Somogyi Hírlap, 1998. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1998-04-11 / 86. szám

20 Szárnyaló Albatrosz Megújul a Fortuna Áruházzal szemközti terület: felépült a Me Donald's étterem, amelyet a következő hetekben nyitnak meg és átalakul a szomszédos Albatrosz étterem is. A képvi­selő-testület hozzájárult ah­hoz, hogy az éttermet üzemel­tető társaság rendezze a ház környezetét. Ennek megfele­lően lefedik a Vágóhíd utca fe­lőli árkot, és járdát építenek. A Fortuna utca felőli árok medrét kiburkolják és szintén gyalog­járó épül a bevásárló központ parkolójáig. A bt alakítja ki a terület parkolási rendjét, gon­doskodik a virágosított zöldte­rület gondozásáról. A Me Do­nald's Magyarországi Kft-vel kötött szerződéshez hasonlóan az önkormányzat húsz évre té­rítésmentes használatba adja a bt-nek a területet azzal a kikö­téssel, hogy a parkolót térítés nélkül nyitottan üzemelteti. Jól sepernek a a kéményseprők A képviselő-testület egyetér­tett azzal, hogy az önkor­mányzat újabb öt évre a So­mogy Megyei Kéményseprő Kft-vel kössön szerződést a kötelező közszolgáltatás el­végzésére. A képviselők mér­legre tették a gazdasági társa­ság eddigi tevékenységét. Erre nem érkezett lakossági pa­nasz. Ráadásul a korábbi évekhez képest csökkentek a szolgáltatási díjak és az egyes önkormányzati intézmények­ben ingyenesen is elvégezték az ellenőrzéseket. Emellett 38 rendszeres szociális segélyben részesülő nyugdíjasnál szin­tén térítésmentesen söpörnek. Lellén tehát elégedettek a kft kéményseprőinek munkájá­val. Ez további együttműkö­dést jelent egészen 2003-ig. Temetői rend Az önkormányzat rendeletben határozta meg a városi temetők rendjét és a temetkezési tevé­kenységeket, illetve azok árait. Április 1-től az egyszemélyes sírhely 1 500, a két személyes 3 000 forint. A kripta 9 000, míg a két személyes 10 000, a négy személyes 16 000 és a hat sze­mélyes kripta 22 000 forint. Az umafalnál lévő urnahely 2 000 forintba kerül. A sírhely, kripta vagy urnahely megváltási ide­jének lejárta után az ismételt megváltás díja azonos a meg­határozott összegekkel. Éled a kikötő A jó idő ellenére talán a ko­rábbiaknál később népesül be a vitorlás kikötő, mert a hajó­tulajdonosok sokallják a hajó­zási társaság szabta díjakat. Sokan várják a kikötő megúju­lását is, amelyről már az előző nyáron megkezdődtek a tár­gyalások a balatoni hajózási társaság és az önkormányzat között. A képviselő-testület elvi hozzájárulását adta a Ma- hart elképzeléseihez, ame­lyekhez a rendezési terv mó­dosítása is szükséges. Nem­csak több hajó elhelyezésén gondolkodnak, hanem a parti területek beépítését is tervezik szolgáltató létesítményekkel. Hogy mindez mikor valósul meg az már csak a Mahart pénztárcáján múlik. Várják a véradókat Az idén a vöröskeresztes helyi szervezetek kézbe vették a véradások szervezését. A lelle- ieknek ez nem újdonság, mert az elmúlt években is élen jár­tak a munkában. Április 27-én is várják a városban és kör­nyékén élőket reggel 9-től este 6-ig a művelődési házban. SOMOGYI HÍRLAP Lellei tükör 1998. április 11., szombat Kit '*.%,** 1 A város néhány területe ezekben a hetekben olyan mint a fetbolydult méhkas. Nagy erőkkel folynak a közműépítési munkák. A központban, a Kossuth ut­cában is dolgoznak a kivite­lezők. Emellett több helyen járdát, utat építenek. Este foszforeszkáló útjelző táblá­kat helyeznek ki. Május vé­gére rendnek kell lennie mindenütt, mert az önkor­mányzat nem engedélyez semmilyen munkát a közte­rületeken a vendégek és vendéglátók nyugalmának érdekében. Tavasszal elvég­zik az önkormányzat egész éves fejlesztési programjá­nak csaknem nyolcvan szá­zalékát Ehhez persze jól előkészített és ütemezett munkára, pénzre van szük­ség. Mindkettővel rendelke­zik a város. Az önkormány­zat jelentős tartalékkal indí­totta az évet így a város­üzemeltetési szervezet megbirkózik a megnöveke­dett feladatokkal. FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Jogtalanul használt területek a parton Kétes telekviszonyok A képviselő-testület úgy határozott, hogy négy tó­parti telekhez kapcso­lódó önkormányzati tu­lajdonban lévő ingatlanát eladja. Elővételi jogot biztosít a területet jog­alap nélkül használók számára. A furcsa döntés előzményei a boglárlellei időkbe nyúlnak vissza. Szűcs László polgármester elmondta, hogy a területet, amely a mai Boglár határától a Vadvirág utcáig terjed, a nyolcvanas években töltötték fel. A négy lépcsőzetesen egymást követő telek tulaj­donosai azonban egyenes ke­rítést húztak. Nemrég derült ki, hogy nem önhatalmúlag tették. Azokban az időkben nem volt különösebb értéke a tulajdonnak, s ennek nem tu­lajdonítottak nagy jelentősé­get. Az önkormányzat tavalyi iratkutatásai nyomán derült ki, hogy tíz évre kapták meg az akkori hatóságoktól a fel- töltött területet hasznosításra a szomszédos ingatlanok gazdái. Ha nem rendezik a tu­lajdonlás kérdését, előfordul­hat, hogy tíz éves háborítat­lan használat után jogsze­rűen bekebelezhetik. A dolog pikantériája, hogy a képviselő-testületet egy má­sik ügy indította a kétes te­lekviszonyok rendezésére: egy üdülő tulajdonos ugyanis az önkormányzat ellen indí­tott keresetet hasonló okból. Vele azóta megegyeztek. Az ominózus területen a pécsi egyetem elismerte a jogtalan használatot, de felkínált vá­sárlási lehetőséggel nem tud élni. A birtokháborítás elke­rülése végett a kerítést is le­bontották, így bővült a sza­badstrand területe. A további három telekkel más a helyzet: az egyik tulajdonos a képvi­selő-testület hozzájárulásával megveszi a kerítésén belülre került önkormányzati va­gyont, két szomszédja ellen folyik a bírósági per. Az ön- kormányzat nem hagyja a vá­ros vagyonát. G. M. (Folytatása 19. oldalról) Hasonló a helyi közlekedés ügye: Boglár iskolabuszt kapott, Fonyód nem tud megegyezni a Volánnal, Lellén a helyi járatok meg­szüntetése után új megol­dást kell keresni. Közben Francsics Zoltán fonyódi polgármester kapott egy el­fogadhatónak tűnő ajánla­tot, és feladatot a polgár- mester kollégáitól, hogy ül­tesse egy asztalhoz őket a vállalkozóval. A közös tu­risztikai kiadványok és be­mutatkozások mellett együtt készítik programjai­kat a művelődési ház igaz­gatók. Szűcs László szerint előbb-utóbb a sport fejlesz­tésében is találniuk kell kö­zös pontokat, mert külön- külön sosem lesz elég pén­zük a szükséges támoga­tásra. Mindez hosszadalmas munka, sok-sok egyeztetést igényel. A tárgyalásokon legalább tíz közös prob­léma megoldását indították el, amelyekről várhatóan a következő testületek dön­tenek majd, a már előkészí­tett információk alapján. Fontos, hogy ez a kistérségi szemlélet a képviselőkhöz is eljusson. A közigazgatási reform is több új gondot vet fel: például a megalakult gyámhivatalokban a helyet­tesítést. Ugyanakkor miért ne lehetne közös közterü­let-felügyeletet fenntartani, vagy azonos elemekre épülő adózási rendszert ki­dolgozni. A nemzetközi kapcsolatok ápolásáért a három város már korábban közös alapot hozott létre. G. M. Felülvizsgálják a rendezési tervet Még e hónapban módosítják a Fortuna környék részletes rendezési tervét. Ezt nagyon várják az itteni ingatlan tulajdonosok és a befektetni szándékozó vállalkozások. A képviselő-testület átte­kinti a város egyes részeit is és a hosszú távú fejlesztést megalapozó általános ren­dezési terv és a területek részletes rendezési prog­ramja közötti ellentmondá­sokat igyekszik feloldani. Többek között a vasútállo­más és a Balatonszemes közötti területet nézik meg és az új igényekhez igazít­ják a terület rendezését. Ez a munka folytatódik a kül­területeken is, mert to­vábbra is kérdéses, hogy ott mit lehet építeni. Az építési törvény nem hozott megol­dást. A kápolna környékére például, amely nem minő­sül zártkertnek nem lehet rendezési tervet készíteni, holott éppen itt lenne szük­séges, hiszen ez a város egyik kedvelt és látogatott területe. Félő, hogy a kör­nyéken emelt bódék tönk­reteszik az itteni évszáza­dos szőlőkultúrát. Egyelőre a szakmai munka indul el, olyan ter­vet nem fogadnak el, amely megkötné az ön- kormányzati választás után ősszel alakuló új tes­tület kezét. Jó alapot te­remtenek azonban a maj­dani döntésekhez. Kaposvári gyógyászati segédeszköz boltjai mellett Varga Ottóné a napokban Balaton- lellén is nyitott egyet, mert tapasztalta, hogy a Balaton partján Siófok és Keszthely között . nagy az ellátatlan terület. Az is ösztönözte, hogy Siófokon főállású ortopéd szakorvos rendel minden nap, aki a bogiári rendelőin­tézetben is fogadja a betegeket. Dr. Vázso- nyi Éva ezentúl minden szerda délután fél 3-tól a leilei üzletben is szaktanácsot ad a kisgyermekes szülőknek és a mozgásszervi bántalmakban szenvedőknek. A héten egy budapesti segédeszközöket gyártó társaság utazott ide le, hogy kívánság szerint méretre igazítsák a vényre felírt ge­rinckötőket, fűzőket. Ha szükséges ottho­nukban is felkeresik a betegeket és rövid időn belüL szállítják a fájdalom enyhítő se­gédeszközöket. Legközelebb két hét múlva | jönnek, és minden második csütörtök dél­után személyesen találkoznak az érdeklő­dőkkel. Ortopéd cipőért sem kell már mesz- szire utazni, mert minden páros héten kedd délután egy győri kft vesz méretet. Sokan keresik a fájdalmat enyhítő eszközöket Származási bizonyítvány a hegyközségtől Zamatok garanciával Jól teleltek az ültetvé­nyek, rügy fagykárról nincs tudomásunk. A rügyek termékenysége a laboratóriumi vizsgá­latok alapján 10 száza­lékkal kisebb a tavalyi­nál, de ha nem lesz nagy természeti kár, vagy nö­vénybetegség, idén is jó termésünk lesz - mondta Pócz József a Leilei hegyközség elnöke. A gazdák túl vannak már a metszésen, ezekben a na­pokban a támoszlopokat javítják, a kordonkarokat kötözik. A tavasszal négy hektár új szőlőt is telepíte­nek, kivágás viszont nem lesz. A hegyközség már kiadta a származási igazolványokat a felvásárlóknak és azoknak az ültetvényeseknek, akik maguk értékesítik boraikat. E nélkül ugyanis nem jelen­hetnek meg a piacon. A ta­núsítvány jó garancia a ve­vőnek arra, hogy a Kishegy lankáiról minőségi terméket kap. A lellei borversenyt Or­bán napján, vagyis május 25- én tartják, a benevezett bo­rokat előtte két nappal lehet majd leadni. A hegyközség április végén tartandó köz­gyűlésén határozzák meg a borok védőárát. (Gáldonyi) Számítógép a városházára A városháza építése legalább Két hónappal tart előbbre, mint ahogy tervezték. Hozzájárult ehhez a tavaszias tél, de a generálkivitelező za­laegerszegi Általános Építési Vállalkozó Rt és alvállalkozó­inak jól ütemezett és precíz munkája is. Szűcs László pol­gármester szerint szigorúbb ellenőrei saját munkájuknak mint az építési hatóság. A képviselő-testület már a ház berendezését tervezi. Legutóbb a számítógépes há­lózat telepítéséről döntöttek. Az önkormányzat a kaposvári Számítástechnikai és Ügyvi­telszervezői Részvénytársa­ság kaposvári kereskedelmi irodájával köt szerződést. A rendszer kialakításához szükséges 5 millió 47 ezer 622 forintot a városháza be­ruházásának pénzügyi fede­zetéből biztosítják. Célegyenesben a Szelence Június 28-án avatják ünne­pélyes keretek között a bala- tonlellei Szelence Udvarhá­zat. Az építők jól haladnak és külön is ösztönzi őket, hogy április 17-én Horn Gyula miniszterelnök is meglátogatja majd a Berna ’97 Kft impozáns beruházá­sát. A vendégnek, aki egyéb­ként itt vállalkozókkal talál­kozik majd, akkor már a kö­zelihez kész állapotokat sze­retnének mutatni. Az udvar­ház építésének fejleményei­ről a Lellei Tükör következő számában egész oldalas ösz- szeállításban számolunk be. Tetőfedő és Építőanyag Szaküzlet Molnár és Társa Bt., Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 85/354-528 □ JAMINA Csabai, Holland cserepek kedvezménnyel □ CSORNAI hornyolt, hódfarkú cserepek O Bramac tetőcserép □ Tetőtartozékok (kupkapocs, élgerinc, hófogó, fólia) O Ytong márkaképviselet □ Balaton tégla gyári árból kedvezménnyel □ LB KNAUF vakolatok □ PLASTMO átlátszó trapézlemezek teraszok, átjárók fedésére □ Bitumenes hullámlemezek O Bitumenes zsindelyek kedvezménnyel

Next

/
Thumbnails
Contents