Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-13 / 111. szám
SOMOGYI HÍRLAP IV. Területfejlesztés 1998. május 13., szerda A privatizáció hatása a területfej lesztésben Az 1990-es évek átalakulásának fontos következménye, hogy megváltoztak a területi folyamatok formálói. A gazdaság lett a főszereplő. Gazdasági döntésektől függ, hogy Indítanak-e új beruházást, bővítik-e a foglalkoztatást. E döntések meghozatalakor mérlegelik az infrastruktúrális adottságokat, a humán erőforrásokat, a piacra jutás feltételeit. A települések, megyék és régiók pedig versengenek a beruházásokért, a foglalkoztatás és a jövedelmek bővítéséért, hogy megőrizzék, javítsák kedvező pozíciójukat vagy azért, hogy felzárkózzanak. A gazdasági szereplők döntéseiben azonban igazából nem a területi fejlődés vagy a területi kiegyenlítés a célja, éppen ezért nélkülözhetetlen a területfejlesztés, amelynek egyik fontos funkciója a profit- és a terület- fejlesztési érdekek összehangolása. Ám kétségtelen, hogy közvetlen, szoros kapcsolat van a gazdaság és a területi fejlődés között, így a privatizáció és a területfejlesztés között. A területfejlesztési törvény modellváltást indított el a területfejlesztési politikában. Ahhoz, hogy a rendelkezésünkre álló eszközöket hatékonyan alkalmazzuk, tisztában kell lennünk a privatizáció területi hatásaival is. Privatizáció alatt tá- gabb értelemben a magánszféra bármilyen formájú expanziója értendő, nem csak az állami vagyon eladása, hanem a külföldi tőkebefektetések is. A privatizáció előtti időszak tünetei ismertek. A termelés visszaesése, elbocsátások, vagyonvesztés, bizonytalanság, a döntések elodázása, a megújhodás helyett a túlélési stratégiák választása, privatizációs várakozás. A privatizáció egyik legközvetlenebb hatása az új tulajdoni szerkezet kialakulása mellett az, hogy racionalizálódott a cégek szervezete, gazdálkodása, javult a versenyképessége. Alkalmasabbak a modernizáció, globalizáció kihívásaival való szembenézésre. Ez főképpen a külföldi tőkebefektetéssel járó privatizációnál tapasztalható. Milyenek a tipikus esetek? Milyen ezeknek a területfejlesztési hatása? a) Állami cég eladása külföldi szakmai befektetőnek, a privatizáció után nagyarányú fejlesztések Külföldi, főleg multinacionális cég a privatizáció során megvásárol állami vállalatot, majd jelentős kapacitásbővítő fejlesztést végez. Amellett, hogy gyártóbázist és telephelyet szerez, az alacsonyabb termelési költségek miatt nyugat-európai termelést telepít át hazánkba, illetve bővíti ezeket. Érdemi regionális gazdasági hatásokról beszélhetünk. Nő a foglalkoztatottság, többletkapacitás alakul ki, főképpen exportra termelő cégekről van szó, esetenként megváltozik a gazdasági szerkezet, s hatása is továbbgyűrűződik. Döntően multinacionális cégekről van szó, kézenfekvő lenne például utalni az Elektro- lux-ra, General Electrictre. De inkább somogyi példát hoznék: például a Philips tabi elektronikai gyáregységét vagy Marcaliból a Ziel-Ábegg nevű közepes nagyságú céget, amely már új üzemcsarnok építésével bővítette a ventillátorrács előállítását. b) Privatizáció a gazdasági tevékenység bővítése nélkül Ebben az esetben a korábbi vállalati, termelési szerkezet nem változik, főként hazai piacokra termelnek vagy szolgáltatnak. Érdemi hatásuk nincs - vagy csak enyhe fokú - a terület gazdálkodására. A tőkebefektetés ugyanis alapvetően a korábbi területi-gazdasági szerkezetet bővíti, ahhoz igazodik. Itt kell megemlíteni azokat az eseteket, amikor két vagy több lépcsőben kerül egy cég a végső, igazi tulajdonosokhoz. Először a korábbi menedzsment vagy hazai befektető vásárolta meg, ehhez még tudott forrást szerezni, de a termelés finanszírozásához, a versenyképesség biztosításához már nem. Más esetben nem rendelkeztek versenyképes szakmai ismeretekkel. Az ilyen privatizációt az adott település, kistérség is jócskán megérzi, mert gyakorlatilag elhúzódik a privatizáció, később jelentkeznek a kedvező hatások (fejlesztések, beruházások). A fentiekre példa a Somogy Megyei Tejipari Vállat marcali telep, amely a Dánon vagy a Barcsi Parkettagyár, amely német tulajdonba kerülését követően indult számottevő fejlődésnek. c) Uj gyártó-, kereskedelmi vagy szolgáltató kapacitás létesítése Területfejlesztési szempontból ennek a hatása a legközvetlenebb. Itt vagy zöldmezős beruházás történik, vagy korábban elhagyott, leromlott ipari területek rehabilitációjával valósítják meg a létesítményt. Jelentkezik a fejlődésben a továbbgyűrűző hatás. Zöldmezős beruházás esetén új gazdasági kapacitás jön létre, javítja a térség foglalkoztatottságát, gazdasági teljesítményét, átalakítja a gazdaság szerkezetét, bővül az építőipari kereslet, nő az infrastruktúra iránti igény, növekszik az adóbevétel. ezek az esetek teremtik meg például az ipari parkok iránti igényt. Ugyanakkor fordítva is igaz: az ipari park léte telepítési tényező. Lerobbant telephelyek aktivizálása, rehabilitációja esetén leépült gazdasági tevékenységek, kapacitások kelnek új életre. Gyakran fontos szempont, hogy rendelkezésre áll a szakképzett munkaerő, hagyománya van az adott tevékenységnek. A privatizáció területfejlesztésre gyakorolt hatása a különböző, ellentétesen ható tényezők erőviszonyától függ. Képesek arra, hogy fejlesztési impulzusokat vigyenek be egy térségbe, de arra is, hogy a nyereséget ne helyben fektessék be, hanem kivigyék az országból. Szerencsére ez hazánkban még elfogadható mértékű. A multinacionális szervezetek mivel világméretű munka- megosztásba illeszkednek, kevésbé kötődnek a telephelyi környezetükhöz. Ugyanakkor a kisebb cégek jobban illeszkednek a helyi viszonyokhoz, jobban figyelembe veszik az adott település érdekeit. Nagyobb multinacionális cégek illeszkedését elősegítheti a most induló beszállítói program. A külföldi tőkebefektetések földrajzi eloszlása nagyon polarizált. Döntő hányaduk Budapestre és Budapest-Bécs innovációs tengely térségébe irányult. A fejlett régiókban konDr. Kolber István centrálódnak, a korábbi szerkezethez igazodnak. Ez a másik oldalon mélyítette a regionális különbségeket. Ugyanakkor gondoljunk arra is, hogy például a klasszikusan zöldmezősnek mondható mobiltelefon-szolgáltatásban, ami a hozzáférhetőséget illeti, a korábbi területi egyenlőtlenségek gyakorlatilag teljesen kiegyenlítődtek. A beszállítói program megvalósítása erősítheti a privatizáció területi kiegyenlítő hatását. Dél-Dunántúl és ezen belül Somogy megye a sem fejlett, sem fejletlen térségek közé tartozik, a fejlődési lejtő közepe táján helyezkedik el. A külföldi tőkebefektetések 5-6 százaléka irányult ebbe a térségbe, pedig a fogadókészsége, a munkaerő képzettsége jó. Okként lehetne említeni a megkésett privatizációt - hiszen egy ütemmel később indult a vállalatok társasággá alakítása, eladása -, továbbá a korábban eléggé jellemző telephelyipart a maga hátrányaival. Hiányoznak a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsoló közlekedési, információs kapcsolatok. Ezért sürgető az M7-es autópálya megépítése, amely Európa egyik legdinamikusabb térségével, Észak-Olaszország- gal kötne össze bennünket. Fontos tengeri kapcsolatokat is teremtene. Ezért kezdeményeztük, hogy a taszári katonai repülőteret nyilvánítsák vegyes, katonai és polgári hasznosításúvá, mert ezt is fontos beruházás telepítő tényezőnek tartjuk. A regionális, megyei és kistérségi fejlesztési stratégiák, a megkezdődő programozás, az interreginális kapcsolatok, a régió- és városmarketing, a regionális érdekek megfogalmazása, az ezekért folyó lobbizás mind-mind a régió versenyképességének javítását, több beruházás megszerzését célozza. Miért fontosak ezek a beruházások, milyen területi előnyöket jelentenek? Megkísérlem csokorba szedni ezeket a kedvező hatásokat: — átalakul a gazdaság szerkezete, — nő a foglalkoztatottság, korszerűsödik az összetétele, új ismeretek oktatására, megszerzésére ösztönöz, — nő a térség jövedelemtermelő képessége, — új termelési, szolgáltatási ismeretek, kultúrák jelennek meg - korszerű technológiák, piacgazdasági ismeretek, munkastílus, — elősegíti, gyorsítja az infrastruktúra kialakítását, illetve ezek bővítését, ez pedig újabb befektetéseket tesz lehetővé, — új fejlesztési eszközök, módszerek honosodnak meg: — ipari park, vállalkozói övezet, ingatlanhasznosítás, helyi támogatási és adópolitika — ismét előkerült a tervezés, koncepciók, programok, projektek készítése, — nő a szakmai tanácsadó szervezetek, ismeretek szerepe (projekt-, illetve programmenedzselés), — újabb üzleti kapcsolatokat jelent a privatizáció, gyakran az egyik kapcsolat hozza a másikat, — a privatizáció elősegíti a környezetvédelmi feltételek megteremtését azáltal, hogy a nyugati befektetők szigorúbb előírásokhoz szoktak, el akarják kerülni az ilyen konfliktusokat, — idővel egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak a helyi, térségi együttműködésre, például:- infrastruktúra fejlesztésben,- helyi vásárokon való részvételben,- a kölcsönös tájékoztatásra (magam is rendszeresen találkozom a gazdaság hazai és külföldi szereplőivel),- a külföldi menedzserek, tulajdonosok egyre inkább hajlamosak a társadalmi életben való részvételre, a szponzorálásra a sport, a kultúra terén. Igaz, ez üzleti alapon történik a reklám, a marketing érdekében. A privatizációnak persze vannak/lehetnek negatív hatásai is, de a privatizáció versenyelőnyt jelenthet Magyarországnak, összességében kedvező térségi területi hatást fejt ki. Főleg a külföldi befektetők révén elősegíti, hogy az ország megfeleljen az EU követelményeknek (szabványok, minőségbiztosítási követelmények). Az elején azt írtam: a gazdaság szereplőinek nem a terület- fejlesztési szempontok az elsődlegesek. Ez így igaz. De igaz az is, hogy a gazdasági kamarák és a munkaadói képviseletek révén tagjai a megyei és a regionális fejlesztési tanácsoknak, részesei a döntéseknek. Szorosabb központi és területi területfejlesztési együttműködés, információáramlás, a térségi koordináció javításával elősegíthető, hogy még jobban érvényesüljön a privatizáció multiplikátor hatása. Fontosnak tartom a forrás- koordinációt. A fejlesztési munkának egyik kitüntetett területe, hogy segítsük a vállalkozások fejlesztését a különböző pénzügyi finanszírozási lehetőségek felkutatásával, összerakásával. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az önkormányzatokhoz jutott privatizációs bevétel (175 milliárd forint) egy részét infrastruktúra fejlesztésekre fordították, elősegítve a gazdaság fejlődését. A területfejlesztés decentralizált részét az elmúlt években évi 7 milliárd forint privatizációs bevétel is bővítette. Tapasztalataink szerint a decentralizált, megyei területfejlesztési támogatásokkal 3-4-szeres beruházások valósulnak meg. Látható, hogy messzire nyúlnak a privatizáció és a területfejlesztés kapcsolatai. Sár- közy Tamás szerint a magyar privatizáció leltárának elkészítéséhez még néhány év szükséges - ugyanígy ahhoz is, hogy ezt a bonyolult kölcsönhatást, mechanizmust teljes egészében átlássuk és még inkább kiaknázhassuk a területi fejlődés érdekében. Dr. Kolber István Somogy Megyei Közgyűlés, Somogy Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke (Elhangzott az április 20-i budapesti privatizációs konferencián) Területfejlesztési „tananyagunk”: a programozás (Folytatás a III. oldalról) 3. A megyei szint - amely az Európai Unió struktúrájában nem értelmezhető önállóan, illetve a regionális szinthez kapcsolódik - Magyarországon viszonylag a legkiforrottabb. Megyei szinten van legtöbb kezdeményezés arra, hogy koncepció készüljön, hogy a tanácsokból kiindulva, majd ahhoz körkörösen csatlakozva meginduljon a stratégiai, majd az operatív programozás. Itt van kontaktus a helyi területfejlesztési szereplőkkel, itt működik a kapcsolat- és intézményrendszer a programozáshoz. Mindezek azonban az Európai Unió „játékszabályai” szerint csak a regionális beágyazottsággal együtt értelmezhetők, ezért rendkívül fontos érdemi regionális szint kialakítása és erősítése. 4. A területfejlesztési hely (térségi) szintje minden kezdeti bizonytalanság ellenére stabilnak mondható Magyarországon. A projektek megvalósításának természetes színtereként ebben a léptékben gyakorlata van bizonyos fokú stratégia kialakításának, egyeztetésnek, erőforrás koordinációnak. Természetesen távolról sem mondhatjuk azt, hogy szabályos és tudatos programozás valósult meg, az viszont tény, hogy rendelkezésre állnak a programozás egyes elemei, melynek kiegészítése és összehangolása révén viszonylag egyszerűen megteremthető az operatív döntések és projektek stratégiai beágyazottsága. A stratégia és az operatív programozás súlya és egyensúlya a programozás egyes szintjein. 1. Az országos szintű programozás stratégiai megközelítése: Bár a stratégiai programozásnak minden szinten nagy a jelentősége, különösen fontos országos szintű érvényesülése. Ehhez arra van szükség, hogy az országos területfejlesztési koncepcióból kiindulva a területfejlesztésért felelős minisztérium által koordináltan történjen meg a regionális fejlődést biztosító területfejlesztési „akciók” megállapítása. E munkához a minisztériumok sajátos szakmai szempontjaikkal járulnak hozzá - különösen fontos e tekintetben a pénzügyi ösztönzők meghatározása, úgy ágazati, mint általános (például adók) vonatkozásában. 2. Az országos szintű programozás operatív vetületei A regionális és megyei szintű konzultációk az országos stratégiai programmal kapcsolatban elvezetnek oda, hogy - egyrészt az országos stratégiai programelemek beépülnek a regionális és megyei stratégiai programozási folyamat (ok) ba - másrészt a regionális és megyei stratégia programkezdemények találkoznak az ágazati program elképzelésekkel. E folyamat eredményeként az ágazati fejlesztési programok regionális, területi vetülete egyértelművé válik. 3. A megyei (regionális) stratégiai programozás folyamata: A stratégiai programozás középső szintjénél azért használom egybekapcsolva a megyei és regionális szintet, mert a jelenlegi gyakorlatban a lényeges az, hogy területi középszintű stratégiai programozás valósuljon meg. A megyei (regionális) szintű stratégiai programozás lépcsői az alábbiak: - a területegység (megye, régió) erősségeinek és gyengeségeinek vizsgálata a társadalmi, gazdasági információk tükrében? Közép távú stratégiára vonatkozó javaslat kialakítása (különös tekintettel a megkülönböztetett figyelmet és beavatkozást igénylő ágazatok és területegységek meghatározására), - az így kialakult stratégiai javaslat összevetése az országos stratégiai programmal, - a stratégiai program megfogalmazása, a program kidolgozásában szerepet játszó területfejlesztési szereplők meghatározása, - a finanszírozási terv készítése az integrált forrásfelhasználás lehetőségeinek figyelembevételével, - monitoring és az értékelés irányelveinek meghatározása. 4. A megyei (regionális) szintű operatív programozás A megyei (regionális) szintű operatív programozás a megyei (regionális) stratégiai program véglegesítésével indul. Ezen belül: - a megyei (regionális) szintű ágazati és térségi prioritások meghatározása, - a fejlesztéshez szükséges nagy, átfogó projektek jegyzékének összeállítása (például: infrastruktúra), - a konkrét programok kidolgozásában résztvevők meghatározása, - a finanszírozási terve a megyei (regionális) és az országos területfejlesztési források, valamint a magántőke bekapcsolásával, - a megyei programok megvalósítását célzó projektek pályázati feltételeinek kialakítása, - megyei (regionális) fejlesztési projektek pénzügyi lebonyolításának és az ellenőrzés szabályainak meghatározása. A megyei (regionális) programtámogatás típusai vonatkozási körük alapján az alábbiak: - egyes, a programba illeszkedő projektek támogatása, - a programmal szinkronban lévő intervenciós területek, alprogra- mok támogatása. 5. A helyi (kistérségi) programozás A helyi (kistérségi) stratégiai programozásnak természetesen keretül szolgál az országos és a megyei (regionális) stratégiai program, ugyanakkor az említettekhez képest nagyobb mozgástere van a operatív programozás szintjén. Inspirativ stratégiai programozás esetén helyi (kistérségi) szinten van igazán mód arra, hogy az operatív programozás során formálódó konkrét projektek által sor kerülhessen a helyi erősségek kiaknázására, a területfejlesztés szereplőinek egymásra találására. Ezen a szinten a programozás súlypontja az operativitás irányában tolódik el. Dr. Kovács Katalin Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács