Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-04 / 53. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1998. március 4., szerda A szenátorok véleményének közeledése Rajt a ratifikációban A külügyi bizottság állásfoglalásának kinyilvánításával kedden került először próbatételre a három közép-európai ország NATO-csatlako- zása az amerikai szenátusban, útjára indítva a ratifikálási folyamatot. A teljes ház vitáját a jövő hétre ütemezték be, és elképzelhető, hogy magát a szavazást is megtartják, bár mintegy húsz szenátor éppen az eljárás több hónappal való elhalasztását kezdeményezte. A bővítési folyamatban döntőnek ígérkezik az amerikai szenátus véleménye. Az előjelek arra mutatnak, hogy a csatlakozás simán veszi az akadályt a külügyi bizottságban. A testület két vezető személyisége, Jesse Helms, a bizottság republikánus elnöke és Joseph Biden, a testület rangidős demokrata párti tagja közös levélben szögezte le, hogy helyes politikai döntésnek tartják a három ország felvételét a szövetségbe. Meggyőződésük szerint a kezdeményezés az Egyesült Államok legfontosabb külpolitikai lépése az utóbbi években. Trent Lott, a szenátus többségi republikánus csoportjának a vezetője a bővítés jóváhagyása mellett van, de szeretne „ésszerű időtartamot” adni kollégái számára, hogy kifejtsék helyeslő vagy ellenző véleményüket. John Warner virginiai republikánus szenátor huszadmagával levelet írt a felsőház vezetőinek, arra kérve őket, hogy több hónappal - akár egészen júniusig - napolják el a NATO-vitát. Az Unió a tagjelöltek különbségeiről Budapesti tárgyalások és a csatlakozási menetrend Magyarország azt szeretné, hogy az Európai Unió és a kiválasztott hat ország között a csatlakozási tárgyalások ne egyszerre fejeződjenek be. Ezt Kovács László külügyminiszter jelentette ki, miután Budapesten találkozott Jürgen Trumpffal, az Európai Unió Tanácsának főtitkárával. A politikust kedden fogadta Horn Gyula miniszterelnök is. A Brüsszelből érkezett diplomata és a magyar diplomácia vezetője megbeszélésén elsősorban arról esett szó, hogy a bővítési folyamat és a csatlakozási tárgyalások milyen menetrend szerint zajlanak az elkövetkezendő időszakban. A főtitkárnak főként döntés-előkészítő, koordinációs feladata van az Unió bizottsága, tanácsa és a tagországok között. Kovács László elmondta: fontos volt megtudni, hogyan A megbeszélések előtt fotó: feb/diósi gondolkodik az Unió, mit lát szükségesnek és mit nem tart valószínűnek.- Az Európai Unió részéről van hajlam arra, hogy a csatlakozási tárgyalások a kiválasztott hat országgal, köztük Magyarországgal ne egyszerre fejeződjenek be. A tárgyalási folyamat mutatja majd meg, hogy a legfelkészültebbek között is lényeges különbségek vannak - hangsúlyozta a külügyminiszter. * A magyar hadsereg jó úton halad a NATO felé, Magyarország és az Egyesült Államok 1999-ben egyenlő partner lesz az észak-atlanti szövetségben - jelentette ki kedden Budapesten John M. Shalikashvili, az Egyesült Államok vezérkari főnökei egyesített bizottságának volt elnöke. Kovács László külügyminiszter és a nyugalmazott amerikai tábornok megbeszélése után John Shalikashvili nagyon fontosnak nevezte, hogy a magyar hadsereg szellemi reformja végbe menjen, s a civil kontroll is teljesen érvényesüljön a vezetésben. Nem engedélyezi Gheorghe Funar kolozsvári polgármester az RMDSZ számára, hogy március 15-én megünnepelje Kolozsváron Magyarország nemzeti ünnepét. Az indok: már engedélyt adott a Román Nemzeti Egységpárt-Funar nevű alakulat, a Nagy-Románia Párt és a Vatra Romaneasca számára, hogy ezen a napon megemlékezzenek az 1848. évi forradalomról, márpedig a törvények szerint egy időben nem kerülhet sor olyan rendezvényekre, amelyek konfliktusra vezethetnek. Anyanyelvükön szavazhatnak a kárpátaljai magyarok a március 29-ei ukrajnai helyhatósági és parlamenti választásokon. Lemondott Éva Mitrová, a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövete, akinek posztját Árpád Tarnóczy, a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) parlamenti képviselője veszi át. A köztársasági elnök jogköreivel néhány órája rendelkező Meciar-kabinet rendszeres keddi ülését már az államfői palotában tartották. A kormány a volt államfő által kinevezett 59 szlovák nagykövet közül 28-at váltott le. Veszélyesen nő Csehországban a nyílt rasszista indítékú konfliktusok és bűncselekmények száma. A romák körében egyre jobban terjed a félelem, s ezzel párhuzamosan ők is egyre agresszívabbak. Csehországban mintegy 300 ezer cigány él, akiknek a jelentős része disz- kriminálva érzi magát. Beragadt a zsilip a Miren. A két orosz utas, Talgat Muszaba- jev parancsnok és Nyikolaj Budarin fedélzeti mérnök nem tudta kinyitni a Kvant-2 modul külső ajtaját, ezért elmaradt a hatórásra tervezett űrséta. Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 473 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft +Áfa/perc Megkezdődött az elnökválasztási küzdelem Ausztriában Az első nő Mária Terézia után Gertraud Knoll burgenlandi evangélikus püspök pillanatok alatt az osztrák lapok címoldalára került azzal, hogy hivatalosan is bejelentette: indul a májusi köztár- saságielnök-választásokon. Már öt esztendővel ezelőtt is megpályázta egy hölgy a Hofburg Mária Terézia-számyá- ban székelő elnöki posztot a liberális Heide Schmidt személyében, ám akkor Thomas Klestil fölényesen győzött. Schmidt asszony ezúttal is az egyik kihívója az újra induló államfőnek - a negyedik jelölt a zöldek politikusa, Martin Wahl -, a szenzáció mégis Gertraud Knoll személye. Sokak szerint ő a titkos faA püspöknő FOTÓ: FEB/REUTERS vorit. Nem használt ugyanis Thomas Klestil tekintélyének a röviddel megválasztása után kirobbant házassági botránya: egy külügyminisztériumi alkalmazotthoz fűződő kapcsolata miatt felesége elvált tőle. Az év elején a nyugdíja körüli skandalum, majd a volt nejének, Edith Kiesőinek fizetendő tartásdíjzűr csökkentette népszerűségét, méghozzá főként a női választópolgárok körében. Az asszonykettős párviadala szempontjából sokat számít a politikusok támogatása. A mindinkább előretörő szabadságpárti elnök, Jörg Xháder kijelentette: egy hagyományosan katolikus országban nem lehet evangélikus az államfő. Ráadásul akár Gertraud Knoll, akár Heide Schmidt győzne, Mária Terézia óta először irányítaná nő Ausztriát. (Gy. Z.) Megnyílt a Genfi Autószalon A kiállítás sztárja a Mercedes Smartjának módosított változata. A 6 sebességes kisautó motorja háromhengeres, és csak 599 köbcenti a hengerűrtartalma. A szakemberek a tovább csiszolt autó nagy sikerét jósolják fotó: feb/reuters A tévéshow-istenek alkonya Egymást és önmagukat ismétlik műsoraikban Szegény az eklézsia. Európa-szerte erre panaszkodnak mind a közszolgálati, mind pedig a kereskedelmi tévétársaságok. Ez azonban csak az egyik oka annak, hogy egymás után tűnnek el a képernyőről a látványos, sztárokat felvonultató, be- szélgetős-mutogatós műsorok. A nagy igazság az, hogy a show-világ egyre kevésbé képes megújulni. Miközben ugyanis a külsőségek, a látványosságok egyre inkább elnyomják a tartalmat, alaposan megnövelve a gyártási költségeket, gyakorlatilag már nemcsak egymást, hanem önmagukat is ismételgetik. A legismertebb hazai televíziós showman német megfelelője, a 47 éves Thomas Gottschalk ugyanabban a cipőben jár, mint magyar műsorvezető kollégája: miután a négy „nagyot” - a közszolgálati ARD és ZDF, valamint a kereskedelmi SAT1 és RTL tévé- társaságot - is végigjárta, már egyik sem akar szerződést kötni vele. Gottschalk odahaza már szponzorokat sem talált, ezért a Walt Disney-stúdióval szerződött egy heti 60 perces, este 10 óra után jelentkező műsorra, 2,5 milliárd forintnak megfelelő összegért. Egyelőre úgy tetszik, a Mi- kiegér-birodalom segítsége sem lesz elegendő ahhoz, hogy az eredetileg szőke, de hogy feltűnést keltsen, haját feketére festetett műsorvezető ismét a képernyőre kerüljön. A Los Angelesben készítendő adásokat aligha tudnák a televíziók megfizetni. És kegyetlen a kritika is: már minden valamire való sztár többször is szerepelt a műsorában. Meg persze másokéban. Gyulay Zoltán Elfogadták az Annan-tervet Az ENSZ egyértelmű üzenete Bagdadnak A Biztonsági Tanács határozatban figyelmeztette Irakot, hogy a „legsúlyosabb következmények” származhatnak abból, ha nem hajtja végre a tömegpusztító fegyverek ellenőrzésére vonatkozó rendelkezéseket. A testület egyúttal áldását adta a Kofi Annan ENSZ-főtitkár által kidolgozott bagdadi megállapodásra, amely a fegyver- ellenőrzései'továbbvitelét eé- lozzá.eí Ae tanács egyhangúlag fogadta“'' el <• a. határozatot. Az eredetileg brit ihletésű tervezet több módosításon ment keresztül múlt heti beterjesztése óta. A világszervezet döntéshozói kötelező érvényű állásfoglalásukban felszólították Bagda- dot a korábbi határozatok maradéktalan. ;teljesítésére, heleértve a tömegpusztító fegyverek megsemmisítését végző ENSZ-bizottság (UNSCOM) zavartalan és korlátlan tevékenységének szavatolását. A tanács egyidejűleg kilátásba helyezte, hogy kész fontolóra venni az exporttilalmak feloldását, amennyiben úgy találja, hogy Irak eleget tett az 1991. évi tűzszüneti határozat rendelkezéseinek, és teljes mértékben elszámolt a megsemmisítésre ítélt tömegpusztító fegyvereivel. Kína és Oroszország eleve kétségbe vonta a határozat szükségességét. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia azonban az esetleges jövőbeli viták és kettősségek elkerülése végett hasznosnak vélte, ha a bagdadi megállapodást határozatban is szentesítik. Bili Clinton nézete szerint a . Biztonsági Tanács egyhangúlag elfogadott,, hátározata,...egyértelmű és: világos üzenet ..küld Bagdadnak: a Kofi Annan által kidolgozott megállapodásból és a hétfő este jóváhagyott határozatból következően az iraki hatóságoknak semmilyen módon sem szabad akadályozniuk az UNSCOM tevékenységét. Washingtoni tisztségviselők megbeszélést! - folytattak azon országok képviselőivel, amelyek támogatást ígértek az Irak elleni esetleges amerikai csapáshoz. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, James Rubin hangsúlyozta, hogy „a nemzetközi közösségnek változatlanul készen kell állnia a cselekvésre, ha Bagdad nem tesz eleget vállalásainak és kötelezettségeinek”. Kínai világ vállalkozói, egyesüljetek! Kelendő a Kiáltvány Kína különleges ajándékkal ünnepli a Kommunista Kiáltvány 150. évfordulóját: Marx és Engels alapművét ötezer példányban újranyomják. A gyűjtőknek a kiadó egy ötszáz darabos - az eredeti német borító hasonmásával ellátott, Marx kézírásos szövegéből szemezgető - kiadással is kedveskedik. Ám a könyvritkaságot aligha engedhetik meg maguknak a kínai proletárok, a vállalkozók annál inkább. Az 1848-ban írt Kiáltvány annak idején az európai szabadságharcok tüzénél íródott. A Kínai Kommunista Párt tagjainak mindmáig kötelező olvasmánya. A szerzők forradalomra bujtották a munkásokat, a jelenlegi kínai kormány viszont a stabilitást támogatja. Marx egyenlőséget hirdetett, Kína a kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozóktól nem tagadja meg az extraprofitot. Marx és Engels egyesülésre szólította fel a munkásokat, a kínai kormány pedig megpróbálja megakadályozni főként annak a tízmillió embernek a tömörülését, akik minimálbérrel kényszerszabadságon vannak, illetve elbocsátották őket. Az európai forradalmak leverésével 1853- ban Marx reményei Kína felé fordultak. Megjövendölte a Csing-dinasztia bukását, s hogy a császári birodalom összeomlásával új rendszer alakul ki. A Kommunista Kiáltvány fölött eljárt az idő. Csiang Cö-min elnök a kapitalista gazdasági reformok kiszélesítését szorgalmazza: a vállalategyesítést, a részvénykibocsátást, a privatizációt és a felesleges munkahelyek leépítését. Mindazonáltal a Kiáltvány új kiadása mégis csemegének ígérkezik. A szerkesztők meghagyták az 1906. évi első fordítás pongyolaságait, így a „munkások” helyett a századelőn túlnyomóan paraszti Kínában a „köznép” kifejezést alkalmasabbnak vélték. A szöveg vége sem egyezik. Az eredetiben a szó szerinti, ismert szöveg: „A proletárok csak a láncaikat veszíthetik. Le kell győzniük a világot. Világ proletárjai, egyesüljetek!” A kínai fordítás pedig a következő: „És akkor a világ a köznépé lesz, s a boldogság hangja elér a legmélyebb forrásig. O jöjjetek, földek népei, miért is ne serkennétek fel?” FEB