Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-13 / 111. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. május 13., szerda Kaposvár 5 72 évesen is szenvedélyének hódol Elbűvölték a méhek — Fura érzés kerített hatalmába, amikor két éve befogtam egy méhrajt a töröcskei telken. Bár több mint húsz éve megfogadtam, hogy többet nem méhészke- dem, akkor hirtelen feladtam a korábbi elhatározásomat — mondta Gőbölös József kaposvári nyugdíjas. Érettségire készülők Több mint ezer diák készül a városban az érettségi és a szakmunkás vizsgákra. Az írásbeli érettségi hétfőn kezdődik, a szóbeli vizsgákra pedig június 8-tól 23-ig kerül sor. A Táncsics, a Munkácsy és a Toldi gimnáziumban ösz- szesen háromszázötvenkettő negyedikes ad számot tudásáról a matúrán. A város szakközépiskoláiban háromszázötvennégy végzős diák tesz érettségi vizsgát. A kaposvári szakképző iskolákban összesen 779 diák készül a szakmunkás bizonyítvány megszerzésére az idén. A hetvenkét éves nyugalmazott főpályamester azóta is szinte mindennap kijár a töröcskei telekre. Gondosan kiépítette saját birodalmát. A méhekről órákig tud mesélni; tartásuk ugyan sok elfoglaltságot ad, ám mégsem panaszkodik. Örül, hogy ennyi idősen is értelmesen töltheti el szabadidejét. Munka közben gyakran gondol a kezdetekre: először ugyanis az ötvenes években kezdett mé- hészkedni. — Akkor még Csurgón dolgoztam, s munkatársaim biztattak a méhészkedésre. Megnéztem néhány telepet, kedvet kaptam. Olyannyira, hogy idővel az egyszerű, házilag készített berendezést boltira cseréltem. Nem sajnáltam a pénzt a bővítésre, három méhcsaládot vásároltam. Bolhás és Szenta között tartottam, s később az sem okozott gondot, hogy Kaposvárra helyeztek. A méhcsaládot is elhoztam, s jó ideig úgy tűnt, hogy tovább hódolhatok szenvedélyemnek. Csakhogy a hatvanas évek derekán a méhek fertőzést kaptak. Emiatt megsemmisítették az állatokat, sőt, még a felszerelést is. Nagyon szomorú voltam, amikor hosszú évek munkája kárba veszett. Akkor megfogadtam: soha többet nem tartok méheket. Azt mondta: a méhészkedéshez kell némi bátorság. Még a legóvatosabb szakembert is időnként megszúrják az apró állatok. Gőbölös József megszámlálhatatlanul sok csípést „kapott”, mégsem félt soha. Akkor sem, amikor tavalyelőtt — védőfelszerelés nélkül — befogta a méhrajt. Akkor a szomszédjától kapott villanyóraszekrényt szedte szét, s rövid ideig az szolgált ideiglenes lakhelyül a méheknek. Csakhogy nem sokkal később az anya elpusztult, így rövidesen a raj is megsemmisült. Ám a néhány hónapos foglalatosság akkora örömet jelentett, hogy ezután öt méhcsaládot vett. Azóta is mindennap kijár a töröcskei birtokra, ahol órákat dolgozik. — Egész életemben sokat dolgoztam, s nyugdíjasként sem unatkozom. A munka szellemileg-fizikailag karbantartja az embert. Örülök, hogy hetvenen túl kedvenc elfoglaltságomat űzhetem. Remélem, hogy még néhány Gőbölös József fotó: király évig eldolgozhatok a hegyen. Természetesen a jó ízű házi mézet sem veti meg. Kedvence az akác, bár szakemberként legegészségesebbnek a vegyes mézet tartja. Harsányi Miklós Ezer négyzetméteres szupermarket a Zselic helyén Ősszel nyithat a Billa Már a tervezési és az engedélyeztetési munkái folynak a Kaposváron nyitó Billa áruházlánc új szupermarketjének. A tervek szerint 50 dolgozót foglalkoztató üzlet szeptemberben nyílik. Mint arról már tudósítottunk, a Kaposvári Áfész eladta Somogy megye elsőként megépült nagyáruházát, a Zselicet. A vevő az osztrák érdekeltségű Billa kft, aki egy ezer négyzetméter hasznos alapterületű hipermarketet álmodott a helyére. A Billa beruházásait irányító Wilhelm Delpos megerősítette a szerződéskötés tényét, ám a Somogyi Hírlapnak azt az információját, miszerint a kaposvári Do- mus áruházat is megvásárolnák, már nem kívánta kommentálni. Annyit még megtudtunk, hogy a tervek szerint szeptemberben nyitnának a Zselic helyén, ahol mintegy ötven dolgozót kívánnak alkalmazni. A beruházás tervezési, engedélyeztetési és lebonyolítási munkáit végző kaposvári Investing kft ügyvezető igazgatója, Kovács Barna lapunk kérdésére elmondta: május 26-ra az összes engedély rendelkezésre áll az átalakítás megkezdéséhez. — A tervek szerint az áruház külseje alapvetően nem változik meg, de természetesen felújításra kerül — mondta Kovács Barna. — A földszinti részt azonban teljes egészében átalakítjuk, egyetlen, ezer négyzetméteres hasznos alapterületű eladótérré. A raktárak, kiszolgáló és szociális helyiségek pedig az emeleten kapnak helyet. Az áruház központja egy gazdagon felszerelt csemegepult és egy, a megszokottnál jóval nagyobb hűtőpult lesz, ahol a helyben csomagolt húsoktól a mirelit áruig minden megtalálható lesz. Minden más — választék és belső elrendezés — a Billa hagyományoknak megfelelő lesz. Varga Ottó Iskolatitkárok lesznek Másodízben tettek vizsgát Kaposváron gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintézők. A Sincron Oktatási Stúdió szak- tanfolyamán 19-en szerezték meg az érettségire épülő középfokú szakképesítést. Patay István, a stúdió vezetője elmondta: a képzés után a végzettek korszerű szociál- pedagógiai, pszichológiai, gyógypedagógiai ismeretekkel rendelkeznek. Megszerezték a gyermekvédelmi munkához aktuális jogi és ügyintézői felkészültséget, valamint a gépírói, számítógépkezelési és szövegszerkesztői jártasságot is. A tanfolyamot pedagógusok, gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök, hivatásos nevelőszülők, pártfogók, gyámügyi és igazságszolgáltatási előadók, nevelőotthoni pedagógusok keresik.- Képzésünket ezúttal a munkaügyi központ kirendeltségével együttműködve ismét elindítjuk - mondta Patay István. A Sincron stúdió eddig a Noszlopy közgazdasági szakközépiskolában, a somogyi területi gyermekvédelmi szakszolgálattal közösen tartotta a szaktanfolyamot. Legújabb együttműködési megállapodásuk nyomán a Csokonai tanítóképző főiskolán lesz a képzés, és az intézmény tanárai is részt vesznek majd az oktatásban. B. T. Jöjjön el egy halászlére vagy valami más finomságra * 'T'SEDi ül' A többit a helyszínen, a Piroska halászcsárdában Kaposváron, a Füredi úti pavilonsoron Várja: Wolf János vendéglős, az első Farkas, aki halászlét főz Nyitva: 1/2 12-22-ig, vasárnapot kivéve Asztalfoglalás - akár 40 személyes rendezvényre is: 82/314-565 Városszépítő közmunkások Központi támogatás híján saját erejéből próbálja megoldani a város, hogy keresethez juttassa évek óta munkanélküli polgárait. A megyei munkaügyi központ segítségével most tovább bővítik a programot. Erről tegnap írt alá megállapodást a városházán Szita Károly polgármester és dr. Tarrné dr. Törzsök Piroska a munkaügyi központ igazgatója. Kaposváron 2200 munkanélkülit tartanak nyilván. Közülük 1500 jövedelempótló támogatást kap vagy már kiesett mindenfajta támogatási formából. Többségük képzetlen, s nehéz számukra munkát találni.- Két és fél éve indította az önkormányzat azt a programot, amely segély helyett munkát ad a nehéz helyzetbe került polgároknak — tudtuk meg a polgármestertől. - Korábban öt, most tíz napot dolgoznak havonta a közterületeken, s ezért nettó 9010 forint fizetést kapnak. Általában 80-an szedik a szemetet az utcákon, gazolják a virágágyásokat, takarítják a parkokat a városgondnokság munkatársainak irányítása szerint, de húsvétkor 200-an csinosították a várost. Mivel sokan szeretnék igénybe venni ezt a pénzkereseti lehetőséget, az önkormányzat kétszer is pályázatot nyújtott be a közmunka tanácshoz, száz munkanélküli foglalkoztatására. A kérelmeket elutasították azzal az indokkal, hogy Kaposvárnál sokkal rosszabb helyzetben lévő városok is vannak. A munkaügyi központtal kötött megállapodás lehetővé teszi, hogy legalább száz tartós munkanélkülinek munkát adjon a város a közterületeken. A központ vállalta, hogy fizeti a két munkavezető bérének 70 százalékát, s május 15-től augusztus 15-ig 28 munkanélküli bérének 70 százalékát is állja. A munkanélkülieknek módjuk lesz a közmunkával arra is, hogy a jövedelem- pótló támogatáshoz szükséges 180 munkanap egy részét megszerezzék. S mivel 500 közül választották ki a jelentkezőket, könnyen pótolni tudják azokat, akik a kocsma felé veszik az irányt a kapával. A csaknem 30 új közmunkás dolga lesz a víznyelő aknák tisztítása, valamint az útszegélyek és az útpadkák rendbetétele. S. P. G. Autósmozi a vásártéren Ajánló befektetőknek A tavasz egyben az autósmozi-szezon kezdetét is jelenti azok számára, akik szeretik ezt a műfajt. Számukra jó hír, hogy ismét lesz Kaposváron autósmozi, igaz nem Cserénfán, hanem a kaposvári vásártéren. A felszerelés azonban már ismerős, hiszen a helybéli Enertex Bt a cserénfai mozigépeket és vásznat vásárolta meg és telepítette át Kaposvárra. — Célunk, hogy olyan filmeket is Kaposvárra hozzunk, amelyek más mozik műsorán nem szerepelnek. Ugyanakkor persze a sikerfilmek vonzzák a közönséget, így igyekszünk ezek közül minél többet műsorra tűzni — Az első előadást ingyen nézhetik meg a filmrajongók mondta Nagy Rábáit, a mozi üzemeltetője. Az első előadás pénteken lesz az új autósmoziban. Ezt FOTÓ: LANG RÓBERT még ingyenesen nézhetik meg azok, akiket érdekel a Bean, egy igazi katasztrófafilm című vígjáték. Rendezési terveket, műszaki információkat tartalmaz az első átfogó kaposvári befektetési kiadvány. A színes fotókkal, térképekkel illusztrált kiadvány nyolc fejezetben tartalmazza a befektetési lehetőségeket. A családi és sorházas építési területek: a Kecel-hegyi, a Maros utcai, a Róma-hegyi, a kisgáti és a kaposfüredi. A három belvárosi tömbrekonstrukció az Ady Endre utca északi és déli tömbje, valamint az Irányi Dániel utca. Négy ipari területet is ajánl: az Izzó utcait, a keleti területet, a tüskevárit és a Pécsi utcait. Húsz foghíjtelek jellemzői találhatók a következő részben, majd két vegyes hasznosítású területé. Négy idegenforgalmi, vendéglátóipart létesítmény, valamint négy benzinkút építésére alkalmas területet ismerhetnek meg a beruházók. — Kaposvár fejlődéséhez, a munkahelyteremtéshez egy komoly kiadványra volt szükség, amelyet oda adhatunk külföldi tárgyalásainkon, a gazdasági kamaráknak, a képviselőknek, a hivatásos befektetésszervező cégeknek — mondta Sárái Péter vagyongazdálkodási igazgató. — A célunk, hogy eljusson mindenhová, ahonnan befektetéseket várhatunk. Az eddigi beruházások bizonyítják ennek az esélyét. Az ipari park iránt érdeklődők éppen a jövő héten tekintik meg a várost. Katona József HÍREK Szünetel a gombavizsgálat Várhatóan egy hétig szünetel a gombavizsgálat a kaposvári vásárcsarnokban. A májusi pereszke és a mezei szegfűgomba szezonja ugyan megkezdődött, mégis arra kérik az árusokat: ne vigyenek gombát a piacra. Aki engedély nélkül ezt tenné, három hónapig kitiltják a piacról. A saját fogyasztásra szedők is óvakodjanak a gombáktól, mert mint azt Kiss Lászlóné gombavizsgáló elmondta, a mezei szegfűgomba könnyen összetéveszthető a mérgező susulykával. Ellenőrzés a Desedán Sűrítik az ellenőrzések számát a Deseda környékén. A halfogási tilalom betartását vizsgálják. Az utóbbi napokban ugyanis több horgász arról érdeklődött a szövetségnél, hogy a Kaposvár környéki víztározón is feloldották-e a pontyfogási tilalmat. A Desedán június közepéig érvényes a pontytilalom, míg kősüllőre a következő hónap végéig. Szigorúan ellenőrzik a szabályok betartását, s aki megsérti az előírást, több ezer forintos büntetésre számíthat. Programajánló Lengyel Adél Eszter szőtteseiből és Fehér Lajos a népművészet mesterének fa- és csontfaragásaiból nyílik tárlat ma 16 órakor a megyei művelődési központ kiállítótermében. A somogyvári népművész és a somodori fafaragó kiállítását Károly Irma az SMK igazgatója nyitja meg. Szivárvány mozi 5: ZIMMER FERI (m.) Sony stereo. 7: A GÖMB (am.) Sony digital. Kérdezzen: ©316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat.