Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-02 / 102. szám

,A közbiztonságérzet nem kegy, ezért adózunk” polgárőr A mindenkori kormánynak kutya kötelessége az ál­lampolgárok közblztonságérzetét javítani. Ez nem kegy, ezért adózunk - mondta a Vasárnapi Somogyi Hírlapnak Markos György, aki a Kaposvári Polgárőr Egyesület közgyűlésén szólalt föl. Nem volt humoros, legfeljebb ha kétszer lehetett nevetni azon, amit mondott. Többet „nem engedélyezett”, hiszen az országos szövetség helyet­tes elnökeként komoly dolog­ról, a közbiztonságról beszélt.- Úgy tűnt, dühös a jelenlegi joggyakorlat miatt.- Kétségbeesett vagyok, nem dühös. Azok a bírói ítéle­tek, amelyek szabadlábra he­lyezik a gengsztereket, akik húsz-harminc autót elloptak, nem tükrözik a társadalom el­várásait. Nem a bírákra harag­szom, a jogszabályokról van szó. Tűrhetetlen, hogy nem különítjük el a társadalomtól azokat a megrögzött bűnöző­ket, akik a lakosságot félelem­ben tartják.- A közbiztonság egyre rosz- szabb. Meddig mehet ez így?- Sokáig lehet ezzel még szórakozni. Politikai akarat, elhatározás kérdése, amely tudomásul veszi, hogy az öt- venezres polgárőrség több millió ember érdekeit képvi­seli. Mi nyugodtan, békében szeretnénk élni, hogy ne kell­jen félni se magyar, se külföldi bűnözőtől. Ne kelljen a liba­noni polgárháborút átélnem azért, mert a mindenkori kormányzat nem képes azt mondani, hogy elég! Én a törvénytisztelő, adófizető állampolgárok mellett vagyok, akinek joga, hogy ne kelljen félniük.- Egy közismert humoris­tából hogy lesz polgárőr? Nem vagyok humorista, szín­padi ember vagyok, aki hu­morral is foglalkozik... Félel­memben. Ilyen egyszerű. Ka­tasztrofális a közbiztonság. Nem érdekel a statisztika: át­járóház Magyarország.- Ön is rendszeresen járőrö- zik?- Egy vezetőnek nem az a dolga, hogy otthon kuksoljon.- Került már rázós hely­zetbe?- Igen, sokszor. Azokat az embereket szeretem, akik nem villognak, hanem végzik a dolgukat.-Kiknek javasolja, hogy vál­laljon polgárőrséget?- Minden állampolgárnak, aki büntetlen előéletű, és haj­landó a közjóért tenni.- Azért ez talán mégsem elég, a bőrüket kockáztatják.- Ezért van a képzés, to­vábbképzés, a szolgálati sza­bályzat. De a polgárőrség csak egy szelete ennek a tortának, ehhez kell a jogalkotás, a jog- alkalmazás, és kell a politikai egyetértés, mert az ostor az ál­lampolgárokon csattan. Balassa Tamás Hölgyválasz Albafiorita gróf - Gyuricza István - és Forlipopoli őr­gróf - Spindler Béla - egy­aránt a fogadóskisasszony kegyeiért verseng a Csiky Gergely Színház Mirando- lina című előadásában. Carlo Goldoni vígjátékában a címszereplő hölgy, akit Bodor Erzsébet alakít, min­den férfi fejét elcsavarja. A gróf a pénzével igyekszik levenni a lábáról Mirandoli- nát, az őrgróf erről hallani sem akar, inkább a rangja által remél odaadást. A fo­gadóskisasszony azonban egy mizantrópra, Ripafratta lovagra - Bezerédi Zoltán - veti ki hálóját. Ismét a hölgy választ tehát, hogy milyen sikerrel, a színházban kide­rül, hétfőtől szombatig, este 19 órakor. A gyerekeknek szánt játék- sorozat ezen a héten földrajzi ismereteiket teszi próbára. Hétfőtől vasárnapig naponta közöljük — a Somogyi Hírlap­ban és a Vasárnapi Somogyi Hírlapban — egy ország kör­vonalát, benne néhány tájé­koztató városnévvel. Aki ösz- szegyűjti a hat (!) ábrát, aláírja az ország nevét és beküldi a Somogyi Hírlap szerkesztősé- .............................................. g ébé (7401 Kaposvár, Pf. 31.), azok között műsoros video­kazettákat sorsolunk ki. A megfejtéseknek jövő csütörtökig kell beérkezni. A nyertesek nevét mindig a Vasárnapi So­mogyi Hírlapban közöljük. MONTES­QUIEU AFO­RIZMÁJA 1 SZENT, RÖVIDEN ~1 TOJÁS­LEPÉNY ~1 KÜLSŐ FORMA ~1 UTÓDRÓL GONDOS­KODIK ~1 RIN-TIN-... ~1 INDÍTÉK ~y RAJZ ~1 DÁN, MÁLTAI AUTÓJEL ~1 RADAMES SZEREL­MESE SÉRTET­LEN NÉVELŐ EGYIPTOM, RÖVIDEN NEMESI RANG TOJÁSAIT KÖLTŐ FAGYIZIK BECÉZETT ÁBEL RÖNTGEN BŐSÉGES t ► ♦ ♦ t ♦ ♦ i t i H i LÁM LEL ► TOJÁS, RÉG. ► MESE­MACI AMPER k IGÉ­KÉ PZŐ 3 GYORSAN MEGY BOLGÁR PÉNZ HANGOS IDŐMÉRŐ J t FESZÜLET BALATONI ÜDÜLŐ­HELY t VALÓDI NEVÉN t DÖNT, NÉP. f MIHÓK PÁRJA NÖVÉNYI BÉL r t BECÉ­ZETT ANTAL ÖNT MOCSÁRI MADÁR f TAN FaTARÁST VÉGEZTETŐ ► t HON KAUKÁ­ZUSI NÉP AZ EGYIK ÓRA­HANG t SEMERRE t KÖNNYEN OLVADÓ ANYAG ► ♦ t Ő MEG Ő ► BETOP­PAN TOJÁST KÖLT CSINOS BEHUNY r GÖRÖG BETŰ ►t ITÁLIAI ► t TÁBLA­KÉP ► t EDÉNY FÉRFI­NÉV KÖRÜL­VESZ SZOM­SZÉDBA NYÚLIK ► t ZSINÓR OS FÉRFI­KABÁT t MILYEN NAGY? SEM­MIKOR t KARAKTER FŰSZER r FÜRDŐ, NÉMETÜL VÁLTÁS ► t SZERVE­ZET ALANYA AZ ITTENI KACAGNI KEZD 1 KÉN ÉS NEON MENNYIT ...? (MIBE KERÜL) K.E. ► LÁNC, NÉP. ► t OLAJCÉG IDŐSZÁ­MÍTÁS ELŐTT t FONALAT ERŐSÍT t ITTRIUM ► KICSINYÍ­TŐ KÉPZŐ IDŐSB. RÖVIDEN DOKTOR, RÖV. r KAPZSI f ► t ANCSA LITER, RÖV. ► t AMMÓNIA SZÁRMA­ZÉK VAJON ► t KÉRDŐ­SZÓCSKA ELLEN­ÉRTÉK MISKOLC HEGYE ► 2 **­♦ t ♦ A vasárnapi Somogyi Hírlap olvasóinak kérésére indítottuk meg keresztrejtvény-sorozatunkat. Azt kérjük a rejtvény megfejtőitől, hogy borítékba téve vagy levelezőlapra ragasztva péntekig juttas­sák el a megfejtést a Somogyi Hírlap címére (7401 Kaposvár, Pf.: 31). A borítékra, illetve a levelezőlapra kérjük írják rá: Vasárnapi Somogyi Hírlap keresztrejtvénye. A helyes megfejtést beküldők között három, egyenként 1000 forint értékű könywásárlási utal­ványt sorsolunk ki. A rejtvény megfejtését és a nyertesek nevét a következő Vasárnapi Somogyi Hírlapban közöljük. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Kellemesebb, ha te tudsz mindent másokról, mint ők rólad. 1000 forintos könyvutal­ványt nyert - mely videokazettára is beváltható - Szabó Lajosné Antal zimányi, Király Lászlóné kaposvári és Kapitány Mag­dolna kaposvári olvasónk. A nyereményt postán küldjük el. MAI TELEVÍZIÓ MŰSOR MTV 1 6.35 Gazdaképző 7.00 Számítógép-jogosítvány 7.25 "így szól az Ur!” 7.30 Ficánkoló 7.35 Romuald, a rénszarvas 7.50 Kukucs 8.30 Rajzfilmsztárok 9.30 Delta 2000 10.00 Tévémagiszter 11.05 Aranyág '98 12.05 Szerencsepercek 12.40 Egy amerikai Párizsban 14.30 Három kívánság 16.00 Walt Disney bemutatja 17 15 Ön dönt! 18.10 Helló, világ! 19.00 A Hét 20.00 Aranyág '98 20.15 Sandra hercegnő 21.05 Aranyág '98 0.10 Tonik MTV 2 8.00 Az öreg bánya titka 9.00 Oltár Anyámnak 10.05 Aranyág '98 10.35 Abigél 12.00 Pillanatkép 12.30 Aranyág '98 13.00 A szerelem jogán 15.00 Állami Áruház 16.40 Jelképtár 17.00 ...az én váram 18.00 Aranyág '98 20.05 Magyarország 2000 20.30 Metronóm 21.20 Táncvilág 22.00 Amíg még élünk 22.50 Telesport 23.35 Vasarely TV 2 8.38 Igazi szellemirtók 9.00 Hűséges az Isten 9.30 A következő áldozat 11.30 A foci-vb-k története 12.00 Nótaszó 12.30 A következő áldozat 14.30 Vigyázz, NATO, jön a magyar! 15.00 Orgona 16.00 Szuper csapat 17.00 Az Űrközpont 18.10 Napló 19.00 Szerencsekerék 19.30 Szerelem első látásra 20.00 Közkívánatra! 1. Valóságos zseni 2. Krumplirózsák 3. Mo Better Blues 22.00 Gól! Gól! Gól! 22.30 Színkép 23.00 Apám néhány boldog éve 0.30 Nemcsak egy mozi 1.00 Napló 1.45 Közvetlen ajánlat DUNA TV 7.30 Kutya úr 9.00 Pop-sa-rock 9.30 Hungária Litterata 10.45 Verbunkok a Kárpát­medencében 11.15 Kapcsok 12.30 Boldogságkeresők 13.00 Levél anyáinknak 13.45 Emlékképek 14.10 Sportképek 17.05 Kedves 17.45 Mesefilm 18.00 Heti Hírmondó 18.50 Híradó. Sportpercek 19.15 Rózsakért 20.50 Dzsessz 21.50 Rossz időzítés TV 3 9.35 Profitvadász 10.00 Utazás Gasztronómiá­ban 10.30 Beverly Hills 90210 11.25 Agyafúrt professzor 11.55 Star Trek 12.50 Sherlock Holmes 13.50 Az Angyal 14.45 Beverly Hills 90210 15.45 A mezítlábas grófnő 18.15 Jövőnéző 18.45 Hír3 19.15 Karate kölyök 21.35 Egy rém rendes család 22.05 Stella Artois Music Award 22.40 Halál Velencében HBO 7.00 Pilóták háborúja 8.50 André, a fóka 10.30 Állati élet 11.25 Siringo, az indián seriff 12.55 Ügynök kölyök 14.15 A két Pöttöm P 15.10 Zöld kártya 17.00 Bundesliga 18.30 Mennyi? 30I 19.10 Melrose Place 20.00 Változások kora P 21.55 Anyja fia 23.30 Nincs kegyelem RTL KLUB 7.00 Kölyökklub 11.00 Felfedező úton... 11.55 A Dunánál 12.25 Fókusz plusz 13.40 Szeszélyes természet 14.40 Nászút fél áron 16.20 Angyali érintés 17.10 Hetedik mennyország 18.30 Dóra mozija 19.00 Híradó 20.00 Tévedés 21.40 Pusszantlak, drágám! 22.15 Gyilkos sorok 23.55 Életveszélyben KAPOS TV 18.30 Útvonal 18.45 Lépésváltás 19.00 És most lefényképezke- dünk MSAT 12.00 MSAT Klub 12.30 Gabriella-show 13.00 Címlapsztori 14.00 Salty 15.00 A korzikai püspök 16.00 Minden lében két kanál 17.00 India világa 17.50 A szabadság bajnokai 19.00 Dilizsaruk 19.30 CIA II. Célpont: Alexa 21.10 Címlapsztori 22.10 Kitervelt gyilkosság SZÍV TV 5.45 Music Box 15.00 Deify 15.30 Én pici pónim 16.00 Popeye 16.30 A vadonban 17.30 Autósport 18.00 Zenei hírzárlat 18.30 NASA 19.00 Németalföldi kolostorok 19.30 Deify 20.00 Gyilkosok az utcán 21.35 Hideglelés SPEKTRUM 9.00 Vonatozás a nagyvilág­ban 10.00 Jin és jang 11.00 Érintetlen Amazónia 11.30 Helikopterek 12.00 Igazi vadon élő állatok 13.00 Dél-tengeri mesék 14.00 Macskák és kutyák 15.00 Utazás a Föld körül 15.30 A Guggenheim múzeum 16.30 Végtelenbe vezető út 17.00 Századunk rejtélyei 18.00 Tányéron a világ 18.30 Küzdelem a rák ellen 19.30 Európai krónika 20.00 Hagyományos fogadók Európában 20.30 Távoli horizontok 21.00 Hősök, híresek, hatal­masok - Edison 22.00 Kétes hírnév Múlt heti nyerteseink Az elmúlt héten kressztáblákat kellett felismerni, kiszínezni és a hét(!) ábrát összegyűjtve beküldeni a szerkesztőség cí­mére. A helyes megfejtést beküldők közül a kaposvári Já­tékváros értékes ajándékát nyerte: Babodi Gyöngyi várdai, Mester Józsi csurgói és Molnár Nikolett bárdudvamoki olva­sónk. Gratulálunk. A nyereményeket a kézbesítő vitte ki. m (yKaJiívható! Herczeg Kata asztrológus von|Ja Kos á 06-90-330 461 Bika 06-90-330 462 Ikrek n 06-90-330 463 Rák 06-90-330 464 Oroszlán & 06-90-330465 Szűz £ 06-90-330466 Mérleg íja 06-90-330467 Skorpió SÁ> 06-90-330468 Nyilas fi 06-90-330 469 Bak t* 06-90-330 470 Vízöntő & 06-90-330 471 Halak » 06-90-330 472 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591 Hívás díja: 88 Ft +Áfa/perc Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 06-90-330 473 Mit pletykálnak a sztárokról és mit mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív intetjük! Minden héten új hírek kedvenceikről! 106-90-330 476 %

Next

/
Thumbnails
Contents