Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-16 / 114. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. május 16., szombat Belpolitika 7 Négymilliárd a betegellátás javítására Gyógyító pályázatok Öt új vidéki drogambu­lancia és egy rehabilitá­ciós intézet létrehozá­sához nyújt támogatást a Népjóléti Minisztérium - jelentette be Kökény Mihály a tegnapi sajtó- tájékoztatóján. Budapest A minisztériumban több terü­leten befejeződött az év elején meghirdetett pályázatok érté­kelése, és 4 milliárd forintot ítéltek oda a pályázóknak. Ebből a tekintélyes összeg­ből az alapellátás korszerűsíté­sére, a sürgősségi betegellátás feltételeinek javítására, a kór­házi szakrendelők, valamint a szenvedély- és drogbetegeket ellátó ambulanciák fejleszté­sére nyílik lehetőség. A védőnői rendszer jobb működését 150 millió forinttal, az orvostechnikai berendezé­sek beszerzését gépenként 8-9 millió forinttal segíti a tárca. A családvédelmi rendszer bővítésére körülbelül 45 millió, a gyerekek testi fejlődését szol­gáló úgynevezett iskolai tartás­javító program elindítására 40 millió forint jut. Gyermekotthonok és más intézmények fejlesztésére mintegy 300-300 millió forintot szán a minisztérium. Az idősek otthonaiban a tárgyi feltételek javítására, a hajléktalanokat el­látó intézmények és a falu- gondnoki szolgálat támogatá­sára együttesen 940 millió fo­rintot különítettek el. A cél: utolérni a versenyszférát A kormány 630 ezer mun­kavállalót érintő új, köz­alkalmazotti bérrendszer létrehozásáról döntött - jelentette be tegnap Kiss Péter munkaügyi minisz­ter. A koncepció lényege: a közal­kalmazotti illetménytábla mel­lett szakmákhoz igazított szorzó- és pótlékrendszert ve­zetnek be, s ezt harmadik elemként kiegészítik az egyéni teljesítmények elismerését célzó juttatásokkal. Ennek anyagi fedezetét a költségve­tésből, a nagy államháztartási rendszerek, például az egész­ségügy reformja útján, illetve az illetményrendszer átalakí­tása révén kívánják előterem­teni. A miniszter szerint a je­lentős változtatások célja, hogy a közalkalmazottak négy év alatt utolérhessék a piaci szféra hasonló képességű munkavál­lalóinak átlagkeresetét. Szöllősi Istvánná elfogadha­tatlannak tartotta, hogy a mű­velődési tárca a bérelmaradást csak egyes nevelőknek adott minőségi pótlékkal kívánja korrigálni, és szorgalmazta a NAT miatti többletmunka ál­talános elismerését. További intézkedésekre várnak a nagycsaládosok Megjelent a krízisrendelet Megjelent a kormányren­delet a szociálisan hát­rányos helyzetben lévők adósságterheinek enyhí­téséről és lakhatási kö­rülményeik javításáról. A sokakat érintő jogszabályt örömmel fogadja a Nagycsalá­dosok Országos Egyesülete - jelentették be tegnap a civil szervezet vezetői a Nemzet­közi Családnap alkalmából tar­tott tájékoztatón. Benkő Ágota elnök utalt arra, hogy az egyesület mint­egy másfél éve sürgette a kor­mányintézkedést az OTP la­kásépítési kölcsön részleteit, il­letve a közüzemi díjakat fizetni képtelenek érdekében. De a támogatás még most sem késő. Csak azt bánják - és erről már Morvayné Bajai Zsuzsanna elnökhelyettes beszélt -, hogy több javaslatuk végül nem épült be a rendeletbe. Nem esik szó például azokról a csa­ládokról, amelyek munkahelyi kölcsönüket nem tudják tör­leszteni. Abban is eltér a jog­szabály az egyesület javaslatai­tól, hogy a közműtartozásnál adható támogatáskor nem a család összes jövedelmét ve­szik figyelembe. Célegyenes előtt Szocialista-fideszes vita az Interneten A választások második fordulója előtti kampány egyik tegnapi érdekessége, hogy Kósánó Kovács Magda, az MSZP ügyvezető alelnöke és Deutsch Ta­más, a Fidesz alelnöke azonos Időben válaszolt az Interneten beérkezett lakossági kérdésekre. Az új­szerű politikai fórumon - az érdeklődők és a kérde­zők véleménye szerint - Kósáné válaszai „nyertek”. Pénteken az MSZP és a Fi­desz, ha nem is közös, de ha­sonló programot bonyolított le: vezető képviselői felkeres­ték a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét. Az MSZP képviseletében Kósáné Kovács Magda és Csintalan Sándor ügyvivő találkozott Feldmájer Péterrel, a Mazsi- hisz elnökével. Kósáné han­goztatta: van olyan szélső- jobboldali erő Magyarorszá­gon, amely jogos félelmeket vált ki. A szocialisták mindent megtesznek azért, hogy ha­zánkban mindenki békében, biztonságban élhessen, tekin­tet nélkül arra, hogy milyen vallású. A fiataldemokraták részéről Kövér László ügyvezető alel- nök, Isépy Tamás országgyű­lési képviselő és Nagy Andor - Orbán Viktor kabinetfő­nöke - kereste föl a Mazsi- hiszt. Megerősítették: nem lehet olyan parlamenti ma­tematika, amely szerint kö­zös kormányra, közös plat­formra kerül a Fidesz a MIÉP-pel. Az MDF sajtótájékoztatóján Csapody Miklós alelnök kije­lentette: az MSZP túlértékelte pozícióját, és rosszul alakí­totta ki az ellenzék megosztá­sára készített stratégiáját. A kisgazdapárt pénzügyi kabinetvezetője, Boros Imre arról nyilatkozott: politikai manipuláció folyik olyan lát­szat keltésére, miszerint esze­veszetten menekül a külföldi tőke. A részvényárfolyamok mozgásában nincs semmi fel­tűnő, mert a tőzsde a világon mindenütt idegesen reagál minden változásra a választá­sok idején. Bárdos szerint a két profinak nem kell műsorvezetői segítség A Horn-Orbán vitáról Jövő szerdán a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen szemtől szembe találkozik egymással Horn Gyula miniszterelnök és Orbán Viktor, a Fidesz minisz­terelnök-jelöltje. A mintegy másfél órás vitát az MTV1 és a Duna Televízió, valamint a Kossuth rádió egyenes­ben közvetíti. A tévés „csúcsot”, a két vezető politikus nyilvános vitáját nagy várakozás előzi meg. A vitát szervező Sándor Pé­ter, az egyetem politikatudo­mányi tanszékének munka­társa lapunknak elmondta: mindent megtesznek, hogy igazságosan osszák el a te­rembe való belépésre szolgáló ötszáz ingyenes jegyet, de már látják, hogy a nagy számú jelentkezés miatt a legtöbb kérelmet helyhiány miatt el kell utasítaniuk. A tanszék di­ákjai és oktatói mellett kapnak jegyet az újságírók, a diplo­maták és a pártok egyes kép­viselői is. A vitavezető Bárdos And­rás lesz, mivel úgy gondolták, hogy ezen a poszton nem po­litológusra, hanem gyakorlott, tehetséges médiaszemélyi­ségre van szükség. A két pártelnökhöz szóló kérdéseket - nyolc témakör köré csoportosítva - a tanszé­ken állítják össze, s azokat a vita résztvevőivel előre ismer­tetik. A nézőközönség sorai­ból tehát nem lehet kérdése­ket feltenni. Mint Sándor Pé­ter mondja, egyszerűen azért, mert a találkozó nem lakos­sági fórum jellegű, hanem két politikus vitázó szópárbaja lesz. Bárdos András, a tévés „párbajsegéd” úgy véli: vita­vezetőként nagyon is mellék- szereplő lesz, hiszen a két profi politikus nyilvánvalóan nem igényli az ő segítségét. Nagykövetek az államfőnél. Göncz Árpád köztársasági elnök Béla király úti rezidenciáján tegnap fogadta az európai uniós és NATO-tagországok Budapesten akkreditált nagyköveteit. A találkozón az államfő köszönetét mondott a diplomatáknak az EU- és a NATO-csatlakozás terén Magyarországnak nyújtott támogatásért. fotó: feb/diósi imre Hírek Jövőre percdíj A Közleke­dési, Hírközlési, és Vízügyi Minisztérium a jelenlegi, im­pulzusalapú rendszer helyett percdíjas elszámolás bevezeté­sét tervezi jövőre a távközlési szolgáltatásokban - közölte Bölcskei Imre, a KHVM hírköz­lési helyettes államtitkára. Ügyészi együttműködés A nemzetközi bűnözés elleni közös fellépés lehetőségeiről folytatott megbeszélést Györ­gyi Kálmán magyar és Michal Való szlovák legfőbb ügyész, aki a héten delegáció élén tar­tózkodott Budapesten. Vége a gyakorlatnak Pén­teken Balatonkenesén feje­ződött be a Cooperative Lan­tern elnevezésű ötnapos pa­rancsnoki és törzsvezetési gyakorlat, amelyet tizenki­lenc nemzet hétszáz tisztjé­nek részvételével szerveztek a Partnerség a Békéért Prog­ram keretében. Életfogytig a börtönben Eddig is volt „igazi” életfogy­tiglani börtönbüntetés. A mostani törvényjavaslat azonban arra irányul, hogy bizonyos esetekben megvonja a bíróságtól a feltételes sza­badlábra helyezés mérlegelé­sének lehetőségét - mondta Konkoly Csaba helyettes ál­lamtitkár a csütörtökön beje­lentett kormánydöntésről, amely a büntető jogszabályok szigorítását célozza. Százötven éve honvédség Az első magyar honvédzász­lóalj megalakításának 150. évfordulója alkalmából a ma­gyar honvédelem másfél év­százados történetét feldol­gozó kétnapos konferencia kezdődött pénteken a buda­pesti Hadtörténeti Intézet­ben, amelyet Kosáry Domo­kos, az MTA volt elnöke nyi­tott meg. A rendőrség és a lakosság Forgács László országos rendőrfőkapitány a II. Euró­pai Közbiztonsági Szeminá­riumon hangsúlyozta: a rendőrség csak az állampol­gárok, az önkormányzatok és a társadalmi szervezetek ak­tív támogatásával érhet el eredményeket a bűnözés visszaszorításában. Magyar tudós német díja Magyar kutatónak, Koncz Csabának ítélte oda az Észak- Rajna-vesztfáliai Tudomá­nyos Akadémia az idei aka­démiai díját. Koncz kutatása­ival bebizonyította, hogy a szteroidok a magasabb rendű növények életében is szere­pet játszanak. A dalfesztivál tanulságai A múlt hét végén lezajlott Eurovíziós dalfesztiválon versenyzőnk, Horváth Charlie A holnap már nem lesz szomorú című dallal nem ért el sikeres helyezést. Mi lehetett ennek az oka, s milyen következtetések adódnak belőle - erre kértünk választ Koltay Gergely­től, az MTV zenei főszerkesztőjétől.- A „dalpárbaj” szabályai az évek során sokat változtak. Korábban például nemzeti döntőnek kellett megelőz­nie a nevezést, most nem. Eddig zsűrik döntöttek, az idén telefonos szavazás. A fesztiválon való részvé­tel előkészítése - csakúgy, mint mondjuk a karmester- versenyé - az MTV egyik programja. Mivel nem volt kötelező az előzetes hazai táncdalfesztivál - amire nem is lett volna pénzünk -, közvetlenül kértünk fel né­hány szerzőt, hogy küldje­nek be új dalokat szerkesz­tőségünkbe. A beérkezett tizenhét műből héttagú bi­zottság, köztük Bánki Iván, az Eurovízió Szórakoztató Bizottságának magyar kép­viselője, továbbá Malek Mik­lós zeneszerző és jómagam választottuk ki Lehr István és Horváth Attila szerzemé­nyét. Úgy gondoltuk, javítja az esélyeket, ha Horváth Charlie személyében hazai „nagyágyút” indítunk. Nos, utólag látjuk: bármily nép­szerű is itthon, s bármilyen tehetséges egy énekes, a si­ker bizonytalan, mert e ver­seny hátterében sokféle, ál­talunk nemigen ismert erő munkál. A kedvezőtlen helyezés ellenére a legközelebbi ver­senyen is indulhat magyar énekes és dal. Azt tervez­zük, hogy a rádióban jól be­vált Sztárkereső lesz az a „műhely” ahonnan kivá­lasztjuk majd a legtehetsé­gesebb fiatal énekest. Reményeink szerint sike­rül bevonni a lemezkiadókat is a slágergyanús és ver­senyképes nóták kiválasztá­sába. Ráksi Katalin A kölcsönös visszalépésekből kiolvashatók a tervezett pár(t) kapcsolatok Hozomány kell a koalícióhoz Az alapvető kérdésekben mindenképpen teljes egyet­értésre kell jutniuk az egymással koalíciót tervező pártoknak - véli Takács Albert, az Államigazgatási Fő­iskola tanára, akit a politikai szövetségek létrejötté­nek feltételeiről kérdeztünk.- Végső soron már a kölcsönös jelölt-visszaléptetés is koalíció- kötés vagy legalábbis annak előszele, noha a végső megál­lapodást csak a második for­duló után hozzák tető alá a felek - mondja Takács Albert.-Mi lehet az akadálya a politikai házasságnak?-Az egymástól jelentősen eltérő politikai magatartás. Ezért például magam sem hi­szek egy MSZP-Fidesz nagy- koalícióban. Ugyanígy lehe­tetlennek tartom, hogy a leg­fontosabb kérdésekben - pél­dául a NATO- és EU-csatlako­zásban - másként gondol­kodó pártok szövetséget kös­senek. Ha viszont nincsenek ilyen akadályok, akkor a kö­zös kormányzás érdekében a részletviták elsimíthatók.- Miben kell feltétlenül egyetérteniük a koalíciós partnereknek?-Az említett csatlakozáson kívül a miniszterelnök és a mi­niszterek személyében, az ál­lamigazgatási szervek esetle­ges átalakításában, az infláció kezelésében, a privatizáció alakításában, a földkérdésben.-Magyar sajátosság vagy nemzetközi gyakorlat, hogy a kisebbik koalíciós partner adja a miniszterelnök helyet­tesének is minősülő belügy­minisztert?- Koalíciós helyettesre nincs feltétlenül szükség, mint ahogy az sem törvény- szerű, hogy a kormányfő után a második ember az erősnek hitt belügyminiszter legyen. A logika azt kívánná, hogy a politikaformálásba jobban beleszóló pénzügy­vagy külügyminiszteré le­gyen ez a szerep. Takács Mariann

Next

/
Thumbnails
Contents