Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-15 / 88. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. április 15., szerda Gazdaság 11 Az új társasági törvény a gyakorlathoz igazodik Kevesebb a fantomcég Mintegy háromszázezer gazdasági társaság működik hazánkban, ebből 100-100 ezret tesznek ki a betéti társaságok és a kft.-k. Ez a szám magas, ugyanakkor az is köztudott, hogy a bt.-k között van a legtöbb fan­tomcég, noha arányuk ma legfeljebb a 20 százalékot éri el - mondta dr. Sárközy Tamás jogász, az új társa­sági törvény szülőatyja. Budapest A június 18-án hatályba lépő új társasági törvényt az eltelt tíz év változásaihoz, a mai gyakorlathoz és az új jog­szabályokhoz, tehát például az értékpapír- és a számviteli törvényhez kellett igazítani. A társasági törvény módosí­tásakor ugyanilyen súllyal esett latba az Európai Unió jogrendszeréhez való közelí­tés. Figyelemre méltó egye­bek között a hitelező védel­méről szóló fejezet. A társasági szerződés el­lenjegyzése ezentúl nem­csak ügyvédnél, hanem köz­jegyzőnél is történhet. Új fo­galom a törvényben az elő- társaság, amely a szerződés ellenjegyzésétől a cégbíró­sági bejegyzésig tartó idő­szakban működhet, gyakor­latilag a társasághoz hasonló jogosítványokkal rendelke­zik, de például nem emelhet tőkét és hatósági engedély­hez kötött üzleti tevékeny­séget sem folytathat a cégbí­rósági bejegyzésig. Kettévá­lik az alapítási és a tevé­kenységi engedély: cégbe­jegyzésnél csak az előbbire van szükség, utóbbi pedig akár több év elteltével is ké­relmezhető. A cégbíróságon kialakított „egyablakos” rendszer már működik - mondja Sárközy -, a bank­számla és a kamarai tagság igazolásával a cég egy ablak­nál kap adó- és társadalom- biztosítási számot. A törvény előírása szerint a közhasznú társaságok (kht.) és a bt.-k cégbejegyzési ideje 30 napra, a kft.-ké és az rt.-ké 60 napra csökken. Sárközi szerint a cégbíróság tavalyi 170 ezres bejegyzési hátraléka mára 30 ezerre apadt, s a le­maradás júniusig behozható. A törvény a következő tár­sasági formákat engedélyezi: kht., bt., egyesülés, közös vál­lalat, kft., rt. A kft. törzstőkéje 1 millióról 3-ra, a részvénytár­saságé 10-ről 20 millió forintra emelkedik. A már működő társaságok is kötelesek ezt az emelést végrehajtani, haladé­kot 2000. június 18-ig kapnak. A vállalatvezetésre vonatkozó lényeges változás, hogy a fel­ügyelőbizottság (fb) az igazga­tóság „fölé” kerülhet, tehát az fb nemcsak jóváhagyhatja, hanem fölül is bírálhatja az igazgatóság döntéseit. (Cs. J.) Napirenden a pénzügyi ellenőrzési rendszer átalakítása Vámtörvény 760 „lyukkal” Meghökkentő ered­ménnyel járt az Európai Unió vámügyi szakem­bereinek előzetes fel­mérése. Budapest Véleményük szerint hazánk uniós csatlakozásának vár­ható időpontjáig nem keve­sebb, mint 760 ponton kell kisebb-nagyobb változtatást eszközölni a jelenleg érvé­nyes magyar vámtörvénye­ken, hogy összhangba kerül­jenek a közösség hatályos jogszabályaival Beszteri Sára, a Pénzügyminisztérium fő­osztályvezetője a közeljövő kiemelt feladata a magyar pénzügyi ellenőrzési rend­szer átalakítása. Alapfelté­telként Magyarország már vállalta, hogy megerősíti a vám- és adóhatóság létszá­mát, vezetését, illetve pénz­ügyi támogatását. A pénzügyi ellenőrzést kétszintűvé teszik, ami azt jelenti, hogy egy külső uniós és egy belső ellenőrzési szervezetnek is működnie kell. Az unió negyedévenként ellenőrzi majd a külső pénz­ügyi források felhasználását. Ma már tudni lehet, hogy Magyarországnak a csatla­kozás után a GDP 1,27 száza­lékát kell befizetnie a közös kasszába, ami az idei évre tervezett GDP-t figyelembe véve mintegy 110 milliárd forintot tenne ki. Csökken a repokamat A Mz MNB kedden 0,2 százalékponttal csökken­tette repokamatai többsé­gét. Az overnight és az egyhetes aktív repo kamata 24.375 százalékról 24,125- re, az egyhetes passzív repo- és betéti kamat 18.375 százalékról 18,125- re, míg az egy hónapos le­járatú passzív repo- és be­téti kamat 18,875 százalék­ról 18,625-re csökkent. Növekvő termelés Az ipari termelés volumene februárban 4 százalékkal növekedett, ami 12 száza­lékos emelkedést jelent 1997 februárjához képest - derül ki a KSH legfris­sebb tájékoztatójából. Enyhülő szigor Új-Zéland átértékeli a magyar agrár- támogatási rendszerrel kap­csolatos, viszonylag szigorú álláspontját - összegezte Nagy Frigyes földművelés- ügyi miniszter az új-zélandi képviselőház elnökével, Doug Kidd-del folytatott tárgyalásait. Új-Zéland az agrártámogatások leépíté­sét, s az agrárpiac teljes li­beralizálását szorgalmazza Európában is. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 354,14 Francia frank 34,77 Japán jen (100) 163,14 Német márka 116,55 Olasz líra (1000) 117,97 Osztrák schilling 16,57 Svájci frank 140,64 USA-dollár 211,74 ECU 231,09 BARTA- THERMOKER Kft.------- — É PÜLETGÉPÉSZETI szerelvények, berendezések f importőreként ^ értékesítéshez partnereket keresünk! ^ Viszonteladók, | üzletkötők 1 jelentkezését a 72/210-851-es telefonszámon várjuk ! Adjuk a bankot Azt hiszem, valakik be akarják csapni a közönséget. Mégpedig azok, akik hivalkodva emlege­tik, hogy a Postabank részvé­nyeit névértékűk 140 százalé­káért fogják eladni. Csakhogy olyan országban élünk, ahol széles körben tudják: infláció közepette különbség van név­érték és reálérték, névleges kamatláb és reálkamatláb, névérték és árfolyam között. A részvényt vásárlónak árfo­lyamnyeresége akkor van, ha a részvényét olyan áron adja el, amely magasabb a vételárnál + az éves inflációs rátánál. A tapasztalat arra is megtaní­totta a magyar befektetőt, hogy a részvények - kibocsátásuk­kor - általában a névértéknél magasabb, alapítói hasznot is tartalmazó áron kelnek el. Az is világos, hogy a részvény tar­tása során kapott osztalékot is hozzá kell adni a névleges ho­zamhoz. A Postabank és Takarék- pénztár Rt. 1988. június 28-án alakult. Ha tehát valamilyen in­tézmény akkor névértéken vá­sárolt részvényt, a bő kilenc esztendő alatt 40 százalék név­leges árfolyamnyereségre tett szert. Ez idő alatt a fogyasztói árszínvonal mintegy 140 száza­lékkal emelkedett. Ahhoz, hogy a Postabank-részvény re­álértéke változaüan maradjon, s a névértéken vásárlóknak se veszteségük, se nyereségük ne legyen, az árfolyamnak 140 százalékkal kellett volna emel­kednie. A 40 százalék siralma­san kis kárpótlás a tényleges veszteségért. Ha valaki névér­téken alul vette volna, s még a problémák nyilvánosságra ke­rülése előtt adta volna el, akkor is kisebb reálnyereségre tehe­tett csak szert, mint ha állam­papírban tartotta volna a pén­zét. A részvények 140 százalé­kos árfolyamon való eladása reálárfolyamon körülbelül 20 százalékos eladási árat je­lent. Bácskai Tamás f B Ajándék szervokormány, utasoldali légzsák és elektromos tükrök az Astra World Cup modellben! így az Ön megtakarítása több mint 250 000 Ft! ____________ Amíg a készlet tart! OF FICIAL SPONSOR Tőzsdei befektetések A tőkeáttétel. Határidős és op­ciós ügyletek. Láttuk már, ha mondjuk 1000 forintért rész­vényt veszünk s árfolyama 30 forinttal nő, épp 30 forinttal le­szünk gazdagabbak. Ez az 1:1 tőkeáttétel. Most olyan ügyle­tekről írunk, melyeknél - na­gyobb kockázattal - ez az árfo­lyamemelkedés több mint 30 forint nyereséget jelent. HATÁRIDŐS ÜGYLETEK: A BUX index olyan mutatószám, amely a részvények átlagárát fejezi ki. A tőzsdén ezen index jövőbeni alakulására is lehet üzletet kötni, ezt nevezik BUX határidős ügyletnek. Aki a ha­táridős BUX-ot eladja, arra számít, hogy az a jövőben csökkenni fog, olcsóbban ve­heti vissza, és a különbözet a zsebében marad. Míg aki vesz, az a részvényárak emelkedé­sében bízik. Egy (eladási vagy vételi) kontraktus kötéséhez szükséges tőke 200 000 forint, s ez 2000 pontos kedvezőtlen irányú változás nyomán fogy el. A jelenlegi 9000 körüli BUX- ot figyelembe véve itt több mint 4-szeres a tőkeáttétel. OPCIÓS ÜGYLET: Az opció magyarul vételi jogot jelent. A tőzsdei használatban nemcsak vételi, hanem eladási opció is van. S egy jövőbeni időpontra vonatkozik. Ez a BUX ügylettől csak annyiban tér el, hogy az ügylet nem a részvények át­lagárára, hanem adott rész­vényre vonatkozik. Egy példa: a TVK részvény 5000 Ft-ot ér. Aki TVK opciót vásárol pl. dec. 31-i lejáratra, az abban bízik: a részvény értéke emelkedik, aki eladja, az arra, hogy csökken. A tőkeáttételt itt az határozza meg, hogy a részvény árának hány százalékát kell lefizetni az ügylet megkötéséhez. Helyszűke miatt ezt itt mé­lyebben nem tudjuk tárgyalni. Akit részletesebben érdekel, ajánljuk ma délutáni előadá­sunkat. Kaposvári Tőzsde Klub * KAPOSVÁRI! TŐZSDE KLUB TŐZSDEI ALAPFOGALMAK. ISMERKEDÉS A TŐZSDEI KERESKEDELEMMEL!* Nyílt előadás MA 16 órakor! Kaposvár, Kossuth Lajos u. 57. Tel: 82/4110-025 ön előtt is nyitva lakossági és közületi minőségben! DIEGO PADLÓBURKOLÓ RENDSZER Várjuk a Construma kiállítás F pavilon - 201/8 standján Siófok, Dózsa György út 25. Telefon-. 84-316-200 Vasárnap is nyitva! Kibővült készlettel újra nyitottunk! és

Next

/
Thumbnails
Contents