Somogyi Hírlap, 1998. március (9. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-09 / 57. szám

1998. március 9., hétfő SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Balassa Tamás jegyzete Ezredéwég Csak a szégyenérzet beszélt belőle. Leleplezték az éj leple alatt. Rászóltak, ugyan már, nem kellene a ruhagyűjtő konténerből kikurkászni a belevalót. Több se kellett, a szégyenérzetet el­lepte a düh, emberünk támadásba lendült, minden számkivetett- ségének és hajléktalanságának okát akkor és ott a dorgálásra ve­temedett lakóban látta megtestesülni, aki őt kérdőre vonta: nem szégyenli magát, az utca nem turkáló, miért veszi el a másét, a ruha különben is a rászorulóknak lesz. Persze emberünk alighanem maga is rászoruló volt. De nem a regisztráltak közül való, akik legyőzve a szégyenérzetet, fel­vállalva a szegénységet jelentkeznek a kaposvári családsegítő központnál; akik nem esnek a szociális háló mellé. Emberünk ha akarna sem tudna beleugrani, legalább két hálót lát, és ket­tőslátásnak nem szervi oka van: bevette már az aznapi fájda­lomcsillapítót, túl is adagolta kicsit. Höppög még aztán, föllár­mázza az utcát, és miután csatáját megnyerte, odébbáll. A megyeszékhelyen vagy egy tucat helyen található hasonló konténer, a turkálás esete nem egyedi. Gyakori ürítésük elle­nére megesik, hogy akik feltehetően amúgy is részesülhetnének belőle, nem kémek, hanem elvesznek. Pedig lehet, nem is a mé­retük. Emberünk sem tudta, mit kotorász véknya botjával a sö­tétben, szombat este az utcában, amit úgy hívnak: Ezredév. Minden választókerületben állítanak jelöltet Új elitet akar a MIÉP Csurka István (jobbról) ajelöltek között (Folytatás az I. oldalról) A MIÉP mind a 176 választó- kerületben állít jelölteket. Képviselőjelöltjeik között fia­tal és idős, értelmiségi és me­zőgazdasági munkás egyaránt megtalálható. Ezek a jelöltek nem fognak könyörögni négy év múlva, hogy újraválasszák őket — ígérte a pártelnök. Valóban demokrácia és pi­acgazdaság van Magyaror­szágon? Európa felé hala­dunk? — Ezekről a kérdések­ről fejtette ki véleményét Csurka István. A MIÉP el­nöke szerint a kormány a kül­földi banki és gazdasági cso­portok érdekeit képviseli a magyar néppel szemben. A gyarmatosítás új formája lát­ható az országban. Demokrá­cia helyett áldemokrácia van, ahol csak beszélni szabad, de cselekedni nem lehet. Akik nem tartoznak a kiváltságos réteghez, nem jutnak hitelhez, FOTÓ: KOVÁCS hogy vállalkozásokat indítsa­nak el. Szólt arról is, hogy ezer milliárd forintba került az or­szágnak a bankkonszolidáció. Csurka szerint ez demokrati­kus kifosztás, hiszen a parla­ment hagyta jóvá. A restrikci­óba tönkre megy a magyar nemzet — állította a pártel­nök. Minden, ami privatizá­landó leértékelődik, mert nincs belső kereslet. Alapvető dolgokat juttatott idegen kézre a kormány, bagóért. S aki mindezt nem hozza a kormány tudomására, az nem tarthatja magát ellenzékinek és magyarnak. A MIÉP elnöke szerint nem a választási siker a leg­fontosabb, hanem az, hogy a magyarságban — általuk — megmaradjon az őrláng. Bíz­nak benne, hogy programjuk­kal bekerülnek a parla­mentbe. S. P. G. Tizenhárom szolgálat dolgozik - Ellátatlan a megye déli része Gyógyításra szorul a szakápolás (Folytatás az I■ oldalról) 1997-ben a vizitkeret 84,5 szá­zalékát használták ki. A 70 so­mogyi szakdolgozó 40 száza­léka teljes, 60 százaléka rész- munkaidőben dolgozik - foly­tatta Bajók Sándorné. - Leg­többen Kaposvár, Marcali, Sió­fok és Nagyatád környékén. Az ellátás Kaposvárra koncentrá­lódik; négy szolgálat például innen látja el Marcali környé­két. Dr. Mózes Imre hangsú­lyozta: Barcs térségében hiá­nyoznak a szolgálatok. Ennek oka többek között, hogy igény sincs rá, mert a háziorvosok ápolónői ellátják ezt a feladatot. Gondot okoz viszont, hogy mintegy 30 kilométeres körzet­ből nem akarnak kimozdulni a szolgálatok. Az arányok kie­gyenlítése érdekében a MEP a normatív támogatásra kapott összeg átcsoportosítását ter­vezi. Ebből biztosítják az új szolgálatok működését. A terü­leti pótlékot is csak azok kapják meg, amelyek egy térségben egyedül végzik munkájukat. Somogybán 13 otthoni szaká­polási szolgálat tevékenykedik. Közülük tizenkettőt finanszíroz a MEP, egyesületi formában 1, társas vállalkozásban 7, egyéni vállalkozóként 3, önkormány­zatiként 2 működik. Bajók Sándorné hangsúlyozta: az ápo­lás szakmai ellenőrzése során nem bukkantak visszaélésre. Hiányosságot jelentett ugyan­akkor, hogy a dokumentáció némelykor nem rögzítette teljes részletességgel a végzett mun­kát. Gondot okoz, hogy a kór­házi szakápolás, kezelés kivál­tására alakult szolgálatok dol­gozói időnként szociális gon­doskodást is végeznek. Karsai Ágnestől, a MEP fi­nanszírozási főelőadójától meg­tudtuk: Somogybán tavaly 3700 vizitre kötöttek szerző­dést. Az idén 1980 áll rendel­kezésre. A szolgálatok zömével szakápolásra és fizioterápiára szól a megállapodás, de Boglá­ron — az országban elsőként — logopédiai szakellátást is fi­nanszíroznak. Várnai Ágnes Diákélményekről cikkeztek A nagyatádi és a lengyeltóti diákújságírók jeleskedtek - az első helyezett pápai tanuló után - az iskolai lapcsinálók megyei találkozóján. A zsűri elismerte az igaliak illusztrált írását is. A cikkekből péntekről szombatra virradóra készült el a diáklap. A kaposvári Zrínyi általános is­kola által szervezett harmadik megyei diákújságíró találkozón 11 intézmény mintegy 60 tanu­lója vett részt, tudtuk meg Kiss Krisztinától, aki a Zrínyi Deák társszerkesztő tanára. El­mondta, a pénteki előadások, múzeum- és rádiós szerkesztő­ség látogatás élményeit este ki­lencig kellett papírra vetniük a diákoknak. írhattak másról is, a legtöbben mégis a találkozó témáiból - köztük Nyári Osz­kár színművész látogatásából - merítettek. A legjobb cikk pá­pai diák tollát dicséri, míg má­sodik a nagyatádi Farkas No­émi, Farkas Réka és Csőm Ve­ronika, harmadik a lengyeltóti Presits Zoltán, Zsombok Lajos, Peitler Éva munkája lett. A di­áklapok újságírói, szerkesztő tanárai a tapasztalataikat a la­pokban kamatoztatják. B. T. Ha kormányra kerülnek, visszadják a gyest és a gyedet A jövő hídját építené az MDF Dr. Kádár Béla (balról), Csáti György, Herényi Károly, Kari Péter és dr. Csordás Endre fotó: kovács tjbor A szolid, műsorral egybekö­tött kaposvári kampánynyi­tón szombaton dr. Kádár Béla a magyar jövő érdeké­ben hívta rohamra a polgá­rokat, s azt hangsúlyozta: nem elég talpon maradni, ha­nem hidat kell építeni a XXI. század felé. Ez viszont az új, MDF-et is magába foglaló kormány feladata lesz. A parlament költségvetési bi­zottságának elnöke szerint ha­zánk gazdaságilag már nem is egy ország, akkora a szakadék az egyes régiók között. Az ígérte: megteremtik a lehetősé­gét, hogy a nyugdíjasoknak ne kelljen vállalkozni, ha jobban akarnak élni. A somogyi jelöl­tek mellett felszólaló „vendég­politikusok” hangsúlyozták: az MDF a nemzet, az ország pártja, programja pedig a ma­gyar jövőt, a családok és a hatá­ron túli magyarság érdekeit együtt képviselik, mert jelenleg naponta 150-el kevesebb a ma­gyar. Fónay Jenó' azt indokolta, hogy a Pofosz miért éppen az MDF-fel kötött választási szö­vetséget. Csáti György, a par­lament külügyi bizottságának alelnöke a magyar külpolitika látszatsikereiről és az önfeladás veszélyeiről beszélt. A jelenlegi kormány legnagyobb hibájának azt tartja, hogy határon túl élő magyarság érdekeit alárendelte a jószomszédi kapcsolatoknak, azt pedig az euro-atlanti csatla­kozásnak. A somogyi jelölt, Herényi Károly azt ígérte: ha kormányra kerülnek, a népes­ségfogyás megállítása érdeké­ben visszaadják a gyest, a gye­det és gyermekenként 36 ezer forintos adókedvezményt kap­nak a családok. Szászfalvi László Csurgó polgármestere, és az 5. választókerület jelöltje, azt hangsúlyozta: van a jelen­legi kormánynak alternatívája, nem lefutott a választás. Dr. Csordás Endre, az állattenyész­tési kar adjunktusa, aki a 2. vá­lasztókerületben méretteti meg magát, a naponta megalázott pedagógusokért emelt szót, míg Kari Péter teológus, aki az MDF megyei elnöke és a 6. vá­lasztókerületben indul, a morá­lis válság leküzdését tartotta legfontosabbnak. (Lengyel) Figyelmetlen motorosok Nem adott elsőbbséget Ka­posváron az Árpád és a Vi­rág utca kereszteződésében szombaton egy segéd mo­torkerékpáros, és balra ka­nyarodáskor összeütközött a szembejövő gépkocsival. A segédmotoros könnyű, zú- zódásos sérülést szenvedett. Hasonló baleset történt Ráksiban. Figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kö­telező forgalmi jelzést Ráksi belterületén tegnap egy se­géd motorkerékpárral köz­lekedő helyi lakos, és ösz- szeütközött egy Igái felől szabályosan közlekedő személygépkocsival. A mo­torkerékpáros súlyos sérü­lést szenvedett. Égett a nádas megyeszerte A száraz időben több helyen is lángra lobbant a megyé­ben az avar és a nádas a hét­végén. Kaposváron az épülő Tesco áruház melletti terüle­ten lángra lobbant nádashoz riasztották a tűzoltókat. A tűz elterjedését sikerült megakadályozni, így kár nem keletkezett. Balaton­szárszón öt hektáron, Da- rány és Som külterületén két hektáron birkóztak a nádas- tűzzel a tűzoltók. Bakházán a nagyatádi tűzoltók fékez­ték meg az aljnövényzet és az avar égését. Este Darány, Drávagárdony és Bárdud­varnok külterületén égett a nádas, míg tegnap egy avar­tűz volt Kaposváron. Fának ütközött a gépkocsi Marcali és Kéthely között a 68-as úton szombaton 17 órakor a fának majd beton­oszlopnak ütközött egy személygépkocsi. Az autót egy nagyatádi lakos vezette, aki először a bal oldali pad­kára sodródott, majd el­vesztve uralmát a járműve felett áttért a menetirány szerinti jobb oldalra, ahol fának, majd betonoszlopnak csapódott. A sérültet a mentő súlyos sérüléssel szállította kórházba. A jár­műben mintegy 500 ezer fo­rintnyi kár keletkezett. Társasházak a laktanyából Lakótelepet alakítanak ki a Kaposszekcső és Dombóvár közötti volt szovjet laktanya épületeiből. A lakások zö­mébe fiatal házasok költöz­nek. A felújítások után hét épületet alakítanak át tár­sasházzá. A Fundamenta és a takarékszövetkezetek közös akciója Most nyisson lakossági folyószámlát és most kössön Fundamenta lakás-előtakarékossági szerződést! ^.clós A részletekről érdeklődjön munkatársunknál! Balatonföldvár és Vidéke, Balatonszárszó és Vidéke, Barcs és Vidéke, Kéthely és Vidéke, Nagyatád és Vidéke, Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezeteknél Együtt a takarék- szövetkezetekkel Fundamenta Alap, amelyre építhet A Fundamenta és a takarékszövetkezetek közös akciója Most nyisson lakossági folyószámlát és most kössön Fundamenta lakás-előtakarékossági szerződést! ^ciós A részletekről érdeklődjön munkatársunknál! Böhönye és Vidéke, Csurgó és Vidéke, Igái és Vidéke, Karád és Vidéke, Nagyberki és Vidéke, Öreglak és Vidéke Takarékszövetkezeteknél Együtt a takarék- szövetkezetekkel Fundamenta Alap, amelyre építhet (73406) A nyilatkozatok negyven százaléka hibás Ha késik az igazolás, akkor nem fizet a tb (Folytatás az L oldalról) A beérkezett nyilatkozatok 40 százalékát hibásan vagy rosz- szul töltötték ki, s előfordul, hogy mindkét fajta nyilatko­zatot visszaküldik, holott csak az egyiket kell - folytatta az osztályvezető. - Ez nem min­den esetben a polgárok hibája, ugyanis a nyomtatványok bo­nyolultsága vetekszik az adó­bevallásokéval. Három pél­dányos nyilatkozatot kell ki­tölteni azoknak, akiknek a családjában adóbevallásra kö­telezett személy van, akár ön­adózóként, akár a munkáltató­ján keresztül. A két példányos egyszerűsített nyomtatvány pedig azoknak szól, akik nincs adóbevallási kötelezett­ségük. A leggyakoribb hibák közé tartozik, hogy nem írta alá az igénylő vagy a házas­társa a nyilatkozatot, havi jö­vedelmet közöltek az éves he­lyett, illetve üresen hagyták ezt a rovatot. Geicz Gézáné azt is elmondta: azok a csalá­dok, akik előző évi jövedel­mük miatt nem jogosultak családi pótlékra s ezért nem is kaptak nyomtatványt, ha megváltoztak a körülmé­nyeik, kérhetnek jövedelem­nyilatkozatot. S. P. G.

Next

/
Thumbnails
Contents