Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-14 / 112. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. május 14., csütörtök Sport Fizetett a Gazdász Az elmúlt napokban bőven volt dolga a SLASZ fegyelmi bizott­ságának. A május 3-án játszott Tab-Andocs Jeans-Tex mér­kőzésen a vendégek ugyan 2-1-re nyertek, mégsem az övék lett a három pont. Az andocsiaknál ugyanis pályára lépett az a Ruppert Sándor, akit a fegyelmi bizottság má­jus 4-ig eltiltott. A vendégek erről „megfeledkeztek”, a ta- biak viszont nem. Óvtak, aminek a fegyelmi bizottság helyt is adott: így a három bajnoki pont 3-0-ás gólkü­lönbséggel a tabiaké. Végre lezárult a King-a- Ford Kaposvári Gazdász kontra Balatonlelle ügy. Mint emlékezetes, a kaposváriak­nak volt egy rendezetlen számlája a lelleiek felé, amit nem egyenlítettek ki. A fe­gyelmi bizottság döntése ér­telmében ezért hetente há­rom pontot vontak le a Gaz- dásztól. A múlt héten a ka­posváriak fizettek, így e hét­végén már nem sújtotta őket a pontlevonás. így a tabellán a seregható helyre visszacsú­szott Gazdásznak hárommal több, azaz tizennégy pontja van. Ugyancsak az I. osztályban a Helio SBFC Bárdudvarnok által elveszített, de megóvott Satelit FC Somogytarnóca el­leni mérkőzés eredményét is megváltoztatta a fegyelmi bi­zottság. Miután a tarnócaiak fellebbeztek, ez még nem jogerős, miként az ugyan­csak fellebbezés alatt álló II. osztályú Segesd-Magyareg- res mérkőzés sem. (Jutási) A bajnokság állása: 1. Nagyatád 24 19 5 - 101-25 62 2. Tab 24 13 4 7 45-34 43 3. Tarany 24 13 3 8 55-31 42 4. Nagyberki 24 12 4 8 49-39 40 5. RKFC II.-K.mérő 24 11 4 9 34-31 37 6. Balatonszárszó 24 9 9 6 45-40 36 7. B.keresztúr 8. Andocs 9. Juta 10. Somogysárd 11. Satelit FC 12. Helio SBFC 13. Szülök 14. Fonyód 15. Lengyeltóti 16. K. Gazdász* 24 8 8 8 49-47 32 24 8 6 10 37-46 30 24 7 8 9 28-42 29 24 7 7 10 38-45 28 24 7 6 11 23-31 27 24 8 3 13 46-58 27 24 5 7 12 27-50 22 24 6 4 14 37-63 22 24 4 5 15 24-73 17 24 11 5 8 55-38 14 A *-gal jelölt King-a-Ford Kaposvári Gaz­dász csapatától 24 büntetőpont levonva. Nagyatádi bajnokok Három érmet szereztek a Nagyatádi Judo Club sportolói Debrecenben a serdülő korú cselgán- csozók országos diáko­limpiái döntőjében. Debrecen A diákolimpián — amely egy­ben rangsorverseny is volt — a somogyi színeket a Nagy­atádi Judo Club tehetséges sportolói képviselték. Harc- zos Zoltán edző tanítványai közül a serdülő „A” korosz­tályban a 63 kg-os Jeszek Ro­land (Nagyatád, Bárdos Lajos Általános Iskola) az első, az 52 kg-os Del Fabró Zsolt (Nagyatád, Bárdos Lajos Álta­lános Iskola) a harmadik, a szintén 52 kg-os Nárai Már­A nagyatádi érmes trió: Del Fabró Zsolt, Jeszek Roland és Húros Tibor ton (Nagyatád, Bárdos Lajos Általános Iskola) az ötödik lett, míg a serdülő „B” kor­osztályban a 48 kg-os Húros Tibor (Nagyatád, Ady Endre Gimnázium) az első, a 44 kg- os Deák Dávid (Csurgó, Nagyváthy János Gimná­zium) pedig az ötödik helyet szerezte meg. Egyéni csúcsok Új klub Kaposváron Nemrég új sportegyesü­let alakult Kaposváron. A Sparing Box Club profi ökölvívók felkészítésé­vel és versenyeztetésé­vel foglalkozik. Kaposvár Jelenleg hat igazolt bokszo- lónk van, de a foglalkozása­inkat közel húszán látogat­ják rendszeresen — mondta Sánta Jenő, a klub szaktaná­csadója, aki az elmúlt egy hónap tapasztalatairól és a jövő terveiről számolt be. — A kaposvári Siketek Általá­nos Iskolájának a tornater­mében találtunk otthonra. A fő célunk, hogy versenyző­inket profi ökölvívó viada­lokra készítsük fel. Termé­szetesen nemcsak hivatásos sportolókkal foglalkozunk; az edzéseinken amatőrök is részt vesznek, és bárkit szí­vesen látunk. — Kik a klub igazolt ver­senyzői? — A 71 kg-os Sánta János mellett egyaránt a 72 kilós súlycsoportban lép majd szorítóba Laczkó József és Kővári Géza. A 75 kilósok között találjuk Laczkó Sán­dort, míg Hága János a 91 kg-os, Tallián László pedig a 105 kg-os súlycsoportban indul majd. — Milyen eredményt ho­zott az első megmérettetés? — A belgiumi Bruges vá­rosában rendezett profi gá­lán léptek először szorítóba ökölvívóink. A 76 kilós Laczkó József az eddig ki­lenc K.O. és egy pontozásos győzelmet arató belga baj­nok ellen mérkőzött. A ka­posvári öklöző jól tartotta magát, de egy megrendítő ütést követően eltört az orr­csontja, s így fel kellett adnia a csatát. A 81 kg-ban induló Laczkó József szintén bal- szerencsés körülmények között szenvedett vereséget ellenfelétől egy nagyon küz­delmes összecsapáson. Hasznos tapasztalatokkal tértünk haza; a helytállá­sunkat talán az is bizonyítja, hogy már a helyszínen több mérkőzésre szóló meghívást kaptunk belga, német és román menedzserektől.- Mikor mutatkoznak be hazai közönség előtt a Spa­ring Box Club ökölvívói? — A terveink szerint jú­nius 6-án a kaposvári városi sportcsarnokban egy profi bokszgálán mutatkoznak majd be a fiúk a somogyi közönség előtt. Kun Zoltán Egyetemi és főiskolai atlétikai OB Nyolc kaposvári érem Az atlétikai világnap al­kalmából válogató via­dalt rendeztek az ifjú­ságiak számára, ame­lyen nagyon jól szere­pelt a Kaposvári Adnoc- Favorit AC két kitűnő sportolója, Benke Judit és Grábner Tímea. Budapest Benke Judit diszkosszal az ország legjobb dobóit utasí­totta maga mögé; 44,32-es kimagaslóan jó egyéni csúcsa aranyat ért. Súlylökésben is kitett magáért: itt 13,68-cal lett ezüstérmes. Grábner Tí­mea a balszerencse számlá­jára írhatja, hogy gerelyhají­tásban mindössze csak Í2 cm-rel maradt el a győzelem­től, amely egyben ifjúsági vá­logatottságot is_ jelentett volna a számára. Ám mégsem panaszkodhat, hiszen mos­tani dobása (48,44) öt méter­rel jobb a "tavalyi csúcsánál. Grábner egyébként súllyal 12,59-cet dobott, s ez a ne­gyedik helyhez volt elég. Benke Judit győzelmével jo­got szerzett a romániai váloga­tott viadalon való induláshoz, ám közelgő érettségije miatt ezt kénytelen volt lemondani. Évek óta az atlétikai szezon első nagy (sza­badtéri) eseményét je­lenti az egyetemi és fő­iskolai országos baj­nokság. A mostani kü­lönösen emlékezetes marad, hiszen még soha nem szerepeltek ilyen jól a somogyi sportolók. Budapest A három nagy kaposvári egyesület — a Marathon AC, az Építők SC és az Adnoc- Favorit AC — versenyzői összesen nyolc érmet (két arany, négy ezüst és ugyan­csak két bronz elosztásban) gyűjtöttek össze. A Marat­hon AC két remek atlétája, Hirt Katalin 400 méteren, Skoumal Réka pedig hétpró­bában bizonyult a legjobb­Tabi körzet, I. osztály. Eredmények: Szólád-Bá­bonymegyer 3-7, Bálvá- nyos-Kapoly 0-4, Balatoni Vasas-Kötcse 6-0, Nagybe- rény-Kisbárapáti 8-0, So- mogymeggyes-Balatonend- réd 2-4, Balatonszemes-Ke­nak. Az Építők SC színeit képviselő Kovács Rékának két ezüst (gerelyhajításban és súlylökésben), Kürtösi Zsoltnak pedig egy ezüst (110 m gátfutásban), vala­mint két bronz (magasug­rásban és súlylökésben) ju­tott. A dobogó második fo­kára állhatott fel Kilvinger At­tila, az Adnoc-Favorit AC ki­válósága is, miután 200 méte­ren — nagy ellenszélben is — új egyéni csúcsot tudott futni. Kilvinger 100 méteren is dön­tőbe került, ahol 10:77-es időeredményével a negyedik helyen zárt. A somogyi érmesek. Nők. 400 m: 1. Hirt Katalin (Janus Pannonius Tudomány Egyetem, Pécs — Kaposvári Marathon AC, edzője Hirt Mihály és Murai János) 57:99 mp. Hétpróba: 1. Skoumal Réka (Eötvös Loránd Tudo­reki 2-2. (A Gamás csapata szabadnapos volt.) Az élcsoport állása: 1. Ke- reki 51 pont, 2. Balatoni Vasas 46 pont, 3. Gamás 44 pont. Tabi körzet, II. osztály. Eredmények: Balatonőszöd- Ádánd 2-1, Visz-Nyim 4-0. mány Egyetem, Budapest — Kaposvári Marathon AC, edzője Woth Klára) 4986 pont. Gerelyhajítás: ... 2. Ko­vács Réka (Könnyűipari Mű­szaki Főiskola, Budapest — Kaposvári Építők SC) 49,02 m. Súlylökés: ... 2. Kovács Réka (Könnyűipari Műszaki Főiskola, Budapest — Kapos­vári Építők SC) 12,82 m. Férfiak. 200 m: ... 2. Kil­vinger Attila (Könnyűipari Műszaki Főiskola, Budapest — Kaposvári Adnoc-Favorit AC) 21:39 mp. 110 m gát: ... 2. Kürtösi Zsolt (Testnevelési Egyetem, Budapest — Kapos­vári Építők SC) 14:72 mp. Magasugrás: ... 3. Kürtösi Zsolt (Testnevelési Egyetem, Budapest — Kaposvári Építők SC) 2,02 m. Súlylökés: ... 3. Kürtösi Zsolt (Testnevelési Egyetem, Budapest — Kapos­vári Építők SC) 14,91 m. Marcali körzet. Eredmények: Horvátkút­Ordacsehi 2-1, Sz.györök-Bu- zsák 1-2, Böhönye-Nemesvid 1-1, Kéthely-Tapsony 4-0. Az élcsoport állása: 1. Bu- zsák 33 pont, 2. Horvátkút 25 pont, 3. Szőlősgyörök 25 pont. Hírek Pintér bemutatkozott Na­gyon jól sikerült a bemutat­kozása a tavaly még Kapos­váron játszott Pintér György­nek (felvételünkön) a Szlo­véniában, Celjében zajló 22. teke-világbajnokságon. A férfi csapatversenyben a hat magyar tekéző közül — az elnyűhetetlen Mészáros Jó­zsef mögött — 1019 fával a második legjobb eredményt érte el, így minden bizonnyal találkozunk még a nevével a páros- és az egyéni verse­nyen is. A magyar férfi válo­gatott egyébként az ötödik helyet szerezte meg, míg a nők második lettek. Az aranyérmet mindkét nemnél hatalmas új világcsúccsal a németek szerezték meg. Avon futóklub Kaposváron Az Országos Egészségvédő Intézet és az Avon cég októ­ber 18-án Budapesten a Mar­gitszigeten női Avon Világ Kupa-futást szervez. A részt­vevők két táv közül választ­hatnak: 10 km futás vagy 4,5 km futás, illetve gyaloglás. A nagy megmérettetésre az Avon futóklubokban lehet közösen készülni. Akik Ka­posváron be szeretnének kapcsolódni, azok minden héten kedden 17 és 19 óra között jelentkezhetnek az Arany úti sportcentrum atlé­tikai pályáján Szabados Magdolna edzőnél. Ismét Karnevál Kupa Az idén is megrendezik Debre­cenben a hagyományos nagyszabású OTP-Karnevál Kupa nemzetközi gyermek labdarúgótornát, Európa egyik legnagyobb utánpótlás seregszemléjét. Az idei via­dalt két időpontban bonyolít­ják le: augusztus 14-e és 16- a, valamint 22-e és 23-a kö­zött. Jelentkezni legkésőbb május 30-áig lehet az Olasz Focisuli DSE-nél (Debrecen 4028, Simonyi út 14., telefon: (52) 315-700 vagy (30) 458-288, fax: (52) 413-911). TIppeljonjM Sí rm értékű takarékbetétkönyvet sorsolunk ki május 26-án a helyesen tippelők között! Tippelje meg melyik csapatok nyerik a KEK (május 13.) ésa Bajnokok Ligája (május 20.) kupa­döntőket! Telefonos tippelés a mérkőzések kezdetéig, levelezőla­pon a mérkőzéseket megelőző napig. • Iá* fű| •s 06-90-330 477 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex.1539 Budapest, Pf.:591. Bar anya-tégla: hagyomány, természetes tisztaság, korszerű technológia! A Baranya-Tégla Kft. alsómocsoládi tégla­gyára immár a legkorsze­rűbb technológiával, gáz­tüzelésű kemencében égeti ki a már eddig is jó hír­névnek örvendő Baranya- téglát. A gázzal égetett tégla jobb minőségű, tartósabb és tisztább, mint a szénnel égetett termék. A gyártás során 2 millió éves, tiszta agyagot használnak, amely mentes a modern korok szennyeződéseitől és sugár­zó anyagokat sem tartalmaz. Ráadásul közös kincsünk, a levegő is tiszta marad! (Nézzen csak rá egy széntü­zelésű téglagyár kémé­nyére!) A nyomószilárdság, a hőszi­getelés és a hőtároló képes­ség együttesének optimumát nyújtó Baranya-tégla árai is kedvezőek. Például: kisméretű tömör 18,00 Ft B-25falazóblokk 25,50 Ft B-30 kézifalazóblokk 45,00 Ft BARANYAA TÉGLA Ipari es Kereskedelmi Kft. Pécs, Budai Nagy A. u. 1 Tel.:72/314-500 Téglagyárak: Mohács, tel.:69/329-211 | Alsómocsolád, tel.:72/451-791 m Körzeti labdarúgó-bajnokságok Tíz gól Szóládon

Next

/
Thumbnails
Contents