Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-02 / 78. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1998. április 2„ csütörtök Összefog az MSZOSZ és a munkavédelmi felügyelőség Gyárlátogató szakszervezet Somogybán sok helyen szerződés nélkül alkalmaznak mun­kavállalókat, zsebbe fizetnek, s az is gyakori, hogy a munka­adók minibálbéren jelentik be alkalmazottjaikat. Ez is elhangzott tegnap a szakszervezeti székházban az MSZOSZ megyei képvisele­tének testületi ülésén. Végh Sándor, a Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség ve­zetője a múlt évben tapasztalt anomáliákról számolt be. Szó esett a feketemunkáról, a kül­földi munkavállalásokról és a munkahelyteremtő pályáza­tok ellenőrzéséről is, vala­mint arról is, hogy a megyei képviselet és a munkavé­delmi felügyelőség hamaro­san egy együttműködési megállapodást köt. Dr. Kolber István, a megyei közgyűlés és a Területfejlesz­tési Tanács elnöke egyebek mellett a pályázati lehetősé­gekről tájékoztatta a résztve­vőket. Hangsúlyozta: a terü­letfejlesztés kapcsán is igényli a szakszervezetekkel való együttműködést. Pász- tohy András országgyűlési képviselő (MSZP) elmondta: a Kaposcukor Részvénytár­saság hosszú távra tervezve fejleszt, így nem kell attól tartani, hogy szélnek eresztik a cég dolgozóit. Egy felröp­pentett hír kapcsán tartotta fontosnak ezt elmondani, is jelen volt az ülésen, s mint megjegyezte: örül, hogy a szakszervezeti vezetők úgy érzik: eddig csöndes volt a választási kampány. Igaz, ez még nem az aktív időszaka. A résztvevők a képviselők­től — dr. Lamperth Mónika (MSZP) is részt vett az ülé­sen — a munkavállalói jogok továbbfejlesztését kérték a következő parlamenti ciklus­ban. Svajda József, az MSZOSZ megyei képviseletének elnöke bejelentette: a közeljövőben meglátogatják a komoly konf­liktusokkal küszködő cégeket: a Kőolajvezeték Vállalatot, a Pini Hungary kft-t, a Coats Részvénytársaságot. De sze­retnék, ha a Somogy-Mega- 2000 kft-nél is előrehaladná­nak a bértárgyalások. A megyei képviselet egyébként már készül május 1 -jére. Zömmel kulturális ren­dezvényeket tartanak, átadják Az év munkáltatója, Az év szakszervezeti vezetője és Az év nyugdíjas szakszervezeti vezetője címet, valamint az MSZOSZ a tehetségekért ösz­töndíjat is. Lőrincz Sándor Köszöntötték a kutatót (Ír. Király István Szabolcsot, a megyei múzeum igazgatóját fo­gadta dolgozószobájában tegnap dr. Kolber István. A megyei közgyűlés elnöke egy érmet, egy albumot és pénzjutalmat adott át a múzeumigazgatónak, aki a közelmúltban sikeresen meg­védte A gazdaságilag fejlett országok hatása mezőgazdaságunk fejlődésére címmel írott Ph.D- doktori értekezését fotó: kovács tibor A PAPÁM MINDIG JÓL DÖNT „A papám szerint a régi nyugdíjrendszer olyan, mint az első autó. Én ezt nem értem, de ha ő mondja, akkor biztosan így van.” A papám szerint a régi nyugdíj- rendszer olyan, mint az első autó. Hiányzott belőle a megbízható ellenőrző műszer, ezért a sofőr na­gyon kiszolgáltatott volt. Nem úgy, mint a mostani szuperautókban, ahol mindig tudjuk, mennyi benzin fogyott, milyen gyorsan haladunk, és hogy mennyi utat tettünk meg. A papám szerint így van ez a mai nyugdíjpénztáraknál is, ahol rend­szeres tájékoztatást kaphatunk a befizetésekről és a hozamokról. Te­hát mindig tudhatjuk, hogy meny­nyi tartalékunk van. A jövő így pontosan kiszámítható, és az em­bert nem érheti olyan meglepetés, hogy a végcél előtt kifogy a benzin. A papám azt mondja, hogy ame­lyik pénztárnak rossz a nyilvántar­tása, és nem ad megfelelő, és rend­szeres tájékoztatást azt ő biztosan nem választja, mert az olyan mint, a régi autó. Márpedig semmi kedve nyugdíjas korában egy lerobbant, üres tankú tragacs mellett tehetet­lenül ácsorogni a forgalmas sztrádán. A papám hamarosan dönteni fog. Szerinte a magas hozamok mellett a legfontosabb, hogy a pénztárban jól működjenek az ellenőrző „mű­szerek”. Vagyis ő azt a pénztárat választja majd, ahol pontosan tudja, mikor mi történik. A papámnak nincs könnyű dolga, de azt mondja megéri alaposabban tájékozódni. Tudom, ő végül mindig jól dönt. Nyugdíjreform-Lépés a jövőért! További információért hívja a Pénzügyminisztérium kedvezményes kékszámát: 06-40 400 400 vagy látogassa meg home-page-ünket: www.nyugdijreform.hu Tab és Tengőd vitája a volt szovjet objektum körül Civilek őrzik a laktanyát (Folytatás dz 1. oldalról) Kifizettük az ingatlant, de. nem tudunk oda bejutni — állítja Farkas István tabi polgármes­ter. — El szeretnénk végeztetni az állapotfelmérést, de nem kaptuk meg a kulcsokat, az őrök pddig nem engednek be bennünket. Minárik László ten­gődi polgármester szerint La­kosék személyes érdeke húzó­dik az ügy mögött. Lakos János úgy véli: a falu érdeke az, hogy közigazgatásilag a laktanya Tengődhöz tartozzon, mert eb­ből hosszú távon profitálhat majd a település. Tab egyébként már a korábbi tulajdonosnak, az APV Rt-nek is vételi ajánlatot tett. A cég az­zal adta át az ingatlant az ön- kormányzatnak, hogy egyezzen meg Tabbal. Tengőd ezt is akarta, és született egy előszer­ződés 11 millió forintról, amelynek aláírására felhatal­mazták Minárikot és Lakost, arra viszont nem, hogy a rendes szerződést egyedül a polgár­Párbeszéd Bányán a Zselica Szövetség-, gél karöltve rendezte meg ta­valy a „Gyors reagálású pro­jekt” programjait a Somogy Megyei Munkaügyi Központ. A Munkaügyi Minisztérium ál­tal finanszírozott programba az idén Szentbalázs és Babócsa központtal huszonegy telepü­lést vontak be. Szellő' János, a megyei mun­kaügyi központ osztályvezetője elmondta: mindkét kistérség­ben már kétszer ültek egy asz­mester szignózza. Ő viszont úgy gondolta, hogy megteheti, mivel azon a megállapodáson 12,3 millió forint szerepelt. A megyei közigazgatási hivatal megállapította: az adás-vét.eli szerződést valóban nem írhatta volna alá képviselőtestületi fel­hatalmazás nélkül, és az ingat­lant meg kellett volna hirdetni. Minárik László állítja: nem ő, hanem Lakosék nem hajlan­dók kaput nyitni tulajdonostár­suknak. Lakos cáfolta ezt; azt mondta: a testület nem akarja addig levenni a lakatot, amíg korrekt megoldás nem születik, hiszen a tabi szövetkezetnek is kiadtak egy részt, ebből a ten­gődi önkormányzat húz még hasznot. ■ Hogy kinek, és mikor nyit­nak majd kaput — vagy mutat­nak utat —, vélhetően pénteken eldől. Ekkor találkozik ugyanis a két felet képviselő ügyvéd, hogy mihamarabb rendezzék az ügyet. Lőrincz Sándor a falvakkal tálhoz a- polgármesterek, a jegyzők, a a helyi értelmiség, a vállalkozók, valamint a külső szakemberek. Megkezdődött a párbeszéd a falvakkal és egy­más között is. A programgaz­dák és a résztvevők egyaránt azt várják, hogy a körzeteket átvilágítva olyan ötletek szület­nek, amelyekkel tovább fej­leszthetik a kistérséget, és a kölcsönös párbeszéddel elin­dulhat egy gazdasági megújulás — az állástalanok egy részének is munkát adva. (Lőrincz) VÁLASZTÁSI HÍREK Dr. Lamperth Mónika, az 1. számú választókerület ország­gyűlési képviselőjelöltje (MSZP) és Pásztohy András, a 2. számú .választókerület or­szággyűlési képviselőjelöltje (MSZP) választási fórumot tart ma 18 órakor Kaposváron az Együd Árpád művelődési ház­ban. Vendég: Kovács László külügyminiszter. Dr. Házas József, a 3. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (MSZP) vá­lasztási gyűlést tart ma 19 óra­kor Bábonymegyeren, a bábo- nyi kultúrházban. Szászfalvi László, az 5. számú választókerület ország- gyűlési képviselőjelöltje (MDF-Fidesz MPP) választási gyűlést tart ma 18 órakor Nagybajomban a művelődési házban. Vendége dr. Boross Péter, az MDF alelnöke. Dr. Lövey László, a 4. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (MSZP) válasz­tási fórumot tart ma 18 órakor Szóládon a művelődési házban. László András, az 5. számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje (FKGP) vá­lasztási fórumot tart ma 19 óra­kor Somogyudvarhelyen a mű­velődési házban.

Next

/
Thumbnails
Contents