Somogyi Hírlap, 1998. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-02 / 27. szám

1998. február 2., hétfő SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Átalakulóban a lakásszövetkezetek Önállósodó lépcsőházak A lakásszövetkezetek meg- — A megye szövetkezetei szüléséről a kormányhatá­rozatban szó sincs — mondta Bogó József, a lakásszövet­kezetek Somogy megyei szö­vetségének elnöke. — Mindössze arról, hogy meg kell vizsgáim: milyen egysze­rűsített jogi feltételekkel ala­kulhatnak társasházakká a szövetkezetek, illetve azok ke­zelési egységei. Úgy véljük azonban: ez így nem teljes, visszafelé, a társasházak szö­vetséggé alakulásánál is ugyanúgy biztosítani kell az egyszerűsített feltételeket. An­nál is fontosabb ez, mivel 1992 óta 60 ezer társasház alakult szövetkezetté, és mindössze kétezer szövetség társasházzá. — De a kormányhatározat alapján — ezek szerint — ismét lesz mód arra, hogy lépcsöházak, önálló kezelési egységek kiváljanak a la­kásszövetkezetekből. .. — A kiválást lehetővé is kell tenni, de csak szigorú fel­tételekkel. Például a kiválni akaró épületeknek nem lehet tartozása, és a kiválás minden költségét nekik kell fedezni. Egyébként — úgy gondolom — nincs tömeges igény az ön­állósodásra. Volt egy féléves átmeneti időszak, amikor erre lehetőség volt, de akkor is csak néhány épület választotta ezt a megoldást. Többen közülük azóta ismét kérték felvételüket a lakásszövetkezetbe. milyen helyzetben vannak? — A megyei szövetségbe 43 szövetkezet tartozik: 39 la­kás-, egy garázs-, két üdülő- és — ami az országban egyedül­álló —- egy üzletszövetkezet. Ez csaknem három és félezer lakást, 136 garázst, 173 üdülőt és 43 üzletet jelent. A szövet­kezeteink működése rentábilis, többségüknek nincsen tarto­zása. Az összesen mintegy 10 millió forint hátralékon 10 la­kásszövetkezet „osztozik”. Azok a szövetkezetek vannak nehéz helyzetben, akik az ár­emelésekkel párhuzamosan nem emelték fel a közös költ­séget. Egyre több feladatot ad­nak a szövetkezeteinknek is az elöregedő épületek. A laposte­tők 60 százalékát már felújítot­tuk, a homlokzatokra, a teljes felújításra csak ritkán van pénz. A közművezetékek hely­reállítása, cseréje nagy feladat lesz, e tekintetben csak Ka­posváron tették meg a kezdő lépéseket. Bogó József szerint fontos volna, hogy még idén elfo­gadja a parlament a lakásszö­vetkezeti törvényt. Ennek elő­készítése során mindenképpen meg kell vizsgálni, hogy a la­kásszövetkezetek gazdasági működésében, adózásában mi­lyen szabályok, kedvezmé­nyek érvényesülnek. Hisz mindez Somogybán 13 ezer, országosan mintegy egymillió embert érint. (Jakab) Ilyen lesz a február Jetek ■■ l||||||||ll-<7 csapadék va/ószinősége, sy-erős szél, =-köa?, z-zápor, V-zivatar, • -vosórnoo Mint január 2-i lapszámunk­ban közöltük, ezentúl minden hónap első Somogyi Hírlapjá­ban tesszük közzé Dávid Mi­hály egész hónapra érvényes prognózisát megyénk terüle­tére, illetve a Dél-Dunántúlra. Az egész évre érvényes előre­jelzést postán megrendelheti Dávid Mihály 4400 Nyíregy­háza, postafiók 414. címen. A hónap első harmada a sok évi átlagnál hidegebb, a kö­zépső harmad melegebb, az utolsó harmad a sok évihez ha­sonló hőmérsékletű lesz. A hónap folyamán viszonylag sok csapadékos nap lesz. Alacsony hőfok, magas árak A csípős hideg ellenére jó felhozatal, sok vásárló, érdek­lődő jellemezte a tegnapi, kaposvári állatvásárt. A legtöbb üzlet a malacárusok és vevőik kö­zött köttetett, annak ellenére, hogy az árak magasak voltak. A kilenchetes állatokért 8500 fo­rintot kellett fizetni, a nagyobbak 10 ezer 500 és 12 ezer forintért keltek el. Ugyancsak drá­gán adták a borajakat: a három hónaposakért 40-45 ezer forintot kértek de a magyar tarka fajtákat 60 ezer alatt nem adták. Az őszi árakhoz képest csak a lovak ára csökkent valame­lyest. A tegnapi vásárban már 200 ezer forintért is lehetett fiatal, ápolt lovat kapni és párban sem kértek 400 ezernél többet értük fotó: kovács tibor Huszonkét filmszínházban pereg a film Nagyatádtól Őreiig Fejlődik a somogyi mozizás Ismét feljött a mozizás csillaga, a múlt évben a tavalyinál 50 százalékkal többen váltottak jegyet a bemutatott filmekre. Az emelkedés Somogybán is megfigyelhető, de leginkább Kapos­váron, ahol elkezdődött a filmszínház fejlesztése. Félezer mozi van az országban, megyénkben 22 működik. Va­lamennyi a helyi önkormányzat tulajdona, az üzemeltetést többnyire bérlő végzi. Marcali­ban nem került messzire a mozi az önkormányzattól, ugyanis költségvetési intézmény, a mű­velődési ház üzemelteti. Nagy­atádon szintúgy, itt heti három­szor vetítenek, a múlt évben 11,5 ezren váltottak jegyet fil­mekre. Barcson is a kultúrház- ban van a vetítőterem, a mű­ködtetés azonban vállalkozó ri­zikója. Őrei kuriózum, hiszen a kis falunak három éve saját mozija van. Évente mintegy 2000 látogató vesz jegyet a fil­mekre, a vetítés minden szom­bat délután kezdődik. Az ön- kormányzat rezsivel együtt 320 ezer forintot költött tavaly arra, hogy a mozigépész hetente egyszer elindíthassa a vetítőt. A települési támogatás azon­ban egyre ritkább.- 1989 előtt még 400 millió forint állami támogatást kaptak a moziüzemeltetők, manapság a Magyar Mozgókép- alapítvány 35 millió forintjára is pályázni kell - mondta dr. Németh Já­nos, a Mozisok Országos Szö­vetségének alelnöke, a Szivár­ványt bérmunkában üzemeltető Somogyfilm Kft ügyvezető igazgatója. A Somogyfilm Kft néhány tolnai mozival együtt 33 film­színháznak nyújt műsorszolgál­tatást, de Kaposváron készül a Flamex filmforgalmazó Fejér megyei hálózatának és néhány észak-magyarországi városnak a műsora is. Emellett a So­mogyfilm működteti a balaton- lellei Kertmozit, valamint bér­munkában üzemelteti a kapos­vári Szivárvány filmszínházat, ahol tavaly 161 ezer látogató váltott jegyet, 11 százalékkal több az előző évinél. B. T. Kaposvár és Szántód térségében volt a leghidegebb Rekord-döntögető mínuszok Tegnap hajnalban igencsak mí­nusz tíz fok környékén járt a hőmérők higanyszála Somogy­bán is. Nappal legfeljebb mí­nusz három és mínusz öt fokig emelkedett a hőmérséklet. A közútkezelő kht. mérései sze­rint a leghidegebb Kaposvár és Szántód térségében volt. A szokatlanul hideg idő a közlekedésben nem okozott fennakadást. A távolsági bu­szok nem késtek néhány perc­nél többet, még az esti órákban sem. Legfeljebb a várakozás volt kellemetlen a csípős hi­degben. A vonatoknál napköz­ben pontosan érkezett meg minden járat, este azonban a budapesti gyors 22 percet ké­sett, a Celldömölk-Siófoki já­ratra pedig negyedórát kellett várakozni az utasoknak. Az utak karbantartóinak a hét végén nem akadt túl sok dolguk. Bár mindenütt 24 órás ügyeletet tartanak, a gépekre nem volt szükség. A száraz, csapadékmentes időben az utak csak néhány helyen voltak sí­kosak. Csak a kaposvári üzemmérnökségről állt ki egy sószóró tegnap hajnalban, hogy a megyeszékhely környékén le­szóljon néhány kisebb lefagyott útszakaszt. Kiégett a mikrobusz Egy Volkswagen Tran­sporter kisáruszállító égett tegnap hajnalban Barcs bel­városában. A helyi tűzoltók szolgálatos egységei hamar a helyszínre vonultak, de mire odaértek már teljes ter­jedelmében lángolt a kocsi és a benn lévő piperecikk­áruk. A tűz az eddigi vizsgá­latok megállapításai szerint a gépkocsi üzemanyagellátó rendszerének hibájából ke­letkezett. A szakértők által becsült anyagi kár mintegy 900 ezer forint. Véradónap Hencsén Sikeres véradónapot szerve­zett a Vöröskereszt a nagy­atádi véradóállomás közre­működésével január 29-én Hencsén. A településen már évek óta nem volt véradás, így a vöröskereszt munka­társai különösen szép ered­ménynek tartják, hogy az önálló véradónapon 37 segí­tőkész ember jelentkezett, s mivel valamennyien alkal­masnak találtattak a vára­dásra, 37 egység vérrel sike­rült gyarapítani a készlete­ket. Ötödik tárlat Marcaliban Marcaliban a Bernáth Galé­riában nyitották meg a Ka­pos Art ötödik meg^enapi tárlatát. A képző- és ipar- művészeti egyesület Csurgó, Nagyatád, Fonyód és Balatonboglár után mu­tatkozott be Marcaliban, ahol dr. Pogány Gábor mű­vészettörténész nyitotta meg a tárlatot. A megyecímer adományozásának 500. év­fordulójához kötődő kiállí­tássorozat utolsó állomására ismét színes anyag jött ösz- sze: Baktay Patricia ipar­művész, J. Lieber Erzsébet textiltervező, Jancsikity Jó­zsef grafikusművész és Ta­kács Zoltán festőművész al­kotásai február 20-ig látha­tók. Teherautók balesete Siófoknál A hét végén súlyos baleset történt Siófoknál. Egy bala- tonszárszói lakos az általa vezetett Nissan tehergépko­csijával közlekedett Siófok felé. Későn vette észre az út­testen álló, kivilágított, sőt elakadásjelző háromszöggel is jelzett IFA tehergépkocsit és nekihajtott. A nagy erejű ütközés következtében a Nissan vezetője súlyosan megsérült. Gazdagodó körjegyzőségek A költségvetési törvény a tavalyinál nagyobb összeget biztosít azoknak a településeknek, ahol az igazgatási és a hatósági te­vékenységet körjegyzőség bonyolítja. A pénz nagysága a falvak lélekszámától, valamint attól függ, hogy hány község tartozik egy körjegyzőségbe. Musztács Gyula, csökölyi kör­jegyző örül, hogy az idén több pénzt kapnak. A 184 lakosú Ri- nyakovácsi tartozik hozzájuk, és a két önkormányzat a mű­ködtetési költségekre, valamint az alkalmazottak bérére fordít­ják ezt a pénzt. Kisbajom és Szabás tartozik a kutasi körjegyzőséghez, ahova ebben az évben 900 ezer forinttal utalnak többet, mint tavaly. A három településen élő 2737 lakos után 2 millió 520 ezer forintot kapnak. Nagy Gyula pénzügyi előadótól meg­tudtuk: ebből futja a körjegyző béremelésére, de ebből finan­szírozzák a külső községekbe való kijárást is; a maradékot a rezsire fordítják. A pénzügyi előadó úgy tartja: az előző évekhez képest megfelelő ez a keret. Ennek ellenére, nyilván a falvak azt szeretnék, ha a kör­jegyzőség teljes költségét fi­nanszírozná az állam, és nem kellene hozzájárulást fizetniük. Január 1-től öt község gond­jával, bajával, működésének megőrzésével foglalkozik a szentbalázsi köijegyzőség. Bő­vült a fészekalj; Hajmás, Ka- posgyarmat, Cserénfa mellé Gá- losfa is odakerült, s ezzel együtt a költségvetés is megnőtt. Kis Bank Lajos szentbalázsi polgármester elmondta: erre a célra több mint egy millió fo­rinttal kapnak többet az idén, mint tavaly, s itt is megemelték a körjegyző bérét. — Örültünk a plusz pénznek —jegyezte meg a polgármester —, de ez csak csepp a tenger­ben. Látjuk, jó előre, hogy a fe­szes gazdálkodás ellenére is fi­nanszírozási gondjaink lesznek. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települések közé tartozunk, és egy jelentős összeget kell igényelnünk, hogy ne álljon fejre a költség- vetés. (Lőrincz) A bűncselekmény megelőzése a cél - Együttműködés a Postával Iharosberényt polgárai védik Polgárőrök is védhetik hamarosan a Magyar Posta hivata­lait, dolgozóit, az erről szóló megállapodást a közeljövőben Pécsett írják alá. A többi között ez is elhangzott az iharosbe- rényi polgárőr és tűzoltó egyesület hétvégi közgyűlésén. A polgárőröket az országos szövetség állásfoglalása alap­ján képezni is kellene, hogy megismerjék, egy adott hely­zetben milyen jogaik és köte­lességeik vannak. A képzésre hamarosan Somogybán is sor kerülhet, ha ezt igénylik a he­lyi egyesületek. A polgárőrök jogairól elhangzott: segíthetik munkájában az intézkedő rendőrt, vagy ha bűncselek­ményt észlel, az elkövetőt ott­tarthatják a rendőrség megér­kezéséig. Báli János, a 80 tagú egyesület 68 éves volt körzeti megbízott elnöke azonban óva inti a tagságot a beavatkozás­tól. Elmondta, a megfigyelés tehát a lényeg, feltárni és je­lenteni a jogellenes cselekede­tet. Az elmúlt évről szólva az elnök elmondta, százalékos statisztikával nem tud szol­gálni a bűncselekményeket il­letően, mivel az egyesület célja a megelőzés. A polgár­őrök egy autóval és rádiótele­fonokkal felszerelve a kör­nyező pincéket védik, és a tűzeseteket is jelzik. Az oltás­ban egy öreg, de megbízható gépjárműfecskendő van a se­gítségükre. Az ifjúságvédelem is céljaik között szerepel, amint a környezet védelme is. Működéséhez az egyesület az önkormányzattól és a tűzoltó­ságtól 200-200 ezer forintos támogatást kap, de az anyagi gondok gyakoriak, hangzott el a közgyűlésen, ahol a rendőr­ség, a tűzoltóság és a polgárőr szövetség képviselői előtt személyi kérdésektől is dön­töttek. Felvetődött, Iharosbe- rényben „Ezt a falut polgárai védik” táblákkal kellene tuda­tosítani a polgárőr-jelenlé­tet. B. T.

Next

/
Thumbnails
Contents