Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-23 / 45. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP MARCALI TÜKÖR 1998. február 23., hétfí f’ Otthon a léleknek is Szilágyi István és családja két évvel ezelőtt járt elő­ször Marcaliban. Már ak­kor elhatározták: itt való­sítják meg régi álmukat, egy bentlakásos idősott­hont. Az átalakítási mun­kákat tavaly nyáron kezd­ték, a múlt héten pedig már az első lakó is beköltözött az Anna szeretetotthonba.- Nyíregyházáról költöztünk ide. Én évtizedekig idős em­berekkel foglalkoztam - mondta Szilágyi Istvánná. - Mindig az volt a vágyam, hogy olyan környezetben foglalkozhassak az elesett emberekkel, mint ez a mos­tani. Ide az idős emberek magukkal hozhatják szemé­lyes tárgyaikat, sőt kisebb háziállatokat is. Az otthon­ban egészségi állapotától függően minden gondozott szabadon mozoghat, nem­csak a házban, a városban is. Az Anna szeretetotthon első lakója Ági néni. Két- helyről jött; magával hozta virágait, kedvenc macskáját, és szobáját is úgy rendezte be, mintha otthon volna. S vallásuk gyakorlását is segí­tik, felekezeti hovatartozástól függetlenül. A szolgáltatáso­kat, a teljes ellátást és az or­vosi felügyeletet egyszeri alapítványi támogatás fejé­ben lehet igénybe venni. Az ellátásért a nyugdíj arányá­ban kell fizetni. Az otthont a Megbékélés Otthon Alapít­vány tartja fenn, amelynek alaptőkéjét a Szilágyi család vagyona képezi. A 800 négyzetméteres épület most 16 személy ellátására alkal­mas, ez a szám azonban, a fenntartók tervei szerint, egy éven belül megduplázódhat.- Ez az egyetlen bentlaká­sos szociális otthon itt a kör­nyéken - mondta Szilágyi István. - A legközelebbi 40 kilométerre van Marcalitól. Reménykedünk benne, hogy a környékbeli rászorulók el­fogadják a segítséget. Wir suchen: Sekretärin mit: - Berufserfahrunkg- deutschen und ungarischen Sprachkenntnisse- EDV - Praxis bieten: - angenehmes Arbeitsklima -flexible Arbeitszeiten -gute, leistungsgerechte Bezahlung Bewerbungen mit tabellarischem Lebenslauf und Gehaltsvorsteilungen senden Sie bitte an: Balaton Tégla Kft. 8710 Balatonszentgyörgy, Pf. 2. Tel.: 85/377-631 ab: 9-16 Uhr täglich ________________________________________________(724601 A z erősebb birkózót mindig legyőzik, a dörzsöltet soha Szerelem sárga szőnyegen Saját kerékpárt épít az őrbódéból lett műhelyében Zsiga, a kétkerekű pék A kerékpár Silinger István szenvedélye Balogh Vilmos 1971-ben je­gyezte el magát a sárga sző­nyeggel. Azóta változatlan szeretettel gyerekek százait oktatta már eredménnyel a birkózás rejtelmeire. Az el­múlt 3 évben a junior kötött­fogású válogatott edzőjeként dolgozott, januártól pedig a felnőtt szabadfogású váloga­tott menedzsere.- Nagyon meglepődtem és kimondhatatlanul jólesett, mi­kor tavaly megkaptam a Mar­cali Városért alkotói díjat. Sportolóknak nem szoktak (Folytatás a 9. oldalról) A sebészet mostani épületét te­hát bővíteni kell - folytatta dr. Borsos Sándor, igazgató-főor­vos. — Az ehhez szükséges anyagi fedezetet állami forrásból meg tudjuk szerezni, a műtő fel­szerelését azonban az önkor­mányzat 60 százalékkal támo­gatja. Egyelőre sok a feltételes mód. De bízom benne, hogy si­kerül, hiszen a szakmai színvo­nal emelése ma már alapkő ve­adni ilyen elismerést - mondta Balogh Vilmos. - Arra ösztö­nöz, hogy még komolyabb cé­lokat tűzzek magam elé.- Hogyan kezdődött?- Tizenegy éves voltam, mikor a haverok focizás után elvittek birkózni, Szecsődi Imre bácsihoz. Ott ragadtam; tetszett, s jöttek az eredmé­nyek is. Égy baleset során kulcscsonttörést szenvedtem, akkor abbahagytam; de aki ebbe a sportágba egyszer ko­molyan beleszeret az nem tud tőle elszakadni, úgyhogy edző lettem. telmény. A versenyfutás a bete­gekért óriási. A szükséges támo­gatással az új műtő az ezredfor­dulóra elkészülhet. Ennél sokkal előbb hozhat azonban ered­ményt az a pályázat, amelyről a napokban dönt majd az Orszá­gos Társadalombiztosítási Ön- kormányzat. A biztosító ugyanis referenciahelyeket keres, hogy kipróbáljon egy, a jelenleginél racionálisabban működő, új üzemgazdasági eljárásokat- Hogy lehet a birkózásba beleszeretni?- Férfias sport ez, a kitartó embereké. Van úgy, hogy edzés után minden fáj, aztán holnap újra ott van az ember a szőnyegen. Egyéniséget nevel, s önállóságra is. Én mindent a birkózásnak köszönhetek. Hogy mi a szép benne? Az, hogy tulajdonképpen nem erővel kell legyőzni az ellenfe­let, hanem ésszel. Túl kell járni az eszén. Az erősebbet általában legyőzik, a dörzsölt versenyzőt nem.- Az imént komolyabb cé­lokról is beszélt.- Ez évtől minden nagycso­portos fiú óvodás hetente jár birkózni. Fontos, hogy már ilyen fiatalon megtanulják a gyerekek: nagyon fontos a mozgás. Ha valakinek nem tetszik igazán, az nem baj, de minden sportághoz nagyszerű alapozást nyújt. A cél persze az, hogy tehetségeket időben felfedezzük, aki aztán a válo­gatottságig vihetik. Nagy se­gítségünkre van ebben dr. sütő László polgármester és Mo­nostori Éászló is, most már év­tizedek óta. Balogh Vilmos arról is be­számolt, hogy rövid időn belül megalakul a marcali birkózók baráti köre. A szerveződéshez bárki csatlakozhat, aki úgy érzi, bármiben segítheti a spor­tolók munkáját. Fábos Erika használó gazdálkodási formát. Az igazgató úgy ítélte meg, erre jó esélye van az intézménynek. S nemcsak azért lenne hasznos, mert ezzel jócskán egyszerű­södne a kórház gazdasági mű­ködtetése, hanem azért is, mert így hozzájuthatna az intézmény ahhoz az informatikai rendszer­hez, amellyel a jelenleginél napra készebb adatokkal rendel­kezhetnének a kórházban folyó munka minden mozzanatáról. Az úgy kezdődött, hogy Zsiga, azaz Silinger István már egészen kis gyermek korában imádta a kerék­párokat. Mint mindenki, ő is egy háromkerekűvel kezdte, de ma már saját építésű mountain bike-ról álmodik. Illetve nem is csak álmodik. Fúr, farag, össze- vagy szétszerel, las­san két éve. Azért, hogy el­készüljön az az igazi monti.- Nagyon szeretek biciklikkel foglalkozni - mondja Silinger István, miközben egy váltót bűvöl látható élvezettel. - Ez az álom, sajnos, csak lassan készül. Kevés az időm rá, és pénz is kell hozzá, rengeteg. Amikor elkészül, több mint félmillió forintot fog érni, és az nem az eszmei értéke lesz. Zsigát mindenki ismeri Marcaliban, akinek két ke­rékkel több van. Ő az, aki mindent tud a bicajokról, és a bicajosokról is, hiszen apró műhelyét nemcsak javításra váró kerékpárokkal keresik föl. Az egykori belső laktanya őrbódéjából kialakított üzlet előtt azért rossz bringából is áll vagy harminc. Silinger Ist­ván szakmája egyébként ere­detileg pék volt, mígnem egy­szer kisütötte: biciklijavítás­ból keresi meg ezentúl azt, amit addig sütött: a kenyeret.- Először csak a saját brin­gám javítgattam meg a have­rokét - emlékezik vissza. - Aztán egyre többen hallottak rólam, és jöttek. Lassanként alig maradt időm az igazi fog­lalkozásomra. S ráadásul megkeresett egy biciklifor­galmazó cég is, hogy szervi­zeljem garanciában a kerék­párjait. Akkor döntöttem el, hogy üzletet nyitok. Szezoná­lis munka ez is - magyarázza. - Nyáron naponta több mint 60 biciklit javítok, ilyenkor legfeljebb fele annyit. 1600-1700 bicaj fordul itt meg egy évben. Marcaliban különben nagyon sok a bi­cikli, szerintem majdnem minden lakosra jut egy. Talán leírni sem kellene, hogy Zsiga nemcsak szerelni szereti a drótszamarakat. Nagy bicajos hírében áll. Sze­rény számításai szerint is leg­alább 200 ezer kilométert megtett már két keréken. A leghosszabb túra Firenzébe vezetett, 1991-ben.- Két hét alatt 2076 kilo­métert tettem meg akkor. Fe­lejthetetlen élmény. Bicik­lizni csodálatos; teljesen megnyugtat. Az benne a leg­jobb, hogy a saját erőd visz el mindenhova. Mert nincs az a távolság, amit bringával ne lehetne legyőzni. Előbb vagy utóbb... Fábos Erika Balogh Vilmos tanítványai körében. Arra ösztönzi a kitünte­tés, hogy még komolyabb célokat tűzzön maga elé A túlélés titka: a szakmai színvonal folyamatos fejlesztése Új műtőre vár a kórház Üzemünk bővítéséhez keresünk marcali munkahelyre ASSZONYOKAT ÉS FÉRFIAKAT A TERMELÉSHEZ MŰSZERÉSZEKET ÉS ESZTERGÁLYOSOKAT MŰSZAKI MÉRNÖKÖKET ÉS TECHNIKUSOKAT Kérem jelentkezzenek személyesen: INDUSTRIE ELEKTRIK KFT. 8700 MARCALI, VERECKEI U. 3. (70221) Népfőiskola a cukorbetegeknek A marcali cukorbetegek múlt heti ülésükön döntöttek úgy, hogy kétéves szünet után újra útjára indítják a cukorbetegek népfőiskoláját. A három éves képzésben a betegségben szenvedők és családtagjaik vehetnek majd részt. ÚJ és HASZNÁLT BÚTOROK nagy választékban a GÁLA ÜZLETHÁZ emeletén (Marcali, Rákóczi u. 40. Tel.: 85/312-974) Szekrénysorok 50 600,- Ft-tól Ülőgarnitúrák 87 200,- Ft-tól Konyhasarok 88 400,- Ft-tól Franciaágy 37 800- Ft-tól Fotelágy 16 400,- Ft-tól Csővázas garnitúrák 22 900,- Ft-tól Szín- és szövetválasztás, elemenkénti értékesítés! (72466) $ SUZUKI Klenovics Kft. 8700 Marcali, Noszlopy u. 14. Tel./fax: 85/314-673, 415-402 UTOLSÓ LEHETŐSÉG! Suzuki áron! Raktárkészletről! 45 000 Ft - benzinutalvány ajánd|j|! február 28-ig v AKCIÓ Március 2-3-án Suzuki szervizelés munkadíj nélkül! Ha kerékpár, akkor járműbolt! Óriási választék, tavalyi árak! Szerviz és garancia helyben! Járműbolt 8700 Marcali, Rákóczi u. 25. Tel./fax: 85/410-491 VILLAMOSSÁGI BOLT MARCALI. Rákóczi u. 25-27. Telefon: 85/310-205 AKCIÓI MÓRA 3 lángos tűzhelyek már 34 160-36 990 Ft-ig! TEFAL SERPENYŐK 20% ENGEDMÉNNYEL! | ÁRAINK fIZ ÉRVEINKI A FONYÓD! TÉBA Áruházban tavalyi akciós áron szekrénysorok, ülőgarnitúrák és kisbútorok vásárolhatók. Járólap és csempe jelentős engedménnyel, amíg a készlet tart. Várjuk kedves vásárlóinkat! A A TEBA Aruház, Fonyód, Szigetvári u. Nyitva: hétfő-péntek 7.30-16.30, szombat 7.30-12.00 Arany híd ÁFÉSZ Balatonmáriafürdő Coop Hirdetőink a MARCALI TÜKÖR következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/313-949-es faxszámon Érdeklődni lehet a 82/311-506-os telefonszámon A MARCALI TÜKÖR legközelebb március 30-án jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP-ban Megrendeléseit még előző nap is várjuk

Next

/
Thumbnails
Contents