Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-14 / 87. szám

SOMOGYI HÍRLAP 6 Somogyi tájak 1998. április 14., kedd Egy évtized után ismét színpadon Hagyomány a hagyományőrzés A Nizelberger házaspár az emlékeket nézegeti fotó: kovács Miklósiban több mint egy évtizedes kihagyás után, a múlt év őszén a szüreti mulatságon is­mét föllépett a német nemzetiségi kórus. A fiatalok kérésére az idei svábbáion ugyan­csak színpadra léptek a régi dalosok... Miklósi Nizelberger Mártonné, az együttes egyik alapítója így emlékezett: — 1971-ben jött létre a községben a német nemzetiségi együttes. Még ebben az évben a tihanyi apátsági templom kertjében televíziós felvételt készített a nyugatnémet televízió. így indult pályafutásunk, hu- szonhárom-huszonnégy tag­gal. A hetvenes évek közepé­től szinte minden hét végén hívtak bennünket szerepelni. Majdnem bejártuk az egész országot. Felléptünk a Somo­gyi búcsú televíziós felvéte­lén, az Aranypáva országos népdaléneklési versenyen. A salgótarjáni elődöntőig jutot­tunk, amit a tévé is közvetí­tett. — Mozgalmas volt az ak­kori időszak vette át a szót a férj, aki az együttes szállítását és étkezéseit is rendezte. — Rendszeres szereplői voltunk a járási, a megyei és az orszá­gos seregszemléknek, ahol mindig kiváló helyezést ér­tünk el. — Mindig nemzetiségi ru­hában léptünk színpadra — mondta Nizelbergerné. — Ré­gen ugyanis a miklósiak álta­lában fehér blúzban, kötény­ben, színes (zöld, bordó, ró­zsaszín] szoknyában jártak a faluban. A fejdísz a pille volt, lábbeliként pedig a cifra kö­tött tutyit hordták. A .férfiak fehér ingben, sötét mellény­ben, csizmanadrágban, fehér gyapjúzokniban, papucsban léptek színpadra. Az asszo­nyok már kihízták ezeket a ruhákat (a férfiak is), így csak a tutyit tudjuk használni. A fiatal táncosok is ebben sze­repelnek. A 80-as évek második felé­ben a családi gondok szapo­rodtak és egyre kevesebbet próbáltak a miklósiak, föllé­pésük is ritkult. 1997-ben Müller Miklós polgármester és Steinbacher Ferenc falu­gondnok kezdeményezésére szerepeltek a szüreti mulat­ságon. Krutek József Az ifjúsági klub kezdeményezésére Az iskola diákönkor­mányzata és az ifjúsági klub megalakította a he­lyi 48-as Emlékbizottsá­got; rendezvényeket szervez és vetélkedőket. Bedegkér Az iskolaév programjához tar­tozik az is, hogy osztályok kö­zötti rend és tisztasági verseny folyik - mondta Vincze László igazgató. - Szaktárgyi verse­nyeket tartunk, az alsósok részt vesznek a körzeti tanul­mányi versenyeken és fel­adatmegoldó vetélkedőkön. A bedegkéri iskolások a jövő hónapban háromnapos kirán­duláson Egerrel és a környé­kével ismerkednek meg. K. J. Harmadik nekifutásra Már a harmadik pályáza­tunkat nyújtjuk be isko­labővítésre, illetve ösz- szevonásra - mondta dr. Ruff Flórián bábonyme- gyeri polgármester. BÁBONYMEGYER Évek óta gond a téli testneve­lési órák megtartása. Az egy­kori kultúrház használatát az ÁNTSZ megtiltotta; az épület életveszélyes, illetve egészség­telen. Most - április 30-ig - harmadszor pályázunk, hogy a bábonyi falurészben tanuló alsósok az iskolabővítés után Megyerre kerüljenek, ahol lé­nyegesen jobbak a körülmé­nyek. Az ANTSZ többször ki­fogásolta, hogy a bábonyi isko­lánál nincs szociális blokk, a tantermek sem elfogadhatók. A megyeri iskolabővítés és tornaszoba-építés megoldaná ezt a gondot, illetve több funk­ció ellátását is szolgálná. Az építkezéshez a falu iparosai munkával is hozzájárulnának.- Nyakunkon a gázhálózat­hoz csatlakozás is - mondta dr. Ruff Flórián. - A lakosság 35-40 százaléka igényli. A na­pokban a testületi tagok még felkeresik a polgárokat. Ha ugyanis a község most nem csatlakozik a rendszerhez, ak­kor belátható időn belül nem lesz földgáz Bábonymegyeren. Ez pedig megállíthatná a tele­pülés fejlődését... (Krutek) Birkákkal, kecskékkel az út mentén Lullát elhagyva és Kisecseny irányába haladva bir­kákat és kecskéket terel az út mentén Balassa Jó­zsef és segítőtársa, a kölyök kutya. Az anyakecske nyakában lógó kolomp hangja messzire száll. Kisecseny — Gyere ide! — kiáltott a gazda segítőtársára miután megálltunk egy kis beszél­getésre. — Az út mentén legelte­tem az állományt — mond­ta Balassa József. — Elme­gyünk Kisecsenybe, onnan meg visszaballagunk. Ad­digra jóllakik ez a kilenc birka, a kos, a hét bárány, meg a négy kecske. Rok­kantnyugdíjas vagyok, és va­lamivel foglalkoznom kell. Három hektár földem is van, azon takarmányt — búzát, kukoricát, tavaszi árpát meg zabot — termelek az állatok­nak. Van még öt hektár el­hanyagolt földterület is, amit kaszálgatok. Két ló is áll az istállóban, meg egy csikó. Az egyik ló ügető fél­vér, a másik meg hidegvérű. Ezekkel dolgozom, megmű­velem velük a saját földterü­letemet. Két éve lettem rok­kantnyugdíjas. Mindössze tízezer-hatszáz forint a nyugdíjam, ezért is próbál­kozom kiegészítésként a mezőgazdasági munkával és az állatok tartásával. A gazda az idén vette, Bálványoson a birkaállo­mányt. Százötvenötezer fo­rintot fizetett értük. S hozzá­tette azt is: még nem tudja, hogy megérte-e. Azt mondta, hogy bővíteni sze­retné a nyájat, a juhok el­adására még nem gondolt, így a birkahodályt is való­színűleg bővíteni kell. K. J. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztárába azoknak érdemes belépni, akik választott nyugdíj- pénztáruktól elsősorban pénzük hosszú távú, biz­tonságos kezelését várják el, s emellett az évek so­rán versenyképes hozamra is szert kívánnak tenni. Hasonlóan az ország piacvezető biztosítójának egyéb tevékenységeihez a Hungária Biztositó Nyugdíjpénztárát is a különösen magas szintű szak­mai tudás és pénzügyi biztonság jellemzi. Mindez a világ legnagyobb biztosítási csoportjaként ismert Allianz-nak köszönhető, mely a Hungária Biztosító anyavállalataként tőkeerejével és széles körű nem­zetközi tapasztalatával a nyugdíjpénztárat is segíti. A Hungária Biztosító Nyugdíjpénztára egy Jó lépés. Mindenkinek. További információkkal a Hungária Biztosító képviselői készséggel állnak rendelkezésére személyesen, vagy a 267-5929-es budapesti telefonszámon. Allianz BJHUNGARIA KBIZTOSÍTÓ RT. NYUGDÍJPÉNZTÁRA A takarékszövetkezetek partnere HÍREK A tabi önkormányzat ajánlata Tengődnek A tabi önkor­mányzat tudomásul veszi, hogy a tengődi képviselő-testület nem járul hozzá a laktanya közigazgatási határainak módosítá­sához. Ennek megfelelően a városatyák felajánlották, hogy mó­dosítsák a korábban megkötött adásvételi szerződésben sze­replő vételi árat. Azaz a 12,4 milliót 11,4 millióra csökkentsék és Tengőd fizessen vissza Tabnak egymillió forintot. A tabi ön- kormányzat ebben a kérdésben már előzetesen állást foglalt, míg a tengődi képviselők várhatóan ezen a héten rendkívüli ülésen döntenek: elfogadják-e a tabiak ajánlatát. Sportkör támogatása Bábonymegyeren Horváth Imre, a bábonymegyeri sportkör elnöke a labdarúgócsapat bajnokságba való benevezéséhez, illetve egyéb költségeiknek a finanszírozá­sára 150 ezer forint támogatást kért az önkormányzattól. A tes­tület legutóbbi ülésén egyhangú döntéssel teljesítette a kérést. Ugyancsak megszavazták a képviselők az általános iskolások ópusztaszeri kirándulásán a Nemzeti Történeti Emlékpark meg­tekintéséhez szükséges belépő árát. Erre negyvenezer forintot biztosítottak. Az utazás költségeit a helyi Béta-Roll Hengergu­mizó Rt vállalta magára. Torvajon elfogadták a tavalyi költségvetést Négy-egy arányban elfogadta a torvaji képviselő-testület az önkormány­zat 1997. évi költségvetésének végrehajtásáról készített beszá­molót. A településen tavaly 16,8 millió forint bevételből gazdál­kodtak, míg a kiadás 15,9 milliót tett ki. A képviselők elfogadták a 294 ezer forint pénzmaradványról szóló megállapítást, illetve azt, hogy felújításra - a régi polgármesteri hivatal épületére - 2 millió 174 ezer forintot fordítottak. Torvajon szociális célú ki­adásokra a múlt évben 2,9 milliót biztosított az önkormányzat. Fesztiváldíjat nyertek a tabi óvodások Budapesten az Al- mási téri szabadidő-központban rendezett harmadik gyermek aerobikfesztiválon a tabi napköziotthonos óvoda csapata el­nyerte a fesztiváldíjat s a vele járó kupát. Az ország különböző városaiból 46 csapat vett részt a megmérettetésen. A tabiak hat csapattal neveztek; ebből kettő bemutatkozott, négy pedig ver­senyzett. Valamennyi versenycsapatuk kiemelkedően szerepelt, ugyanis a korcsoportos versenyben elhozták a legjobb koreog­ráfiái, a legdinamikusabb és legvidámabb produkció díját is. A csapatot Kovács Györgyné óvónő készítette föl a versenyre. Zalán módosították a lakástámogatási rendeletet Módo­sította az első lakáshoz jutók támogatásáról szóló rendeletét legutóbbi ülésén Zala önkormányzata. Ennek a lényege, hogy az első lakás építéséhez vagy vásárlásához maximálisan adható 100 ezer forint kamatmentes visszatérítendő támogatást a ko­rábbi tíz év helyett öt év alatt, míg a komfortosításhoz, tataro­záshoz adható legnagyobb összeget - 50 ezer forintot - legfel­jebb három év alatt lehet visszafizetni. A kérelmeket az igénylők minden év március 31-ig nyújthatják be a képviselő-testülethez. Torvajon a héten elkészül a tornaszoba Napok óta lázas munka folyik Torvajon: Vörös Ernő közhasznú munkás kijaví­totta az általános iskola tornaszobájának lehullott vakolatát, átmeszelte a falakat, hogy végre felszerelhessék a korábban pá­lyázaton nyert bordásfalakat. Erre ezen a héten kerül sor, akár csak az elkészült új aljzat lakkozására. így a tanulók a rossz idő esetén is - remélhetőleg már napokon belül - használatba vehe­tik a kialakított és berendezett tornaszobát. Felvételünkön az egyik felszerelendő bordásfal látható. fotó: kovács tibor i

Next

/
Thumbnails
Contents