Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-04 / 53. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 1998. március 4., szerda Torlódó építési ügyek A januárban megalakult kör­zeti építési hatóságoknak bő­ven akad munkája, ezért el­képzelhető, hogy a hivatalok­nak további munkatársakat kell felvenniük. Erre már csak azért is szükség van, mert ed­dig a községek többsége csak az építési engedélyezéssel fog­lalkozott, az ellenőrzésekre és más feladatokra azonban nem fordítottak figyelmet, így fel­torlódott munka. — A megye J2 városában működnek körzeti igazgatást is ellátó szervezetek — mondta Boros Zoltánná, a megyei köz- igazgatási hivatal építési osztá­lyának vezetője. — Ezenkívül 9 településen tudták megte­remteni a feltételeket az építési igazgatási munkához, így ott is működnek hivatalok. A városok az építési igaz­gatási irodák létrehozásához négymillió forintot kaptak. A szervezeteket pedig abból a kétszáz, illetve községek ese­tében hetven forintos támoga­tásból tartják fenn, amit az ál­landó lakosok után fizet az ál­lam. Ez különösen a Balaton- parton teremtett sok konflik­tust. — Gondot okoz, hogy a községek egy része nem adta át időben a munka megkezdé­séhez szükséges okmányokat, sőt van olyan falu, ahol még rendezési terv sem készült. Mára azonban többé kevésbé helyreállt a rend, nyárra pedig az is kiderül, hogy hány munkatársra van még szükség — tette hozzá Boros Zol- tánné. B. Zs. Csőd és kiútkeresés Somogyudvarhelyen (Folytatás az 1. oldalról) Az intézményekben és a köz­ségházán néhány hete az ön- kormányzati utak mellől kivá­gott bokrok ágaival fűtenek. Az így megtakarított gázdíj, vagy a polgármester tavaly 300 ezer forintot kitevő utazási költség- térítésének felére csökkentése azonban vajmi kevés a 7,5 mil­liós költségvetési hiány, illetve az adósságterhek ellensúlyozá­sára. A korábbi gázberuházáshoz az előző önkormányzati ciklus­ban fölvett 20 milliós hitelből még 11 millió forint a fennálló tőke tartozás. A már háromszor - legutóbb 2005-ig - átüteme­zett hitel kamatterhei oly mér­tékben megnövekedtek, hogy az ez évre esedékes 4 milliós törlesztés nagyobbik részét már kamat adja. A gáz bevezetésé­ért az udvarhelyi családok ere­detileg egyenként 60 ezer forin­tot fizettek, miközben a beru­házás tényleges költsége ottho­nonként már 199 ezer forintra rúg. A különbségből származik az a teher, amellyel évek óta képtelen megbirkózni az ön- kormányzat. A megoldásra az egyetlen esély, hogy a település mégis csak megkapja a privatizáció­ból remélt összeget, azaz a gáz részvények vagyonarányos el­osztása esetén járó 30 millió fo­rintot. A bíróság első fokon el­utasította a csaknem száz déJ- dunántúli település közös kere­setét az ÁPV Rt-vel szemben. Az Alkotmánybíróság és a Leg­felsőbb Bíróság azonban még nem mondta ki a végső szót. Mindkét döntés még az első félévben várható. Az ezek által táplált remény azonban nem ad fedezetet az egyelőre kifizetet­lenül halmozódó számlákra. Az önkormányzat mozgás­tere olyannyira beszűkült, hogy már a különböző pályázati pén­zek megszerzéséhez szükséges saját erőt sem tudnák előterem­teni. A hitelek legutóbbi átüte­mezésekor egy olyan pont is belekerült a szerződésbe, hogy a pénzintézet szükséghelyzet­ben az önkormányzati számlára állami támogatásként kerülő szja visszatérítésekből is lee­melheti járandóságát. Ez a lehe­tőségük megszűnik azonban, ha - mint várható - a bíróság zá­roltatja Somogyudvarhely számláit. Ha ezt követően sem fizetni, sem további halasztás­ban megállapodni nem tudnak, az beláthatatlan helyzetet te­remtene. Az előző testület ugyanis az önkormányzat törzsvagyonának egy részét - köztük az orvosi rendelőt, az óvodát és bölcsődét, valamint a művelődési házat - kínálta föl a hitel fedezetéül. Mester Károly polgármester egészségét megviselték az el­múlt hónapok kudarcai és konf­liktusai. Két hétnyi táppénz után szabadságát tölti. Állította: Somogyudvarhelyen most nincs olyan megoldás, hogy va­lamilyen érdek ne sérüljön. A realitásokkal számoló kény­szerlépések megtételéhez azonban - véli - nem kapta meg a kellő támogatást a helyi testülettől.- Mégsem adom fel - mondta Mester Károly. - Min­dent elkövetek, hogy ősszel ne csak a csődöt hagyjuk majd az új testületre. (Bíró) VIDEOAJÁNLÓ Alien Megjelent a Ailen trilógia díszkiadásban. Digitálisan felújított tökéletes képmi­nőség. A mozikból már jól ismert: A nyolcadik utas a halál; A bolygó neve a ha­lál; A végső megoldás: ha­lál. 7400 Ft Tűzerő A flotta szárnyai: üljön be egy modem haditengeré­szeti vadászgép pilótaülé­sébe, és próbálja ki, milyen érezés katapultálni egy nuk­leáris ütközetben megsérült repülőgépből. Hallgassa meg a repülőgépanyahajó személyzetének és pilótái­nak élményeit. 1300 Ft Micimackó új kalandjai 1. Micimackó és régi jó bará­tai a Százholdas Pgonyban új kalandra készülnek. Ma­lacka, Tigris, Nyuszi és gazdájuk, Rűbert Gida már nagyon izgatott. Micimac- kóék téged is várnak. Hát ne késlekedj, kalandra fel. 1800 Ft Egri Csillagok A kis Cecey Évát és Bor­nemissza Gergőt elrabolja Jumurdzsák, a félszemű tö­rök. Gergőnek sikerül meg­szöknie Évával együtt. Amikor felnőnek, összehá­zasodnak. 2000 Ft Tigrisek A világ legszebb nagyraga­dozói Délkelet-Ázsia forró dzsungeleiben. Egy lenyű­göző film az állatok és a természet szerelmesei­nek. 990 Ft A fent említett videokazet­ták megvásárolhatók a Fókusz Könyvesboltban, Kaposvár, Fő u. 13. Tulajdonosváltás a barcsi üzemben A Henkel lett az új gazda (Folytatás az 1. oldalról) Tulajdonosváltással párhuzamo­san húsz százalékos létszámleé­pítés zajlik a barcsi gyárban. Miért? - kérdezte a Somogyi Hírlap a Henkel igazgatójától.- Egyes szolgáltatásokat melléktevékenységeket ezentúl nem a saját dolgozókkal, ha­nem vállalkozókkal oldunk meg eztán Barcson. A dolgozók munkája tehát megmarad, csak ezután vállalkozóként végzik majd ugyanazt. Arra a kérdésünkre, hogy mi­lyen esélyekkel maradhat a pia­con a Kemikál Rt legjobb gyára nélkül, Fekete István elmondta: - Van esélye a társaságnak a megkapaszkodásra, a Henkel is segíti ezt exportmegbízásokkal. A Kemikál a rendszerváltás óta többszöri tulajdonosváltáson ment keresztül, ami az éleződő versennyel együtt jelentősen le­szűkítette a mozgásterét és a megváltozott gazdasági kör­nyezethez alkalmazkodóképes­ségét. A Henkelnek most a Ventúra Pénzügyi Befektetési Rt-vel közösen sikerült megvá­sárolni a céget, melyet két egy­ségre választunk szét. A Hen­kelhez a ragasztástechnikai üz­letágunk részeként került a bar­csi üzem. A Henkel elmúlt évéről veze­tői elmondták: 20 milliárd fo­rintos rekordforgalmat értek el tavaly Magyarországon és az idén is dinamikus növekedésre számítanak. Nagy László A lakossági piacon erősít a takarékszövetkezet Nagybajom a belvárosban A pultnál Dóri Jánosáé és Szőke András fotó: lang Róbert Bár csak mintegy ötven méter­rel költözött arrébb — a Kont- rássy utca sarkára — a Nagyba­jomi Takarékszövetkezet ka­posvári, Zárda utcai kirendelt­sége, a pénzintézetnél azt remé­lik ennél jóval közelebb kerül­nek a megyeszékhelyen élő ügyfeleikhez. A helyváltozta­tásra azért is szükség volt, mert négy év alatt kinőtték az előző épületet. — A mérlegfőösszegünk, a betéteink és a hiteleink állomá­nya is megháromszorozódott 1994 óta — mondta megnyitó­jában Dóri Jánosné elnök. — Ezzel együtt az ügyfélforgalom is megnőtt, ezért mindenképen szükség volt egy olyan kiren­deltségre, ahol ennek meg tu­dunk felelni. Az új takarékszövetkezeti fiók megnyitásán jelen volt Szóké András az Országos Ta­karékszövetkezeti Intézmény­védelmi Alap ügyvezető igaz­gatója aki elmondta: a takarék- szövetkezetek fejlődésének kö­vetkező állomása a folyószám­lákhoz kapcsolódó bankkártya­szolgáltatások bevezetése. Az új fiókban is már „bevetésre” kész a bankjegykiadó automata. — Az igazi erősségünk a kedvező hitelkonstrukcióink — mondta a Somogy Hírlapnak Dóri Jánosné. — Ä gazdag kí­nálat mellett a kamatok is ked­vezőek. Most azon dolgozunk, hogy a hozzánk mezőgazda- sági, vagy gépkocsi hitelért ér­kező ügyfelek hosszú távon is partnereink legyenek, mint fo­lyószámla-tulaj donosok. — Ezen a területen megle­hetősen nagy a konkurencia. Mivel tud többet a takarékszö­vetkezet? — A lekötés nélküli 10, il­letve a lekötött betétek 14-16 százalékos kamatai igen kedve­zőnek számítanak a piacon. — A megyeszékhelyen is egyre szaporodó vállalkozáso­kat is potenciális partnerként tartják számon? — Természetesen, hiszen a kamattámogatásos, és mező- gazdasági hiteleket elsősorban ők veszik igénybe. De több új konstrukción is dolgozunk, amivel még vonzóbbá tehetjük számukra magunkat. — Melyek a legközelebbi terveik? — Szeretnénk ha minél gyorsabban az új helyünkhöz méltó ügyfélforgalommal ren­delkeznénk, már csak azért is, mert nyár elején egy újabb ki- rendeltséget nyitunk Kaposvá­ron, a Donneri városrészben. Varga Ottó Halott férfi a döröcskei erdőben A somogydöröcskei erdőben egy kiránduló férfi találta meg annak a fiatal embernek a holtestét, akinek eltűnését tavaly júniusban jelentették be a siófoki rendőr- kapitányságon. A helyszíni szemlét és a nyomozást vezető Kalamár János rendőr százados tegnap elmondta, hogy a megta­lált fiatal férfi testén külsérelmi nyomokat, idegenkezűségre és bűncselekményre utaló nyomo­kat nem találtak. Az elhalálozás és a megtalálás között több mint fél év telt el, emiatt az azonosí­tása csak úgy vált lehetővé, hogy a testvére felismerte a karján ta­lált karórát és a nyakában függő láncot. Az öngyilkosság körülmé­nyeit vizsgáló nyomozók megál­lapították, hogy a tettének elkö­vetéséhez a fiatal férfi egy fa alatt a közelben található vasta­gabb ágakból zsámolyt készített. Ezt követően egy kötelet dobott át a több mint két méter magasan elhelyezkedő oldalágra. A hely­színen érintetlenül megtalálták a szétrúgott fákat. Közmunkával rendeznék a Koppányok völgyét Az idén 34 millió forintot fordít a munkaügyi központ tabi kirendeltsége köz­hasznú munkások foglal­koztatására. A Koppánv- völgye Területfejlesztési Társulás április 30-ig 33 millió forint elnyerésére nyújt be pályázatot a köz­munka tanácshoz. Erről is döntött tegnap Tabon a ré­gió 25 településének pol­gármestere. Horváth Tünde munkaügyi ki­rendeltségvezető elmondta: az önkormányzatokkal tavaly kötött szerződés a hónap vé­gén lejár. A rendelkezésre álló pénz pedig várhatóan nem fedezi a települések fog­lalkoztatási igényeit. Arra tö­rekszenek, hogy az önkor­mányzatok részmunkaidőben foglalkoztassák a közhasznú munkásokat: napi négy-hat órában. így mód lenne arra, hogy több rászorulót vonja­nak be ebbe a foglalkoztatási formába. Ez azért is fontos, mert az idén sok munkanél­küli jövedelempótló támoga­tása lejár. A települések polgármeste­rei március 16-ig adhatják le igényeiket a kirendeltségre, hogy az érintettek április 1-jé- től munkába állhassanak. A 34 millió forint - nyolc óra esetén - 135, hat órában pedig várhatóan kétszáz ember fog­lalkoztatását biztosítaná. A fórumon Weisz Zoltán, a munkaügyi központ igazgató- helyettese a munkahelyte­remtő pályázati lehetőségek­ről tájékoztatott. Eszerint az önkormányzatok is pályáz­hatnak közhasznú munka ki­váltását célzó munkahelyte­remtő támogatásra. A Kop- pányvölgye Területfejlesztési Társulás a fórumot követően tartott ülésén a polgármeste­rek döntöttek: 110 személy foglalkoztatására nyújtanak be 33 millió forintos pályáza­tot a Kis- és Nagykoppány vízgyűjtő területének rende­zésére a közmunka tanácshoz. A beruházó társulás 80 száza­lékban alkalmaz majd mun­kanélkülieket fél éven át. A munkát - sikeres pályázat esetén - június közepén kez­denék meg. (Krutek) 1998. március 5-én, csütörtökön, 9 órától Kaposváron "AZ ÖN SZÁMÁRA IS ELÉRHETŐK A JOHN DEERE TRAKTOROK! " címmel VEVŐTALÁLKOZÓT tart, melyre tisztelettel meghívja Önt és munkatársait. Érdekli Önt, hogy hogyan válhat egy MTZ árának megfelelő készpénzzel egy világszínvonalú JD 6110-es 80 LE-s traktor tulajdonosává? Nézze meg közelebbről, a JD 6010-es, 7010-es vontatótraktorokat, pótkocsikat, a JD 8000-es legnagyobb szántóteljesítményű univerzális traktorokat. Folytatódik a nagysikerű John Deere kombájnprogram. Megtekintheti a JD MaxEmerge Plus kukoricavetőgépet, amellyel az USA mintegy 25 millió hektáros kukorica vetés területének majdnem kétharmadát vetik el. Reklámáron kaphatók a HARDI NV 600 1/12 m-es permetezőgépek. A bemutatásra kerülő gépek kipróbálhatók. Találkozó helye: KITE Rt. Kaposvári Alközpont Nagykanizsai út, Újmajor TOMBOLA, EBÉD é (73108)

Next

/
Thumbnails
Contents