Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-29 / 100. szám

SOMOGYI HÍRLAP 8 Belpolitika 1998. április 29., szerda Korszerű határátkelők BUDAPEST A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) az idén 3,6 milliárd forintot költhet beruhá­zásra, szemben a tavalyi 6,2 milliárddal - közölte a VPOP beruházási hivatalának vezetőhelyettese. magyar határszakasz első tel­jesen EU-konform átkelőhe­lye. A beruházáshoz 240 mil­lió forint támogatást nyújt az EU Phare-programja. A VPOP a mintegy 900 millió forintos költségű csengersimai sze­mélyforgalmi átkelő megva­lósítására május elején ír ki nyilvános nemzetközi pályá­zatot. A munkálatok várha­tóan júliusban megkezdőd­nek, és a létesítményt az év végén átadják a forgalomnak. A Phare-keretből még fenn­maradó összeget a záhonyi, az ártándi, a gyulai és a rédi­Várkonyi Zsolt elmondta, hogy az idén a költségvetés 3,1 milliárd forintját a Phare- program 500 millióval egészí­tik ki. Nagylakon elkezdőd­tek a 850 millió forintos összköltségű, kétszer négy­sávos személyforgalmi hatá­rátkelő építésének munkála­tai, s várhatóan ez év novem­berében adják át a forgalom­nak. Mivel itt már két éve el­készült a teherforgalmi átkelő a kamionterminállal, ez lesz a esi személyforgalmat kiszol­gáló határátkelő építésére fordítják, miután tavaly már elkészültek e négy határál­lomás teherforgalmi áteresz­tői. Kiemelkedő jelentőségű az 500 millió forintos össz­költségű Központi Vámlabo­ratórium kialakítása, amely főként a jövedéki, elsősorban az olajtermékek azonosításá­val kapcsolatos visszaélések megakadályozását célozza. Az új létesítményt a vámha­tóság az idén augusztusban szeretné üzembe helyezni. Az a kérdés azonban, hogy e labor megállapításait a bíró­ság elfogadja-e, vagy függet­len intézményt jelölnek ki erre a feladatra, egyelőre nincs eldöntve. Attasék a Dunán. A Budapesten akkreditált katonai attasék tegnap látogatást tettek a Honvéd Folyami Flottillánál. Betekin­tést nyertek a dunai hajósok mindennapi életébe és aknamentesítési bemutatón is részt vettek. fotó: feb/diósi imre Németországban a kiadó határozza meg, hogy mit fizet a terjesztésért A lapeladás nem lehet részrehajló Az újságok részrehajlás nélküli terjesztése elválaszt­hatatlan a sajtószabadság érvényesülésétől. Nyilván­való ugyanis, hogy a terjesztő pénzügyi eszközökkel sem korlátozhatja az olvasók tájékozódási jogának érvényesülését. Ha tehát egy terjesztő a maga profitja érdekében olyan drágán próbálja eladni a lapokat, hogy ezzel a lapvásárlás elé anyagi akadályokat állít, akkor megsérti a sajtószabadságot. VÁLASZTÁSOK 1998 Jubileumi ülés A környezeti állapot sérelme'nélkül kell biz­tosítani a nemzetközi előírá­soknak megfelelő hajózási fel­tételeket a Dunán - hangoz­tatta Lotz Károly közlekedési miniszter a Duna Bizottság tegnapi budapesti ülésén. A Duna Egyezmény aláírásának 50. évfordulója alkalmából tar­tott jubileumi tanácskozáson a nyolc tagállam küldöttjein kí­vül miniszteri, illetve nagykö­veti szinten képviseltette ma­gát a hamarosan csatlakozó Horvátország, Moldávia és Németország is. Diplomaosztás Magyaror­szágon eddig ritkaságnak számító „Master of Educa­tion” diplomát vett át tegnap Budapesten, a Brit Nagykö­vetségen tizenöt hazai egye­temi, illetve főiskolai oktató. Válasz az ombudsmannak A büntetés-végrehajtási intéze­tek jogszabályi kötelessége az elítéltek befogadása, még ak­kor is, ha az intézmény elérte befogadóképességének maxi­mumát - nyilatkozta kedden Vastagh Pál. Az igazságügy­miniszter az állampolgári jo­gok országgyűlési biztosának jelentésére reagált, amely számos kritikai észrevételt tar­talmazott a magyarországi bör­tönök helyzetéről. A miniszter ugyanakkor megjegyezte: az ombudsman ajánlásaiban megfogalmazottakat hasznosí­tani fogják. Akadémiai közgyűlés Hét­főn kezdődik az MTA rendes évi közgyűlése - jelentette be Glatz Ferenc, az MTA elnöke tegnap az Akadémia székhá­zában. A munka áttekintésén kívül 36 rendes, 34 levelező, 38 külső és 36 tiszteletbeli ta­got is választ az akadémikusok testületé. Menetrendtervek A Vasutas Települések Szövetségéhez (VTSZ) tartozó önkormányza­tok képviselőiből és a Magyar Államvasutak szakembereiből munkacsoport alakul az 1999-2000-es vasúti menet­rend megtervezésére. Az ön- kormányzatok május végéig el­juttatják a menetrenddel, az utasvédelemmel, az árubiz­tonsággal kapcsolatos észrevé­teleiket. A MÁV vállalta, hogy a javaslatokat a fejlesztések so­rán figyelembe veszi. Nagy fogás Nagylakon Csaknem tizenöt kiló heroint találtak tegnap a nagylaki ha­tárátkelőn a vámosok egy be­lépésre jelentkező török kami- onosnál. A jármű Törökor­szágból Lengyelországba szál­lított volna póréhagymát. A kábítószer értéke meghaladja az 51 millió forintot. Európa-szerte ezt a problémát úgy oldják meg, hogy a lapkia­dók meghatározó befolyást gyakorolnak a terjesztőkre, ve­lük szorosan, helyenként szer­vezetileg is együttműködve te­vékenykednek az árus lapter­jesztésben. A piac szabályai rendkívül egyszerűek: a kiadók annak a kezébe adják termékeiket, aki minden részrehajlás nélkül ér­dekelt a lapok széles körű és hatékony terjesztésében. A leg­több európai országban elkép­zelhetetlen lenne, hogy az árus lapterjesztést olyan külföldi cég többségi tulajdonában lévő szervezet végezze, amely semmiféle anyagi kockázatot nem vállal a kiadók által finan­szírozott terjesztési folyamat­ban, ennél fogva csekély az ér­dekeltsége a lapok eladásában. Európában döntő kérdés, hogy ki határozza meg a ter­jesztési jutalékot. Külföldi ta­pasztalatok ellentmondanak annak a gyakorlatnak, amely a postai monopólium révén Ma­gyarországon kialakult: a ter­jesztő határozza meg, hogy mennyiért hajlandó terjeszteni a bizományba átvett lapokat, s így gyakorlatilag annyit kér, amennyit csak akar. Németországban fordított a helyzet: a kiadók határozzák meg, hogy a bevételből a ter­jesztők milyen arányban, mekkora összeggel részesed­hetnek. Ez a jutalékos rend­szer megfelel a .piaci kocká­zatvállalás és az egész lapki­adási folyamat finanszírozása követelményeinek, s valódi érdekviszonyokat teremt. Gyulay Zoltán A Magyarok Világszövetsége tegnap - a közelgő választások alkalmából - Nemzeti Mini­mum címmel dokumentumot hozott nyilvánosságra, amely a többi között leszögezi: az euro-atlanti tárgyalások során a magyar államnak következe­tesen a kárpát-medencei ma­gyarság egészének érdekeit kell képviselnie. Kampányfogásnak minősí­tette az MDF Országos Vá­lasztmányának elnöke, Sepsey Tamás, hogy a miniszterelnök a választásokat megelőző he­A tervezett 20 milliárd he­lyett akár a 40 milliárd forintot is meghaladhatja a Nyugdíj-biztosítási Alap hiánya, ha a Jelenlegi ütemben folytatódik az átlépés a vegyes nyugdíj­rendszerbe - hangzott el a Nyugdíj-biztosítási Ön- kormányzat tegnapi, bu­dapesti közgyűlésén. BUDAPEST Az eddigi információk szerint 700 ezerre tehető azok száma, akik a hagyományos helyett a vegyes rendszert választották. Az alap költségvetésének ter­vezésekor nem számoltak ilyen tömegű átlépővel. Igaz, a tekben akarja rendezni 1 millió család lakáshitel- és közműtar­tozását. Az MDF kormányzati pozícióban az első száz nap­ban megoldaná a problémát. Kósáné Kovács Magda úgy nyilatkozott: a Fidesz kor­mányra kerülésével az előző ciklusénál sokkal pragmatiku- sabb, kegyetlenebb, MDF-féle kabinet térne vissza. ’’Orbán Viktor Antall József reinkarná­ciója, a^ néhai miniszterelnök kötelességtudata nélkül” - mondta a szocialista párt ügy­vezető alelnöke. központi költségvetés garan­ciát vállalt a hiány pótlására, így a nyugdíjak kifizetése nem kerülhet veszélybe, az állam- háztartásnak azonban valószí­nűleg váratlan kiadással kell majd számolnia. A közgyűlés elé terjesztett beszámoló sze­rint 3,1 millió nyugdíjas kapott az év elején 19 százalékos nyugdíjemelést. Ennek nyo­mán a nyugdíjasok döntő há­nyadának havi nyugellátása 17 és 40 ezer forint közötti. Az át­lagnyugdíj jelenleg 25 977 fo­rint. Az idei második, novem­berben esedékes, két és fél százalékos nyugdíjemelés ko­rábbi kifizetéséhez nemcsak a nyugdíjtörvényt, hanem az alap költségvetéséről szóló jog­szabályt is módosítani kell. Barocco a jubileumra. Méltóan emlékezik a világhírű pécsi Zsolnay Porce­lángyár Rt alapítója, Zsolnay Vilmos születésének 170. évfordulójára. Klu­bot alapítottak a gyűjtőknek, pirogránit szökőkutat avattak Pécsett, kiállí­tás nyílt a Zsolnay Múzeumban, tegnap pedig az Iparművészeti Múzeumban mutatták be a legnemesebb hagyományokat őrző Barocco jubileumi étkész­letet, amelyből mindössze 170 garnitúrát gyártanak. Egyet a gyár vezetői az országos gyűjteménynek ajándékoztak. fotó: feb/kallus györgy W KAPOSVÁRI TŐZSDE KLUB Nyílt előadás május 13-án 16 órakor! ar'**8*T ZW*' w ... K ERESKEDJEN NÁLUNK! A vártnál vonzóbb az új rendszer Van biztosíték a nyugdíjra Utolsó közvélemény-kutatás a pártok népszerűségéről Az élen a sorrend változatlan A Szonda Ipsosnak a vá­lasztásokat megelőző utolsó közvélemény-kuta­tása élénk változásokat je­lez a nyugati országrész la­kóinak véleményalkotásá­ban. Gyengült a Magyar Szocialista Párt és erősödött a Független Kisgazdapárt, így valamelyest zárult az olló, de nem változott a pártok népszerűségi sor­rendje. Vezet az MSZP 18 százalék­kal, de ebben a térségben már csak 1 százalékkal marad el mögötte a Fidesz-Magyar Pol­gári Párt (17 százalékkal). Országosan a Magyar Szoci­alista Párt 21 százalékon, a Fi­desz-Magyar Polgári Párt 16 százalékon áll. Az FKGP ered­ménye a Dunántúlon és orszá­gosan egyaránt 11 százalék. A nyugati országrész válasz­tópolgárainak 64 százaléka biz­tosan elmenne szavazni egy most vasárnapi választáson, csaknem 50 százalékuk pedig már pártot is választott. Ebben a körben a Magyar Szocialista Párt 33 százalékot, a Fidesz- Magyar Polgári Párt 28 száza­lékot, a Független Kisgazdapárt 19 százalékot kapna. A SZDSZ a Dunántúlon a megkérdezet­tek 8 (országosan 6) százalé­kának a támogatását tudhatná maga mögött. A Magyar De­mokrata Fórum a térségben 2, országosan 3, a Keresztény- demokrata Néppárt itt 2 (or­szágosan 1) százalékra szá­míthatna. A Magyar Demok­rata Néppárt országosan 1 szá­zalékot kapna, a Dunántúlon támogatottsága statisztikailag értékelhetetlen. Az ellenszenvlistát a Függet­len Kisgazdapárt vezeti 22 szá­zalékkal, utána következik az MSZP 18 százalékkal. Ferenczy Europress A kérdezés ideje: 1998. ápri­lis 6-17. A kérdezés módja: személyes, kérdőíves felmé­rés. Az alapsokaság minden felnőtt, állandó nyugat-ma­gyarországi lakóhellyel ren­delkező magyar állampolgár. A minta: 312 fő. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempont­jából azonosnak tekinthető. Roma rádiót indítanának Helyi frekvenciák közös há­lózatán működő roma rádió elindítását tervezi az Orszá­gos Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat. A rádióállo­mások létrehozása érdeké­ben az önkormányzat pá­lyázatot készül benyújtani az ORTT által, közeljövő­ben meghirdetett frekven­ciákra, és a szervezői munka összefogására irodát hoz létre Cs. Kádár Péter rádiós szakember irányítá­sával. Az önkormányzat vezetője elmondta: a mé­dium helyi központjai Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád, Baranya és Veszp­rém megyében lennének. Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, ön melyik pártra szavazna? a nyugati országrész adatai: országos adatok: IIPSOSI

Next

/
Thumbnails
Contents