Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-11 / 109. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. május 11., hétfő Somogyi tájak 7 HÍREK Új hidat építenek őszig Javában tart az a nagy beruhá­zás, amellyel nemcsak Böhönye főutcája, de a 61-es úton található Rinya-híd is megépül. A munkákat a megyei ál­lami közútkezelő kht rendelte meg, amely a 61-es út re­konstrukciós programja keretében ezt a szakaszt a 68-as út csomópontjáig megújítja. Most a kerülőutat építik, amely a munkák idején a forgalom elterelését szolgálja. Megkezd­ték a régi híd bontását is. Az új őszre elkészül. Díjazták a legkisebb halat fogót is Versenyt tartott tegnap a tapsonyi horgászegyesület. A 70 tagú civil szerve­zete minden évben kétszer rendez versenyt; ebben most Kőműves József lett az első, aki 3 óra alatt két kilónyi halat fogott. Díjazták még a legkisebb zsákmány ejtőt is: Lutor Balázst. A legnagyobb halat is Kőműves József fogta. Csecsemőgondozást tanultak A megyei ÁNTSZ támo­gatásával, 5 marcali védőnő irányításával csecsemőgondo­zási tanfolyam ért véget múlt héten Szőcsényben. A 6 hétig tartó kurzuson 25 lány vett részt. A tanfolyamot, amelyen a csecsemő táplálásáról, babaápolásról, gyermekbetegsé­gekről tanulhattak a résztvevők verseny zárta. A legjobb eredményt Gömöri Erika és Molnár Veronika érte el. A fel­készülésben segítségükre volt Gunics Mátyásné is. Jól halad a kelevízi díszpark építése A falu központjá­ban a múlt év őszén kezdték kialakítani a később kulturális és sportcélokat szolgáló területet. A munkákkal a jövő őszre végeznek; a beruházás költségeit, mintegy 10 millió forintot saját erőből és pályázatokkal teremtette elő az önkormány­zat. A díszparkban lesz szabadtéri színpad, játszótér, labda­pálya s dísztér, ahol elhelyezik majd a falu fából faragott cí­merét. A park építésében a falu apraja-nagyja részt vesz. Több rendőr járőr a kisrégióban A mesztegnyői kisrégió polgármestereivel találkozott a múlt hét végén dr. Gergő Ká­roly marcali rendőrkapitány. Az érintettek megegyeztek ab­ban: a múlt hónapban jelentősen romló bűnügyi statisztika okot ad arra, hogy növeljék a faluban a rendőri jelenlétet. Dr. Gergő Károly ígérte: gyakrabban és több rendőrjárőr kí­séri majd figyelemmel a települések rendjét. Szép sikereket értek el a zeneiskolások A Helikon kö­zépiskolai rendezvénysorozatán arany minősítést és a ka­mara kategória fődíját kapta a marcali szakképző iskolát képviselve a Marcato ütőegyüttes. Az együttes tagja Kovács Andrea, Balogh Bernadett, Farkas Tímea, Gazdag János, Gönczöl György, Buti Szilárd, Gájer Bálint. Ezüst minősí­tést kapott Láris Liliána (fuvola), Kardos Csilla (zongora) és Kovács Andrea (ütő), bronz minősítéssel tért haza Ka- pin Viktória (fuvola), Linha Lívia (zongora). Mindannyian a Berzsenyi gimnáziumot képviselték. Erdőművelő szakiskolások elsöprő sikere Fanyűvés ötletesen A győztes szőcsényi versenyzők: Mics András, Horváth János, Szakály Miklós, Rákos András FOTO: FÁBOS ERIKA Az erdőművelő, fakiter­melő szakma országos versenye Mátrafüreden elsöprő szőcsényi siker­rel zárult: mind csapat­ban, mind egyéniben győztek a somogyi diá­kok, s egy harmadik hely is tarsolyukba került. SZŐCSÉNYPUSZTA A háromnapos versenyen a csapatoknak és az egyéni résztvevőknek elméletből és öt gyakorlati versenyszámban kellett megmérkőzniük. Az idei évi azért is volt nagyobb kihívás az átlagnál, mert a ta­valyi versenyt követően, amelynek a szőcsényiek vol­tak a rendezői, sokan emleget­ték: nem lehet véletlen, hogy hazai pályán a házigazdák minden versenyszámot meg­nyertek. — Egy kicsit az iskola becsü­letét is meg kellett védenünk — mondja Horváth János, a győztes csapat húzóembere, aki egyéniben is legyőzött mindenkit. — Három éve szinte csak erre készültem. Szeretem ezt a szakmát, így nem esett nehezemre. Szerin­tem aki sokat tanul és gyako­rol, az csak nyerhet — magya­rázta a vékony fiú, akiről ne­héz elképzelni, hogy fanyűvő. Persze erre a titokra is fény derül. — A favágás nem első­sorban erő kérdése, inkább ész kell hozzá, úgy lehet le­győzni a rönköt. Leginkább egyébként az a motorosfűrész motivált, amit végül megnyer­tem. Nagy hasznát vehetem majd, de először továbbta­nulni szeretnék. — Emlékezetes ez a verseny — mondta Szakály Miklós, a csapat alkalmi szóvivője. — Nagyon jó volt a hangulat, már a felkészülés alatt is. Az összeszokott csapat fél siker. A versenyen viszonylag fölé­nyesen nyertünk, s a legna­gyobb eredmény: nekünk már nem kell szakmunkásvizsgát tenni. Kipihenhetjük ezt az évet, míg a többiek izgulnak. Azt is hozzá kell tenni persze, hogy van még négy tagja a győztes csapatnak.^ Sokat segí­tettek tanáraink: Árvái Tibor, Ott György, Huszti Gábor és Kollár János, s mások is a szép győzelem elérésében. (Fábos) Új köntösben újabb terv Környezetvédelmi infor­mációs iroda beindításán dolgoznak SomogyfaJ- szon. Ezt a Somogy Ter­mészetvédelmi Szervezet szakemberei működtetik majd; a munkához szük­séges feltételeket a kör­nyezetvédelmi miniszté­rium támogatásával te­remtették elő. SOMOGYFAJSZ — A szakemberek a közpon­tok működtetésével nemcsak azt szeretnék elérni, hogy a turistáknak legyen hova be­térni tanácsért, hanem azt is, hogy az ott dolgozó szakem­berek megkeressék a környe­zetvédelemért tenni akaró di­ákokat, érdeklődőket, s őket is bevonják a munkába — mond­ta Tömösvári Tibor, a Somogy Természetvédelmi Szervezet elnöke. — Az igazi ökóturiz- must szeretnénk ezzel is nép­szerűsíteni, ami iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Az iroda mellett még egy komoly munka vár a termé­szetvédőkre. 12 millió forintot nyertek a fajszi kastély felújí­tására. A Kun család valami­kori, kastélyát 1992-ben kapta meg a szervezet. A természet- védők sokat tettek megóvásá­ért, de az öreg falakat tata­rozni kell. A pályázaton nyert forintokból már megkezdték a tető felújítását, a nyáron pedig az épület lakóterét állítják helyre, s a park is megszépül majd. Ha minden a tervek sze­rint halad, az év végére akár vendégeket is fogadhat a jelen­leg tető nélküli kastély. F. E. A Hungária Biztositó Nyugdíjpénztárába azoknak érdemes belépni, akik választott nyugdíj- pénztáruktól elsősorban pénzük hosszú távú, biz­tonságos kezelését várják el, s emellett az évek so­rán versenyképes hozamra is szert kívánnak tenni. Hasonlóan az ország piacvezető biztosítójának egyéb tevékenységeihez a Hungária Biztosító Nyugdíjpénztárát is a különösen magas szintű szak­mai tudás és pénzügyi biztonság jellemzi. Mindez a világ legnagyobb biztosítási csoportjaként ismert Allianz-nak köszönhető, mely a Hungária Biztosító anyavállalataként tőkeerejével és széles körű nem­zetközi tapasztalatával a nyugdíjpénztárat is segíti. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztára egy Jó lépés. Mindenkinek. További információkkal a Hungária Biztosító képviselői készséggel állnak rendelkezésére személyesen, vagy a 267-5929-es budapesti telefonszámon. Allianz SJHUNGARIA Ft BIZTOSÍTÓ RT NYUGDÍJPÉNZTÁRA A takarékszövetkezetek partnere Jegyzési időszak: 1998. május 11-15. Futamidő: 2 év Kamatozás: évi fix 16,00% Jegyzési árfolyam: 102,94% Elérhető maximális hozam: EHM = 15,86% Jegyzési időszak: 1998. május 11-15. Futamidő: 5 év Kamatozás: évi fix 14,00% Jegyzési árfolyam: 103,12% Elérhető maximális hozam: EHM = 15,05% A Magyar Államkötvény azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja; értékpapír-számlán tartható (így sem ellopni, sem elveszíteni nem lehet); másodpiaci forgalmazásának köszönhe­tően kamatveszteség nélkül is bármikor eladható, illetve megvásárolható a hálózatos forgalmazóknál (ABN AMRO (Magyar) Bank, Inter-Európa Bank, Kereskedelmi és Hitelbank és az OTP Bank kijelölt fiókjaiban), valamint a Ma­gyar Államkincstár fiókhálózatában. így Ön befektetését a legnagyobb biz­tonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. ^MAGYAR ÁLlAMPAPftv| JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK: ABN AMRO (Magyar) Bank Rt. Kaposvár, Nagykanizsa, Siófok, Tab • Inter-Európa Bank Rt. Kaposvár • K&H Bank Rt. Kaposvár, Siófok • OTP Bank Rt. Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Fonyód (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad el) VALAMINT: Magyar Államkincstár Somogy Megyei Fiók 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. RÉSZLETES információ: 06-40-24-24-24 (helyi hívás) Ahogy a maga nemében egyedi az Országház - Magyarország legnagyobb épülete, az állam szimbóluma -, ugyanúgy egyedi a maga nemében a Magyar Állampapír, a legnagyobb biztonságot nyújtó értékpapír. MAGYAR ALLAMKOTVENY 2000/

Next

/
Thumbnails
Contents