Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-14 / 38. szám

Iparzóna A kaposvári keleti iparvidék második ipari parkjának létesíté­sét támogatja a somogyi területfejlesztési tanács. A Videoton MBKE Elektronikai Kft telephe­lyén létesítendő terüle­ten 3 éven alatt 7 kis- és középvállalkozást ter­veznek letelepíteni. Kamionnal ütközött Román állampolgár ve­zette azt a tehergépko­csit, amely Balatonke- resztúmál olasz állam­polgár vezette személy- kocsival ütközött. A személyautó vezetője a rendőrség tájékoztatása szerint súlyos sérülést szenvedett. Angol adatbázis Pécs után Kaposváron adják át a Dél-Dunántúl má­sodik angol tanári in­formációs pontját. Az adatbázist és könyvtárat a Munkácsy gimnázi­umban a British Coun­cil és a pedagógiai inté­zet működteti. Falopás Háromszáze­zer forint kárt okoztak az erdő tulajdonosának azok a tettesek, akik a Csököly-Gige-Kiskorpád határában lévő terület­ről fát loptak. A lopás bűntettében a kaposvári rendőrkapitányság indí­tott nyomozást. Bálint napi bál A Bala- tonkeresztúri Iskoláért Alapítvány tegnap este a balatonkeresztúri ál­talános iskolában szer­vezett jó hangulatú jó­tékonysági bált. Az est bevételével a szervezők az alapítvány céljait támogatják. Esély 18 diáknak A 74 indulóból 18 somo­gyi szakmunkástanulót terjesztettek föl a ma­gyar nyelv, fizika, ma­tematika, irodalom és történelem tanulmányi versenyek Országos döntőjébe. Ide az or­szág 30 legjobbját hív­ják be tantárgyanként. Gyakorlat franciák­nak A nantesi egyetem öt hallgatója tölti peda­gógiai gyakorlatát Ka­posváron a Loire-völ- gye-Somogy, és a felső- oktatási együttműködés jegyében. A Csokonai tanítóképző főiskolai és gyakorlati képzését ta­nulmányozzák. «MX» VASÁRNAPI MN»» SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer Magyarország Kft lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644 Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél Terjesztés: Faludy Miklós Hirdetés: Kilvinger Ottó Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató A kongó termek még nem a vészharang hangjai Üresek a kultúra házai FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Szomorú látvány a kongó művelődési ház, vagy ahogy a köznyelv elnevezte: a kultúr. Némely kistelepülésen mozgó árusok, bálabontogatók veszik bir­tokba: az intézmények fönntartása, működtetése ugyanis drága. Nincsenek seregszemlék, versenyek. Vélhetően a januárban életbe lépett közművelődési törvény alkotói is érzékelték ezt, s a tárca ígérete szerint 10 milliárd forinttal többet áldoznak az idén a kultúrára, közművelődésre. A települések lako­sonként 550 forintot kapnak; a közmű­velődésre, közgyűjteményekre pedig további 238 forintot. Mire szánják ezt az összeget? Milyen helyzetben vannak a kultúra templomai a kistelepüléseken? — A Tákisz előzetes számításaiból még nem állapítható meg mekkora ösz- szeg ütí a markunkat — mondta dr. Pre- sits Pál, Somogysárd jegyzője. — Van egy fölújításra váró művelődési házunk és egy 14 ezer kötetes klubkönyvtá­runk. Horváth Teréz pedagógus és egy takarítónő a gondozójuk. Tavaly más- félmillió forintot költöttünk a működte­tésére, ebből 1 millió 162 ezer forintot az önkormányzat teremtett elő. A ma­radék alig két és félszázezer forint volt az állami támogatás. Az ígért összeget elsősorban az üzemeltetésre és az épü­let fölújítására költenénk. A somogysárdi kultúra házában technikai eszközök, s egy zongora szol­gálja az időszakonként betérőket. Itt van a nyugdíjas klub is, mert igényük jobbára csak az időseknek van a társa­sági életre. Belőlük verbuválódott a te­lepülés egyetlen hagyományőrző nép­tánccsoportja is. Az utánpótlás hiány­zik: a fiatalokat már nem lehet táncba vinni. Takaréklángon világít a kultúra pilá­csa az ezer lakosú Darányban. A csep- penként adagolt állami támogatást egymillió forinttal egészíti ki évente az önkormányzat. Nincs pénz főállású népművelőre, társadalmi megbízatás­ban, tiszteletdíjért látják el a munkát. Egy agilis pedagógus kulturális csopor­tot működtet; táncot, prózát, népi játé­kokat tanít a gyerekeknek. A mintegy 300 nyugdíjas nemrég alapított klubot. A kultúra otthona olyan amilyen, rá­férne a fölújítás. A könyvtárat az iskolá­val közösen működtetik. Villányi László polgármester szerint az épülte­tek funkciója megmaradt, csak a tarta­lom silányodott el. Nincs igényük az embereknek a nívós szórakozásra. Az ígért pénzzel együtt az idén már 1,5 mil­lió forintot terveznek a közművelő­désre. A többletet fejlesztésre szánják. Vége az ötvenes évek mozijának Szenyéren is. Az akkori fiatalok szóra­kozását, a népi táncegyüttes munkáját csak néhány féllábú, „hadirokkant” szék idézi: még nem futotta a cseré­jükre. Balogh József polgármester két- három évente kifesteti az épületet, s az alkalmi mulatságok idejére az olajat is megvásárolja a kályhába. Az önkor­mányzat épületével egy fedél alatt, már csak időszakonként működő kultúr- házban évente 2-3 alkalommal a cigány kisebbség tartja soros bálját. A volt KISZ-klubot is ők rendezték be a pályá­zaton nyert 200 ezer forinttal. Mégis mindennapos a rombolás. A telep egyet­len telefonfülkéjének utolsó ablaküve­gét is kiverték, s összetörték a játszótér padjait, a hintákat. Nincs igény a műve­lődésre. A polgármester mégis úgy dön­tött: az iskolában működő könyvtár kö­teteit frissíti föl a beígért pénzből. A költségvetésnek közel a fele ugyanis a munkanélküliek szociális ellátására kell. Egy budapesti cirkusz lépett föl nem­régiben Újvárfalva-Nadalos kultúrhá- zában. Szukics Sándomé jegyző szerint csak azért volt telt ház, mert az önkor­mányzat a jegyek árát is beleértve, min­den költséget vállalt. Az egy ideig klub­ként használt épület, s a működtető fia­talember sem tűrhette tovább az alko­holmámoros fiatalok randalírozását. — Széttörték a székeket, megrongál­ták még a falakat is. Volt már ott min­den... Nem csoda, hogy csak az alkalmi, jobbára szakmai összejöveteleket tart­juk ott — mondta a jegyzőnő. — Egy fű­tőt alkalmazunk, aki felügyeli az épüle­tet, takarít. Kiderült: nem csak a kor és a másság választja el egymástól az embereket. Újvárfalva és Nadalos — bár mindössze 3 küométer van közöttük —, két szom­széd vár. Lakosai nem férnek meg „egy gyékényen”, még a falugyűlést is két he­lyen kell megtartani. — Régen nem így volt. Virágzott a kapcsolat a szomszédos településekkel. Bálokat, közös rendezvényeket tartot­tak. Most a Vers Józsefné vezette könyvtár az egyetlen hely, meg az is­kola épületében otthonra lelt katolikus kápolna, ahol Doder Viktor somogy­sárdi plébános hívására békességben jönnek össze az emberek. A könyvál­lomány elöregedett; a megyei könyvtár mintegy 30 ezer forint értékben támo­gatja a fölfrissítését. A többlettámoga­tást elsősorban a téka fejlesztésére for­dítanánk. S bízunk abban, hogy a fölújí­tás alatt álló Noszlopy-kúriában Újvár­falva lakossága is áldozhat a kultúra ol­tárán. Várnai Ágnes N éhány hete történt, hogy egy asszony le­vetette magát Kaposvár egyik toronyházának he­tedik emeletéről. Ugyan­azon a napon még egy hasonló esethez kellett kimenni a rendőröknek: egy férfi felakasztotta magát. Két tragikus, ér­telmetlen halál egy nap alatt. Egyikük sem ha­gyott búcsúlevelet. Egyi­kük sem köszönt el sen­kitől. Egyszerűen nem akartak tovább élni. A le­gegyszerűbb és legnehe­zebb megoldást válasz­tották: az öngyilkosságot. Fekete József őrnagy, a Kapos­vári Rendőrkapitányság bűn­ügyi osztályának vezetője mondta: tavaly a működési te­rületükön 37 öngyilkosság tör­tént. A befejezett öngyilkossá­gok tízszerese az öngyilkossági kísérlet, s így még riasztóbb a szám. A befejezett öngyilkos­ság a férfiaknál gyakoribb, a kí­sérlet viszont a nőknél. A mód­szerek között a férfiaknál a kö­tél, a nőknél a vegyi anyagok vezetnek. Az ok: családi konf­liktusok, betegségek, anyagi gondok. Szinte mindegyikük­nél volt már előző kísérlet. „Csak” a harmadik-negye- ■ dik próbálkozás sikerül. Az idei év első néhány hetében Kaposváron és környékén már hatan ve­tettek véget önkezükkel életüknek. C. középkorú, értelmi­ségi nő. Még most is csi­nos, szép arcú. Kedvesen, közvetlenül, sőt néha fi- g nőm öniróniával és derű­vel beszél az életéről — a po­kolról, amit átélt. Hatszor kísé­relt meg öngyilkosságot. Azt mondja: ma sem bánta meg egyik esetet sem. Még most sem biztos abban, hogy nem az lett volna a jó megoldás. De az utolsó pillanatban valaki min­dig rátalált... — Egyetlen gyerekként, cso­dálatos családban nőttem fel. Minősége legfeljebb az élethelyzetnek van Az élet nem tulajdon Szerettek és féltettek a szüleim, talán túlságosan is. Aktív spor­toló voltam, beválogattak az if­júsági válogatott utánpótlás­csapatába. Látszólag minden sikerült. Csak önértékelésem nem volt... Tizenhat éves vol­tam, amikor eljött az életembe a nagy szerelem. Négy év után összeházasodtunk, és elhatá­roztam, hogy a legjobb feleség, a legjobb anya, a legjobb meny leszek. Mindenből a legjobbat akartam, mert ezt vártam el magamtól. És főleg mert ezt várták el tőlem. Belebuktam. A kudarcokat nem tudtam elvi­selni. Magamat hibáztattam azért, mert a szüleim és az apósomék nem jöttek ki egy­mással. Felelősnek éreztem magam azért, mert nem tud­tam összekovácsolni a csalá­dot. Aztán terhes lettem, és azt hiszem: én voltam a legboldo­gabb kismama a vüágon. A férjemet nem sokkal ké­sőbb négy évre elküldték ta­nulni, nappali tagozatra. Én meg egyedül maradtam a kis­babává. Valahogy átvészeltük azt az időszakot, és egyenesbe jöttünk. Megszületett a máso­dik kislányom is. Nagyon sze­rettem a gyerekeimet, ők éltet­tek. A férjem semmiben nem volt társam, alig volt otthon. Anyagi gondjaink nem voltak, jobban éltünk, mint az átlag. Vettünk egy hétvégi házat. Ott aztán buli bulit követett, egyre inkább úgy éreztem: másból sem áll az életem, mint hogy a családomat, a férjemet és a ha­verjait szolgálom ki. A férjem­nek ez sem volt elég, 1990-ben otthagyatta velem a pályát, mondván: nyissunk egy italle- rakatot. Egyedül cipeltem a sö­rösládákat eldugott kocs­mákba, és el kellett viselnem, hogy részeg alakok a fene­kemet csipkedjék, mint egy utolsó cédának. Két­ségbeesetten próbáltam megőrizni a maradék ön­becsülésemet, és közben egyre mélyebbre süllyed­tem. A férjem ivott, állan­dóan megcsalt. Semmibe sem vett, rám taposott, mint egy eldobott csikkre. Most már látom, hogy jobb lett volna akkor elválni. De még évekig küszködtünk. Pe­dig az tényleg maga volt a po­kol. Akkor nyúltam először az italhoz és a gyógyszerhez. Olyankor bátornak éreztem magam, és visszaszóltam. Persze, mindig rossz pilla­natban. A férjem gyakran megvert, az orrom, a bor­dám eltört, az arcom felre­pedt. De soha nem panasz­kodtam senkinek... Meséli: alapvetően vi­dám, jól alkalmazkodó természet. Még most is megőrzött valamit ebből. De volt egy pont, amikor nem bírta tovább. Amikor az üzlet tönkrement, a férje otthagyta, és egy csodálatosan induló kapcsolata is véget ért, 1996-ban öngyilkosságot kísé­relt meg. Zárt osztály, gyo­mormosás. 1997-ben még öt kísérletet tett, a legutóbbit né­hány hónapja... — Talán még most is szere­tem a férjemet. Amikor a soka­dik kísérlet után helyrehoztak és kijöttem a kórházból, úgy tűnt: minden rendbe jön. De megint átvert, kiderült, hogy miközben engem hiteget, ko­moly kapcsolata van. Ezt már nem bírtam ki. Megágyaztam, bevettem a gyógyszereket és it­tam. Sokat. Csak azon „buktam el”, hogy gyorsan jött a hatás, hogy nem volt időm az ágyon elhelyezkedni, félig lecsúsz­tam. A lányom talált meg. Nem is akartam hogy értesítse a mentőket. Erre azt mondta: anyu, én nem hagylak akkor sem, mert szeretlek. Tudom, hogy szörnyű, de ez sem tudott visszatartani... A gödör aljáról nagyon nehéz kimászni. Azt mondják: akik öngyil­kosságot kísérelnek meg, csak a figyelmet szeretnék felhívni magukra, azt akarják, hogy végre odafigyeljenek rájuk, és nem is gondolják komolyan. Ez nem igaz. Én komolyan gondoltam minden alkalom­mal. És legfeljebb csak néhány napig figyeltek rám... Tudom, hogy beteg vagyok, nyűg va­gyok, és a családomnak is az lenne a legjobb, ha nem len­nék... Amikor beveszem a gyógyszereket, csak erre tudok gondolni. Csak arra, hogy ki kell ebből menekülni. S amikor magamhoz térek és rádöbbe­nek, hogy megint visszahoz­tak, rettenetesen szégyellem magam. Sajnálom a családo­mat. De egyáltalán nem örülök az életnek... Az országos statisztikák sze­rint az elmúlt években valame­lyest csökkent az öngyilkossá­gok száma. Ennek ellenére a „világranglistán” ma is az első helyen vagyunk e téren. Dr. Boldizsár Ferenc, a Kaposi Mór Megyei Kórház pszichiát­riai osztályának főorvosa sze­rint az öngyilkosságok számá­nak csökkenése természetes folyamat minden olyan társa­dalomban, ahol a külső veszé­lyeztetés nagy. Ilyenkor mű­ködésbe lép az életösztön, és vészhelyzetben az ember min­den energiát az elemi élet- szükségletek kielégítésére fordít. Ma pedig Magyaror­szágon egyértelműen vészhelyzet van. — Úgy vélem: a közvet­len kiváltó okoknak nincs kifejezetten jelentőségük. Persze mindig van egy utolsó csepp a pohárban, de nekünk az „egész poha­rat” kell néznünk. Minden öngyilkosság mögött az áll, hogy valaki képtelen megol­dást találni a problémáira, nem tanulta meg a konfliktus-keze­lést, az életben való eligazo­dást. Magyarországon ez való­ban megoldási séma, hányszor halljuk már kisgyerekektől: akkor én megölöm magam. Szinte szófordulat már. — Bár abban a pillanatban valószínűleg valóban meg akar halni, de tulajdonképpen az életét senki sem akarja eldobni. Csak azt az élethelyzetet, ami­ben él. Jelzés ez, de semmi­képpen sem manipuláció. Mi a kezelések alatt arra próbáljuk rávezetni a beteget, hogy mindig van más megol­dás. Sokan megkérdezik azt is: nincs-e joga az embernek sza­badon rendelkezni az élete fö­lött? Szerintem nincs. Az élet nem tulajdona senkinek nem lehet rendelkezni felette. Mint ahogy minősége sincs. Minő­sége is legfeljebb egy élethely­zetnek van, amit mindig el kell tudni fogadni. Jakab Edit Derűvel a pokolról, amit átélt Ma Magyarországon egyértelműen vészhelyzet van I A nadalosi ház

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents