Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-15 / 113. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP Világtükör 1998. május 15., péntek Olasz és görög NATO-ratifikálás A NATO bővítése a demokratikus modell keleteurópai exportját jelenti. Róma Ezt Guido Venturoni tengernagy, az olasz hadsereg vezérkari főnöke hangsúlyozta, aki a jövő évtől kezdve a szervezet katonai bizottságának elnöke lesz. Az olasz szenátus szerdán elsöprő többséggel - 166:9 arányban - ratifikálta a NATO keleti bővítését. A szavazás egyben azt is jelzi: a hamarosan sorra kerülő képviselőházi vitában sem kell arra számítani, hogy az olasz belpolitika sajátosságai miatt a NATO bővítése Itáliában futna zátonyra. A görög parlament csütörtökön hagyta jóvá Magyarország, Csehország és Lengyelország NATO-csatla- kozásának jegyzőkönyvét. * Levélben fordultak a szlovák parlament Magyar Koalíciójának képviselői Hóm Gyulához: a magyar diplomácia és személyesen a miniszterelnök támogatását kérik, hogy Szlovákiában az oktatási törvény módosítása ne emelkedhessen jogerőre. A Csáky Pál és Duka Zólyomi Árpád által aláírt levél arra hívja fel a figyelmet: „ezzel az összes magyar iskolát gyakorlatilag erőszakos módon kétnyelvűvé változtatnák.” Újabb boszniai híd megépítésére kapott parancsot az SFOR szarajevói parancsnokságától a volt Jugoszláviába vezényelt Magyar Műszaki Kontingens (MMK). A 120 méter hosszúságú, 70 tonna teherbírású, vasszerkezetű hidat Dobojnál a magyar katonák júniusban adják át. A magyarok készítette 26. hidat csak a Boszniába vezényelt nemzetközi katonai erők használhatják majd. Nagy sikert aratott Fidel Castro kubai államfő az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi jubileumi ülésén tartott beszédével, amelyben a szegénységért felelős igazságtalan gazdasági rendet bírálta. Felgyújtották ismeretlen tettesek a jeruzsálemi Óvárosban található Mecsetek tere (zsidó nevén a Templomhegy) épületegyüttesének egyik kapuját. A Palesztin Hatóság izraeli szélsőségeseket vádolt. Megszállókból szövetségesek. A berlini légihíd 50. évfordulóján Helmut Kohl kancellár jellemezte így Bili Clinton jelenlétében azt az akciót, amikor a szovjet blokád alá vont Nyugat-Berlin ellátását a külföldi hatalmak repülőgépekkel oldották meg. FOTÓ: FEB/REUTERS Hírháttér Borul a napirend? A legfejlettebb ipari államok évről évre megismétlődő csúcsértekezletét mára már megszokta a világ. Nem mennek például újdonságszámba az igen szigorú biztonsági intézkedések, legyen a színhely akár Vancouver, akár Tokió. Nem kivétel e szempontból az angliai nagyváros, Birmingham sem, ahol ma gyűlnek össze az USA, Japán, Nagy-Britannia, Német-, Francia- és Olaszország, valamint Kanada első számú vezetői, hogy - a Kreml vezetőjével kiegészülve - megvitassák a legfontosabb nemzetközi politikai és gazdasági kérdéseket. Ami idén mégis némi változásra utal, az épp a teljes értékű orosz jelenlét. Most már végérvényesen G8 találkozóról van már szó, tehát Moszkva egyenrangú - bár otthoni gazdasági problémái miatt nyilván nem azonos súlyú - partnerként csatlakozik a Hetekhez. E megnövekedett ázsiót jelzi a vasárnapra tervezett, nagy érdeklődéssel várt Clinton-Jelcin-talál- kozó is. A mostani csúcs másik érdekessége, hogy mennyire boríthatják fel az előzetes napirendet a friss események. Az ázsiai valutaválság, az iraki helyzet, a szankciópolitika kérdését az idén a jelek szerint háttérbe szorítja az indiai nukleáris kísérletsorozat és Indonézia labilis helyzete. Az indiai robbantások az atomfegyverkezési verseny kiújulásához vezethetnek, a 200 milliós népességű Indonézia sorsa pedig egész Délkelet-Ázsia nyugalmát befolyásolhatja - így nem csoda, hogy mindez kiemelt fontosságú ügyként kerül a Nyolcak figyelmének középpontjába. (Szondy) Indonéziában a kínai kereskedők váltak bűnbakká Kígyókat szórtak a tömegbe Indonéziában fokozódik a gazdasági problémák miatt az elégedetlenség. A biztonsági erők éleslőszert is alkalmaztak: halottak, sebesültek maradtak a városok utcáin. A zavargásoknak már húsz halálos áldozata van. Indonézia A térség gazdasági nehézségei, amelyek fél éve az emlékezetes valutaválsággal kezdődtek, késve ugyan, de elérték és mélyen megrázták Indonéziát. Szuharto elnök irányításával az elmúlt évtizedekben az ország páratlanul gyorsan fejlődött gazdaságilag, ám elmaradtak a reformok, a szükséges szerkezetátalakítás. A korrupciós ügyleteiről hírhedt családi klán dacolt a népakarattal, és ismételten újraválasztották az elnököt, aki most kijelentette: hajlandó lemondani, ha már nem bíznak meg benne. Ezt a 76 éves államfő Kairóban közölte, ahol az afrikai, ázsiai és amerikai fejlődő államok csúcstalálkozóján vett részt. Az indonéziai gazdaság megroppant. Hat hónap alatt a dollár árfolyama a rúpiához viszonyítva 2500-ról 10 ezerre ugrott. Rövid idő alatt négyszeresére kellett emelni a rizs, a liszt, a tej és a tojás árát, mert meg kellett szüntetni az állami támogatást. Az adósságválság leküzdésére az egyetlen esélyt a Nemzetközi Valutaalap 43 milliárd dolláros kölcsöne kínálta, ám azt súlyos feltételekhez kötötték. A kormány a régi recept szerint a kínai kereskedőket tette meg bűnbaknak. Indo- nézia-szerte folynak a tüntetések, a biztonsági erők parancsot kaptak a lázongás elfojtására. Állítólag helikopterről mérges kígyókat is szórtak a tömeg közé. (Réti) Atomfegyver-csörtetés Pakisztán és Észak-Korea válaszlépései Belpolitikai hullámokat keltettek az indiai nuk- leárisbomba-kísérletek. A hírszerzés szemére vetik, hogy az ezúttal csődöt mondott: a CIA nem jelezte előre az eseményt. Washington Az amerikai kormányzat Strobe Talbott külügyminiszter-helyettes személyében magas beosztású diplomatát menesztett Iszlámábádba, hogy megvitassa az indiai atomrobbantások nyomán előállt regionális biztonsági helyzetet, s kísérelje meg rávenni Pakisztánt: tanúsítson önmérsékletet, és ne kövesse szomszédja példáját. Nyugati szakértők szerint ugyanis Pakisztán ugyancsak rendelkezik atomfegyver-gyártási képességgel, és rövid idő alatt képes összeállítani robbanótöltetet. Hírszerzési források szerint a pakisztániak már meg is kezdték az előkészületeket a nukleáris robbantásra, amelyet egy közepes hatótávolságú rakéta próbaindításával párhuzamosan hajtanának végre. A genfi leszerelési értekezleten Pakisztán bejelentette: képes választ adni az indiai atomkísérletekre, és figyelmeztetett, hogy biztonságának veszélyeztetése esetén ezt meg is teszi. Kofi Annán Cannes-ban. Az ENSZ főtitkára a nemzetközi filmfesztivál megnyitóján arra kérte a filmvilág jeleseit, hogy tehetségükből fordítsanak az eddiginél többet az emberi jogok védelmére, védjék a mássághoz való jogot. fotó: feb/reuters A cigarettacsempészet európai központja Andorra Megvesztegethető vámosok Évente súlyos milliár- dokkal károsítják meg az unió országainak költségvetését. Brüsszel A meghamisított vám- és áru- nyilatkozatok „fedezékében” érkező csempészáruk után gyakran egy fillér vámot, illetéket sem fizetnek. Az Európai Unió brüsszeli bizottsága föllépést sürget az elsősorban kelet-európai bűnözőbandák ellen, amelyek mostanra már az uniós országok megveszteget- hetetlennek tartott vámosait és egyéb tisztviselőit is lefizetik, megzsarolják. Az unió jelentése konkrétan említi a kelet-európai szervezett bűnözés fellegvárait: a volt Szovjetunió utódállamaiban, elsősorban Ukrajnában, továbbá Jugoszláviában különösen „nagy hagyománya van ennek műfajnak”. A cigarettacsempészet központja a spanyol-francia határra beékelődött miniállam Andorra. Az ottani bandák ténykedése nyomán évente legalább 400 millió ECU kár keletkezik. Montenegróból évi 800 ezer karton vámolatlan cigaretta jut be az unióba. FEB Születés előtt is nehéz az élet Az amerikai jogalkalmazás képtelen megbirkózni a tudomány fejlődésével: újabban a lefagyasztott embriók okoznak sok fejtörést. Egyesült államok Az USA-ban több tízezer embrió sorsa bizonytalan - némelyiküket több mint tíz éve tárolják folyékony hidrogénben -, nem sikerült ugyanis megfelelően szabályozni „sorsukat”. Tennessee államban nemrég a bíróság elutasította egy férj azon jogát/szándékát, amely szerint nem kíván gyereket. A bíró engedélyezte, hogy a feleség elajándékozhassa közös embrióikat. A minap pedig egy öt éve elvált New York-i házaspár esete vert fel nagy port. A 40 éves, gyermektelen asszony azt szerette volna, hogy korábban lefagyasztott embrióikkal mesterségesen megtermékenyítsék. Elvált férje viszont egyáltalán nem akar immár közös gyereket. A bíróság úgy döntött, hogy mindkettejük írásos beleegyezése szükséges a lefagyasztott embriók „életre keltéséhez”. Világméretű egyesülés várható az elkövetkező években a járműiparban? Autógyárak, ha házasodnak Önmagában is érdekes a hír, hogy frigyre lépett az amerikai Chrysler a német Daimler-Benz konszernnel. Gazdasági szakemberek szerint azonban ennél jóval többről van szó: várhatóan átrendeződik az egész világ autóipara. Miközben az elmúlt évtizedekben elképesztő méretű koncentráció zajlott le a gazdaságban, az autóipar e téren mintha Csipkerózsika-álmát aludta volna. Mostanra azonban kiderült: 5-6 jelentősebb gyártó elegendő volna, miközben mintegy húsz van belőlük jelen a piacon. A számítógépes tervezésnek köszönhetően lerövidült egy-egy új modell kifejlesztése, ugyanakkor a munkafolyamatok ésszerűsítése, a költségek csökkentése nem tart lépést a lehetőségekkel. Ennek következtében az eladási árak nem mozdulnak, s ha mégis, akkor fölfelé, és a gyártók egy része értékesítési gondokkal küszködik. Az iparág az egyesülésben látja a kiutat. Az 1886-ban „született” német Daimler- Benz transzatlanti frigyét a nála 36 évvel fiatalabb amerikai Chryslerrel továbbiak követik majd. Az eladósorba jutott brit Rolls-Royce-ért ketten is vetekednek: a BMW és a Volkswagen. De nem szeretne pártában maradni a svéd Volvo, az olasz FIAT és a francia gyártókat tömörítő PSA- csoport sem. A megafúzió, a Chrysler és a Daimler-Benz összeborulása olyan lépéselőnyt jelenthet, ami az ázsiai térséget is átszervezésre ösztönzi. Máris a gazdasági lapok címoldalára került az eladási gondoktól gyötört Mitsubishi, amelyről kiderült: szemet vettet rá az amerikai-európai gyáróriás. A Toyota vezetése is elismeri: a fúzió a versenyképesség fokozására, további piaci erőfeszítésekre ösztönöz. A Ford ezért a japán Mazdával kívánja jobban összehangolni termékfejlesztéseit. Az egyesülési láz távolabbi kihatásait egyelőre csak találgatni lehet, ám valószínűsíthető következmény az uni- formizálódás, vagyis hogy jó néhány márka egyszerűen eltűnik a piacról. Az érintett cégek egyelőre azt hangsúlyozzák: az összeolvadásokkal mindenki jól jár. Akik házasságra lépnek, kiegészítik egymást, és nem következnek be elbocsátások, üzembezárások. Sőt, a Chrysler-Daimler páros növekedést, új munkahelyek teremtését ígéri, s a két fél nem fogja zavarni egymást a regionálisan felosztott piacon. (Toronyi)