Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-14 / 38. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP MŰVELŐDÉS 1998. február 14., szombat Somogy alig pályázik A Nemzeti Kulturális Alap 14 szakkollégiuma évente mintegy 3 milliárd fölött rendelkezik. Somogy a pá­lyázók számát tekintve az utolsó harmadban foglal he­lyet - ezt Perlik Pál, a Nemzeti Kulturális Alap igazgatóságának igazgatója mondta. Zsámboki Árpád­dal, a közművelődési szak- kollégium vezetőjével a Szín-Folt Galéria meghívá­sára érkeztek Kaposvárra, ahol kulturális, oktatási, művelődési intézmények vezetői, munkatársai előtt szóltak az aktuális pályáza­tokról. Egészen friss pályá­zati lehetőségek is voltak tarsolyukban, mivel egy nappal látogatásuk előtt dőlt el néhány pályázati kiírás sorsa. A résztvevők tájékoz­tatást kaptak az űrlap kitöl­tésének módjáról, és a pá­lyázatírás általános tudniva­lóiról is. Perlik Pál és kollé­gája látogatása révén talán többekhez eljutnak a lehető­ségek, és akkor „Somogy már nem lesz annyira gaz­dag, mint most.” B. T. Örökség 2000-ben Somogy megye népművé­szete címmel kíván kiad­ványt jelentet meg a megyei múzeum 2000-ben. A Nép- művészeti örökségünk soro­zatának részeként napvilá­got látó munka szervezési munkáit Kapitány Orsolya és lm ró' Judit néprajzosok, valamint Knézy Judit szer­kesztő végzik. G. B. A lelkiismeretlenség fojtása Deák Ferenc Fojtás című szín­műve izgalmas, hiteles olvas­mány, amiből kiderül: egy sö­tét, totalitárius, velejéig romlott éra miként szabadítja meg az embert minden emberségétől, a jellemétől legfőképp. A mű a színház 1956-os drámapályáza­tának méltán lett második dí­jasa. A történelmi groteszket színpadra állítani azonban - mondom ezt a kaposvári ősbe­mutató alapján - korántsem egyszerű. A szándékoltan stati­kus darabot csak a második részben sikerült megmozdítani az addigra fölerősödő groteszk hatásokkal. Pedig Babarczy László rendezési stílusának ki­fejezetten kézre állt az alap­anyag, az előadás mégis csak a vége felé mutatja a babarczys megoldásokat. A történet egy kis bácskai faluban játszódik, távol a forradalmi események­től, amelyek híre rádió híján je­lentőség késéssel érkezik meg. A történetvezetés dramaturgi­ája ezzel analóg, minden in­formációt lassan, vontatottan ad meg a darab. A legtalányosabb szereplő Kovács János, akiről nem tudni, mi szél hozta az egykori náci megszállás terüle­tére, csak annyit sejteni, pufaj- kás emberünk rosszban sánti- kál. Szarvas József láthatóan keresi, de csak félsikerrel ta­lálja meg az eszközeit annak, hogy AVH-s korában elköve­tett - és a második részben ki­derülő - mocskosságait takar­gassa, hogy sötét múltja miatt aggódjon. Lelkiismerete nincs, minden szívfájdalom nélkül menekül ahhoz a bunyevác csa­ládhoz, amelyet tönkretett. Tumbászt, a család fejét Hu- nyadkürti György alakítja. A Fojtás minden alakja egy Szarvas József,, targoncás ” szerepében fotó: török anett elvetemült, aljas, s lassan atom­jaira hulló államhatalmi rend­szer kritikája. Rudics Tamás vallásos hite miatt szenvedi meg a jugoszláv állambizton­sági szervek bosszúját: Csemák Árpád kiirthatatlan intellektus­sal alakítja a kőfejtőből érke­zett, végtelen szadizmussal meggyötört, bolydult elméjű férfit. Jellemző, hogy éppen fia rosszindulatának - Kelemen József alakítása - áldozata lett. Rudics megtört férfiassága mi­att felesége - Csonka Ibolya játssza - más karjában keresi a boldogságot. A bácskai falucs­kában időközben érdekes társa­ság gyűlik össze. Bőrig ázva érkezik Címeres - Tóth Géza alakítja a művelt művészem­bert, aki hátán cipeli az ellenál­lás emlékezetét -, Jusztin, a mellőzött gumipitypang-kutató és ledér asszisztense, Rozi. Spindler Béla és Lestyán Luca vidám színfoltjai az előadás­nak. 1956 november 4-ét írunk. Amint a szovjet tankok lánc­talpa a forradalmat, úgy a jugo­szláv kémelhárítás a gyanús elemeket tiporja el. Nyári Osz­kár alakítja a magyart törő Tó- movity állambiztonságist, míg Kocsis Pál a kémelhárítás két­arcú hadnagyának szerepét játssza. Ténykedésük révén kockáról kockára áll össze a kép, az elmúlt másfél évtized gyötrelmeiről lehull a lepel. A bűnök nyilvánvalóvá vál­nak. És az áldozatok elnyerik méltó büntetésüket. Balassa Tamás KÖNYVAJÁNLÓ M. SCOTT PECK Tovább a járatlan úton Az életben mindnyájunknak a magunk útját kell járnunk. E téren nem léteznek okos kézi­könyvek, nincsenek bevett formulák, bevált módszerek, ami az egyik embert célhoz viszi, a másiknak tévút. Ez a könyv talán hozzásegít ahhoz, hogy kevésbé leegyszerűsítve gondol kozzunk.Pari: 890.- Ft DEAN R. KOONTZ Virrasztók Az USA kormánya által pén­zelt, szupertitkos laboratóri­umában két, genetikailag át­formált élőlény lát napvilágot. Az egyik egy fantasztikus ku­tya, emberi intelligenciával. A másik egy brutálisan ag­resszív, hibrid szörny. Egy napon mindkettő megszökik, és megkezdődik a hajsza, mely egybefonódik egy férfi és egy nő egymásra találásá­nak történetével. A páratlan feszültségű regényben a fő­szereplőknek nem csupán az emberi nem legsötétebb krea­túrájával kell felvenniük a harcot, de mindenre képes al­világgal és az elszántan nyo­mozó nemzetbiztonságiak­kal. Asimus 888.- Ft KURT HEUSELER: Az egészséges szobalevegöért Az ember átlag napi 20 órát vagy még többet tölt zárt he­lyiségekben. Régen köztu­dott, hogy a légszennyezés nem áll meg az ajtónál. A könyv gyakorlati tanácsot ad azoknak, akiket érdekel a nö­vényeknek ez a viszonylag újszerű felhasználási terü­lete. Cicero 650.-Ft MARCUS SCHNECK Kaktuszok E könyv a kaktuszokkal éppen csak ismerkedni kezdő érdek­lődők számára kiváló bevezető e szívós növénycsalád vilá­gába, és egyben értékes, té­nyekben gazdag kézikönyv a tapasztalt kaktuszkedvelők­nek. 150 faj részletes, közért­hető jelekkel kiegészített leí­rása. Új Ex Libris 2280.- Ft MARGIT RÜDIGER Kényes pontok Azoknak a nőknek szól a könyv, akik valóban tenni akarnak valamit, hogy meg­szabaduljanak a „problémás” testtájaktól. A comb, a csípő, a has és a fenék táján kialakult narancsbőr, fölösleges kilók és fellazult szövetek leküzdé­sére ajánl átfogó akcióprog­ramot. Hájjá és Fiai 2490.- Ft A fent említett könyvek megvásárolhatók 10 száza­lék kedvezménnyel a Fó­kusz Könyvesboltban, Ka­posvár, Fő u. 13. A szeretet napja lepipálta Erzsébetet Marcipán a kedvesnek A szkeptikusok esküsznek ra, hogy a Valentin-napot a ke­reskedők találták ki maguk­nak. A szerelmespárok erre fittyet hánynak, és örömmel használják ki a lehetőséget, hogy egy újabb alkalom kí­nálkozik kedvesük megaján­dékozására. Mindkét nézet­nek van igazsága: a Valentin- vagy magyarul Bálint napot mindenki saját lelkületének megfelelően éli meg. A tizenéves, pelyhedző állú fiú feltehetően az optimistább vá­laszra hajlik: lázasan keresgél a kaposvári múzeumudvar vásári forgatagában. Néhány perc, és kezében a különleges, kerete­zett bizonyítvány, rajta a felirat, „A világ legdrágább barátnője”.- Valami bulis dolgot keres­tem, virágot névnapra meg szü- linapra is vehetek az én tündé­remnek - csatolja föl a görkorit Péter, a Táncsics gimnázium diákja, és már robog is a sze­relmet fakasztó tavaszi napsü­tésben. Sólymos Gábor, a Középis­kolások Szövetségének elnöke már révbe ért: feleségének vá­sárol ajándékot.- Egy szép csokrot kap a kedvesem, és marcipán édessé­get, mert az nagyon imádja. A KÖSZ egyébként magáévá tette a Valentinolás szellemisé­gét, és tegnapra Szerelemház címmel hirdetett programot. A volt Latinka házban a kirako­dóvásár mellett szerelmi jósdát és - biztos, ami biztos - házas­ságkötő termet is berendeztek. Erre mondta bölcs, és nem utol­sósorban nagytapasztalatú kol­légám: alkalmi válóperes ügy­véd nem lesz? No de, félre a meghasonlott férfiú szarkaz­musával, elvégre mégiscsak a szeretet, a szerelem napja a mai. A jósdában Czár Adriennt, a Munkácsy gimnázium 10. évfo­lyamos tanulóját találom, amint éppen kártyát vet. Szemben vele egy stramm, ám nem túl szerencsés fiatalember: a sors mindenáron egy barna férfival akarta összehozni.- Az esetek 70 százalékában bejön a jóslat, csak hinni kell benne - rakosgatja tovább a hű­séget, féltékenységet, utálatot, szerelmet jelentő lapokat a csil­logó szemű lány. - Volt, hogy magyar kártyából jósoltam, és piros lap maradt a végén. Utána kiderült, a barátom éppen akkor rám gondolt. Adrienn szerint a tök utála­tot, a zöld levelet, a makk csó­kot hoz. Játék az érzelmekkel. A hazai ajándékcikk-ipar már kereskedők elmondása alapján már tavaly rámozdult Valentinre. Megjelentek a Sze­retettel Valentin-napra feliratú bögrék és lufik.- Plüssállatok, perselyek, szíves táskák és más apróságok egyaránt kelendőek - tudom meg a Happy World üzletben Simonné Elek Edittől, aki illat­szerrel lepte meg párját. - Fő­ként szerelmespárok a vásárló­ink, de az idősebbek is egyre többen lepik meg partnerüket. A Fő utcai virágboltok szír úgy megérezték a Bálint-napot. Berkes Nándorné szerint érez­hetően nőtt a forgalmuk. Ezt támasztotta alá Simon Józsefné véleménye is, aki szerint a Va- lentin-napi forgalom lepipálja az Erzsébet-napit. Egy biztos, Valentinnel rosz- szul senki sem jár. Valentin napi üzenetek 4P “S ha ígérném hogy odamegyek? Számolni kezdenéd a perceket. Örülnél? Hogy Örülnél mennyire? Ha szeretsz szíved megszakad bele!” Boldog szülinapot kedvesem! (71161) iß A VILÁG legbolondabb barátocskája millió csókot küld a világ legaranyosabb barátnőcskéjének Valentin napján. (71514) iß A VILÁG legmancsosabb barátnőjének Va­lentin napra! Tündérmaci. (71554) *ß ANITA, örülök, hogy a férjed lehetek. Sze­retlek! Malacka. (71553) *ß BARCSRA a parkolós hölgynek üzenem: olyan jó vagy hogy nem kellesz senkinek csak a volt anyósodnak. (71374) *ß CIGÁNYLÁNY! Mindig úgy nézz rám, ahogy abálon!Ropi. (71633) iß CSABA! Várni fogok Rád! Szeretlek: Krisz­ta. (71116) iß Czimpai János Dávid! Talán egyszer feléled a régi tűz, újból! (71300) 9ß DRÁGA Zsiráf! Remélem még sok boldog évet lehetünk négyesben. Elismerem a legjobb vagy akit kaphattam. “Szőmyűkék”. (71679) iß DRÁGA csillagom! Nagyon szeretlek! Amíg szívem dobbani fog hozzád mindig hű leszek! Az MKM! (71165) iß Drága Egyetlenem! Örökké szeretlek, sőt imádlak! A cicád és kiscsillag babád. (71658) *ß Drága Nyuszikám! Nagyon szeretlek. Cipru­son örök nyár lesz. Egy türelmes Valentin. (71511) iß Drága méhecském! Nagyon szeretlek és mindig hiányzol! Tony. (71420) V EMLÉKSZEL még a VII/A osztályos lec­kefüzetre? Szeretlek! Bol­dog Valentin napot! (71061) iß Egyik belvárosi óvodában nagy kékszemű óvónéninek már rég nem haragudok. Alexander. (71284) *ß FONYÓD, Fő u. 133-ban drága nejemet és két ragyogó kislányomat nagyon sok szeretettel köszöntőm. Horváth László. (71666) 9ß GABIKÁM nagyon-nagyon szeretlek. Andi- ka. (71539) iß GOURANGA! Hogyan tudnék élni nélküled, hisz Rólad szól az élet. Várlak titkos szerelem. TEQUIERO-D (71842) iß Gyurikám! Nem adlak másnak, nekem ren­delt az ég. Csibe. (71708) *ß Gábornak Fonyódra! Köszönöm hogy vagy nekem. Szeretlek. “Valaki” (71521) *ß Husigombim! Drágám! Ez a mi napunk! Sze­retlek! Jegyesed Síla! (71362) *ß Ibolyám! Köszönöm Neked azt a közel 27 év türelmedet, jóságodat és hűségedet, amit velem töl­töttél! Nagyon sok boldogságot és kitartást kívánok neked a legjobb anyának és feleségnek! Iraki! (71485) *ß Jani! Nagyon szeretlek és ez mindig így lesz! Betti! (71522) 9ß Judit! Rövid hajjal is nagyon szeretlek Té­ged. Lackó. (71657) iß KICSI Bölcskei! Még nagyon sokáig a te kisdrágád szeretnék lenni! Szeretlek! (70919) iß KRISZTIÁN! Boldog Valentin napot. Sze­*ß MACI! Két virág van az életben: a rózsa és a nefelejcs. Az egyik tanít hogy szeress, a másik, hogy ne felejts. Nyuszifül. (71074) 9ß MONCSIKA imádlak! Életem értelme, örö­me, mindenem! Gyuszmók. (71038) *ß Moncsi! Hogyan tudnék élni nélküled hiszen rólad szól az élet. Füles. (71550) iß Mucukám! Te vagy a legédesebb fiú a vilá­gon! Nagyon szeretlek! Hajni! (71648) iß MÁRIA nagyon szeretlek, nemsokára jövök haza, sok puszi. (71359) *ß RITA! Csak ne múljon el! Nagyon szeretlek. Feri. (71361) *ß RÁK Srác! Nagyon várom május 2. Skorpió Lány. (71040) *ß ROLAND! Szeretném ha örökre szívedbe zárnál és mindig ott őriznél, mivel az én szívem csak érted él és dobog. Andi! (71164) iß SZERETÜNK apa!! Eszti, Andris, Judit. (71356) 9ß Sok boldogságot kíván minden Sunrideresnek Veronika és Tibor! (71366) iß Sok boldogságot kívánok Valentin napra egy aranyos asszonynak akit nagyon szeretek. Balu. (71664) *ß Sok szeretettel Valentin napra. Nagyon sze­retlek a Te kis Édid. (71651) *ß Tímea sok szeretettel Valentin napra. Mindig szeretni foglak. Zsolt. (71536) *ß Tündi! Aki után szíved vágyik, szeresd őt mindhalálig! Feri. (71551) nß TÓTHNÉ Horváth Margitnak sok boldogsá­got kíván férje István. (70915) iß Vártam Rád, most itt vagy. Szeretlek, mert Te, Te vagy. Army-tól. (71653) 9ß ZOLI vigyázz a kisrókára, akit megszelídítet­tél és a szívedben van. (71642) *ß ZOLI! Boldog Valentin napot kívánok! Na­gyon szeretlek. Csilla. (70918) nß ZOLI! Te félsz boldog lenni, pedig a boldog­ság egy karnyújtásnyira van Tőled. Ez megvalósul­hat, ha Te is akarod. Erika. (71512) iß ZSUZSIKA! Nagyon szeretlek, még ha oly hihetetlen is. Sokszor csókol: Szerelmed. (71376) *ß Zöldhercegem! Boldog Valentin napot kívá­nok! Szeretlek Marcsi. (71656) iß ÁGI! Sok boldog Valentin napot! Szeretlek! Balázs. (71283) iß ÉDES pici nyuszifül! Érted van a földön minden! Imádlak: Vici. (71519) B. T.

Next

/
Thumbnails
Contents