Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-29 / 100. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. április 29., szerda Megyei körkép 3 Civilek a pályán A civil szervezetek egyre nagyobb szerepet kapnak a mindennapi életben. Ezt felismerve kértek és kaptak lehetőséget a március 20-a óta működő megyei közszolgáltató és információs központban. KAPOSVÁR Itt a megyében működő társadalmi szervezetekről, ezek elérési lehetőségeiről, illetve az általuk nyújtott szolgáltatásról kaphatnak információt. A megyeháza földszintjén levő központban e téma rendszergazdája a Civil Fórum. Minden szerdán más-más szervezet képviselője várja az érdeklődőket. A hónap első szerdáján a különböző egészségkárosodottakat tömörítő szervezetek (pl.: Asme, Ilco, mozgáskorlátozottak) lesznek a házigazdák. A következő héten a kultúra és a fogyasztóvédelem a főszereplő. A harmadikon a szociális és érdekvédelmi szervezetek, a 4. szerdán pedig a térségfejlesztő, hagyományőrző, illetve a természetbarát szövetség 1-1 képviselőjét találják a „civil” pultnál. Állandó ügyintéző e témában: Bálint János, a TESZ irodavezetője, aki minden szerdán 1016.30 óráig megtalálható a központban. Telefonon érdeklődőknek ugyancsak szerdánként a 82/529-176- os számon adnak felvilágosítást. VÁLASZTÁSI HÍREK Barkóczy Gellért, a 3. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (FKGP) választási fórumot tart ma 17 órakor Somogyegresen az iskolában. Dr. Gaál Antal, a 4. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (MDNP) választási fórumot tart ma 15 órakor Somogyvámoson, 17 órakor Pamukon, 19 órakor Somogyváron a moziban. Mester Károly, a 6. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (MDNP) választási fórumot tart ma 19 órakor Somogyszobon a művelődési házban. István József, a 4. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (FKGP) választási fórumot tart ma 19 órakor Balatonszemesen a művelődési házban. Vendég: dr. Tóthmátyás László, az FKGP országos főtitkárhelyettese. Francz Rezső, a 6. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (MSZP) választási fórumot tart ma 19 órakor Vízváron a művelődési házban. Szászfalvi László, az 5. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (MDF-Fidesz MPP) választási fórumot tart ma 18 órakor Niklán, 20 órakor Táskán a művelődési házban. Börczi Miklós, az 1. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (FKGP) választási fórumot tart ma 18.30 órakor Kaposváron a pártok házában. Vaski Ferenc, a 2. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (SZDSZ) választási fórumot tart ma 19 órakor Jutában a polgármesteri hivatalban. Kuzma László, a 6. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (Fidesz MPP) választási fórumot tart ma 18 órakor Nagyatádon a művelődési házban. Vendég: Szita Károly Kaposvár polgármestere. Rajcsányi Péter, a 3. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (Fidesz MPP-MDF) választási fórumot tart ma 18 órakor Tabon a művelődési házban, vendég: Kövér László, az Fidesz MPP alelnöke. Dr. Mátrai Márta, az 1. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (Fidesz MPP-MDF) választási fórumot tart ma 18 órakor a Toldi lakótelepi általános iskolában. Vendég: Juhász Tibor, a Fidesz megyei elnöke. Dr. Szép Tamás, a 2. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (MDNP) választási fórumot tart ma 18 órakor Kaposfüre- den az általános iskolában. Dr. Suchman Tamás, az 5. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (MSZP) választási fórumot tart ma 16 órakor Inkén az általános iskolában, 18 órakora vései kultúrházban. Tatai Ferenc, a 6. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (Munkáspárt) választási fórumot tart ma 18 órakor Somogyszobon az általános iskolában. Pásztohy András, a 2. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (MSZP) választási fórumot tart ma 19 órakor Felsőmo- csoládon a kultúrházban. A pályázati lehetőségeket mérlegelték Rekonstrukcióra vár a kórház Nagy műtét előtt áll a nagyatádi kórház: felújítása tovább nem halogatható, de a város egyedül nem tudja elvégezni a csaknem egymilliárdos beavatkozást. NAGYATÁD A város képviselő-testülete tegnap délután rendkívüli ülést tartott, mert az idő szorítja a nagyatádiakat is: rövidesen lejár a különböző támogatásokat biztosító pályázatok beadási határideje, együttes határozat nélkül pedig nem továbbíthatók a kérelmek. Nagyatád címzett támogatást szeretne kapni a kórház rekonstrukciójához. Ehhez elkészült a szakmai program. A halaszthatatlan munkák áfa nélkül is legkevesebb nyolcszázmillió forintba kerülnének, ez pedig meghaladja Nagyatád lehetőségeit. A tegnapi döntés értelmében húszmillió forintot költe- nének erre. Ha az 1999-es költségvetésből címzett támogatásként megkapnák a szükséges pénzt, akkor jövőre megkezdődhetnek a munkák: korszerűsítik a fűtést, szigetelik az épületet, felújítják a műtéti blokkot, a klímaberendezéseket, a felvonókat, a vízkezelő berendezéseket, szabványosítják a villamosrendszert, és végre elvégezhetik a konyha és a mosoda rekonstrukcióját is. Ugyancsak tegnap határoztak a nagyatádi városatyák arról is, hogy a segítséget kérnek a megyei területfejlesztési tanácstól egyebek között az Éltes Mátyás Általános Iskola, a József Attila Középiskolai Kollégium homlokzatának felújításához, a piactér fejlesztéséhez, a központi temető rekonstrukciójához. Sikeres pályázat esetén az idén nyolc, jövőre negyvennyolc, 2000-ben pedig negyvenkétmillió forintot várnak a megyei területfejlesztési alaptól a sport- csarnok építéséhez. Mint ismeretes az idén harminchat millió forintot terveztek a létesítmény építésének megkezdéséhez. Nagy Jenő Magasra is mászik, de az ára az idén alacsony Nehézkes üzlet a (Folytatás az 1. oldalról) — Amikor belevágtam, úgy gondoltam olyan lesz ez mint egy ültetvény. Csak a hasznot keíl lefölözni, hiszen az állatok maguktól is szaporodnak — mondta Németh János. — A csiga azonban kényes állat. Biztosítani kell számára a megfelelő nedvességet, vigyázni kell rá és naponta ösz- szegyűjteni azokat a példányokat, amelyek megpróbálnak megszökni, átmászni a farmot övező kerítésen. A gazda Ráksiban most új öntözőrendszert épít ki, hogy a csigák az aszályt is köny- nyebben átvészelhessék. A megfelelően gondozott állatok egyébként kétéves korukra lesznek ivarérettek, három évesen pedig már a piacon is jól eladható méretűek. A tenyésztett csigát egész éven át lehet gyűjteni, így áprilistól késő őszig keresett áru marad. Főként francia, görög és dán piacokra kerül a magyar éti csiga. — A piacot minden évben előre megállapított kvótákkal csiga szabályozzák — tette hozzá a farm tulajdonosa. — Ez általában évente 3 ezer tonnányi csiga eladását engedi meg. A gond az, hogy idén sok a csiga, így a kvóta már csaknem kimerült, a feldolgozók pedig csak nyomott áron veszik át az állatokat. Németh János bevallja: bár 1990 óta foglalkozik csigákkal, egyszer kóstolta csak a húsukat. A pörkölt ugyan ízlett, de azóta is inkább eladja, mint megeszi az általa tenyésztett csigákat. B. Zs. Érdekvédő vállalkozók A Kisosz szeretné elfogadtatni a vállalkozókkal, hogy érdemes informáltabbá válniuk. A szervezethez kötődés nem kötelező, de megéri. BALATONELLE A balatonboglári és balaton- lellei vállalkozók a napokban újították meg a Kisosz helyi csoportját, amely az elmúlt időszakban alig működött. Somogyvári Béla, a két város közös csoportjának vezetője elmondta: egyre nagyobb szükségét látják az érdekvédő szervezetnek. A városok irányítása a helyi gazdaságra épül. Az itt dolgozó vállalkozók adója alapozza meg a települések költségvetését. Bele kívánnak tehát szólni, hogy mire költik az önkormányzatok a pénzt. Mindenekelőtt az információcserét bővíti, de nem kíván a helyi csoport vezetése - amelyben mindkét város arányosan képviselteti magát - a vállalkozók helyett gondolkodni. Egyelőre azt tapasztalják, hogy idegenkednek az emberek, mert egy újabb tagdíjat kérő szervezetet látnak a Kisoszban. A tagság azonban nem kötelező. A lelleiek és bogiáriak azt szeretnék elérni, hogy megérje a soraikba lépni. Egy hét múlva ötletbörzét tartanak: hogyan lehet a dagadó adminisztrációt csökkenteni. Még a szezon előtt meghívják a munkaügyi felügyelőket is, hogy első kézből tájékozódhassanak a betartandó szabályokról. Somogyvári Béla szerint a Kisoszba tömörülő vállalkozásoknál kevesebb a túlkapás. A nyáron is szívesen látott vendégek náluk az ellenőrök, és ez a fogyasztók számára is garancia. G. M. HÍREK Különdíj A Város és Faluvédők Országos Szövetsége által meghirdetett honismereti pályázaton különdíjat nyert Sóstai Kata, a csurgói református gimnázium 9. évfolyamos tanulója. A Csurgó és a református gimnázium című dolgozatáért járó jutalmat a napokban vette át a Budavári palotában. Románok a padláson Ismét illegálisan külföldre szökni próbáló román állampolgárokat füleltek le a határőrök Gyékényesen. A két román az Olaszországba tartó Venezia Expressz padlásterében próbáltak elrejtőzni, ám a vasúti határátkelőnél megtartott rutinellenőrzés során a határőrök észrevették őket. A határőrök a közúti határátkelőkön is egyre gyakrabban bírságolnak a helyszínen. A múlt héten például a ma- gyar-horvát határon egy horvát és egy lengyel gép- járművezetőt bírságoltak meg a közlekedési szabályok megsértése miatt. Vízi közművek rendben Egyre többet költenek a vízfolyások ápolására, a vízi közművek karbantartására a somogyi önkormányzatok. Egy nemrég készült kimutatás szerint a települések kezelésében lévő vízi közművekkel kevesebb gond akadt, mert az ön- kormányzatok közmunkás brigádjai megfelelően rendben tartják ezeket az objek- tumokat is. Vasút közösen A MÁV és a helyi önkormányzat megállapodásának köszönhetően Csurgó és a vasút együtt gondoskodik a város vasútállomásának fenntartásáról. A szakmai munkát természetesen a vasút látja el, a fenntartási, felújítási munkák egy részéből azonban az önkormányzat is kiveszi a részét. A közös munka eredményességét például az a biciklitároló is bizonyítja, amelyet nem régóta használhatnak az útra kelők. Betörők a nyaralóban Ismeretlen tettesek ellen nyomoznak a fonyódi rendőrök, akik betörtek egy ba- latonkeresztúri nyaralóba és onnét különböző nagy értékű tárgyakat vittek magukkal mintegy egymillió forint értékben. A tolvajok ügyében lopás bűntette miatt indult vizsgálat. Nincs munkaerő, eddig ezért nem indult az üzem Próbaüzem a téglagyárban Próbaüzemre, majd az idei első téglavetésre és égetésre készül a mérői téglagyár. A tulajdonos Mérői Aranyhomok Kft-t azonban az ág is húzza: nem elég, hogy a télen ellopott berendezések pótlása és a felújítások több millió forintjába kerültek a cégnek, az elmúlt hetekben munkások híján húzódott az idei téglagyári szezonkezdet. KAPOSMÉRŐ A Mérői Aranyhomok Kft 1992 óta úr a téglagyárban. Ilyen nehezen azonban még egyszer sem kezdődött az év, ám minden nehézség ellenére az üzem már készen áll a termelésre. — Szűkített keretből kell gazdálkodnunk — mondta Egres József, a vállalkozás vezetője. — Ez nyilván kihat a termelési kapacitásunkra is, hiszen örülünk, ha egymillió téglát le tudunk majd gyártani. A vállalkozásunk azonban több társunkhoz hasonlóan nehéz helyzetbe került. Nem elég, hogy a közterhek már-már elviselhetetlen kiadásokat okoznak, de a munkaügyi központtól például hiába igényeltem munkaerőt, emberek híján máig nem tudtuk megkezdeni a termelést. A vállalkozó szerint pedig a teljesítménybérezéses rendszerben aki dolgozik, az megfelelően keresni is tud, csakhogy ez a bér a levonások után csak másfél annyit tesz ki mint a munkaügyi központ által folyósított segély. — Furcsa helyzet, de egyedül a piaccal nincs gondunk. Ha ötször ennyi téglát tudnánk termelni, akkor ötször ennyit vásárolnának meg tőlünk, csakhogy a gazdasági nehézségekkel küszködő gyárban örülünk, ha április végén a próbaüzemig eljutunk, haszonról pedig már álmodni is csak alig merünk — tette hozzá a tulajdonos.B. Zs. Somogyi táncos-siker Szép sikert értek el a kaposvári Együd Árpád Művészeti Iskola néptáncosai a Pápán rendezett ifjúsági néptánctalálkozón. PÁPA Az Együd művészeti iskola tagjai két produkcióval hívták föl magukra a szakma figyelmét: a Rábaközi táncokat Túri Endre és Bózsa Brigitta, a mező- ségit Túri Endre koreogra- fálta. Bár a találkozónak nem volt tétje, a zsűri elismerése bizakodásra adhat okot az iskolás csoport jövőjét illetően. B. T. Az uniónak nincsenek alternatívái Esély a növekedésre (Folytatás az 1. oldalról) Nagy Sándor — aki Francz Rezső képviselőjelölt (MSZP) meghívására jött Atádra — elmondta: csak realitásokban szabad gondolkodni. A szocialista párt gazdasági programja, hogy a következő években 3,5- 4 százalékkal nőhetnek a reálkeresetek, s nem romlik tovább a nyugdíjak reálértéke. Ez természetesen még mindig nem jelenti azt, mint amire sokan számítanak, de még mindig jobb, mint ami az előző években történt, amikor két év alatt húsz százalékkal csökkent a nyugdíjak értéke. Az elmúlt tíz évben olyan átalakulás ment végbe az országban, amihez hasonló példa kevés akad. Ennek — s ezt ki kell mondanunk — több vesztese volt, mint nyertese. De az ország kikerült a gödör mélyéről, 1997-ben jelentős fordulat állt be a gazdaság helyzetében, s elindulhatott egy olyan folyamat, amelynek következetes végrehajtásával elkerülhetjük az újabb adósságcsapdákat. Tudomásul kell vennünk — hangsúlyozta Nagy Sándor —, hogy a világgazdasági folyamatokat nem mi irányítjuk, ezért nincs alternatívája az uniós csatlakozásnak se. Olyan fejlesztéseket kell végrehajtani, mint a vasút, az úthálózat korszerűsítése, vagy a környezetvédelem, és ehhez nincsenek meg a szükséges eszközeink. Csak külső források bevonásával vehetjük az akadályokat. Nagy Jenő i ;