Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-26 / 48. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1998. február 26., csütörtök Más volt ez a téli olimpia Emlékek Naganóból A technika olimpiája Különös szobrok A szerző felvételei A XVIII. Téli Olimpián 72 ország 3000 sportolója és sportvezetője vett részt 68 sportág képviseletében. A legnépesebb csapata az USA-nak (207), a házigazda japánoknak (166) és a svédeknek (163) volt. Bermuda, Brazília, Irán és Uruguay egy-egy sportolóját küldte el a játékokra. Na- ganoban szerepelt először a műsoron a curling (csúszó korong) az itthon is ismertebb snowboard és a női jégkorong. Hogy a nőknél maradjak, mindössze bobban és síugrásban nem indulhattak a gyengébb nem képviselői. Egyelőre. Mivel az amerikai Salt Lake City a következő, 2002-es téli játékok házigazdája ezt is szeretné műsorra tűzni. Ez nem Amerika Nagano a harmadik japán város, (1964. Tokyo, 1972, Sapporo után), amelyik olimpiát rendezhetett. Pontosan hét évvel ezelőtt szoros küzdelemben (46:42) dőlt el, hogy megelőzve amerikai vetélytársát, elnyerte ezt a jogát. Színvonalas, jól szervezett és rendezett verseny 16 napja zárult vasárnap este a látványos tűzijátékkal. Ebben nem kis szerepe volt az állami garancia vállalásnak. Ráadásul a szponzorok tekintetében sikerült elkerülniük az atlantai bazári hangulatot, s közlekedési káosz sem nehezítette az életet. A versenyzőket, sportvezetőket szállító mikrobuszok és személyautók mindegyikét felszerelték egy korábban az FBI által használt fedélzeti computerrel és egy műholdról irányított szenzoros nyomkövetővel, s ez lehetővé tette, hogy az elektronikus térkép segítségével a helyi ismerettel nem rendelkező gépkocsivezető is kiválaszthassa a legoptimálisabb útvonalat. A városon belül egyébként külön olimpiai sáv biztosította a sportolók és sportdiplomaták gyorsabb mozgását. A mindössze háromszázhúszezer lakosú város sokat áldozott az előkészületekre: a 10,6 milliárd dollár értékű beruházás az atlantainak kétszeres. A Tokyo-Nagano (223 km) közötti gyorsvasút megépítése önmagában hétmilliárd dollárba került. Az eredmény: a 280 kilométeres végsebességgel száguldó vonat felére csökkentette a menetidőt. A sportolók és sportvezetők komfortjáért 40 ezer ezüstruhás önkéntes, 10 ezer sárga ruhás biztonsági ember gondoskodott és 1000 fehér Toyota mikrobusz és terepjáró állt készenlétben. A japán közreműködők állandóan mosolyogtak. Még az járókelő is mosolyra húzta a száját, akit a mellette elhajtó autó havas latyakkal terített be. Azt, hogy valójában mit gondolt, soha nem tudom meg. A tereken szebbnél szebb jégszobrokat építettek. A meleg megsemmisíti majd ezeket az alkotásokat. Nakadzsima Dajdó rozsdamentes acélszobrai viszont sokáig megmaradnak az olimpiára emlékeztetve. Nagano joggal kaphatja meg a technika olimpiája címet. Nemcsak az elektronikus nyomkövetős autós térképek lepték meg a résztvevőket, hanem a megnyitó is elkápráztatta a világot. Sikerült a bravúr: öt kontinens öt városában éneklő kórus hangjának összehangolása. Először alkalmazták a személyazonosításra (a biatlonosok fegyverszekrényének nyitásánál) a szem íriszét: erről olvasta le a belépés jogosultságát a számítógép. A doppinglaboratórium ajtaját bonyolult kódszám helyett ujjlenyomatukkal nyithatták a belépésre felhatalmazottak. A korcsolyapálya jegébe épített mikrofonok a tv nézők számára nyújtottak többletélményt. Negyven főszervező kapott karóra telefont: sikeres teszt volt ez. Az már nem is volt különlegesség, hogy a városban fűtötték a járdákat a hóeséskor. Az Olimpiai Falu 4 szobás apartmanjának vendégeiről a 24 órás nyitva tartással működő étterem gondoskodott, ahol közel 200 ételből lehetett választani annyiszor, ahányszor csak megkívánta a vendég. A költség a japán házigazdáké volt, akár csak a szállás és a repülőjegy. Ez utóbbinál módosítottak eredeti ígéretükön: a japán gazdasági csoda megrendülése miatt a teljes útiköltség helyett „csak” 1000 dollárral járultak hozzá minden résztvevő utazásához. A falu lakói egyébként a posta, a bank, a mozi, a boltok, a diszkó, a fodrász és a kozmetikus mellett legtöbbet a játéktermeket, a japán szokás szerint berendezett klubokat, és az információs központokat látogatták. A magyar származású osztrák gyorskorcsolyázó nőt, az olimpiai bajnok Hunyadi Emesét a hobbi-klubban láttam, amint ki- monót varrt némi segédlettel. Kérdésemre, hogy mire számít, azt mondta nemes egyszerűséggel: „Természetesen aranyért jöttem” és hozzá tette, „de rajtam kívül még mások is”. Péntek 13. A férfi sílesiklást várta a legnagyobb érdeklődés, de hol az erős hóesés, hol a köd, hol a szél miatt többször elhalasztották. Nem minden ok nélkül, hiszen a 110 kilométeres sebességnél gyorsabban száguldó versenyzőnek nem sok ideje marad a korrigálásra. Rájárt a rúd erre a verseny számra: a rajthelyet is csak hosszas, négy évig tartó huzavona után lehet 1765 méter magasra vinni, mert a természetvédők féltették a faunát. (A megnyitó ünnepség záró képében 2000 galamb alakú fehér luftballon emelkedett a magasba. Nem élő galamb, mert az állatvédők tiltakoztak.) Végül is eljött a nap: péntek volt és 13.- a. Aki ezen a napon nyert, annak szerencsés nap. - A hármas rajtszámmal induló francia Cretiemek kétszeresen is boldog lehet, mert ép bőrrel úszta meg. A nagy esélyes osztrák Herman Mayer viszont az egyik legnehezebb kombinációban borzalmasat esett az osztrák szurkolók bánatára, akik trombitával, transzparensekkel várták a célban a „Herminátort”. Csodával határos módon sérülés nélkül úszta meg. Később más versenyszámokban két aranyérmet is nyert. A 13-as rajtszámmal való indulást senki sem vállalta. A sorsot azonban nem lehet manipulálni, a 14-es rajtszámú olasz úgy döntötte ki a kettős védőkerítést, mintha ott sem lett volna. Fél óráig állt a verseny, és a súlyos sérültet helikopterrel szállították el: közben pedig felmelegedett a levegő, lelassult a pálya, s már senkinek nem maradt esélye Cretier idejének túlszárnyalására. Ami tehát az egyiknek pech, a másiknak szerencse. Más ez a szerelem... Ez is olimpia volt, csak téli. Ez a „csak” nem a verseny rendezésének, hangulatának, látványosságának, küzdelmeinek szól, hanem a magyar eredményeknek. Az is eredmény már, hogy hazánk fiai és lányai ott lehettek, mert csak előzetes, nehéz kvalifikációval szerezhettek indulási jogot. Számunkra itt valóban a becsületes részvétel volt a fontos. Ott illett lennünk, hiszen az első is utolsó volna, ha nem lenne második, harmadik, sokadik. Az olimpiai falu magyar irodájában úgy számolgatták, hogy hány versenyzőt sikerült megelőznünk. Történt egyik nap, hogy szakadó esőben 99-en rajtoltak a 10 kilométeres klasszikus férfi sífutásban. Latrompette Balázs a 89. helyen ért célba, tisztes helytállás: ennyit lehetett várni. Ilyenkor szokták mondani: papírforma. Az olimpiai bajnoki címet £. Daehlie, a norvégok világklasszisa szerezte meg, hogy aztán még néhánnyal megtoldja, s végül nyolc aranyérmével minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává lépett elő. A verseny után a pályán megtartott eredményhirdetésnél az ott lévő tévések, rádiósok, újságírók nagy többsége mégis a kenyai P. Boit-ia figyelt: sötétbőrű versenyzővel ritkán találkozni ebben a sportágban. No, meg Philipp nemzetközileg jegyzett 800 méteres síkfutó. Közel kétszer annyi idő alatt tette meg a távot, mint a győztes. A kenyai fiú széles mosollyal, nemes egyszerűséggel a célban csak ennyit mondott: „ Boldog vagyok, hogy célba értem, s bár utolsó helyen végeztem, mégis én vagyok a legeredményesebb afrikai sífutó”Dráma és csoda A leglátványosabb versenyeimre kétség kívül a síakrobatika tarthat számot. A japánok legjobbjai csak a 11-14. helyre kvalifikálták magukat a 16-os döntő mezőnyében, ahol a résztvevők fordított sorrendben indultak. Szinte rengett a föld a szurkolók lábdobogásától, amikor a női versenyben Satoya Tae 11-es rajtszámmal elindult, hogy aztán boldogan érjen célba. Bármennyire elitélendő, ezt követően azért izgult, hogy a vissza lévő tíz lányból (amelynek mindegyike eddig jobb volt nála) legalább kettő rosszabbat fusson. így válhat ugyanis nagy álma valóra, az, hogy „tízen” belülre kerüljön. Egy kisebb fajta dráma tanújaként, közelről figyeltem a következő fél órában. Amikor már biztos nyolcadik volt, örömtáncot járt. Amikor csak öten voltak vissza és még mindig tartotta vezető pozícióját, sírva fakadt. Amikor egyértelművé vált, hogy harmadiknál nem lehet rosszabb, vállukra emelték a szurkolók és ünnepelték. A második helyen álló német versenyző sem tudta megelőzni és a világelső amerikai Donna Weinbrecht fejében is olyasmi futhatott végig a rajt előtt, hogy itt valami keleti mágia lehet, s ez elég volt ahhoz, amire élete végéig emlékezni fog. A cél előtt néhány méterrel megremegett a lába, elkövetett egy apró hibát, s a világ tízen valahányadik sí- zője lett az olimpiai bajnok. A következő perceket nem lehet leírni. A felkelő nap országa új császámőt emelt a magasba. Csoda és dráma egyszerre egyidőben. Ez a sport. A havas hegyoldalak farkasai Rájárt a rúd a kanadaiakra. Ben Johnson emlékezetes esete óta árgus szemmel figyeli őket mindenki. Most itt volt az újabb: a 26 éves Ross Rebag- liatiról kiderült, hogy marihuánás cigarettát szívott. Ez is elég volt ahhoz, hogy elvegyék tőle a snowboardban nyert aranyát, legalább is az illetékes fórumok így döntöttek. A NOB orvosi bizottsága 13:12 arányban találta vétkesnek. A NOB vezérkara 3:2 arányban elmarasztalta, tízen pedig (köztük Schmitt Pál is) tartózkodtak a szavazásnál. Az arányok önmagukért beszéltek. Nagy volt a bizonytalanság. A marihuána valójában csak stimuláló, idegességet csökkentő, jó hangulatot okozó szer, de mindenképpen elítélendő a sportolók körében. Rabagliati utolsó mentségeként a késő esti órákban szállodai szobájában magánkihallgatáson kereste fel J. A. Sama- ranch-ot, a NOB elnökét, aki nem foglalt állást. Ezek után nem lehetett valami nyugodt éjszakája a kanadai fiúnak, ha csak el nem szívott néhány szálat kedvenc cigarettájából. Másnap azonban megtörtént a nem várt csoda és a Nemzetközi Sportdöntőbíróság felmentette a versenyzőt a „vád” alól: megtarthatta az aranyérmét. Egyébként a snowboardosok csapata az olimpián külön világot alkotott. Öltözékük, viselkedésük kirít a többiek közül. Még szerencse, hogy nem az olimpiai faluban éltek. A pályájuk mellett laktak, nemzeti hovatartozásuktól függetlenül közös szállodában. Bánja is a tulajdonos, mivel nagy jókedvükben vagy bánatukban, de sikeresen összetörték a teljes berendezést. Nem véletlenül nevezik őket és magukat „a havas hegyoldalak farkasainak”. Hópelyhek az olimpiáról Az olimpiát Akihito császár nyitotta meg, aki Micsikó császárnéval ezen kívül már csak egyetlen sporteseményen jelent még meg: a Csehor- szág-Oroszország jégkorong döntőn. Nevében és képviseletében a trónörökös pár Naruhitó herceg és Moszakó hercegnő' több eseményen is látható volt. Természetesen ott, ahol japán sikerre lehetett számítani. Nagano legfőbb látnivalója a 700 éves Zenkodzsi Buddha fatemplom, amelyet naponta ezrek kerestek fel. S hogy még ennél is többen lássák, a CBS tévé társaság a műemlék épület együttes közepébe építhette stúdióját. Az biztos, hogy a naganoi gyerekek és pedagógusok örültek leginkább az olimpiának, hiszen a játékok ideje alatt iskolai szünet volt. Ez itt miért nagy szó? Mert Japánban évente összesen 3 hét iskolai szünet van. Egy hét télen és kettő nyáron. Kevés vigasz, hogy jóval több az évközi ünnep. A biztonság mindenek előtt: Nagano ebben is jelesre vizsgázott. Pedig nem éreztünk úton útfélen kutakodó pillantásokat, és az ellenőrző pontokon is természetes kedvességgel hajlongó biztonsági emberekkel találkoztunk. A szervezők időben és előre megegyeztek az alvilággal, hogy az olimpia idejére felfüggesztik tevékenységüket. Hasonlóképpen szüneteltette az üzletet a naganoi szex-ügynökség is, amely a világ egyik legismertebb ilyen profilú intézménye. Ebben a városban a szexuális nagykorúság határa 13 év. Sok szokatlan, ismeretlen dologgal találkozott lépten nyomon a távolról érkező. A szabadtéri konténer WC-k használatát könnyítették meg azok az elektromos ülőke melegítők, amelyeket élelmes üzletemberek árusítottak e fontos helyiségek mellett, körülbelül annyiért, amennyiért itthon 2 komplett WC csészét lehetne venni. Az már biztos, hogy 8 év múlva 2006-ban európai város rendezi majd a téli olimpiát. Lezárult ugyanis a jelentkezés, hatan pályáznak: Torino, Klagenfurt, Poprád, Helsinki, a svájci Sión és Zakopane. Ez utóbbi mellett lobbizott a helyszínen Alexander Kwasniewszky lengyel köztársasági elnök és a lengyelek még II. János Pál segítségét is igénybe vették. Őszentsége Zakopane-ban készített képe mosolyog az olvasóra, a nagy példányszámban közreadott reklámanyagukban. A megnyitó ünnepség egyik szenzációja volt a hawaii születésű és a joko- zuma (nagybajnok) címet külföldiként először megszerző 204 centiméter magas, 212 kilogramm súlyú sumo sztár Akebono, aki miután természetesen mezítláb és egyetlen ágyékkötőben mutatta be társaival együtt produkcióját, a mínuszos stadionban lakonikus rövidséggel csak ennyit mondott: „Tíz perc hideg - egy életre szóló emlék”. Osztom véleményét, maradjunk ennyiben... Dr. Gyenesei István, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke Naganói tél: hó és papucs Pagoda hóban: a meleghullámban elolvadt Szurkolók