Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-11 / 109. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. május 11., hétfő Sportmagazin RSG együttes kéziszercsapat-VB Tizedik a magyar csapat A hétvégén Sevillában rendezték meg az RSG együt­tes kéziszercsapat-világbajnokságot. A kaposvári Boldizsár Natália edző által irányított magyar váloga­tott — amelyben szerepelt az Attitude RSG SC két ki­válósága, Holjevicz Eszter és Nagy Brigitta is — a ti­zedik helyen zárt a spanyol nagyvárosban. Sevilla A VB első napján a Holjevicz Eszter, Nagy Brigitta, Szalai Krisztina, Tóth Barbara, Zig- ler Orsolya összeállítású ma­gyar együttes két karikával és három szalaggal mutatko­zott be, s erre a gyakorlatra 19,133 pontot kapott. Más­nap — amikor is Zigler Orso­lyát Strich Anett váltotta fel a csapatban — az öt labdás gyakorlatot adták elő Holje- viczék, amire 19,166 pontot kaptak a pontozóktól. A ma­gyar válogatott mindkét gya­korlatával a 10. helyen zárt, s az összetett versenyben is ez a helyezés jutott Boldizsár Natália edző tanítványainak. A magyarok így nem jutottak be a vasárnapi szerenkénti döntőkbe, ahol is a két kü­lönböző kategóriában leg­jobban szerepelt nyolc-nyolc csapat léphetett újra a pon- tozóbírák elé. Az összetett verseny vég­eredménye: 1. Fehérorosz­ország 39,366 pont, 2. Spa­nyolország 39,133 pont, 3. Oroszország 39,132 pont, 4. Ukrajna 39,033 pont, 5. Bul­gária 38,974 pont, 6. Görög­ország 38,866 pont, ... 10. Magyarország (Holjevicz Esz­ter, Nagy Brigitta, Szalai Krisztina, Tóth Barbara, Zig­ler Orsolya, Strich Anett, szövetségi kapitány Boldi­zsár Natália) 38,299 pont. A sevillai világbajnokságon 10. helyen zárt magyar együttes kéziszercsapat-válogatott FOTO: LANG ROBERT Bajnokavatás tizenöt számban Kaposváron rendezték meg a területi diákolim­piái ritmikus sportgim- nasztika-döntőt. A két­napos versenyen a kü­lönböző korcsoportok­ban az egyéni és a csa- patverseny(ek)ben ösz- szesen 161-en mutatták be a tudásukat. Kaposvár A győztesek. Egyéni verseny. Óvodások (3 induló): Ledniczky Patrícia (Kaposvár, Szántó utcai óvoda) 23,40 pont. 0/B kor­csoport (5 induló): Stickel Franciska (Kaposvár, Zrínyi Ilona Általános Iskola) 25,50 pont. 0/A korcsoport (5 in­duló) : Borbély Dominika (Kaposfüred) 30,40 pont. I/A korcsoport (2 induló): Lelkes Gabriella (Kaposvár, Kinizsi lakótelepi Általános Iskola) 29,40 pont. I/B korcsoport (1 induló): Orgel Csilla (Kapos­vár, Kinizsi lakótelepi Általá­nos Iskola) 27,40 pont. II/A korcsoport (1 induló): Hor­váth Rebeka (Kaposvár, Ber­zsenyi Dániel Általános Is­kola) 51,90 pont. III/A kor­csoport (2 induló): Vadas Réka (Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium) 54,90 pont. IV/A korcsoport (1 in­duló): Sajtos Eszter (Kapos­vár, Táncsics Mihály Gimná­zium) 57,60 pont. IV/B kor­csoport (3 induló): Pályi No­émi (Siófok, Beszédes József Általános Iskola) 25,00 pont. Csapatverseny. Óvodások (1 csapat): Kaposmérő 14,50 pont. 0/A korcsoport (1 csa­pat) : Kaposvár, Berzsenyi Dániel Általános Iskola 17,20 pont. 0/B korcsoport (12 csa­pat): Siófok, Széchenyi István Általános Iskola 16,60 pont. I/B korcsoport (8 csapat): Siófok, Széchenyi Általános Iskola és Kaposvár, Kinizsi lakótelepi Általános Iskola 16,70-16,70 pont. II/B kor­csoport (4 csapat): Kaposvár, Kinizsi lakótelepi Általános Iskola 14,35 pont. III/B kor­csoport (4 csapat): Kaposfő 16,40 pont. Először a birkózók Kaposváron, a Nehézat­létikai Edzőcsarnok volt helyszíne a megyei szakszövetség rendezé­sében lebonyolított Me­gyei diákolimpiái bir­kózó versenynek. A ren­dezvény érdekessége, hogy az úttörő olimpiák megszűnése óta első íz­ben rendeztek az idén diákok részére olimpiát. Kaposvár A felújított versenyforma há­rom korcsoportban került le­bonyolításra. A legkisebbek szabadfogásban, a másik két idősebb csoport tagjai idén kötöttfogásban — majd ezt követően évente más más fo­gásnemben — vetélkednek. Ez a megméretés előversenye volt a május 16-iki ugyancsak Kaposváron sorra kerülő terü­leti bajnokságnak, amelyről ketten juthatnak be a júniusi szombathelyi országos dön­tőbe. A mostani megmére­tésre a Kaposvár és Marcali birkózó körzethez tartozó ál­talános iskolákból gyűlt össze a mezőny. A verseny korcsoporton­kénti győztesei I korcsoport (szabad fo­gás). 22 kg: Borsos Dávid (K.vár. Berzsenyi), 24 kg: Venczel Péter (Kéthely), 26 kg: Tarjányi Dávid (K. Kisfa­ludy, 28 kg: Halász Máté (K. Gyakorló), 30 kg: Nemes Pé­ter (Csököly), 32 kg: Lázár Richárd (Marcali Noszlopy), 35 kg: Récsei Richárd (K. Bar­tók), 38 kg: Csizmadia Nán­dor (Mesztegnyő), 41 kg: Tóth Roland ( K. Berzse­nyi^ kg: Bajkober Krisztián (M. Mikszáth) + 45 kg: Ko­vács Imre (K. Németh I.) II. korcsoport (kötött fo­gás). 28 kg: Nógrádi Richárd (M. Noszlopy), 35 kg: Nagy Péter (K. Kat G.), 38 kg: Král Károly (K. Gyakorló), 41 kg: Simon Szabolcs (Toponár), 45 kg: Dávid Tamás (M. Noszlopy), 50 kg: Gondos Fe­renc (K. Berzsenyi), 55 kg: Ancsa Róbert (K. Kat G.). III. korcsoport (kötött fo­gás). 32 kg: Gyarmati Sándor (M. Noszlopy), 38 kg: Gelen­csér Zsolt (M. Noszlopy), 42 kg: Németh Márk (K. Zrínyi), 47 kg: Kámán Krisztián (M. Mikszáth), 53 kg: Kereső Csaba (Csököly), 59 kg: Zsa- lakó Máté (Taszár), 66 kg: Zsalakó Gergely (Taszár), 85 kg: Lázár Balázs (M. Nosz­lopy), Bájkober Richárd (M. Noszlopy). Országos diákolimpiái asztalitenisz-döntő Két ötödik hely Két napon át Kiskunfélegyházán rendezték meg az asztaliteniszezők diákolimpiái országos döntőjét. Ti­zenkilenc megye legjobbja, valamint két fővárosi csapat küzdött a helyezésekért. Kiskunfélegyháza A két leányt és két fiút fel­vonultató csapatversenyben született a legjobb somogyi vonatkozású eredmény. A kaposvári versenyzők al­kotta együttesünk — vala­mennyien a Kaposplast pingpongozói — két győze­lemmel kezdtek, majd Bu­dapest első csapatától vere­séget szenvedve az ötödik helyen fejezték be a diák olimpiát. A csapat tagjai: Csuti Éva (Kisfaludy ált isk.), Fekete Zsuzsa (Noszlopy szakközép isk.), Medereczki László (Építőipari szakkö­zép isk.), Medereczki Zoltán (Kinizsi ált. isk). Egy nappal később az egyéni korcsoportos verse­nyekre került sor, ahol a mi­eink ismét érdekelve voltak. Az I-III. korcsoportban Me­dereczki Zoltán két győze­lem után a nyolc közé jutá­sért torpant meg és kiesett. Ugyanitt Csuti Éva három­szor nyert és éremért küzdve kapott ki a későbbi győztes­től, ezzel ötödik lett a rang­sorban. A IV-V korcsoport­ban Medereczki Lászlót egy győzelme után aló közé ju­tásért állították meg. Fekete Zsuzsa kétszer nyert, de a legjobb nyolc közé már nem tudta beverekedni magát. A Microsoft már bizonyított. Különféle szoftverei, szolgai- tatásai világszerte teszik ered­ményesebbe, hatékonyabba a felhasználok munkáját. Most Ön jón! Könnyítse meg sajat (üzleti) eletet - a Microsoft Irodai Kiszolgáló Csomaggal! Jöjjön el ós Ismerje meg $»méfyes©n a Csomagot - amelyet a Microsoft az orszá­gos termekbemutatő-körútján Végre saját szemevei tapasz­talhatja. miként képes egy szoftvercsomag egy növekvő vállalkozás kommunikációját segíteni, mikent javítható az ügyfélszolgálat hatékonysága, hogyan optimalizálható a napi feladatok végrehajtása. A Microsoft Irodai Kiszolgáló Csomag fejlett kommuniká­ciós szolgáltatásokat ós gyors, könnyen ellenőrizhető inter- net-hozzáferést biztosit. Még az internetes levelezésben Hí (végzi Május 21. Kaposvár Dorottya Szálló Most ajándékkal Az első 250 Irodai Kiszolgáló Csomag vásárló ingyen kap egy Hewlett Packard E40-es típusú hálózati kiszolgálót (Pentium Pro 200 MHZ, 64 MB RAM 2GB HDD SCSI). ice A Microsoft Irodai Kiszolgáló Csomag elemei: Windows NT Server, Front Page és Index Server, SQL Server, Exchange Server/Outlook, Fax Server, Internet Connection Wizard, Proxy Server, Shared Network Modem, Server Setup, Client Installation Utility, Simplified Administration Tools. Microsoft Most ön jön! Szuper nők Erre sem volt még példa Somogy sporttörténel­mében; a következő bajnoki szezonban egy­szerre három tekecsa­patunk rajtolhat majd a Szuper Ligában. Cegléd A két kaposvári férfi tekecsa­pat — a Közút-Strabag SE és az Építők SC — mögött a höl­gyek sem akartak lemaradni. A Cegléden rendezett osztá- lyozón a négy csapat közül a PMSE Antenna-Hungária mögött a második helyet sze­rezte meg a Kaposvári L-Ton Kér TK együttese, s így felju­tott a Szuper Ligába. Nem mindennapi bravúrt vittek véghez a hölgyek, hi­szen egy éve az NB I-es baj­nokságot is újoncként kezd­ték, s végül az előkelő har­madik helyen zártak. A kö­vetkező bajnoki szezont pe­dig már a legjobbak között, a 12 csapatosra bővült Szuper Ligában kezdhetik Csernu- sék. Az osztályozó végeredmé­nye: 1. PMSE Antenna-Hun­gária (Budapest) 2298 fa, 2. Kaposvári L-Ton Kér TK 2291 fa, 3. Debreceni MTE 2213 fa, 4. Csornai SE 2207 fa. (Az első három helyezett csapat jutott fel a Szuper Ligába, míg a negyedik helyen végzett csornaiak továbbra is marad­tak NB I-esek.) A Kaposvári L-Ton Kér TK játékosainak eredményei: Csemus Anita 413 fa, Horváth Valéria 406 fa, Majzik Anikó 378 fa, Stégemé Ládonyi Anette 374 fa, Steinbacher Ve­ronika 367 fa, Bőhm Éva (Vö­rös Tímea) 353 fa. (Schleining) Labdarúgás NB I, „B” csoport A bajnokság állása: 1. Nyíregyháza 2. III. Kér. TVE 3. Dunaferr SE* 4. Matáv SC 5. Érdi VSE 6. Szeged-D. 7. Nagykanizsa 8. Rákóczi-KFC 9. Soproni FAC 10. Kábái Cukor 11. Salgótarján 12. Pécsi MFC 13. Szolnoki MÁV 14. Tiszavasvári 15. Kecskemét 16. Paksi ASE* 17. Komló 18. Tiszaújváros 19. Csepel SC 20. Dorog 34 21 9 4 59-22 72 34 20 7 7 72-32 67 34 20 8 6 54-29 62 34 18 7 9 59-31 61 34 14 12 8 55-39 54 34 13 10 11 52-49 49 33 15 4 14 44-42 49 34 13 9 12 38-48 48 34 12 11 11 34-40 47 34 12 10 12 34-31 46 34 13 7 14 37-41 46 34 10 12 12 29-27 42 34 10 11 13 40-50 41 34 10 11 13 30-40 41 34 12 5 17 33-46 41 34 9 13 12 27-33 38 34 11 5 18 33-58 36 34 8 5 21 36-64 29 34 6 9 19 25-49 27 33 5 9 19 29-49 24 A *-gal jelölt Dunaferr SE csapatától hat, a Paksi Atomerőmű SE együttesétől pedig két büntetőpont levonva. A Nagykanizsai Olajbányász-Budalakk KFC-Dorog mérkőzést május 13-án pótolják.

Next

/
Thumbnails
Contents