Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-09 / 108. szám
Nem hitte, hogy divatot csinál Reed, a rockkrónikás Egy év elmúlt ________A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL____________ A szervezet „belső órái” Amerikai kutatók kísérleteik során rájöttek arra, hogy az élő organizmusok időérzékét nyilvánvalóan nem kizárólag egyetlen „belső óra” irányítja, mint azt feltételezték, hanem a szervek sokasága. Például rovarok testén tetőtől-tal- pig szétszórva, rengeteg időmérőt találunk. A tudósok felfedezték ezeket a szárnyakon, a csápokon, a fejen, a hason, sőt még a rovarok lábának szőrszálain is. Valameny- nyi „óra” a többitől függetlenül reagál a világosság és sötétség váltakozására, és egyedül saját szövetei számára szabályozza a biológiai vagy a huszonnégy órás ritmust. A kísérleteket San Diegóban, (Kalifornia), a Scripp Kutató Intézetben Steve Kay vezetésével végezték a kutatók. A kutatások kérdésessé teszik azt az eddigi felfogást, mely szerint az úgynevezett circadian órát a maga huszonnégy órás periódusával, valamennyi élőlényben központilag az agy irányítja. Kay és csapata kísérleteihez azokat a géneket használta fel, melyek a szentjánosbogarat, néhány halfajtát és néhány medúzafajtát világítóvá tesznek. Ezt a világítóanyag-gént kapcsolták hozzá ahhoz a génhez, mely a gyümölcslegyeknél mint a biológiai ritmus szabályozója, már régóta ismert volt. Ezt követően a rovarok testén számos „óra” kezdett világítani. Még jobban csodálkoztak a kutatók, amikor felfedezték, hogy valamennyi biológiai óra egymástól függetlenül is reagál a fényingerekre. Egymástól független „fénydetektorok” hasonló mechanizmusa, ha sokkal bonyolultabb is, emlős állatoknál vagy az embernél is elképzelhető, vélik a tudósok. Felfedezésük segíthetne azokon, akik a téli szezon okozta depresszióban szenvednek. Valamikor újságírónak készült, aztán a fejébe vette, hogy ő írja meg a Nagy Amerikai Regényt. Ehelyett rockénekes lett, kezdetben Andy Warhol famulusa. Lou Reed keserű, fekete humorú szövegeit már tanítják az amerikai egyetemeken, és úgy mondják, lemezeit végighallgatva többet tud meg az ember az Egyesült Államok elmúlt évtizedeinek történelméről, társadalmáról, mintha elolvas száz bédekkert és tankönyvet. Lou Reed a Velvet Underground-lemezek, a Transformer, a Berlin, a Street Hassle, a Legendary Hearts, a New York, a Magic And Loss után több mint harmincesztendős sikerszériáját folytatta. Perfect Night címmel jelentette meg londoni életműkoncertjének CD-jét. Lou Reed, aki két éve nálunk is fellépett nagy sikerrel, bevallotta, hogy a legendás krimiírótól, Raymond Chandlertől, a Nagy Álom alkotójától tanult írni: „Chandler stílusa fantasztikusan hatásos. Amikor felfedeztem, éppen olyan nehéz szerzőkkel birkóztam, mint Hegel és Kirkegaard. Ő tanított meg arra, hogy egyszerűen írjak.” Reed a nagy metropolis minden rezdülésére érzékeny. Hívei szerint minden lemeze tökéletesebb, teljesebb az előzőnél. „Amikor elkészülök egy felvétellel, úgy érzem, hogy abban a pillanatban ez a legtöbb, amit ki tudok hozni magamból. Aztán a következőnél igyekszem visszaemlékezni arra, hogy utólag mi nem tetszett az előzőnél.” Új lemezén több régi dalát is feldolgozta, például az 1972-ben született Vicioust: „Elérkezettnek láttam az időt, hogy hosszú évek koncertjei és felvételei után egy-egy dalt végleges változatban mutassak be, akkor, amikor már mindent ki tudtam fejezni, ami benne volt. Soha nem hittem abban, hogy szuggerálni tudom a közönséget, vagy esetleg divatot csinálok. Még az olyan alapműnek tekintett dal esetében sem, mint a Heroin.” Lou Reedről sokan mondják, hogy cinikus. Inkább arról van szó: mindig képes volt öniróniával szemlélni önmagát és környezetét. „Most, hogy már jócskán elmúltam ötven, kritikusaim elégedetten írják rólam, hogy bölcs lettem. No, ez azért túlzás, de hát az évek folyamán összeszedtem Már jócskán elmúlt 50 éves némi tapasztalatot. Visszatekintve karrieremre, azt is mondják, hogy jó néhányszor nem mértem fel a veszélyeket, például amikor kiléptem a Velvet Undergroundból. Pedig nem a bátorság vezérelt, hanem a múzsám”. Lou Reed nem hisz abban, hogy akár mint énekesnek, akár mint költőnek fennmarad a neve. Utókor vagy sem, Lou Reedet úgy tartják számon, mint az első olyan rockért, aki komoly dolgokról kezdett énekelni. „Azt furcsállom, hogy ez másnak nem jutott előbb eszébe, pedig teljesen kézenfekvő, hiszen a rock ideális arra, hogy a gondolatot magával ragadja. És különben is, irodalom szakos voltam az egyetemen. Mit kezdtem volna ezzel a tudományommal a rock and roll nélkül?” Lou Reed dalaiban azonban úgy mond el mindent, ami fontos, hogy utána a hallgatóság legfeljebb magának tehet fel (jó vagy rossz) kérdéseket. Édua és Kun László újra együtt Banderas filmet rendez A filmvászon ez idő szerint legférfiasabb jelensége hamarosan új arcával mutatkozik be: a Crazy in Alabama, azaz Őrült(en) Alabamában című filmjét Antonio Banderas maga rendezi. És ha már az új arc szóba került: talán a szabálytalanul nyírt, sportos szakáll is a filmrendezői image része. A 38 éves sztár elnyerte Melanie Griffith kegyeit, aki korábban Don Johnson felesége volt. Melanie Griffith Banderas oldalán nyugodott meg, összeköti őket másfél éves Stella lányuk is. Banderas nagy kedvvel és állítólag még nagyobb hangerővel műveli a filmrendezés mesterségét - segítője pedig ki lenne más, mint a Senora, azaz Griffith művésznő, aki a forgatás idejére sem hagyja magára. A jóképű Banderast elnézve - talán ez érthető is. Egy év elmúlt - hangzik föl Ragályi Elemér új videó- klipjén a jól ismert dal. A fák között ketten sétálnak és énekelnek. Különös páros, ahogy különösen szólnak a hangok is. Az egyik operaszínpadra képzett, a másik a rock világára. Egyikük világhírű opera-énekesnő, a budapesti, a bécsi és a salzburgi opera csillaga, a milánói Scala állandó vendégénekese, a New York-i Metropolitan ünnepelt szopránja, a Carreras-Domingo-Ross szuperkoncert negyedikje. Másikuk több mint harminc esztendeje gitáros, énekes, zeneszerző, az Illés-együttes alapítóinak egyike, aki eredetien ötvözte a magyar népzenét és a popot, a rockot. Rost Andrea és Szörényi Levente. így kezdődött. Innen jött a mostani lemezfelvétel ötlete. Rost Andrea - aki ezekben a napokban a milánói Scalában a Varázsfuvola Pamináját énekli, hogy majd ugyanebben a szerepben mutatkozzék be Budapesten, a Thália Színházban is, amely az Operaház előadásának ad otthont május közepétől - arról beszél, hogy számára kirándulás volt ennek a lemeznek az elkészítése. Amikor ezek a dalok megmozgatták a fiatalságot, ő még gyerek volt, persze hallgatta a számokat, dúdolta, s úgy tisztelte Illéséket, mint a legnagyobbakat szokás. Aligha merte volna remélni, hogy valaha résztvevője lesz előadásuknak. Most énekesként nagy örömöt jelentett a közös munka. Ez persze egészen más, mint az opera. Amelynek sokszor a mesevilága ragadja magával az énekest éppúgy, mint a nézőt. S hogy van-e kedvenc szerepe? A Traviata Violettája. De nem titok az sem, mire készül még Milánóban. A tervek közt szerepel a Manón Lescaut és a Lammermoori Lucia címszerepe, s 2000 után a Bohémélet Mimije. Ami pedig a 2000. évet illeti, úgy mondja: színpadi előjegyzési naptára az ezredfordulóig már betelt. Szörényi Levente is előrelát az ezredvégig. A jövő évben a tervek szerint tizenhat részes Illés-antológiát készítenek. De ezt még megelőzi, ahogy mondja, az idei év, amely az „István, a király” születésének 15. évfordulója, s ez alkalom lehet a királydombi előadás föl- elevenítésére. Szörényi Levente is előrelát az ezredvégig Egy év elmúlt - éneklik a videoklipen és azon a Mindig veled című duettlemezen, amely a napokban jelent meg a Zikkurat Színházi Ügynökség kiadásában. Különlegesség? Kétségtelenül ritkaság, hogy operaénekes és rockdalnok énekeljen együtt. Ám nem előzmények nélküli. Emlékezzünk csak, épp egy év múlt el azóta, hogy Rost Andrea és Szörényi Levente A kiátkozott című zenés történelmi játék bevezetésére elkészítette a rockopera szerelmi kettősének, Edua és Kun László dalának hangfelvételét. Valahogy FOTO: FEB .. Tisztelte Illéséket, mint a legnagyobbakat szokás A tervek szerint lassan megkezdődik az újabb közös munka Bródy Jánossal is. Úgy tervezik, hogy 2000-re megszületik az „István, a király” folytatása, az öregedő István sorstragédiájának zenés históriája. S akkor az addig kissé átdolgozott Attila - Isten kardjával együtt már trilógiaként láthatnák a nézők. Ami pedig a mostani lemezt illeti: az elmúlt három évtized duettre alkalmas dalait énekelték el Rost Andreával, reményeik szerint legalább olyan sikerrel, mint a múlt évben A kiátkozottak kettősét. (róna) Filmforgatás a budapesti Operaházban Az ezredforduló fantomja Hány és hány változatát láthatta már a nagyérdemű Az operaház fantomjának, mióta a világszínház fölfedezte magának Gaston Leroux írását és még inkább a belőle született Webber- musicalt. Csodálták már a különös történet színházi előadásait éppúgy, mint a filmföldolgozásokat. Ahány rendező, annyi elképzelés a különös fantomról, aki szerelméért gyilkolja végig a dalszínházat. A közelmúltban új fantom született. Ahogy a film rendezője, Dario Argento mondja: - Ez már a jövő évezred, de legalábbis az ezredforduló fantomja lesz. A film felvételeinek nagy része Budapesten készült, az Operaházban és a Gellért-fürdőben. Az olasz filmrendező, aki pályája kezdetén Sergio Leone és Bernardo Bertolucci asszisztenseként dolgozott, itt lelte meg az ideális helyszíneket.- Budapest megbabonázott - magyarázza Dario Argento. - Úgy él benne együtt a múlt és a jelen, úgy találkozik a kultúra, a művészet a valósággal, hogy az rögtön megfogja az embert. S ráadásul az Operaház olyan színteret jelentett a számunkra, amelynél ideálisabbat aligha találhattunk másutt.- S a film ?- Az operaház fantomjában a horror mellett a pszichológiai indíttatásokat kellett megtalálnunk és meglátnunk. Számomra mindig az a legfontosabb, hogy a véres történetek mélyén megértsem és megmutassam, melyek azok a lelki indítékok, amelyek meghatározzák a hős jellemét. Most is, mint újabb filmjeimben együtt dolgozom színésznő lányommal, Asiával, aki immár legközvetlenebb munkatársam. Tegyük ehhez azért hozzá: sokakban nem kis csodálkozást és föl- háborodást váltott már ki, ahogy Argento nem kímélve lányát, a leg- brutálisabb filmek hősnőjévé teszi. Erre azonban ő csak annyit mond:- Ez nem a magánélet. Ez a művészet. Szóval Asia játssza a főszerepet, partnere a fantom alakjában Julian Sands. Az egyik fontos figurát Békés Itala játssza, az ő színészi jelenléte, anyanyelvi olaszismerete - hisz most már tudom, édesanyja polai születésű volt - nagyon sokat jelentett számunkra. (rk) Nézze meg az ember! _________ S zfinx Évezredek óta dacol az időjárás viszontagságaival a rejtélyes szfinx, őrzi a fenséges gizai piramist a homoksivatagban. A fáraó nyughelyét, a királyok temetőjét, csodálatra méltó kincsek rej- tekét. Sok ember feni fogát a kincsre, semmitől sem riad vissza, hogy megszerezze. Véletlenül keveredik bele a műkincskereskedők veszélyekkel teli világába Erica Baron, az amerikai egyiptológus. Olyasmit látott, amit nem kellett volna: a fölbecsülhetetlen értékű szobrot és egy gyilkosságot. Ericát elsodorják az események, különös kalandokba keveredik, amelyeknek résztvevőiről sohasem tudja, ki melyik oldalon áll. A Szfinx Robin Cook regényéből készült. Az orvoskrimik mestere alaposan meglepte olvasóit, amikor szakítva a kórház és a fehér köpenyek világával, valódi „történelmi” krimivel rukkolt elő. A stílusa persze mit sem változott, briliáns módon adagolja a feszültséget, markában tartja az olvasót. A filmváltozat legfőbb erénye, hogy sikerült mindezt megőriznie. (Vasárnap, RTL Klub, 20.00). -szig-