Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-26 / 72. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1998. március 26., csütörtök A távhívás buktatói - Kizárják a pályázót a telefonvonalak Nyert és vesztett Görgeteg Számítógép már van a polgármesteri hivatalban Aranyszarvas zöld mezőben Címert kap Kaszó Ünnepre készül Kaszó: egy 600 évvel ezelőtti, Zsigmond király által szentesített okle­vél említi először a nevét. Az évfordulón, május 5-én cí­mert és zászlót avatnak a ka- szóiak. Az önkormányzat megbízásából Deákvarga Jó­zsef heraldikus már elkészí­tette a település címerének terveit. A címerpajzs felső zöld mezőjét egy aranyszar­vas uralja, mellső lábaival tartva a Péch nemzetség cí­merét. Utalva arra: évszáza­dok óta az erdő ad megélhe­tést itt az embereknek, s ép­pen 600 éve a Péch nemzet­séghez tartozó Marcaliak kapták adományul a birtokot. A pajzs alsó részében a kék mező és a tavi rózsa Magyar- ország legféltettebb termé­szeti kincsére, az 1942 óta védett Balátára utal. A cí­merpajzsot tölgyfalevelek koszorúzzák. Ez a címer ke­rül majd a fehér-arany sávval szegélyezett zászlóra. Deákvarga József most dol­gozik Somogyszob címerén. Ebben megtalálni a vasútra, a három itt működő egyházra és az egykori királynéi bir­tokra utaló jelképeket. A he­raldikus szerint napjainkban minden település szeretne sa­ját címert készíttetni, ám kevesen ismerik a heraldika szabályait és a címeralkotás előírásait. Például azt, hogy minden ilyen munkát be kell mutatni a lektorátusnak, és csak jóváhagyott tervet lehet nyomdába vinni. N. J. Növekvő kiadás Több a szociális jellegű kia­dás Mikében; tavaly 3,8 mil­lió forint volt, idén már 5,4 millió. Gyerekvédelmi támo­gatást 139 gyerek után fizet az önkormányzat. Negyvenha- tan kapnak a faluban jövede­lempótló támogatást, és mind­össze egy van, akinek nincs el­látása. A képviselő-testület arra törekszik, a településen ne legyen ellátatlanul család. A görgetegiek becsapva érzik magukat. Hogy valami na­gyon nincs rendjén, arról egy minap kézhez kapott levél győzte meg őket. Az általános iskola pályázott a Művelő­désügyi Minisztérium Suli- Net akciójára. Minden felté­telnek megfeleltek, mégsem lesz Internet a faluban. A Matáv Görgetegre telepített RLL telefonrendszere ugyanis nem alkalmas a számítógépes kapcsolatok létrehozására. Az egyszerűbb érthetőség kedvéért: Görgeteget - mint sok más kis települést - nem telefonvezeték köti össze a nagyvilággal, hanem rádióhullámok segítségével tele­fonálnak. Ez a rendszer pedig al­kalmatlan arra, hogy olyan mennyiségű jelet továbbítson, mint a vezetékes hálózatok. Kálmánná Putics Zsuzsanna jegyző elmondta, hogy nemcsak az iskolát zárta ki a Matáv a kor­szerű információs rendszerekből, hanem az önkormányzatot is. A megyei területfejlesztési tanács nagy összeget szavazott meg egy megyei információs rendszer ki­építésére. Görgetegre is megér­keztek a számítógépes mode­mek, de nem tudnak velük mit kezdeni, mert nem tudják hasz­nálni a telefonhálózat miatt. Eredetileg ennél kisebb összeg­ről volt szó. Egyed György pol­gármester úgy tudta, hogy a ku- tasi vezetéképítés házanként százezer forint hozzájárulást kí­ván, és ha ezt befizetik, még az idén elkészülhet a vezeték. Ez­zel szemben a legfrissebb hírek szerint százötvenezer forintot kellene letenni minden bekö­tésre váró házban, de ez is csak Pályázatok segítségével akaija valóra váltani fejlesztési terveit a kisbajomi önkormányzat. Az egyik a védőnői szolgálat elhe­lyezésének és felszerelésének korszerűsítése, amelyhez 1,7 millió' forintra volna szükség. Az évenként megújítandó falu- gondnoki pályázatra is jelentke­zett Kisbajom. Végh Gábor pol­gármester elmondta, hogy har­minckilencmillió forint az ön­Miközben bosszankodnak, fölemlegetik, hogy valahol a földben Görgetegen keresztül ha­lad a Matáv optikai szála. Ehhez azonban nem férhetnek hozzá. Pedig ők is ugyanannyit fizették a telefonvonalakért, mint bárme­lyik városlakó. S most kiderült, hogy mégsem ugyanazt a szol­gáltatást kapják. írtak ez ügyben a Matávnak, de nem kaptak választ. Csak akkor igaz, ha a falu családjai-, nak hetven százaléka kijelenti, hogy szüksége van a földgázra. — Szerintem a százhúszezer forint közműfejlesztési hozzájá­rulás még elfogadható — mondta a polgármester —, de többet nem tudnak fizetni; jó néhány családnak még ez is ko­moly próbatételt jelent. Az eredeti elképzelések sze­kormányzat költségvetése, és nem forráshiányos. Ez megnyug­tató. A védőnői szolgálat korszerű­sítésén kívül a községháza épüle­tének rendbe tétele a fontos munka Kisbajomban. Ez utób­bira azonban csak néhány száz­ezer forintot szánnak. Az utak járdák karbantartására pedig egymillió forintot költenek. Vesznek egy önjáró fűkaszát is: abban bíznak, hogy akad va­laki, aki a hasonló helyzetben levő települések sérelmeit ösz- szegyűjti, és együttesén fellép­hetnek a szolgáltatóval szem­ben. Tudják, hogy előbb-utóbb lesz valamiféle hivatalos ma­gyarázat, de határozottan kiáll­nak álláspontjuk mellett: azo­nos tarifáért azonos szolgáltatás illet meg mindenkit. Nagy Jenő rint Beleg, Kutas, Kisbajom, Csököly, Gige és Rinyakovácsi egy vezetéken kapna gázt. Ha ezek közül valamelyik nem akar élni a lehetőséggel — mert pél­dául nem tudja kifizetni a költ­ségeket —, akkor veszélybe ke­rülhet az egész kezdeményezés. — Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy nincs meg a kellő összhang a települések között. Ha elszalasztjuk a lehetőséget és nem jutunk kompromisz- szumra, akkor beláthatatlan időre eleshetünk a gázbeveze­tés lehetőségétől. N. J. nagyon sok a faluban az üres te­rület, gépesíteni kell ennek a ka­szálást. Eddig is rendben tartot­ták a kis zsáktelepülés közterüle­teit, melynek eredménye az is, hogy a hónap végén újabb német vevők érkeznek. Három hektár telek megvételéről tárgyalnak. Van tartalék pénze is az önkor­mányzatnak, s ha kell még vala­milyen pályázati önrészhez, ak­kor azt is igénybe vehetik. N. I. Hat község egy vezetéken - Kútba eshet a kezdeményezés Bizonytalan kutasi gáz Még mindig bizonytalan, hogy lesz-e vezetékes földgáz Kuta­son. Fórumot tartottak nemrég a kutasiak a földgázvezeték építéséről, de legnagyobb megdöbbenésükre a Kögáz képvise­lője a korábbinál jóval nagyobb egyéni hozzájárulásról beszélt. Korszerűsítést tervez Kisbajom Díszpolgári oklevelét a kórházban adták át Lábodi kitüntetettek Lábod díszpolgára lett a 86 éves Dudás Rudolf kanonok, a község plébánosa, aki 1945- ben került a dél-somogyi fa­luba. Az alapoktól kellett kez­denie az egyházi élet újraindí­tását; hónapokig itt húzódott a front, s rommá lőtték a falu templomát is - ő újraépíttette. Amikor a díszpolgári címről döntöttek a lábodiak, kiemel­ték: plébánosuk minden kö­rülmények között a falu fejlesz­tését segítette e fél évszázad so­rán. A betegeskedő Dudás Ru­dolfnak az elismerést a nagy­atádi kórházban nyújtották át. Most adták át a kiemelkedő közösségi tevékenységért járó elismerést Iván Jánosnénak, a szövőszakkör vezetőjének, aki sokat tett a hagyományok őrzé­séért. Lábod Községért díjat kapott Kiss Gyula alpolgármes­ter, aki több évtizeden át segí­tette a település gyarapodását. Elesnek pénzüktől az önkormányzatok is Vadfóld-díjak visszássága Itt az ideje, hogy a tulajdo­nosok megkapják a vadföl­dek után járó bérleti díja­kat, illetve a garantált juta­lékot. A vadászati jog gya­korlója fizetne is, de egy­előre nem tudja, hogy kinek is kellene pénzt adnia. Ivusza Tamás, a Lábod-Mavad Rt vezérigazgatója, a megyei vadászkamara elnöke el­mondta, hogy a bérleti díj an­nak jár, aki a földhivataltól beszerzett tulajdoni lappal iga­zolni tudja, hogy az ő földjét használják a vadgazdaságok. S itt kezdődnek a bajok. Egy tulajdoni lap beszerzése most ezer forintba kerül. Még akkor is, ha a földbirtokosnak csupán 0,1 hektárnyi területét használja a vadászati jog gya­korlója, s így - például a Lá­bod-Mavad Rt esetében - 134 forint plusz az áfa illetné meg. Sőt, még ennyi sem, mert a 134 forintból le kell vonni a kifize­tőnek húsz százalék forrásadót, amit az önkormányzat kap. Né­hány forintért pedig senki sem dob ki az ablakon jóval többet. Ebből következik, hogy hiába utalt át a gazdaság 6,5 millió forintot a tulajdonosi közösség számlájára, a kifizetés akado­zik. S gyanítható, hogy mara­déktalanul nem is lesz meg. Lassú István országgyűlési képviselőként és Lábod pol­gármestereként is találkozott a problémával. Szerinte a meg­oldás az lenne, ha az önkor­mányzatok rendelkeznének a területükről napra kész tulaj­doni kimutatással, s ők maguk adhatnának ki az igazolásokat. Egy számítógépes adatállo­mány viszont olyan sokba ke­rül, hogy a bérleti díjakból be­folyó forrásadó nem fedezné a költségeiket. Az adatok folya­matos frissítése pedig további kiadásokkal jár. Az önkor­mányzatok abban bíznak, hogy január elsejével új földnyilván­tartást vezetnek be, a számító- gépes rendszerhez kapcsolódni tudnak, s a helyrajzi szám alap­ján hozzáférhetnek a tulajdo­nos nevéhez. Ez lényegesen egyszerűsítené a dolgukat. A földtulajdonosok egyszerűb­ben juthatnának hozzá a pén­zükhöz, az önkormányzatok pedig a forrásadóhoz, amely a gazdálkodásukat segítheti. A pénzre várakozóknak csak egy jó hírrel szolgálhatunk: a vadföldek után járó bérleti díj, illetve garantált jutalék-köve­telésük öt évig nem évül el. így előbb-utóbb pénzükhöz jutnak. Ez persze aligha vigasztal bár­kit, még ha csak aprópénzről van is szó. Nagy Jenő Messze földön híresek a somogyi szarvasok fotó: lang ÉRTÉKESÍTÉSI TERÜLETRE MUNKATÁRSAT keresünk A Fundamenta Magyar-Német Lakás-takarékpénztár Rt. Baranya, Somogy, Tolna megyei működési területtél területi vezetőt keres. Intenzív szakmai képzés után átveheti saját körzete irányítását, ahol cégünk biztosító társasági partnerével való szoros együttműködés, szakmai irányítás-felügyelet lesz a feladata. Teljesít­ményorientált jutalékrendszerünk révén átlagon felüli jövedelemre tehet szert. Az állás betöltéséhez pénzügyi-gazdasági ismeretek és oktatás területén szerzett jártasság szükséges. A pályázatok elbírálásánál a számítógépes ismeret és biztosítóintézeti értékesítési tapasztalat előnyt jelent. A rugalmas munkavégzéshez legalább 6 hónapig saját gépkocsi hasz­nálat szükséges. Ha Ön könnyen teremt kapcsolatot és szívesen dolgozik felelősségteljes munkakörben, kérjük, április 15-ig küldje el pályázatát (önéletrajz, fénykép, bizonyítványok másolata) az alábbi címre: Fundamenta Rt. — Lengyel Enikő 1387 Budapest, Pf. 1008 Fundamenta Alap, amelyre építhet Aranyérmet nyert borával a somogyszobi gazda Titkot rejt a százéves hordó Hat aranyérmet adtak ki a fesztivál nagyatádi borversenyén a vörös bort bemutatóknak. A somogyszobi Czink István volt az egyik, aki 610 négyszögöles ötvösi telkén termeli a nemes nedűt Több mint negyedszázada telepí­tettem a szőlőt, 400 négyszög­ölön. A nagy része oportó és kékfrankos - mondta Czink Ist­ván. - Van fehér szőlőm is, cse­mege fajta. Ha jó év van, a vö­rösből 6-700 liter is terem.- Milyen a tavalyi termés?- A must cukorfoka 17,5 volt. A három fajtát összevártam, s egyszerre szüreteltem. Sok vele a munka, mert még a kacsot is kiszedem darálás után.- S mi a jó bor titka?- Elsősorban jó szőlő kell hozzá. Itt szinte minden fajta megterem, de a talajt jól elő kell készíteni. Telepítéskor méternyi mélyen megforgattam a talajt, s 250 mázsa trágyát vittem oda; ezt takartam be földdel. Meghá­lálta a munkát. Az azonban biz­tos, hogy a vörös borokat na­gyon gondosan kell kezelni.- Mivel éri el, hogy bora tisz­ta, szép színű és jóízű legyen?- Alapvető, hogy tiszta legyen a hordó. Mindig a törkölyön for­ralom el a bort. Ügyelek rá, s nem engedem le a kádról, amíg teljesen „el nem hallgatott”. Tíz nap múlva már szinte kristály- tisztán folyik le. Ezután a hordóé a főszerep. Az egyik titok: száz­éves hordóban érlelem, amiben vastagon lerakodott a borkő; úgy tapasztaltam, így sokkal zamato­sabb lesz a bor.- Hányszor fejti?- Háromszor-négyszer. Ezzel frissítő levegőzést is végzek. Áp­rilisban fejtek legközelebb. A másik titok: mindig teli hordó­ban tárolom. Megkezdett ne ma­radjon, akármilyen jó minőségű is. Egy sor hordóm van: a 150 li­terestől a 30 literesig. Ha ennél kevesebb, azt üvegedénybe töl­töm; a műanyag legfeljebb szállí­tásra jó. Czink István öt éve vitte elő­ször bizottság elé a borát. Azóta minden alkalommal kiérdemelte az arany minősítést a különböző versenyeken. Németh István

Next

/
Thumbnails
Contents