Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1998-02-21 / 44. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1998. február 21., szombat Súlyadó, változó kedvezményekkel Az első félévre esedékes gépjárműadó-részlet befizetésének határideje március 15. A jármű minden megkezdett 100 kilogrammja után havi 400-800 forint közötti összeget kell fizetni. Mértékét a helyi önkormányzatok állapítják meg. Beszedését törvény írja elő a számukra - tudtuk meg dr. Kónya Lászlótól, a Pénzügyminisztérium főosztályvezető-helyettesétől. Az agrártárca döntése szerint a tervezett 200 millió helyett 800 millió forintos beruházási támogatásra pályázhatnak az idén a 35 éven aluli agrárvállalkozók -jelentette be Öcsödi Gyula helyettes államtitkár pénteken. Elmondta azt is, hogy az idén 116,8 milliárd forintos támogatásra számíthat az ágazat, ami másként any- nyit jelent: a mezőgazdaság 760 milliárd forintos teljes termelési értékének 15 százalékát állami támogatással állítják elő. Ez egyharmada a nyugat-európainak. Két és fél milliárd forintos beruházással új nyomógépet állított üzembe a Szikra Lapnyomda Rt. A tavaly 700 millió forintos nyereséget elkönyvelő cég a német rotációs gép árának háromnegyedét saját erőből, a többit EBRD-hitelból fedezte. Az Allied Investment Rt. tőzsdei kereskedési jogát péntektől felfüggesztette a Budapesti Értéktőzsde titkársága, mert a brókercég gazdálkodásában hiányosságokat találtak. A határozatot a tőzsde hivatalos lapja közölte pénteken. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 341,18 Francia frank 34,21 Japán jen (100) 164,23 Német márka 114,69 Olasz líra (1000) 116,33 Osztrák schilling 16,30 Svájci frank 142,17 USA-dollár 208,43 ECU 226,73 Néhány kisebb változás lépett életbe 1998. január 1-jén. Például környezetvédelmi szempontok miatt a katalizátoros gépjárművekre nyújtott eddigi, egységesen 50 százalékos adó- kedvezményt ezentúl differenciáltabban állapítják meg. A korszerűbb, szabályozott katalizátorral felszerelt személy- szállító gépjárművek továbbra is 50 százalékos adókedvezményt kapnak, ám az úgynevezett nem szabályozott katalizátoros gépkocsik után csak 25 százalék az engedmény. Ez a Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke elmondta: a szakmai és munkaadói érdekvédelmi szervezet évek óta hangsúlyozza a szellemi tevékenység szerepét a gazdaság élénkítésében. Különösen igaz ez hazánkban, ahol pénztőke, valamint a természeti nyersanyag és energiaforrás szűkösen áll rendelkezésre. Mindennek igazságát senki nem vonja kétségbe, a számok mégis azt bizonyítják,, hogy a fejlett országoktól nagy az elmaradásunk, és ez az utóbbi évváltoztatás nem érinti azokat a katalizátoros személyszállító gépjárműveket, amelyeket 1997. december 31-ig helyeztek forgalomba, ezek továbbra is megkapják az 50 százalékos adókedvezményt. 1998. január elsejétől kizárólag a súlyos mozgáskorlátozottak kaphatnak gépjárműadómentességet. Akik 1997. december 31-ig mozgáskorlátozottságukra való tekintettel gépjárműadó-mentességben részesültek - és a korábbi orvosi igazolás szerint ez az állapotuk tizedben inkább csak nőtt. Jellemző például, hogy míg tőlünk nyugatabbra a nemzeti összterméknek mintegy 2 százaléka jut kutatásfejlesztésre, nálunk ez annak alig egyharmada, és ezzel az aránnyal Európában az utolsók között vagyunk. Gyakran hallani: az állami költségvetés tehervállalásának mérséklődésére magyarázat lehet a hazánkban megtelepedett multinacionális cégek növekvő szerepvállalása az innovációban. Ha így is lenne, az állam semmiképpen nem vonulhat ki végleges - továbbra sem kell fizetniük ezt az adót. A mentesség egyébként csakis egy személyszállító gépjárműre vonatkozik, tehát több autóra egy éven belül nem lehet kérni. A teherautó-tulajdonosok számára fontos lehet, hogy az olyan tehergépjárműre, amelynek légszennyezése az úgynevezett Euro 1-es normáknak felel meg, 25 százalékos adókedvezmény jár, míg azokra a tehergépjárművekre, amelyek légszennyezése és zajkibocsátása az Euro 2-es normákkal egyezik, az adókedvezmény 50 százalékos. A teherautókba beszerelt katalizátor ezentúl nem jogosít kedvezményre. A súlyadót továbbra is annak kell fizetnie egész évre. akié január 1-jén volt az autó. N. Zs. erről a területről. A nagy külföldi cégek ugyanis lassan és szinte kizárólag csak a saját érdekeiket szem előtt tartva támogatják a kutatásfejlesztést. Korábban az volt az általános, hogy a maguk hazai tudományos-fejlesztő műhelyeinek eredményeit hozták be Magyarországra. Az utóbbi időben mind gyakrabban fordul elő, hogy a multik magyarországi kutatóhelyeket létesítenek, ahol döntően magyar kutatókat alkalmaznak. Ez fejlődés, üdvözlendő is, de nem helyettesítheti a magyar tudományos műhelyek felfedezéseit, a gyakorlatban is alkalmazható kutatási eredményeit. Ezek létrejöttéhez azonban kell az állami támogatás. (D. G.) A kutatásfejlesztés 0,6-0,7 százalékával a sereghajtók vagyunk Multik és a szürkeállományunk Mind szélesebb körben sikerül elismertetni azt a tényt, hogy az innovációnak, a folyamatos műszaki megújulásnak, a kutatás- fejlesztésnek semmivel nem pótolható fontos szerepe van a gazdaság élénkítésében. A költségvetési számokban azonban ez még mindig kevéssé tükröződik. PIACI KÖRKÉP Burgonya Kaposvár 40-50 Siófok 50-60 Nagyatád 50-60 Káposzta 50 50 50 Paprika 50-150/db 70-150/db 700 Paradicsom 350 450 400 Uborka 450 600 500 Zöldség 160 200 250-350 Tojás 14-16 15-17 16 Sampinyon 280-300 280 300 Hagyma 130 120 110 Banán 200 200 180-200 Alma 50-120 60-80 60-80 Karfiol 250 320 300 Kelkáposzta 80 90 80 Fokhagyma 350 360 350 Karaláb 120/kg 100/kg 50 Dió 800 950 700 Mák 700 680 650 Ponty 620 ... 650 Sav.káposzta 100 120 100 FELVÁSÁRLÁSI ÁRAK ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS Kaposvár, Lecsó kereskedés Vitai kereskedés paprika 50-70/db 39-79/db paradicsom 360 245-265 káposzta 42 31 burgonya 40 40 v. hagyma 98 100 tojás 12.50 10.50-12.50 uborka 400 330-340 fokhagyma 260 200-230 sav. káposzta 50 50 A múlt héthez képest ■ A múlt héthez képest >kA múlt héthez képest V változatlan ár ^ csökkent az ár 1 nőt az ár Felvásárlók Árak: Ft/kg sertés növendék selejt juh nagyüzemi háztáji borjú Kapos Ternero Kft 280-285 ^^260 230-240 ^^165 Kaposvár Pini Hungary . nagytermelői sertés 100-135 kg 268-270 Ft alapár + 12% áfa minőségtől függően ■ kistermelői sertés nJ/ 100-135 kg 265 Ft alapár + 7% komp. felár nagysúlyú és TF ^ 135-160 kg 250 Ft/kg-t 7% komp. felár íí 160 kg felett 235 Ft/kg+ 7% komp. felár JANUS PANNONIUS TUDOMÁNYEGYETEM Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet V A JPTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet (FEEFI) az 1998/99-es tanévben önköltséges (levelező tagozaton) képzéseket indít a következő szakokon: Művelődésszervező - főiskolai, 6 szemeszteres; Személyügyi szervező - főiskolai, 6 szemeszteres; Művelődési és felnőttképzési menedzser - egyetemi, másoddiplomás, 4 szemeszteres; Humán szervező - egyetemi, másoddiplomás, 8, illetve 4 szemeszteres. Az egyetemi képzések a pedagógus-továbbképzésben támogatottak. A főiskolai képzések felvételi vizsgaanyagát, az egyetemi képzések felvételi elbeszélgetésének anyagát, valamint a felvételivel kapcsolatos tudnivalókat a Felvételi tájékoztató pótkötete tartalmazza. A jelentkezés a hivatalos egyetemi jelentkezési lapon a felvételi tájékoztatóban meghatározott időpontig (1998. március 1.) adható be. Érdeklődni lehet: 72/251-444/2501-es telefonon, Zsikó János osztály- vezetőnél. 1 V ______ r M ég mindig tart az akció a SUZUKINÁL .- Kedvező hitelkonstrukciók 20% befizetésétó'l $ SUZUKI KEZELESI KÖLTSÉG NÉLKÜL- orvosoknak- taxisoknak- közalkalmazottaknak- gk. oktatóknak- Február végéig 4500 Ft MÓL utalvány!- A Swift GLX változataira újabb kedvezmények- Használt gépkocsi beszámítás- (Használt SUZUKIJÁT kedvezményes áron számoljuk be! Ha SUZUKIVAL jár, jól jár! Az Ön márkakereskedője: Kapós Autó Kft. Kaposvár, Vár u. 16. Tel.: 82/312-826 | Területi képviselő-üzletkötőt keresünk • Somogy megyében Az üzletkötés sikerének két előfeltétele van: minőségi termékek, amiket jól el lehet adni és képzett üzletkötők, akik ezeket a termékeket jól el tudják adni. Mi rendelkezünk mind a két előfeltétellel, s ezért növekedésünk átlagon felüli. Most Ön is tagja lehet ennek az eredményes csapatnak Somogy megyében, mert fejlődünk tovább. Fia a következő elvárásoknak megfelel:- szakirányú végzettség járműipar területén,- érettségi bizonyítvány,- kereskedelmi gyakorlat,-jó kommunikációs képesség, precíz munkavégzés, üzletemberi gondolkodásmód,- jogosítvány és saját gépkocsi,- Somogy megyei lakóhely és jó helyismeret,-telefon,-21-35 év közötti életkor,- erkölcsi bizonyítvány, akkor máris kezdődhet a karrierje a WÜRTH-nél. Főállású munkakört kínálunk Önnek, az elején fix fizetéssel, majd pedig az ezt kiegészítő teljesítményarányos jövedelemmel. Az első lépés? Küldje el kézzel írott szakmai önéletrajzát egy fényképpel a következő címre: WÜRTH Szereléstechnikai Kft. Pécsi kirendeltsége Baranyai Zoltán 7629 Pécs, Komiéi út 63/B A siófoki vásárcsarnokban 68 m2-es üzlethelyiség kiadó vendéglátás, szolgáltatás, vagy egyéb a vásárcsarnok profiljába illő üzleti tevékenység céljára, akár ketté osztva is. A siófok-Kiliti vásárban 2 db BÜFÉ pavilon- akár más, a vásárba illő profillal kiadó. A siófok-Kiliti vásárban a nyári szezonra sátorhelyek bérelhetők! Bérbe adnánk a siófoki vásárcsarnok parkolóját az 1998-as szezonra. Az írásos ajánlatokat 1998. március 20-ig kérjük eljuttatni a Csarnok-Piac Kft. Siófok, Somogyi B. u. 2. címére. Személyesen érdeklődni a Csarnok-Piac Kft. Siófok, Somogyi B. u. 2. irdojában, vagy 84/311-679 sz. telefonon lehet. 172438 r" FEBRUÁRI AJÁNLATUNK: (amíg a készlet tart) □ Ütvefúrógép: 500 W, 13 mm gyorstokmányos J-B forgó, fordulatszámszabályzós: J-3-99Ö"Ft 7 990 Ft □ Körfűrész: 1040 W, 52 mm CSAK 14 990 FI □ Benzines láncfűrész Alko 3500 33 990 Ft □ Elektromos láncfűrész Alko KS 1200 W: 19 990 Ft KS 1500 W: 22 990 Ft □ Hegesztőtrafó 140 A, biztonsági hőkioldóval: CSAK 12 990 Ft □ Kompresszor 25 I, 8 bar, olajmentes: 33 990 Ft MOST érdemes nálunk vásárolni! SZERSZÁM VILÁG Kft. W Kaposvár, Ady E. u. 11. Tel.: 316-829 (72293) ÉMmiEXo m&MnÁ nmáA mm wA® színben mmm $Áwn & wílá©®^ Vásároljon kiváló minőségű festékeket a Somogy MEGA 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-nél, ahol a Budalakk Titán Festékgyártó Kft. termékeit most gazdag választékban, szenzációs árakon kínáljuk. O Titalux lazurok és dekor lazurok O Standolit olajfesték O Budalux parkettalakkok O Emfix színezőpaszták és tinták O Hígítók O Kolorit festékcsalád O Diszperzit külső és belső falfestékek, valamint O Diszpi Nagy tételű vásárlás esetén további engedményt adunk. Kereskedő partnereinket Kaposváron a Jutái u. 2. sz. alatti Nagykereskedelmi Raktárunkban, egyéb vásárlóinkat Kaposváron az Ady E. u. 9. sz. alatti 2000 Budalakk Vegyi-háztartási boltunkban várjuk.