Somogyi Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-21 / 17. szám

1998. január 21., szerda SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 Több mint ötszázan dolgoznak majd a Tescoban Kereskedők piros-kék egyenruhában Több mint ötszáz kaposvárinak kínál munkát a Berzsenyi utcában épülő Tesco áruház. Az időseket sem zárják ki a le­hetőségből: pályakezdők és nyugdíjasok egyaránt dolgoz­hatnak a július végén nyitó hipermarketben. Hosszú távú, biztos munkahe­lyet teremtünk a kereskedők­nek — mondta Kóródi Kata­lin, a Tesco Global Rt munka­társa. — Szeretnénk, ha gene­rációk dolgoznának együtt az áruházban. Akik nem tudnak egész napos munkát vállalni, mert kisgyereket nevelnek vagy beteget ápolnak otthon, azok részmunkaidőben is dol­gozhatnak. Háromszázhúsz dolgozót teljes munkakörbe veszünk fel, a többiek pedig igény szerint, heti 30-24 órá­ban is dolgozhatnak. A Tesco Global Rt már el­kezdte a munkatársak kivá­lasztását, jelenleg az áruház vezető csapatát keresik. A ke­reskedőket április elejétől ve­szik fel. Minden munkatárs tanfolyamon vesz részt a nyi­tás előtt, ahol megismerked­nek a modem technológiával, a Tesco üzleti filozófiájával. A Tesco Nagy Britannia vezető kiskereskedelmi áru­házlánca. A budapesti Pólus és Fogarasi úti áruház után az első vidéki hipermarketet Ka­posváron építi a cég. A 8000 négyzetméter alapterületű áruházban több mint százezer­féle árut kínálnak a vevőknek. Kóródi Katalin szerint ideális vásárlási lehetőséget nyújta­nak a családoknak: a háztar­tási gépektől a sportruhákon át, a gyerekek képességfej­lesztő játékain keresztül az élelmiszerekig sok mindent megtalálnak itt a kaposváriak. Hosszú nyitvatartást tervez­nek, hogy kedvükre barangol­hassanak a vevők az osztályo­kon. Az eladók piros-kék for­maruhában fogadják majd a vásárlókat. Az ügyfélszolgálat munkatársai pedig görkorcso­lyán gurulnak a hatalmas áru­házban, hogy minél hamarabb oda érjenek, ahol segíteni kell. Az OTP-nél idén jelentősen nőhet az ügyfelek száma Bankfiók az Anker-házban A tervek szerint májusban nyit meg az OTP-Bank Rt újabb kaposvári fiókja a Fő utcán, a felújított Anker-házban. Mint Szabó Zsolt, az OTP megyei igazgatóságának igazgatóhelyettese elmondta: a korabeli stílusban megszépült új bankfiók elsősor­ban a vállalkozókat és az önkormányzati ügyfeleket várja. Részükre azonban olyan Somogybán még különleges szolgáltatásokat is nyújt majd, mind az értékmegőrző széfterem, az éjszakai pénzgyűjtő­trezor, vagy a valutaváltó automata. A bank szakemberei nem csak az új bankfiók ügyében bizakodóak. Szerintük ugyanis az idei év lesz az utolsó olyan esztendő, amikor az ügyfelek száma jelentősen emelkedhet. A tavalyihoz hasonló dinamikus emelkedést elsősorban a lakossági fo­lyószámlák számának növekedésétől várják. — Tavaly januárban 17 ezer lakossági folyó­számlát kezeltünk, most 25 ezer ilyen ügyfelünk van — mondta Szabó Zsolt. Közülük 1997 elején 13 ezren rendelkeztek bankkártyával, 1998-ban már 23 ezer kártyatulajdonosunk volt, idén hasonló nagyságrendű emelkedésre számítunk. Rövidesen üzembe állítják a tizenegyedik automatát fotó: török anett A működő 10 kaposvári pénzkiadó automata mellé idén még egyet helyeznek üzembe a Fő ut­cán. Tovább növelik a kártyaelfogadó POS-ter- minálok számát, amiből tavaly 110 darabot adtak ki az üzleteknek és postahivataloknak. B. Zs. Nem csillapodnak az indulatok a Zselic kertváros körül Szellem a palackból A Zselic kertváros és az ott élők sorsa volt a témája an­nak a tegnapi megbeszélés­nek, melyet a közgyűlés ál­tal megbízott ad hoc bizott­ság hívott össze. Hogy la­kossági fórum vagy szakmai megbeszélés volt-e, nem de­rült ki, mindenesetre a la­kók és a műszaki hatóságok képviselői is jelen voltak. Laki Lukács Lajosné, a terület képviselője, a bizottság el­nöke szerint azzal, hogy a közgyűlés nevet adott ennek a városrésznek és 41 utcájának, elvi keretet adott arra is, hogy itt állandó lakosok legyenek. A rendezési terv ezt nem teszi lehetővé, s ez a joghézag a fe­szültség forrása. A 837 telek­ből 619-en áll épület. 86 lakos állandóan, mintegy 200 pedig kora tavasztól késő őszig kint él. A helyzet tehát tiszta, csak kezelni kellene. Például azzal, hogy a kertvárost a belterü­lethez csatolják. Ezt az is megkönnyítené, hogy a január 1-jétől érvényes törvényi sza­bályozás szerint a belterület és külterület kategória meg­szűnt. Tehát már nem ez a kérdés, hanem a terület jö­vője. Virányi István főépítész szerint az utcanevekkel az önkormányzat kiengedte a szellemet a palackból. A kül­terület-belterület elnevezések valóban megszűntek, de a be- építhetőségi kategóriák nem. Itt az állandó lakás- illetve la­kásépítés feltételei nem adot­tak, és kialakításuk szinte tel­jesíthetetlen feladat. Arról nem is szólva, hogy ha a Zse­lic kertváros kérésének eleget tesznek, a többi külterületi rész is jogosan kérhetné a bel­területté nyilvánítást. Ezzel pedig csaknem kétszeresére növekedne a város belterü­lete. A szakhatóságok többsége is így nyilatkozott. A földhi­vatal álláspontja egyértelmű volt: addig nem járulnak hozzá a belterületté nyilvání­táshoz, amíg a belterületen mintegy 60-80 hektár beépít­hető, jelenleg elhanyagolt te­rület van. Állampolgári fe­gyelmezetlenség miatt nem hoznak ilyen logikátlan hatá­rozatot. Hozzátették: még az ott élők sincsenek tisztában azzal, hogy milyen terheket róna rájuk, ha területüket át­minősítenék. Ezen felül belte­rületen mezőgazdasági tevé­kenységet nem lehetne foly­tatni, s ezzel vélhetően több­száz kerttulajdonos haragját is kivívnák. A közútkezelő kht. nem tudja vállalni, hogy megépíti a szükséges úthálózatot. A Kögáz és a Vízművek Kft. képviselői szerint szintén nem alkalmas a mostani há­lózat arra, hogy itt állandó lakosok legyenek, viszont hozzátették: minden meg­oldható, csak pénz kérdése. Adott esetben nagyon sok pénzé... A rendőrség szem­pontjából a legegyértelműbb a dolog: ők örülnek az ál­landó lakosoknak, mert je­lenlétük miatt számottevően csökkent a pincefeltörések száma. Az érintetteknek ezúttal sem sikerült meggyőzni egy­mást, nem sikerült megoldást találni. Abban viszont egyet­értettek: ez nem jogi, műszaki kérdés, hanem szociális. Azt viszont nem lehet ál-műszaki vitákkal megoldani... (Jakab) Festékdömping A megye legnagyobb festékáruháza nyűt meg tegnap Kaposváron. A hatszáz négyzetméternyi területen háromezer árucikk: festékek, tapéták és kiegészí­tők, valamint háztartási vegyiárak közül válogathatnak a vásárlók. fotó: török anett A gyakorlat a 16. év után teszi a mestert a Széchenyiben is ínyencklub a vendéglátósoknak Az 1998/99-es tanévtől két évig szünetel a diákok gyakor­lati képzése, mivel csak a 16. életév után lehet szakmát ta­nulni. A Széchenyi kereske­delmi és vendéglátóipari szak- középiskola és szakmunkás- képzőben ez nem okoz mun­kaerő-foglalkoztatási problé­mát, mert több szakoktató el­méleti oktató is egyben, vagy az iskola termelő munkahe­lyén is dolgozik. A Nat szerint átalakuló szakképzés első évében a Szé­chenyi 9 osztályba 270 diák felvételét tervezi, 3 szakközép­iskolai és 6 szakmunkásképző osztályt indítanak.- A diákjainknak az eddig megszokottal szemben nem kell megjelölni, milyen szak­mát kívánnak tanulni, de a csoportbontás szempontjából célszerű lenne - tudtuk meg Bálintné Rehova Márta általá­nos igazgató helyettestől. - A 9. és 10. évfolyamokon nem lesz szakmai képzés, viszont két szakirányban, a kereske­delmi és marketing, valamint a vendéglátóipari és idegenfor­galmi szakirányban lehet ta­nulni. A szakmai képzés helyett néhány órában lesz pályaorien­táció. Tanórán kívül viszont bőven lesz mód arra, hogy a diákok eldöntsék, milyen irányban szeretnének tovább­tanulni a 10. évfolyam után.- Az ínyenc klubban, a ke­reskedők klubjában és szakkö­rökön lesz mód arra, hogy megismertessük a gyerekeket egy-egy szakma szépségeivel - mondta Csiba Ágota szakmai igazgató helyettes. A 10. évfolyam után a diák választhat, milyen szakmát kí­ván tanulni. A 4 évre kitolódó szakmunkásképzésben az élelmiszer- és vegyiáru keres­kedő, a ruházati kereskedő, a vas- és műszaki cikk keres­kedő, avagy a szakács, a cuk­rász, a vendéglátó eladó és a pincér közül választhat. A szakközépiskolai képzésben a 11-12. évfolyamon az érettsé­gire felkészülés történik szak­mai alapozással. Ezt követheti a 2 évre kitolódó kereskedelmi vagy vendéglátóipari techni­kusképzés. A szakközépisko­lában tervezik a gimnáziumi érettségi utáni szakmai képzés elindítását is. A nyelvi képzésben to­vábbra is az angol-, a német-, a francia- és a horvát tanulására van lehetőség. B. T. Már a tavalyi eredményekkel is elégedettek lennének Európára nyit az Ablak Csúcsra járnak a napokban a ka­posvári Ablak Kft gépei. A vál­lalkozás Németországba gyárt nyílászárókat, a közeljövőben négyszázötven darabot kell le­szállítaniuk. A cégnél tavaly 260 millió forintnyi értéket termel­tek, a szakemberek szerint ez a maximum, amire a berendezések és a 34 dolgozó képes. — Nem csak a mennyiséget, de a minőséget is javítottuk, amit az is jól mutat, hogy ma már az ország csaknem minden területé­ről érkeznek megrendelések, sőt exportra is egyre többet szállí­tunk — mondta Báli Tibor, az Ablak Kft kaposvári üzemének vezetője. Kaposvári műanyag nyílászá­rók díszítik többek között a fel­újított hévízi gyógyfürdő épüle­teit, a bükkfürdői szanatóriumot, valamint a Purina takarmányke­verő üzemét is. Hogy a cég hosz- szú távon is versenyben marad­hasson, nemrég megszerezte az Németországba gyárt nyílászárókat a kft ISO 9002-es minősítést, amely a gyártási folyamat megfelelő színvonaláról tanúskodik. — Tavaly megvásároltuk azt a hőszigetelő gyártósort, amelynek technológiai kiegészítésével rö­videsen a legmodernebb hőszi­FÖTÓ: TÖRÖK getelt üvegeket is magunk gyárt­hatjuk majd — tette hozzá az üzemvezető. — Ez talán segít terveink valóra váltásában, no meg az is reményt ad, hogy már­ciusig már lekötött a kapacitá­sunk. B. Zs. Horgászklub kapás nélküli estéken Hat előadásból álló klubfoglal­kozást szervez a hosszú, téli ka­pás nélküli estékre a Kaposvári Sporthorgász-egyesület. Azokat a témákat igyekeznek megtár­gyalni, amelyek a horgászok többségét érintik. A bevezető előadásokat neves szakemberek tartják. A klub vendége lesz Tally Béla, a Mohosz érdekvé­delmi igazgatója, Szalay Fe­renc, a Magyar Horgász főszer­kesztője, a magyar halfogó válo­gatott kapitánya, Gönczy János, a Balatoni Halászati Részvény- társaság vezérigazgatója, Kör­mendi Sándor egyetemi adjunk­tus, Hartner Rudolf, a polgár- mesteri hivatal városgondnoksá­gának vezetője és Petrenka Já­nos, a Sporthorgász lapalapító­ügyvezető igazgatója. kül! Az első klubfoglalkozás holnap este öt órakor lesz az egészségügyi főiskolán. Ezt he­tente ugyanebben az időpontban újabb öt összejövetel követi. Minden foglalkozáson lesz hor­gászbörze és videofilm vetítés, és a horgászok itt jutnak hozzá az ötfordulós horgásztotó szelvé­nyeihez is. A szervezők minden horgászt várnak. Berzsenyi-kutató Merényi Oszkár A Berzsenyi Dániel Iro­dalmi és Művészeti Társa­ság és a Gyergyai Albert Kollégium közös szervezé­sében hangzott el előadás tegnap a kollégium könyv­tárában. Merényi Oszkár irodalomtörténészről fia, dr. Merényi László beszélt, ha­gyatékából kamarakiállítást is rendezett. Merényi László tanított a mostani közgazda- sági iskolában, és volt a Berzsenyi Társaság elnöke is. 1919 és 1941 között Ka­posváron élt, ahol számos Berzsenyi kötetet szerkesz­tett. A niklai remetéről írt több tanulmányt is, és a többi között ő gondozta Berzsenyi Dániel összes műveinek 1938-as kiadását. Kölcsey Ferenc több művét is kiadás alá rendezte. Somogy-est az évfordulón Kaposvár rendezett tanácsú várossá nyilvánításának 125. évfordulója alkalmából tartott tegnap önálló estet a Somogy Táncegyüttes. Az Együd Árpád Művelődési Központban tartott előadás előtt dr. Kéki Zoltán jegyző köszöntötte a megjelente­ket. Az ötven perces műsor a Dráva-menti tavaszvárás- sal kezdődött, amely Merc- zel István művészeti vezető koreográfiája. A táncosok előadták a Medvést is, amely szintén szerepelt a szolnoki országos találko­zón. Kísért a Somogy Nép­zenei Együttes, szülőfölddel kapcsolatos gondolatokat Spindler Béla színművész tolmácsolta. PROGRAMAJÁNLÓ Ma 17 órakor a Püspöki székház épületében dr. Kel- lermayer Miklós professzor tart előadást a Keresztény Értelmiségiek Szövetségé­nek rendezvényén. Kérdezzen: S 316-165 Ezen a kaposvári telefon­számon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezető­jéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívá­saikat üzenetrögzítő fo­gadja. Kérjük, hogy a kér­dés előtt mondják rá nevü­ket, címüket, illetve telefon­számukat.

Next

/
Thumbnails
Contents