakozóhelyre sem dobtak gránátot, így nyu­godt szívvel ajánlja a várost a pihenni vágyóknak. (Fónai) Hírek Bárdudvarnoki sikerek Két előkelő negyedik helyezést értek el a bárdudvarnoki ál­talános iskola tanulói a Bu­dapesten megrendezett or­szágos szorobán-versenyen. Az összesen több, mint há­romszáz induló között Ga­lambos Csilla és Pintér Ba­lázs — mindketten 4. osztá­lyosok — holtversenyben a negyedik helyen végeztek. Felkészítő tanáruk Mio- veczné Kóródi Anikó volt. Bemutatkozott az Office Tegnap Kaposváron is be­mutatkozott a szoftvereiről híres világcég a Microsoft legújabb irodai kiszolgáló csomagja a Back Office. A Somogy Informatika kft által szervezett bemutatón az ér­deklődőket Takács Péter a Microsoft területi képvise­lője tájékoztatta a program- csomag nyújtotta lehetősé­gekről, melyek közt a fejlett kommunikációs .szolgáltatá­sok éppúgy megtalálhatók, mint a gyors és könnyen el­lenőrizhető Internet-hozzá­férés. A leendő felhasználók a helyszínen ki is próbálhat­ták az új programot. Felvételi előkészítő tábort szervez matematikából, fi­zikából, kémiából és bioló­giából június 29-től július 5- ig, illetve július 5-11-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Hallgatói Képviselete a Ba- laton-parton. Ugyanebben az időpontban angol, illetve német nyelvi tábort is szer­veznek. Jelentkezni a mű­szaki egyetem, diákközpont címén lehet (1111 Buda­pest, Műegyetem rakpart 3. K. I. 51. Telefon: 06-1/463- 3721. TISZTELT SOMOGYI POLGÁROK! Az elmúlt négy évben éreztük, hogy megyénknek, városunknak, falunknak van képviselője. Mi, 106-an, Somogy polgármesterei támogatásra ajánljuk 1. választókerület 2. választókerület 3. választókerület 4. választókerület 5. választókerület 6. választókerület Dr. Lamperth Mónika Pásztohy András Dr. Házas József Dr. Lövey László Dr. Suchman Tamás Francz Rezső képviselőjelölteket, mert Ők már bizonyítottak. Számíthatunk Rájuk! Dr. Kolber István a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Sós Zoltán Balatonboglár polgármestere. Feigli Ferenc Barcs polgármestere, Francsics Zoltán Fonyód polgármestere, Dr. Sütő László Marcali polgármestere, Somogyi Gyula Siófok alpolgármestere, Farkas István Tab polgármestere. Nagy Károly Ádánd, Schrancz László Alsóbogát, András Zoltán Babócsa, Gazda János Balatonberény, Késmárki Tibor Balatonendréd, Lombár Gábor Balatonfenyves, Sziksz Elemér Balatonőszöd, Szerenka József Balatonszabadi, Bereczk Gyula Balatonszárszó, Nagy Lajos Balatonszentgyörgy, Mazzag Ferenc Balatonújlak, Kovács Zoltán Berzence, Horváth Ádám Bolhó, Molnár József Böhönye, Nyitrai István Bűszénfa, Knézics István Buzsák, Horváth Sándor Csokonyavisonta, András Ernő Drávagárdony, Csamári József Drávatamási, Schneiker János Ecseny, Megyeri János Edde, Csernyák Lajos Felsűmocsolád, Jeszenszky János Gamás, Horváth Béla Görgeteg, Csordás József Gyékényes, Németh Jánosné Hács, Papp Istvánné Háromfa, Kulcsár Szilveszter Homokszentgyörgy, Dr. Jakab József Igái, Bencsik János Istvándi, Verkman József Kadarkút, Farkas László Kálmáncsa, Hajszán Tibor Kaposméró', Horváth Zoltán Kelevíz, Mecseki János Kercseliget, Németh Lajos Kéthely, Kiss Pál Komlósd, Egyed György Kutas, Lassú István Lábod, Németh József Lad, Matyók József Lakócsa, Tóth László Látrány, Háttá József Magyaregres, Fogarasi László Mernye, Benkes László Mesztegnyő, Gál József Mosdós, Ács Attila Nagybajom, Göndöcs József Nagyberki, Fábián János Nagycsepely, Kövér István Attila Nagyszakácsi, Radanics László Nemesdéd, Árvái Tibor Nemesvid, Kajdi Tibor Nyim, Horváth Gyula Ordacsehi, Kovács Béla László Osztopán, Horváth Endre Öreglak, Horváth Margit Patosfa, Buzási Tamás Péterhida, Zakócs László Pogányszentpéter, Horváth Zsolt Porrog, Szilovics József Potony, Farkas Sándor Rinyabesenyő , Horváth József Rinyaszentkirály, Kiss Józsefné Rinyaújnép, Szigeti József Ságvár, Antalné Keresztes Mária Sántos, Bodrog Gábor Simonfa, Lenkey Tibor Som, Kristóf István Somodor, Traxler Balázs Somogyaracs, Fajcsi János Somogyaszaló, Lőrinczné Kiss Ilona Somogyjád, Somogyi Magyar József Somogysámson, Dr. Berényi Sándor Somogyszentpál, Friedrich József Somogyszob, Tóth Jenő Somogytúr, Hanzel László Somogy vámos, Frank Sándor Somogyvár, Kiss Miklósné Szabás, Dr. Karabinszky Gyula Szántód, Handó János Szenna, Berkes Sándor Szenta, Dudás Jánosné Szentborbás, Dr. Hild József Szentgáloskér, Balogh József Szenyér, Virt József Szülök, Fülöp László Tapsony, Somosi József Tarany, Gadányi István Táska, Dr. Kovács József Taszár, Jakab Lajos Teleki, Schutzmann István Tótújfalu, Mózsiné Táskái Edit Várda, Hujder Ferenc Visz, Farkas László Vörs, Kovács Géza Zákány, Farkas Imre Zimány, Bencs János Zselkickislak, Szabó József Zselicszentpál polgármestere. (Fizetett politikai hirdetés) (80555)

Next

/
Thumbnails
Contents