Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-03-14 / 62. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP EMLEKEZET 1998. március 14., szombat Egy gondolat a 150. évforduló kapcsán Nem akarok a 38 évesen el- lenségéhez (aminek követhunyt pécsi püspök-költővel kezménye: az első 150 év után ellenkezni, aki szerint „nappal az európai összlakosság 4 szágyújt lámpát, aki folyton a zalékáról a felszabadulás ide- múltat idézi”, de ha van jögo- jén alig voltunk többen, mint sultsága a nemzeti identitás- kontinensünk népességének 1 fogalomnak, úgy az a mi ese- százaléka!) tünkben nem lehet egyéb, mint A függetlenség azonban a múltunkra való szüntelen nem jött el: a felszabadulás emlékezés, annál is inkább, után szinte azonnal megkez- mert a János püspöknél jóval dődött a küzdelem Habsburg- fiatalabban kivégzett - meg- önkény ellen, eredmény nélkül gyilkolt - elpusztított magyar annyira, hogy amikor a levert forradalmár szabadsághaíco- szabadságharc után több mint sok ezrei, és mindenekelőtt a egy évszázad múlva, 1825-tel 26 évesen - a forrón szeretett elkezdődik a reformkor a 22 nemzetére borult sötétség és éves Deák, a 23 éves Kossuth, megtorlás elől - a segesvári a 29 éves Wesselényi és a 34 csatában magát tömegsírba éves Széchenyi vezérletével, mentett költőóriás, a legtisz- az látják, hogy hazájuk rend- tább magyar -, akinél a szó és kívül elmaradott, és az Euró- a tett a világtörténelemben is pához való felzárkózáshoz páratlan harmóniában volt óriási erőfeszítések szüksége- együtt - emléke megköveteli sek (az országot a nagy euró- 15-ik Március 1848 százötve- pai szellemi áramlatok - rene- nedik évfordulóján - az emlé- szánsz, humanizmus, felvilá- kezésen túl - a múlttal, nem- gosodás - és a nyomukban ki- zeti múltunkkal való foglalko- bontakozó tudományos-tech- zást, még akkor is, ha - mint a nikai-anyagi haladás alig érin- Petőfi előtt 22 és 3/4 ivszár tették), zaddal korábban született A szép szavak és szenvedéköltő-fílozófus, Agathón lyes viták parlamenti felszólamondta: „a múltat még az is- lásait hallva 1829. augusztus ten sem tudja megváltoztatni” 27-én Széchenyi így fakadt ki: (bár ennyire igaz lenne: a tör- „Oly sokat locsogtunk dicső ténetírás se tudná, akarná). eleinkről..., akik a legfonto- Nemzeti történelmünk Kár-., sabbról feledkeztek meg: a pát-médencében eltöltött 6 1/3' ; Nemzeti Függetlenségről... évszázados dicső múltja után Kutyákat kellene őseink mellé Olyan 3 évszázados szolgáság temetni”. A reformkornak következett, amelyben a m,a- azonban volt még egy - a füg- roknyi magyar (az öt 150-150 getlenség és a polgárosodás évig elnyomó két világbiroda- követelésével egyenrangú - lomhoz viszonyítva!) szinte üzenete: a magyarságvédelem eszelősen ragaszkodott függetr - ,(a-4 százalékról az 1 százaKGY SOLAR Kft., 7400 Kaposvár, Dombóvári u. 2., * PÁLYÁZATOT HIRDET NEMZETKÖZI ■ REFERENSI MUNKAKÖR 1 BETÖLTÉSÉRE Pályázati feltételek: legalább középfokú végzettség, felsőfokú német és angol nyelvtudás, jó kommunikációs készség, műszaki és kereskedelmi érdeklődés, jogosítvány. A pályázathoz szükséges rövid szakmai önéletrajz, Iskolai végzettséget és nyelvtudást igazoló okiratok' másolata. A pályázatot írásban kell benyújtani a fenti címre. A pályázat benyújtási határideje: 1998. március 31. —---------------------------------------------- ■ . -__________________________izassi P ÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Somogy Megyei Földművelésügyi Hivatal Vadászati és Halászati Osztályának osztályvezetői munkakörére A Földművelésügyi Minisztérium Somogy Megyei Földművelésügyi Hivatala pályázatot hirdet a vadászati és halászati szakigazgatási feladatok ellátására létrehozandó osztály, 1998.május 1 -jétől betöltendő osztályvezetői munkakörére. Az osztályvezető fő feladatai:- szeivezi és irányítja a vadgazdálkodással, halászattal kapcsolatos hatósági feladatokat,- ellátja a vadászati, halászati törvény és az ezekhez kapcsolódó jogszabályok által meghatározott feladatokat,-irányítjaaz FM Hivatal osztályaként működő Vadászati Halászati Felügyelőség munkáját,- végrehajtja az FM, mint felügyeleti szerv által előírt államigazgatási feladatokat,- kapcsolatot tart és együttműködik a területileg illetékes társhatóságokkal és szakmai szervezetekkel. Besorolása és bérezése a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény alapján történik. Pályázónak rendelkezni kell:- szakirányú egyetemi végzettséggel, ’-felsőfokú vadgazdálkodási szakképesítéssel, '- legalább 5 éves szakmai gyakorlattal. Az elbírálásnál előnyt jelent:- angol, német nyelv tárgyalóképes ismereté,- államigazgatási gyakorlat. A pályázathoz mellékelni kell:- pályázó szakmai önéletrajzát;- felsőfokú" végzettséget igazoló bizonyítvány, valamint nyelvvizsgát igazoló okirat másolatát,- három hónapnál nem régebbi erkofcsiíbizonyítványt,- orvosi igazolást a munkakör ellátásához szükséges egészségi állapotról.’' " . .. - A pályázatokat 1998. március 31-ig beérkezően kell eljuttatni a Somogy Megyei Földművelésügyi Hivatal vezetőjéhez (7400 Kaposvár, Csokonai u. 3., Pf.: 250), aki az adatokat titkosan kezeli. A pályázatok elbírálása személyes meghallgatás után a benyújtási határidőt követő 15 napon belül történik, melynek eredményeiről a pályázókat írásban értesítjük. (74207) Somogy Megyei Földművelésügyi Hivatal Szirmay Endre Valósággá kövült- A szabadságharcos Petőfire emlékezve Az eszmék pengéi hidegen összecsaptak a történelmi idők csatamezőin elfolyt a vére minden pillanatnak de versed szavai hűséggel őrzik a forradalom és a szabadság hitét- a tűzpiros rózsát, a sápadt estikét - teremtő vágyakat, tüzes reményeket büszke katonákat, árva szegényeket népünk álmainak ígéretes fényét lázadó sorsunkat és a belső békét... mert tudtad, a velünk föllobogó idő nem az elbotlott, a későn érkező... remélted, hogy messze hangzó szavad kiteljesíti majd megtépett igazad. A történelmi idők csatamezőin a te verseid most parancsszavak hited igazával győzelemre visszük minden reményed, minden igazad- s ahogy álmodtad a szépet, gyönyörűt esendő sorsunkkal valósággá kövült. 1998. március lékra zuhanást a költő úgy fogalmazta meg: „Úgy elfogy a magyar, Mintha nem lett volna.”). Mindhárom kérdés (polgárosodás, függetlenség, magyarságvédelem) újult erővel merül fel 1848 tavaszán. A dicső múltat idéző költő a múlt dicsőségével akar lelkesíteni: írja a Lehel vezér című elbeszélő költeményét arról, hogy eleink - a nagy Árpád vezetésével - elhatározták, hogy visszaszerzik „Attilának, isten ostorának, A magyar nemzetség dicső ősapjának” egykori országát („Mert nem Ádám- Éva óta mienk e föld”) - s mindezt „szárös-gubás emberek” számára írta a költő. De hogy mennyire nem történész, hanem politikus a költő, azt mutatja, hogy március 10-én, késő éjjel még leírja a Második Ének ötödik versszakának a számát (vagyis csak az Első ének 53 és a Második ének 4 nyolcsoros versszaka készült el), amikor eljutnak hozzá 11- én reggel a külföldi és magyar események hírei, azonnal politikusként nyilatkozik meg: megírja a Dicsőséges nagy urak című költeményét az a költő, aki az előző napok-hetek alatt másról sem írt - lelkesítendő a letargikus magyar társadalmat - mint dicsőséges nagyurakról, a magyar nemzet számára az isten kalapjának bokrétáját (a Kárpát-medencei Magyar- országot) biztosító hős eleinkről, világhódító őseinkről (’’Attilától egész Rákócziig”). Széchenyi locsogó, a honért tenni nem akaró urait a költő vasvillára kapná, s szemétdombra dobná, hogy ott egyék a kutyák őket ebédre. Az az izzó gyűlölet és felháborodás, ami ebben a költeményben és a korábbi (és későbbi” királyversekben megnyilvánul, a nemzeti forradalmár hangja. Hazafias lírája a maga hatalmas lendületét a nemzeti múlt nagyságából mentette, és március 13-án megírja a Nemzeti dalt, 16-án pedig a 15-dik Március, 1848-at, hogy azután a szabadság mámorában megszülessen A szabadsághoz, amelyben a szabadságunk feletti (esetleges) győztes ellenséget megfenyegeti, hogy kisértő lelkeinkkel ismét és újra meg kell küzdeni. A magyar történelem e 150 évvel ezelőtti dicső napjainak tragédiája az, hogy nem voltak politikusaink között e 25 éves gyerek-emberhez hasonló érett férfiak. Pedig a költő már régóta figyelmeztetett, hogy a magyarság megoldatlan nagy nemzeti és társadalmi kérdései mellett van egy speciális probléma: a nemzetiségi kérdés. A sok közül egyet említünk 1847 októberéből: a Meddig alszol még, hazám? című verset: „Szántanak szomszédid, S a magokéhoz oda-Szántják földed szélit.” S ezt éppen egy évvel azután írta, mikor megszületett 1846 októberében az Erdélyben című költemény, amelyben az fáj neki, „Hogy egy nemzetnek két országa van... Mely ördög súgta, hogy kettészakadjunk...” így jajkiáltásunkat az ég be nem fogadja, mert „A rabszolgákat nem hallgatja az meg... Tartottunk volna össze... elvált magyarok.” Tartsunk össze - kiáltja - „oh édes nemzetem!” Gróf Teleki László tisztánlátásával érzékeli a nemzetiségi kérdés fontosságát (aminek, mellékesen, Kossuth egyáltalán nem látta a súlyát), de amikor „Ránk uszít a hűtelen király”, a rác, a „horvát, német, tót, oláhság” mind megkapja a magáét tőle: a magyar „hajnalt magának Az égre a ti véretekkel fest... Föl hát magyar nép, e gaz csorda ellen”, s nem lehet kétséges a győzelem: „Oroszlánokkal vívtunk hajdanában, És most e tetvek egyenek-e meg?” (Élet vagy Halál!) Több mint egy évvel ezelőtt, 1848 júniusában arra figyelmeztet: legyünk éberek, még éjjel is, mert az ellenség bármikor rajtunk üthet. De biztosítja a németet, hogy lejárt a nap’”, s pióca módjára nem szívhatja többé a magyar vérét, s felteszi a kérdést: „E földön legyen úr a tót vagy a német?” (A magyar nép) Csakhogy. „Könnyű bánni külső el- leninkkel, Ha kivesznek a belső bitangok”... (A nemzethez) A probléma azonban az, hogy „Ameddig a történet csillaga Röpíti a múltakba sugarát: A szem saját kezünkben mindenütt Saját szívünkre célzó gyilkot lát...” (Isten csodája, 1846 január) És e vonatkozásban nemcsak a bitangokat sújtja átokkal, de még a nemzet hőseit, nagyjait is elmarasztalja: 1848. augusztus 21-én Vörösmarty a hadügyben a többséggel szavazott, 22-én már kész a vers: „Megunta azt a szennyes pályát A nemzet, melyen eddig ment,... S ti visszahurcoljátok őt a Mocsárba, honnan már kiért.” Petőfit nem érdekli, hogy mások is így szavaztak: „Te voltál a nemzet költője? Te írtad azt a Szózatot...” Képzeljük el Petőfiről, mit adott volna Kossuthnak, ha megtudja, hogy 1849. április 7-én Gödöllőn a 47 éves kormányzó elnök a 31 éves Görgeynek nemcsak a tegezést ajánlotta fel (amit elfogadott), hanem a gödöllői kastélyt is (amit nem fogadott el). Biztos, hogy Kossuthot marasztalja el, Görgeyt legfeljebb azért, mert a trónfosztást azért nem ajánlotta, hogy a király által szentesített 1848. évi alkotmányt védelmezik (amit az új uralkodó szinte azonnal felrúgott). A magyar és a világszabadság költője persze nem tudhatta, hogy a francia kormány és külügyminiszter, Tocqueville a Habsburg Monarchia fenntartásához ragaszkodott, hogy lord Palmerston külügyminisztere (az orosz intervencióról a neki beszámoló orosz követnek) azt mondotta: „csak gyorsan végezzenek.” Vagyis az „Átkos király, érezted hát Vesztedet, Az ördögnek, hogy megmentsen, Eladtad a lelkedet... Sok az orosz, nagy a száma, Mi haszna?... Ne féljetek, gyermekeink, ne Féljetek, Nem szúr által dárdájával A vad kozák titeket...” Föl a szent háborúra!) Ez után már csak egyetlen Petőfi vers születik, a Szörnyű idő, amelyet így indít. „Talán az ég Megesküvék, Hogy a magyart kiirtja... S ha lesz ember, ki megmarad, El tudja e gyász dolgokat Beszélni... Akad-e majd, ki... e beszédet nem veszi Egy őrült, rémülésteli, Zavart ész meséjének?” Letette a tollat, kardot ragadott. A többit tudjuk. Petőfi nem tudta, hogy ugyanaz a Görgey, aki visszautasította a gödöllői kastélyt, javasolta a kormánynak, hogy próbáljon - a magyar koronafelajánlásával is - tárgyalásokat kezdeni a cári hadvezetéssel. Mondhatnánk: kótya- vetye Görgey módra! Dehát a közmondás nem így szól, hanem így: „Kótya-vetye Kossuth módra!’’, hiszen a szabadság- harc bukása után egy évtizeddel - még mindig nem tanulva a századot végigélt Kossuth a történelemből és az 1815-ös bécsi Szent Szövetség elhatározásaiból - Szent István koronáját ő ajánlja fel (1859. május 5-én) Napóleon hercegnek, aki azzal utasítja vissza, hogy a Bonaparték nemcsak azt tanulták meg nagybátyjuk történetéből, hogy mit kell tenniük, hanem azt is, hogy mit nem szabad (egy évvel később, 1860. november 21-én pedig Cavoruhoz intézett emlékiratában az olasz királynak ajánlja fel a magyar trónt - amire még csak nem is válaszoltak neki -, ami ugyanúgy nem volt az övé, mint a gödöllői kastély). Igaz, Kossuthnak is leesett volna valami: nemcsak a felszabadító mozgalmak vezetését nem bízta volna másra, de - miután „tiz év óta időm minden üres perczét a hadtudománynak szenteltem” - a katonai fővezéri tisztséget is magának akarja megtartani („okulva - írja - Görgey 1849- es árulásán”). A korona-ajánlgatások közepette arra is van gondja (mint Jósikának írja 1860. április 29-én), hogy panaszt tegyen a világsajtóra, amely Széchenyit úgy mutatja be, mint aki Kossuth leghatalmasabb ellensége, úgy, hogy „minden szerencsétlenség, mely hazánkat érte, oda vezethető vissza, hogy a nemzet nem őt, hanem engem követett a válság órájában!” A történelem és az európai helyzet azt tanúsította, hogy azoknak lett igazuk, akik az alkotmányosság talaján álltak, akik realista módon a hatalommal való kiegyezést keresték (persze a történelem „furcsa” helyzeteket is produkált: az a Bach, aki az 1848-as bécsi márciusi forradalom egyik vezéralakja volt, lett az egy évtizedes magyarországi elnyomás, zsarnokság megtestesítője): a Kiegyezés után hazánkban olyan társadalmigazdasági fejlődés bontakozott ki, amely nemcsak az ország függetlenségének 1526-os elvesztése óta egyedülálló... Csak sajnos, kevesebb mint fél évszázadig tartott. Benke József Táncsics Mihályt kiszabadítja a forradalmi ifjúság
