Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-27 / 73. szám

1998. március 27., péntek SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Családokat törtek össze a gyilkos golyók Vizsgálat, szörnyű csönd Sikertelen volt annak a fiatalembernek a pszichiátriai vizsgá­lata Nagyatádon, aki tegnapelőtt éjjel öt lövéssel megölte egy­kori orvosát a kaposvári megyei kórház udvarán. Somogy nyerte a legtöbbet (Folytatás az 1. oldalról) A találkozó a maga nemében új kezdeményezés. A részt­vevőknek átnyújtották a nemrég elkészült országos turisztikai vonzerőleltárt. Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke az ülést kö­vetően megállapította: lé­nyegében új információ nem hangzott el. Ugyanakkor ér­zékelhető volt, hogy az ön- kormányzatok szerepe felért­ékelődik: ők tudnak jó kör­nyezetet teremteni a turiszti­kában érdekelt vállalkozói ré­tegnek. A tanácskozás is iga­zolta „mániáját”, miszerint a jövőben a minőség lehet a rendező elv - hogy kit ke­resnek meg a turisták. C. A. Egyelőre néz maga elé és nem szól semmit a 23 éves kapos­vári férfi, nem volt hajlandó együttműködni az orvosokkal. Bírósági határozat alapján teg­napelőtt őrizetbe vette a rend­őrség, tegnap délelőtt pedig Budapestre szállították, az Igazságügyi Megfigyelő és El­megyógyító Intézetbe. Elme- megfigyelése várhatóan egy hónapig tart, de kétszer ennyi időbe is telhet. Addig az ügy további részleteit igyekszik tisztázni a rendőrség. Dr. Herke Tamás alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője elmondta: továbbra sincs semmi okuk feltételezni, hogy a gyilkos fegyver tulajdonosa — az elkövető főbérlője — tudott volna D. G. szándékáról, illetve a pisztoly eltűnéséről. Mint is­meretes, a főbérlő azt állította, hogy D. G. altatót kevert a ká­véjába a tragikus éjszakán. A vér- és vizeletvizsgálat jelenleg is tart, az eredményre még várni kell. A szörnyű esemény egyetlen szemtanúja, a pszichi- átemőt az osztály elé kísérő or­voskolléga — aki csak a sze­rencsének köszönheti, hogy egyetlen golyó sem találta el — vallomása alátámasztotta az eddig ismert tényeket. D. G. egyetemi társait egyelőre nem kívánja kihallgatni a rendőrség, csak egy tanulmányi jellemzést kérnek a fiatalemberről. Kide­rült, hogy az elkövető magatar­tása, életvitele miatt romlott meg viszonya a szüleivel. Hónapok óta albérletben élt; nappali tago­zatos joghallgató volt az egye­temen, és alkalmi munkákból tartotta fenn magát. A hír halla­tán szülei lelkileg és fizikailag is összetörtek. A doktornő munka: helye, a Kaposi Mór Megyei Kórház és az intézményfenn­tartó megyei önkormányzat minden segítséget felajánlott az elhunyt családjának. Dr. L. M. öt- és hatéves gyermekei még sokáig várják haza édesanyju­kat. Katona József Üzletember-találkozó és vállalkozók bálja Vásár 250 kiállítóval Kétszázötven hazai és külföldi kiállítóval, négyezer négyzet- méteren rendezik meg az Eöt­vös Loránd Műszaki Középis­kolában a 7. Kaposvári Nem­zetközi Tavaszi Vásárt. Az áp­rilis 2-án nyíló vásárról Dóm­ján Tamás, a Duó Vásáriroda ügyvezetője a tegnapi sajtótá­jékoztatón azt mondta: a vá­sárnak az a célja, hogy partne­reket találjanak a kiállítók, s olyan bérleti díjakat állapított meg, hogy a kisvállalkozók is be tudnak mutatkozni. Több mint száz cég vissza­térő vendége a tavaszi fesztivál leglátogatottabbnak ígérkező rendezvényének, amelyen ti­zenegy utazási iroda kínálja programjait, s a legmodernebb építőanyagokkal, biotermé­kekkel éppúgy megismerked­hetünk, mint a gyógykozmeti- kumokkal vagy a kertberende­zésekkel. A magyarok mellett cseh, horvát, izraeli és német kiállí­tók is bemutatkoznak. Az első nap a nyugdíjasok belépő nél­kül tekinthetik meg a vásárt. A gyerekeket csokinyuszival vár­ják a bejáratnál. Az április 5-én záruló vásáron — amelyet Ko­vács László külügyminiszter nyit meg — előadások hang­zanak el, lesz üzletember-ta­lálkozó, és számos kiegészítő rendezvény is. Ide települ a Hévízi Kaszinó, a vállalko­zóknak bált rendeznek és lesz tűzijáték is. L. S. Félszáz hallgató a Kazinczy-verseny 26. országos döntőjében Helyes beszéd a nyelvért Leitner Sándor főigazgató és Szakonyi Károly író fotó: lang Az ország tanító- és tanár­képző főiskoláinak, egyeteme­inek mintegy 50 hallgatója vesz részt A szép magyar be­szédversenyének 26. országos döntőjén, amely tegnap Ka­posváron kezdődött. A Ka­zinczy Ferencről elnevezett versenyt szakmai konferencia nyitotta, az eredményhirdeté­sét holnap tartják. A szép magyar beszéd nyelvhe­lyességi verseny megnyitóján a résztvevők a tíz éve elhunyt Péchy Blankára, a hagyomány megteremtőjére emlékeztek. Leitner Sándor, a megmérette­tésnek otthont adó Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Fő­iskola főigazgatója a hagyo­mány éltetéséről szólt, amelyet a felsőoktatási intézmény örömmel vállalt magára. Külö­nösen nagy érték az a törekvés, amely a pedagógusjelöltekben erősíti az anyanyelvápolás igé­nyét, abban az időszakban, amikor az unió nagy nemzetei­hez, erős nyelvi kultúráihoz kö­zeledünk. Erről beszélt Szako­nyi Károly író, a rendezvény díszvendége is.- A magyar nyelvre sok ve­szély leselkedik, rengeteg az idegen hatás, a germanizmus, az anglicizmus és az amerika­nizmus, a cégtáblákhoz szótár kell, mert a sznobizmus és ide- genmajmolás miatt már alig akad köztük magyar szó; egy­szóval fordítsanak nagy gondot arra, hogy a jövő nemzedéké­nek tanítójaként ültessék el a gyerekekben a szép beszéd igé­nyét - hangsúlyozta Szakonyi Károly. A szép magyar beszéd ver­senyének 26. országos döntője ma délelőtt a kötelező, délután a szabadon választott szövegek felolvasásával folytatódik. A versenyben tanító- és óvóképző főiskolák, tanárképző főiskolák és egyetemek, hittudományi egyetemek és főiskolák, vala­mint a határon túlról a nyitrai, a zentai és a pozsonyi intézmé­nyek hallgatói vesznek részt. B. T. Egyeztetés Marcaliban a tervezett beruházásról Gázt akar 12 település Háromezer embert érint Mar­cali környékén az a gázfejlesz­tés, amelyről tegnap tárgyaltak az érdekeltek falvak polgármes­terei. Az egyeztetésen dr. Suchman Tamás meghívására részt vett dr. György Pál, a Kö- gáz vezérigazgatója is, és a szol­gáltató támogatásáról biztosí­totta a polgármestereket. El­mondta: a seolgáltató a lakosság 50-60 százalékos részvétele mellett már jelentős terheket át­vállal. Annak azonban, hogy a fejlesztést - Mesztegnyő, Sám­son és Horvátkút után -jövőre itt is megkezdjék, előfeltétele, hogy minél előbb tisztázzák a beruházás anyagi forrásait. Az idő sürget, a 12 falu a pályázati lehetőségeket csak a nyár elejéig tudja igénybe venni. A Kögáz viszont csak úgy vállalja 1999- re a munkák kezdését, ha ren­delkezésre áll a pénz. A döntésben segítségükre volt Kalmár István, a Mikro Delta kft ügyvezetője is, aki egy új lehetőségről tájékoztatta a pol­gármestereket; a falvak kft-t alakítanak a beruházásra. Eh­hez a Kögáz is partner, hiszen mint dr. György Pál tegnap el­mondta " a 707 millió forint összköltségű beruházásból 168 millió forintot átvállal a szol­gáltató. Ezt a polgármesterek elfogadták. S ha a falvak lakói is jóváhagyják, akkor elhárult az utolsó akadály is. (Fábos) Az agroturizmus fejlesztésére pályázhatnak a falusi családok Felkészültek a vendégfogadásra Hat megyéből mintegy kétszázan vettek részt tegnap Kapos­váron azon a felkészítő fórumon, amelyet a Somogyért Egye­sület a Falusi Vendégfogadók Országos Érdekvédelmi Szö­vetségével közösen szervezett. Legtöbben Somogyból érkez­tek érdeklődő polgármesterek és vendégfogadók. A pályázatot a földművelésügyi és az idegenforgalmi miniszté­rium közösen úta ki a falusi vendégfogadással, agroturiz- mussal foglalkozó családok ré­szére. A mezőgazdasági terme­léshez kedvezőtlen adottságú, foglalkoztatási gondokkal küzdő térségekben élők igé­nyelhetik a legfeljebb 2 millió forintos vissza nem térítendő támogatást. Somogy mintegy 240 településéből 117-et érint a jövedelemkiegészítést, az élet- feltételek javítását is célzó pá­lyázati lehetőség, amelyet 50 százalékos saját erővel kiegé­szítve beruházásokra, reklámra és a képzésben való részvételre lehet fordítani, mondta tegnap dr. Gyenesei István, a Somo­gyért Egyesület elnöke.- A falusi vendégfogadás új szakma hazánkban, amit meg kell tanulni. S olyan feltétele­ket, komfortfokozatot kell te­remteni, amely megfelel a vá­rosi vagy a külföldi vendég igényeinek - mondta az elnök. A felkészítő fórumon, ahol dr. Csáki Csaba, az érdekvé­delmi szövetség elnöke, az FM- hivatal és az idegenforgalmi hi­vatal képviselője is részt vett, az eurokonform-pályázat előí­rásairól is szó esett. Az infor­mációkra nagy szükség volt, hi­szen az április vége a határidő és a pályázat bonyolult - mint­egy húsz mellékletet, nyilatko­zatot is tartalmaz. A Somogyért megszervezte a fórum utáni konzultáció lehe­tőségét, amiben a vállalkozás- fejlesztési alapítvány, a megyei földművelésügyi és az idegen- forgalmi hivatal is az érintettek segítségére lesz. Esetleg szakér­tői támogatást is adnak, a költ­ségek nagyobb részére közpon­ti forrásból pályáznak. B. T. Abban az esetben, ha sok a mondanivalója, Minden esetben a felérő. Mert ha most a vételár 50 %-ának befizetésével 12 hónapos részletre vásárol Benefon Sigma rádiótelefont, amely így netté 19.950 Ft-ért elvihető, akkor a többi már csak attól függ, hogy Ön mennyit beszél: A törlesztőrészletek nettó 2.000 Ft beszélgetési díj felett havonta „letelefonálhatok”. Ha pedig azzal Is számol, hogy most a nettó 25.000 Ft-os a legkedvezőbb mobilpercdíjakat biztosítjuk, és készülékeinkhez 3 év garanciát adunk, akkor máris biztos lehet benne, • hogy megéri lebeszélni minket a feléről. Ráadásul most a legújabb MaxonMX 2450-es rádiótelefon is nettó 17 900 Ft-ért kapható! Az akció március 16-tól április 10-lg érvényes, vagy amig a készlet tart. Társ a társalgásban ímmnnm WESTEL *Az akció a teljes vételár - nettó 39 900 Ft (bruttó 49 875 Ft) - befizetése esetén is érvényes1 • Infotmáció. 06 80-450-450 • Internet cím: www.westel.hu WESTEL IRODA: Balatonvilago*, 8171 M7-es enyingi elágazás. Tel: 88/480-644; 60/327-100 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT Uernath Károly Tel: 60/327-933 WESTEL FORGALMAZÓK: FÁBIÁN DÉNES, FONYOD, 8640 Ady E út 33.. Tel: 85/360 74b, 60/392 450 . ATI CONSULT Bl. (Fény Pont). MARCALI, 8700 Rákóczi F üt 7.. Tel 85/311-301. 60/369-670 • LÁT-SAT KFT., NAGYATÁD. 7500 Piactét. Tel: 82/352-870,60/372-042 . POLAR KIT., KAPOSVÁR. 7400 Honvéd út 8 . Tel: 82/427-945. 60/361-711 . POLAR KFT.. BARCS, '570 Köztársaság utca 29,.Tel 82/463-640.60/368-333 Kitüntetett somogyjádiak Kitüntetéseket adtak át Somogy- jádon a falugyűlésen. A So- mogyjád díszpolgára címet dr. Túri Sándor körzeti orvos kapta posztumusz. A Somogyjádért címet Helyes Sándomé, Tokaji Lajos és Rosta László vette át. Több pedagógus, közművelő­dési szakember munkáját is el­ismerték, és jutalmazták a sport­ban élenjárókat is. Kiugrott a nyolcadikról Kaposváron a Kossuth Lajos utca 29. alatti nyolcemeletes honvédségi társasház udvari függőfolyosójáról tegnap kiug­rott egy idős férfi. Tettét vélhe­tően öngyilkossági szándékkal követte el, s a helyszínen meg­halt. Polgármestert választ Berény A balatonberényi helyi válasz­tási bizottság március 29-re tűzte ki az időközi polgármester­választást, amelyre Nagy Károly polgármester elhunyta miatt ke­rül sor. Vasárnap 969 polgár voksolhat reggel 6-tól este 7 óráig a régi hivatal és a művelő­dési ház épületében kialakított szavazókörben. Az egyetlen je­lölt Gazda János alpolgármester függetlenként indul. Bajtársi találkozó Kaposváron A Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség somogyi szervezete megyei bajtársi találkozót szer­vez Kaposváron ma 10 órakor a Magyar Honvédség helyőrségi klubjában. A megnyitót dr. Szendi József elnök tartja, kö­szöntőt mond Sütő Tamás dan­dártábornok. Az 1848/49-es for­radalom és szabadságharc 150. évfordulójára rendezett találko­zónak a megemlékezésen túl az egykori ellenállók kapcsolatá­nak szorosabbra fűzése, az ér­dekvédelem hatékonyabbá tétele a célja. VÁLASZTÁSI HÍREK A Kereszténydemokrata Nép­párt kampánynyitó nagygyűlést tart ma 16 órakor Kaposváron, az egészségügyi főiskolán. A rendezvény szónoka dr. Giczy György, a KDNP elnöke. Dr. Lamperth Mónika az 1. számú választókerület ország- gyűlési képviselőjelöltje (MSZP) Párbeszéd az egész­ségügyről és szociálpolitikáról címmel választási fórumot tart ma 18 órakor Kaposváron az egészségügyi főiskolán. Ven­dége Kökény Mihály népjóléti miniszter.

Next

/
Thumbnails
Contents