Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-14 / 87. szám
SOMOGYI HÍRLAP 4 Megyei körkép 1998. április 14., kedd Hírek Gyalogost gázoltak Mesz- tegnyőn. Nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett az a gyalogos Mesztegnyőn, akit szombaton kora délután gázolt el egy személygépkocsi. A gyalogost a marcali mentőszolgálat autója szállította a marcali városi kórházba, ahol lábszárcsont-tö- réses sérüléssel látták el. Nagymartonl harangláb. Felújították a csurgónagy- martoni haranglábat, mely a kistelepülés újabb büszkeségeként a központban látható. A felújításban Ferencz József csurgói építésztervező működött közre, aki korábban az impozáns községházát is tervezte. Tüzet fogott a pavilon. Ennél nagyobb húsvéti ajándékot nem is kaphattak volna a somogyi tűzoltók, mindössze egyetlen riasztásuk volt a hétvégén. A balatonboglári ügyeletes egység vasárnap este nyolc óra után a lellei parti sétányra vonult, ahol egy hordóból kialakított pavilon és annak nád előtere gyulladt ki. A lángra kapott pavilonban mintegy 20 ezer forintos kár keletkezett. A somogyi tűzoltók többi hivatásos ügyeletes, és önkéntes egysége még ennél is nagyobb nyugalomban töltötte a készenlét napjait. Gyugyon a köz hasznára. Gyugy, a Lengyeltóti melletti kistelepülés önkormányzatának nem kell jövedelempótló támogatást fizetni, mivel az állástalanok egy részének sikerült munkát találni, és több mint tíz közhasznú munkást is foglalkoztatnak. Tovább élő húsvéti szokások Szennában a locsoikodás még élő hagyomány, s nem csak kamaszfiúk pénzszerző programja fotó: török anett Megyeszerte megszentelték a papok a húsvéti sonkát, a tojást és a kalácsot. Vasárnap reggel nemcsak a falusi, hanem a városi hívek is az oltár elé rakták az étkeket. Kadarkút, Kaposvár, Szenna Lukácsi Géza kadarkúti plébános — aki kilenc település lelkipásztora — már a szombat esti feltámadási körmenet után megszentelte az ételeket, hiszen azon a szertartáson jóval többen voltak, mint a vasárnap reggeli misén. Mint megjegyezte: az emberek nem szeretnek korán kelni, főleg nem az ünnepen. — Általában negyven-öt- ven „csomagot” raknak le a templomba — mondta a plébános. Sót, kalácsot, kenyeret, tormát is szenteltetnek a hívek, s nemcsak a magukét. Összeszedik a rokonságból, és mindenkiét elhozzák. Azt tartják: a szentelt sonkának jobb az íze. Ez valóban így van. A sajátomat is megszenteltem, és finomabb. Sok faluban megfordul Lóth József toponári plébános is, aki vasárnap reggel szentelte az étkeket a Szent- háromság templomban. Lapunknak azt mondta: ma már nem tartják úgy a böjtöt, mint régen, amikor gyakori volt a gyomorrontás a nagy adag füstölt sonka elfogyasztása után. — Kutas-Kozmapusztán éltünk, s templom nem lévén, az volt a szokás, hogy a favá- gítóra raktuk ki az ételeket 10 órára — mesélte. — Ekkor hangzott el ugyanis Rómában a pápai áldás. Egyik hús- vétkor azonban hiába kerestük a sonkát, a tojást, csak az üres kosarat találtuk meg, mert a kutyánk mind megette. Locsoláskor is jártam már pórul; volt úgy, hogy romlott tojást kaptunk a lányoktól. Igaz, mi is ludasak voltunk egy kicsit, mert mielőtt locsolni indultunk, egy kis vizet is töltöttünk a kölnisüvegbe. (Lőrincz) A Kelénnel indult a balatoni szezon (Folytatás az 1. oldalról) A Kelén motoros a siófoki kikötőből indult Balatonfüred irányába; a fedélzetén a csaknem teljes siófoki képviselő-testülettel. — A százötvenkettedik szezonunk is úgy indul, mint az elmúlt években; kellemetlen szél, gyakran eső fogadott bennünket korábban is — mondta Horváth Gyula, a Ma- hart Balatoni Hajózási Rt. igazgatója. — Újra összeköttetést létesítettünk ezzel a három balatoni megye között. Öt kikötő kapcsolódott be most a forgalomba: Siófok, Füred, Tihany, Fonyód és Badacsony. Az előszezonban négy hajó fut ki naponta Siófokról. Májusban sűrítjük majd a járatok Elkészült az Elkészült a Szabad Demokraták Szövetségének területi listája, amellyel a májusi országgyűlési választásokon indul a párt. Kurdi Péter megyei pártelnöke elmondta: nem akarnak beszállni a nagyot mondó versenybe, józan érvekkel igyekeznek meggyőzni a választópolgárokat. Nem egyeztetnek más pártokkal, csak az első forduló eredményeinek ismeretében döntenek majd az esetleges tárgyalásokról. A területi listát Kurdi Péter, számát, aztán július 4 és augusztus 30 között a főszezonban már huszonhárom kikötőbe jutnak el hajóink. Azt remélem, hogy az utasok száma olyan nagy lesz, hogy a terveinknél is előbb kell növelnünk a járatok számát. Idén is indítunk egész, vagy fél napos kirándulóhajókat, este pedig zenés sétahajók várják majd a főszezonban a szórakozni vágyókat. A százhét esztendős Kelént, Közép-Európa legrégebbi, forgalomban lévő hajóját Bala- tonfüreden a hagyományok szerint fúvószenekar és az északi-parti város vezetése fogadta. Ingyenes sétahajózásra is lehetőségük nyílott az érdeklődőknek. SZDSZ-lista az SZDSZ megyei elnöke, a megyei közgyűlés alelnöke vezeti, őt követi dr. Tóth Ákos orvos, Hubay Sándor nyugalmazott építész, Vas ki Ferenc tanár, Sós Zoltán polgármester, Olasz Istvánná gimnáziumigazgató, Ács Attila polgármester, Antal Tamás sportcsarnok igazgató, Francsics Zoltán polgármester, dr. Horn Artur üzemmérnök, J. Lieber Erzsébet iparművész, Mayer Károlyné pedagógus, dr. Miklós Endre ügyvéd, Molnár Piroska színművész és Vadász Gábor vállalkozó. Az ország egyetért: kell az erős SZDSZ, hogy tartsuk a jó iráayt A választópolgárok többsége* szerint: • Az SZDSZ-nek nélkülözhetetlen szerepe van abban, hogy megteremtődtek a tartós gazdasági növekedés feltételei. Az SZDSZ-nek fontos szerepe volt abban, hogy Magyarország külföldi megítélése javult, és az ország hamarosan a NATO és az EU tagja lehet. Ha az SZDSZ a következő négy évben is benne lesz a kormányban, Magyarország hamarabb válik modern, európai országgá. Egy egypárti, MSZP-kormány nem tenne jót az ország kiegyensúlyozott fejlődésének. * a véleményt alkotók százalékában (Medián; 1998 márciusi Ha Ön is azt akarja, hogy az ország továbbra is jó irányban haladjon, szavazzon az SZDSZ-re és az SZDSZ jelöltjére! ^ iúlrónyfí. SZDSZ 1 Kapcsolat van millió és millió. De csak egyetlen létezik, amelynek előnyeit több mint 400 000 ember élvezi. A WESTEL 900 - Magyarország legnagyobb ps legmegbízhatóbb GSM hálózata - most két remek készüléket ajánl, hogy Ön is a harmincasok közé tartozhasson. Nokia 31 lO/SL*: A gombviselés csodája. Egyetlen gombbal a legtöbb lényeges funkciót elérheti. Alcatel One Touch Easy/SL*: A kis eszes mindenes. Mindkét telefon csak uj Westel 900 előfizetői kártyával és kétéves Westel 900 előfizetéssel együtt {egyéves előfizetés esetén az ára 7 500 forinttal több), csak a Westel 900 hálózatán. Amíg a készlet tart. További részletek a Westel 900. a Westel Rádiótelefon Kft . a Fotex, a Keravill és az Ofotért üzleteiben. WESTEL 900 mintabolt: Balatonvilágos M7*ea enyingi elágazás tel.: 06-88/480-644, 06-30/397-900 Keravill: Kaposvár. Bethlen tér 1. tel.: 06-82/314-039, 06-30/414-065 Ofotért: Siófok. Szabadság tér 4. tel.: 06-84/310-912, 06-30/423-670 Kaposvár, Fö u. 8 tel.: 06-82/312-420. 06-30/423-660 Szanyi Gábor: Siófok, Fö u. 174-176 tel.: 06-30/414-334 Nyilas Ferenc: Nagyatád, Hird sétány 2. tel.: 06-30/414-102 Polár Kft.: Kaposvár, Honvéd u. 8. tel.: 06-30/414-080 Barcs. Köztársaság u. 29. tel.: 06-82/463-640 ATI Consult Bt.: Marcali. Rákóczi u. 7. tel.: 06-30/476-609 Fábián Dénes: Fonyód, Ady E. u. 33. tel.: 06-30/476-598 Lát-Sat Kft.. Nagyatád. Piactér tel : 06-30/595-901 GSM Center: Siófok. Fö ut 91. tel : 06-30/299 413 Információ: 265-9210 06-30/30-30-30, 06-30/80-80-80 http://wvyw.westel900.hu