Somogyi Hírlap, 1998. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-09 / 108. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. május 9., szombat Megyei körkép Öt megye fogalmazóinak versenye a bíróságon Jogi játék komolyan Öt dunántúli megye bíró-, ügyész- és ügyvédjelöltjei mérték össze tudásukat — immár harmadik alkalommal — a Somogy Megyei Bíróság által meghirdetett versenyen. A küzdelemben imitált büntető- és polgári tárgyalásokon kellett bizonyítani rátermettségüket. Kaposvár A büntető tárgyalásokon a jelöltek játszották a bíró, az ügyvéd és az ügyész, polgáriban pedig a bíró, a felperes és az alperes képviselőjének a szerepét, az „igazi” bírók pedig a vádlottak, tanúk voltak. Dr. Zumbók Ferenc, az Igazságszolgáltatási Tanács hivatalvezető helyettese elmondta: az országban egyedülálló kezdeményezés a somogyi bíróságé. A verseny szerepjátéka hasonlít az „élőben” megtartott tárgyalásokhoz, ezért olyan tapasztalatokkal gazdagítja a résztvevőket, amely későbbi munkájukban is felhasználható. Az év végére tervezett országos versenyt a hivatal 200 ezer forinttal támogatja. Dr. Kengyel Miklós, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem jogi karának dékánja elégedett volt a jelöltek teljesítményével, de a magyar nyelvhasználattal már nem annyira: a többször előfordult pongyola fogalmazásra hívta föl a versenyzők figyelmét. Dr. Földvári József, a büntetőjog professzora annyit mondott: a versenyen érződött a „földközelség”, az elméleti tudáshoz gyakorlati tapasztalatok járultak. A Némethné dr. Csákabo- nyi Ágnes megyei bírósági polgári fellebbviteli tanácselnök által kitalált verseny idén is népszerű volt: Somogy, Tolna, Zala, Baranya és Veszprém megye legjobbjai küzdöttek a helyezésekért. Az 1. és 2. helyezett ügyész: dr. Karacs Mária és dr. Tóth Szilvia; védő: dr. Iharos Ágnes és dr. Esze Zsuzsa; felperes: dr. Völgyi Judit és dr. Esze Zsuzsa; alperes: dr. Fodor János és dr. Király Gabriella; büntető bíró: dr. Schadt Krisztián és dr. Nyéki Ákos; polgári bíró: dr. Bátor Szilvia és dr. Éles Róbert. A büntető bírói különdíjat dr. Tóth Gyöngyvér, a polgári bírói különdíjat pedig dr. Csáki Krisztina kapta. Polgári kollégiumi különdíjban dr. Bátor Szilvia részesült, Némethné dr. Csákabonyi Ágnes különdíját dr. Éles Róbertnek ítélték. (Tamási) Tisztelt Újságolvasó! Ölt) BANK Eszébe jutott-e már, hogy kedvenc napilapjának, a SOMOGYI HÍRLAP-mk előfizetési díját OTP lakossági folyószámláról egyenlítse ki? Az OTP Lakossági folyószámlával hatékonyan, kényelmesen, egyúttal biztonságosan intézheti pénzügyeit. Nem kell várnia a díjbeszedőt. Csak bízzon meg bennünket, és mi mindent elintézünk Ön helyett! A már említett újságelőfizetésen kívül levesszük a válláról a gondot a lakásdíj, villanydíj, víz és csatornadíj, TV előfizetési díj biztosítási díj, átalánydíj esetében ugyanúgy, mint például a telefonszámlák esetében. Nem kell többet sorbanállnia a postán, idegeskednie a befizetetlen csekkek miatt sem. AZ OTP BANKNAK FONTOS, HOGY ÖNNEK TÖBB SZABADIDEJE LEGYEN! ítélet vagy valami más írásos ítéletet talált aktájában a vádlott még a tárgyalás előtt a Kaposvári Városi Bíróságon — állítja a Zsaru rendőrségi magazin. Dr. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke az eset kapcsán azt mondta a Somogyi Hírlapnak, hogy a dátum és aláírás nélküli írás, amely az aktában volt, nem minősíthető ítéletnek, sőt még az ügyviteli szabályzat által egyébként engedélyezett határozattervezetnek sem. Budapest - Kaposvár A Zsaru rendőrségi magazin állítása szerint a következő történt: „A kaposvári Kovács József törzszászlóst hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással vádolják járőrtársával együtt... Kovács törzs- zászlós március 3-án délelőtt ment be a bíróság irodájába. Átnézte az iratjegyzéket, majd felnyitotta a kezébe adott akta borítóját. Az első oldalon szemébe ötlött a Végzés. Dermedten olvasta: A Magyar Köztársaság nevében! A Kaposvári Városi Bíróság X. Y. tanácsa meghozta a végzést, miszerint Kovács József bűnös 1 rendbeli bántalmazás hivatalos eljárásban, és 1 rendbeli könnyű testi sértés vétségében... Ezért pénzfőbüntetésre ítéli. Hogy esetleges fizetésképtelensége esetén hány napi elzárásra ítélték, azt nem tudhatta meg, mert annak és a napi tétel összegének helye ki volt pontozva. Annyi ereje még volt, hogy az indoklást is végigolvassa. Ezek szerint a sértetti tanúvallomás és a szakvélemények, valamint a közvetett bizonyítékok alapján megállapítható a bűnössége. A bíró neve nem volt kézzel aláírva, csak gépelve, és a dátum sem volt teljes az emlékezete szerint. Döbbenetében kollégánk feljajdult: mi ez?... Az ügykezelő kikapta a kezéből a lapot és betette az oldalt eltolható faajtós szekrény polcára, középtájba. Közben magyarázni próbálta, hogy ez nem is ítélet, csak egy formanyomtatvány... A szóváltásra felfigyelt az irodában, talárban ügyirata fölé görnyedő 25-30 év körüli szemüveges ügyvéd, megjegyezte: halkabban, dolgozni szeretnék... Az eset tanúja volt még egy hölgy, feltehetően az iroda másik ügykezelője.” S végül még annyi: „Április 16-án nyilvános tárgyaláson a védő elfogultságot jelentett be a Kaposvári Városi Bíróság minden tanácsa ellen, hiszen ahol a leírt eset előfordulhatott, attól a bíróságtól ebben az ügyben nem várható elfogulatlan ítélet — mondta. A tanácselnök néhány perces szünet után bejelentette, hogy az elfogultsági indítványt a bíróság elnöke elbírálásra továbbítja a Somogy Megyei Bíróságra”. Az üggyel kapcsolatban dr. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke a Somogyi Hírlapnak azt mondta: — Az utóbbi időben megszaporodtak a bíróságokat ért támadások a médiákban. Idáig szerencsés helyzetben voltunk: egyetlen alkalomra nem emlékszem, hogy a sajtó méltatlanul a Somogy megyei bíróságok valamelyikét megtámadta volna. Most viszont a Mai Nap és a Zsaru Magazin megtette ezt. Előrebocsátom, hogy folyamatban levő ügyről soha nem nyilatkozom és nem foglalok állást, de nem szeretném, ha ezt valaki is félre értelmezné és az ügy érdemére vonatkozóan fogná föl a nyilatkozatomat. Azt majd a bíróság eldönti, hogy Kovács József és társa bűnös vagy nem bűnös a terhére rótt hivatali eljárásban való bántalmazás vétségében. Úgy gondolom azonban, hogy arra reagálnom kell, amit a Nap Tv-ben közzé tettek, illetve a Zsaru Magazin 18. számában leírtak Szirmai Mária: írásos ítéletet talált aktájában a vádlott című cikkében. A tényállás a következő: a vádlottak ellen hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt indult eljáms. A bíróság a tárgyalást kitűzte. A rendőr vádlottak megjelentek, de a tárgyalás elhalasztását kérték arra hivatkozva, hogy pesti védőt akarnak meghatalmazni. A bíróság a tárgyalást elnapolta, majd ezt Dr. Ujkéry Csaba totó: török követően az egyik vádlott bejött a bíróság büntetőirodájába és elkérte az iratait, mert le akarta fénymásolni. Az iratok között talált egy írást, aminek lényege, hogy dátum és aláírás nélkül megállapítja a vádlottak bűnösségét és a büntetési nemet: a pénzbüntetést, de anélkül, hogy ezt pontosítaná. Ezt követően a vádlottak sajtóhoz fordultak: hogy a bíróság tárgyalás nélkül elkészítette az ítéletet. A kérdéses irat azonban még határozattervezetnek sem tekinthető, mivel az ahhoz szükséges alaki és tartalmi kellékekkel nem rendelkezett, nem beszélve arról, hogy sem indokolás nem volt hozzá, sem aláírva nem volt. Egyébként határozattervezet készítését nem tiltja az ügyviteli szabályzat, nem engedélyezi viszont, hogy arról felvilágosítást adjanak. Tehát az irodának amikor az iratot átadta, ki kellett volna venni belőle ezt a papírt, mert a bíró feljegyzése nem tartozik senkire. Mindenesetre ezt úgy beállítani, hogy előre elkészült az ítélet s ennek országvilág előtt hangot adni, meglehetősen sajátságos. Miként az a körülmény is, hogy az első ilyen támadás a rendőrség által fenntartott Zsaru magazintól érte a bíróságot. Ez elgondolkodtató. A megyei bíróság elnöke mindehhez azt tette hozzá:- A bíróságok befolyás- mentesen fogják eldönteni az ügyet, de kötelességem erről beszélni, hiszen a Somogy megyei bíróságokba vetett bizalmat érinti és kezdi ki ez a cikk. Tamási Rita Új osztályvezető főorvos a megyei kórházban A harcos doktor visszatért Kaposvárról, az anyaosztályomról mentem Nagyatádra, ott megszerveztem egy osztályt, tehát nincs T-betű a hátamon: 15 éves osztályvezetői munka áll mögöttem — mondta a Somogyi Hírlapnak dr. Kiss István, a Kaposi Mór Megyei Kórház központi anesz- teziológiai és intenzív betegellátó osztályának új vezető főorvosa. Hozzátette: a kihívást az jelenti, hogy a problémák Kaposváron is hasonlóak.- Miért kapta a megbízást? Azért, mert jó szívvel emlékeznek önre vagy olyan a helyzet, hogy csak ön tudja a megoldást?- Kaposváron kezdő szakorvosként is a harcos, megújító szellememről voltam híres. Nem ijedtem meg a problémáktól, azokra mindig a megoldás igényével tértem vissza. Ugyanez volt a helyzet Nagyatádon is. Megmozgattam minden követ, minden társadalmi erőt, akár külföldre is elmentem segítségért. Egy nagyon jól működő osztályt sikerült létrehozni. Sajnos, azt kell mondanom, hogy jobb műszerezettséggel, mint ami itt van. Ez a„saj- nos”, remélem, hogy rövid ideig tart majd. Az önkormányzat, a fenntartó hozzájárul ahhoz, hogy a megyei kórházban tökéletes biztonsággal láthassuk el mindennapos feladatainkat. Egyelőre még vannak hiányosságok.- Ezek az ön szakmai programjához képest hiányosságok?- Minden szakmának van minimumfeltétele. A mi esetünkben nagy a műszerigény. A mi szakmánkat a repüléshez lehetne hasonlítani. Nagyon nagy, mondhatni abszolút biztonságra kell törekedni. A betegek az életüket adják a kezünkbe. Műtét után úgy szeretnénk felébreszteni őket, hogy szellemileg azok legyenek, akik korábban voltak, károsodás nélkül. Az orvosi tudás önmagában kevés, ehhez megfelelő műszerpark is kell. Ezt Kaposváron a műszerek naponkénti ide-oda cipelgetésével biztosítjuk. Ez hosszú távon nem járható út.- Mire szól a megbízatása?- A megbízatás nagy kényszerítő erő. És az akkreditáció is az. Nem mindegy, hogyan akkreditálják a kórházat és a kórházi osztályt. Ennek nemcsak szakmai, hanem technikai része is van. Büszkék lehetünk az itt levő szellemi kapacitásra, de e^. önmagában kevés. Az osztály két részből áll: az egyik az intenzív terápia feladatkört végzi, ez a kisebbik hányad, a másik a műtéti érzéstelenítést. Ez a sajátosság ötvöződik: egymást kisegítve, egymást pótolva dolgoznak. A megfeszített munka mindennapos jellemzője ennek a szakmának. Állandó megújulásra kényszerülünk. Itt nincs paraszolvencia, és mindig a legképzettebb fiatal szakorvosok mennek el. Most éppen gyógyszerügynöknek. Ezzel, sajnos, nem konkurálhat egyelőre egyetlen intézmény sem. Pedig próbálnak nagyon jó fizetéseket adni.- Milyen a csapata?- Nagyon lelkes, de minden lelkes csapat tevékenységében vannak megújhodásra váró időszakok. Idejövetelem előtt az elbeszélgetések során megfogalmazódott a minőségi megújhodás is. Ez egyébként önmagából a csapatmunkából ered, de tőlem is ezt várják el. A minőségi megújhodás alapja a műszerezettség és a létszám. A kórház vezetői segítenek, de ez önmagában kevés. Igyekszem nyugodt légkört teremteni, s úgy alakítani munka- csoportjainkat, hogy önmagához képest mindenki a maximumot nyújthassa.- Nem éppen a leglátványosabb munkát végzik. Értékeli ezt a szakma?- Tapasztalatunk szerint a kórházvezetés most már értékeli. Ez megmutatkozik bizonyos mértékig fizetésben is. Romhányi professzor egyszer azt mondta, hogy az orvosi munkát szent alázattal lehet csak végezni. Az anesz3 Hírek Rézfúvósok Földváron. A marcali Török Ferenc tanítványa, Tóth Bence nyerte el a megyei rézfúvósverseny fődíját. Somogy hét városából 39 ifjú muzsikus indult a vetélkedőn négy korcsoportban. A legtöbb díjat a kaposvári Fodor Gyula és Bogáthy József, valamint a balatonföldvári Budai Attila tanítványai kapták művészetükért. Beszélgetés Balczóval. Szabad beszélgetést tartottak tegnap este a kaposvári Bab- tista Imaházban Balczó András ötszörös világ- és kétszeres olimpiai bajnok öttusázóval. A neves sportolót hitről, sportról és politikáról faggatták az érdeklődők. Rehabilitáció Bogláron. A balatonboglári önkormányzat rehabilitációs foglalkoztató intézmény létesítését tervezi a tabi példát követve. Megkérdezték az érintetteket, és nyolcvanan úgy válaszoltak, hogy szívesen dolgoznának. Az önkormányzat ingatlant igyekszik biztosítani a terv megvalósításához. Szépülő Tikos. A megye egyik legkisebb településén, a 171 lelkes Tikoson is fenni akarnak a falu szépítéséért. Az önkormányzat fűnyírót vásárolt és közhasznú munkást foglalkoztát a közterületek gondozására. Bár pályáztak, nem sikerült állami támogatáshoz jutniuk. A szép környezetért azonban enél- kül is áldoztak. Az önkormányzat költségvetésének jelentős részét szociális támogatásokra költi. Lopott autót találtak. Az utóbbi időszakban naponta ellopnak egy-egy gépjárművet Siófokról. Egy két napja eltulajdonított Audit tegnap megtaláltak a rendőrök. A gyors nyomozás eredményének szépséghibája, hogy hiányoztak az autó kerekei. FOTOCENTRUM Kaposvár, Fő u. 18. Tel.:82/311-755 ISKOLÁK FIGYELEM! SOMOGY MEGYE TERÜLETÉN DIÁKIGAZOLVÁNY KÉPÜKET AZONNAL, AZ ISKOLÁBAN ELKÉSZÍTJÜK! CSAK 300.- Ft/DIÁK A KISZÁLLÁS INGYENES! BEJELENTKEZÉSÜKET A FENTI TELEFONON VÁRJUK! Dr. Kiss István fotó: lang teziológiai intenzív terápia kifejezetten az, amit csak jó értelemben vett küldetéstudattal és szent alázattal lehet csinálni. Szakmánk egyenrangú a többivel. Mi pedig szolgái vagyunk a munkánknak és a betegeknek. Lengyel János