Somogyi Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-13 / 10. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP KÖZLEKEDÉS 1998. január 13., kedd _______________________________A VOLÁNNÁL: KELEMEN SÁNDOR_______________________________ B ocsánatért könyörgött a teherautós — Legalább százötvenes tempóval jött szemből egy sportkocsi Taszár határában. Meggondolatlanul előzésbe kezdett, és áttért a sávomba. Majdnem letolt az útról. Ha nem húzódom a padkára, összecsattanunk — mondta Kelemen Sándor (51), az ATI kaposvári gyakorlati oktatója. A történethez annyi még hozzátartozik, hogy nem lepődött meg a másik vezető magatartásán. Előre sejtette, hogy a fiatalember megelőzi az előtte haladót. Sokat segít több évtizedese vezetői- és oktatói rutinja. Legutóbb is megérzésének köszönheti, hogy elkerült egy végzetes találkozást. Baté közelében autózott, szemből egy ladás jött. A síkos út nem zavarta a fiatal vezetőt — mesélte —, mivel meglehetősen gyorsan közlekedett. Váratlanul megperdült, az út egyik szélétől a másikig csúszott. Kelemen Sándor óvatosan lassított, a ladás pedig visszaperdült saját oldalára. Megúszták az ütközést. — Nem mindig voltam szerencsés — folytatta. — Korábban egy IFA rohant a kocsimba. Mérgesen kipattantam az autóból, s a cingár teherautósofőr azonnal könyörgőre fogta a dolgot. Azt mondta: Sanyi bácsi, ne bántson. Kiderült, hogy korábban én oktattam a fiatalembert. A mérgem gyorsan elillant, örültünk, hogy komolyabb sérülés túléltük. Meséli, hogy pályafutása során akadt néhány érdekes tanuló. Különösen a traktorosokra figyelt, ők ugyanis gyakran elvétették a pedálokat. A hetvenes években gyártott erőgépeken más sorrendben helyezték el a kuplung-fék-gáz pedált, mint az autókon. Ez menetközben gyakran okozott gondot. Ha fékezni kellett, a tanulóvezető egyszerűen átlépett az oktató oldalára, és ott keresgélte a féket... Hosszas magyarázkodás után meggyőzte a vezetőt, hogy nem árt, ha a helyes irányban keresi a pedált. Mindennap oktat. A legfrissebb élménye: a napokban kis híján egy motoros „repült” az autójukba. A két kerekű jármű egy másik személygépkocsival ütközött, az illető elborult, s eközben majdnem az oktató autóval is ütközött. Az oktatónál a tanulóvezető szeppent meg leginkább. — Több évtizede vezetek, csaknem egymillió kilométert autóztam eddig — mondta Kelemen Sándor. — Saját tapasztalatomból tudom, hogy az előírásokat célszerű betartani. Ezzel nem csak a saját, a másik biztonságára is ügyelünk. A figyelem előbb-utóbb megtérül. Harsányi Miklós 152 ezer tonna árut szállítottak el — A korábbi 95 ezer- helyett tavaly 152 ezer tonna árut szállítottak el a kaposvári állomásról. Ebből csaknem 100 ezer tonna gabona volt — mondta tegnap Schiszler László csomóponti-főnök. A legtöbb gabonát novemberben vitték el; az áru zöme külföldre került. Négyszer annyi kocsit mértek meg: a korábbi 2410 helyett 10 700 darabot. A kaposvári állomáson kevesebben váltottak jegyet. Tavaly 971 ezer darabot adtak el, korábban egymillió-hatezret. A csökkenés ellenére nőtt az ebből befolyt összeg: 149 millió forint helyett 151 milliót könyveltek el a kaposvári vasutasok. H. M. Eladást duplázott a Nissan Kétszer annyi személy- és haszongépjárművet értékesített a Nissan magyarországi képviselete, a Summit Motors Hungary Rt. tavaly, mint 1966-ban. Az elmúlt évben összesen 2977 személy- és haszonjárművet adtak el szemben 1996-os 1503 darabos eredménnyel. Magyar- országon e márkából a legkedveltebb típus az Almera volt, amely az értékesítések 48,54 százalékát tette ki. Ezt követte a Micra és a Primera. Csődbe jutott magán-autópályák Mexikóban zátonyra futott az az elképzelés, hogy magánforrásokból építenek autópályákat, és azokat a beszedett autópálya-díjakból finanszírozzák. Mivel ily módon a költségek nem fedezhetők, az államnak ideiglenesen át kell vennie az autópályákat. A közlekedési és szállítási miniszter huszonkilenc magánépítésű útszakaszból huszonháromnak az átvételét jelentette be nemrégiben. 357 ezer Skodát gyártottak Csaknem 36 százalékkal 357 ezerre szökött fel tavaly a Skoda autógyár termelése. A fenti teljes termelésből 296,7 ezer volt a Felicia, az Octavia nevű szedánból 60 690 készült. Az idén körülbelül 420 ezer Skoda legyártása a cél. A gyár novemberben állított fel termelési csúcsot, akkor napi kibocsátása átlagban 1776 autó volt. 25 baleset 24 óra alatt A rendőrségtől tegnap reggel kapott tájékoztatás szerint a megelőző 24 órában összesen 25 közlekedési baleset járt személyi sérüléssel, ám ezúttal halálos szerencsétlenség nem történt. A figyelmetlenség miatt bekövetkezett tizenkét baleset helyszínéről súlyosan, tizenháromról pedig könnyebben sérülteket kellett kórházba szállítani a mentőknek. 2709 járművet •vizsgáztattak Tavaly összesen 2709 személygépkocsi és kisteherautó műszaki vizsgáztatását végezték el a Magyar Autóklub kaposvári állomásán. Ezt Csapó László kirendeltség vezető mondta el tegnap. Az idén eddig mintegy 100 járművet ellenőriztek. Az állomáson korszerű berendezések segítségével végzik a munkálatokat, ahol most hét szakember dolgozik. Az idén mindennap vállalnak műszaki vizsgáztatást. Somogybán tavaly 274 hallgató vett részt a tanfolyamon Kevesebb az utánképzős Somogybán két éve 296, tavaly 274 személy vett részt utánképzésen. Évről-évre kevesebben iratkoznak tanfolyamra; a csökkenés várhatóan az idén tovább tart. Ezt Rajcsányi Péter, a megyei közlekedési felügyelet osztály- vezetője mondta. A folyamat nem újkeletű; a csökkenés hátterében számos ok húzódik. A járművezetők egyre jobban vigyáznak jogosítványukra, hiszen ez sokaknak létfeltétel. Ha vezetői engedélyüket bevonják, úgy az állásuktól is elbúcsúzhatnak. A büntetés mellett az utánképzés súlyos ezrekbe kerül. A visszatartó erő több mint kétszáz embernek azonban nem tűnt eléggé nyomósnak. A hallgatók zöme ittasan vezetett. — Alaposan igyekszünk feltárni az okokat — mondta Rajcsányi Péter. — A feltárást szakemberek végzik, s ezután különböző programba soroljuk a jelentkezőket. Nagyon fontos Rajcsányi Péter FOTÓ: GÁL a kölcsönös együttműködés. Azt hiszem, a hallgatók zöme felismeri ennek szükségességét. Enélkül ugyanis nem lehet eredményes munkát végezni. — Mit lehet tenni az ittasság visszaszorítása érdekében? — Az összes jelentkezőt meggyőzzük, hogy csak tiszta fejjel szabad vezetni. Szakembereink elmagyarázzák, hogy az alkohol miként fejti ki hatását. Megtanulják, mennyi idő alatt szívódik fel egy üveg sör. Fontos, hogy a tanács érthető, egyértelmű és gyakorlatias legyen. A hallgatók között akadt olyan is, akinek a vérében 3,5 ezreléknyi alkoholt mutattak ki. Lényeges, hogy mindenki rádöbbenjen: óriási felelőtlenség ittasan vezetni. Akkor is, ha csupán egyetlen kortyot iszik. — Kik járnak a programra ? — Vegyes a kép. A fiatalok mellett elsősorban középkorúak. A legidősebb hallgatónk egy 75 éves férfi volt. Nő elvétve akad, az utánképzősök zöme férfi, A többség — 210 — ittasság miatt került ide, 60 a közlekedési szabályok megsértése miatt jár, míg négy egyéb okból. — Milyen jövó't jósol az utánképzésnek? — Ügy vélem, az eddigi folyamat tovább tart. Az idén várhatóan kevesebb hallgatónk lesz, mint tavaly. (Harsányi) A SOMOGYI HÍRLAP KRESZ-TESZTJE Folytatódik Kresz-tesztünk. Múlt heti kérdésünk így hangzott: A ferdén lefelé nyilat mutató villogó sárg fényt az alatta levő forgalmi sávban, a fényjelzéssel szemben közlekedő járművek vezetőinek azt jelzi, hogy a. - a forgalmi sáv telitett, b. - a forgalmi sávot haladéktalanul el kell hagyni, c. -a forgalmi sávban szembejövő forgalom lehet. A helyes válasz: b. A Somogyi Hírlap ajándékát, a Crova kulcskészletet Szász Győző csurgói olvasónk nyerte. Mai tesz-kérdésünkre a helyes választ hétfő délig szíveskedjék beküldeni a Somogyi Hírlap szerkesztőségébe (7401 Kaposvár, Pf. 31.). A borítékra vagy levelezőlapra úja rá: Kresz-teszt. A helyes választ beküldők között egy Crova kulcskészletet sorsolunk ki. 9 Közlekedhet-e lakott területen belül kétkerekű segédmotoros kerékpárjával kerékpárúton? A: Igen B: Nem 544 konvojt kísértek Tavaly 544 konvojt kísértek a somogyi rendőrök; ebből 484-et a megyei rendőr-főkapitányság forgalom ellenőrző alosztályának munkatársai. Nyúl Péter százados, az alosztály helyettes-vezetője tegnap elmondta: kiugróan sok — száztizenegy — konvoj vonulását végezték márciusban, októberben pedig száznyolcat. Az egyik leggyakoribb a Barcs-Ta- szár közötti útvonal volt. Minden alkalommal két rendőrautó biztosította a haladást. A munkában a kaposvári rendőrkapitányság munkatársai is rendszeresen részt vette' SÁNDOR AUTÓJAVÍTÓ ^ # ÜP SZERVIZ \ 4^ Kaposvár, Raktár u. Tel.: 82/435-199 ^ Szolgáltatásaink magán és társas vállalkozásoknak, magánszemélyeknek o teljeskörű szerviz o autójavítás o karosszéria javítás (PPG és ICI gépi színkeveréssel) o katalizátor beszerelés rí> olajcsere (MOBIL olaj) ingyenes munkadíj rí> környezetvédelmi vizsga (zöld kártya) o kipufogó szerviz KEDVEZMÉNYEKKEL várluk az autósokat!!! Kaposvár, Raktár u. (Füredi út felöl) Tíz baleset Somogybán Tegnapig tíz személyi sérüléses baleset történt megyénkben. Két halálos-, négy súlyos-, valamint négy könnyű sérüléses esetet jegyeztek fel. Ittasság miatt viszont nem történt tragédia. A baleseti okok tisztázásakor kiderült: továbbra is a gyorshajtás idézte elő a legtöbbet. Ez évek óta így van, s tavaly is a legtöbb baleset emiatt történt. Többet viszont a kanyarodás-, illetve az elsőbbségi szabályok megsértése idézett elő a somogyi utakon. H. M. JÁRMŰBÖRZE 0 ÉVESTŐL autóját karambolosait, totálkárosan megvenném. Tel.: 06-30/ 440-110. (67454) 82/375-068 <rí, /)'* Telefax: yvf 7261 Taszár, 82/375-070 vCCy Kinizsi u. 42. Dal-Dunántúl legmodarnebb motorfalújitá üzeme A LEGJOBBAT A LEGOLCSÓBBAN A LEGNAGYOBBTÓL Briggs-töl a mozdonyig 0 ÉVESTŐL autóját karambolosán, totálkárosan megvenném. Tel.: 06-30- 442-677. (68006) Használt autók Opel Kadett LS'871.6D 610 000 Ft Mitsubishi Colt 851.2 400 000 Ft Mitsubishi Tredia 861.7 390 000 Ft R. Express LPG+benzin 86 1.4 650 000 Ft Opel Astra '921.6 1 150 000 Ft Renault Laguna RXE 94 2.0 2 700 000 Ft Renault Expace LTTD 96 2.1TD 4 800 000 Ft VWGolfll.831.6D 460 000 Ft VWJetta'801.3 270 000 Ft Renault 19 Chamade 941.4 1 400 000 Ft Citroen BX ÍRD 851.9D 390 000 Ft Citroen BX14 851.4 350 000 Ft Lada 2105 861.3 290 000 Ft Renault 18 82 2.0 160 000 Ft Renault Törekes JA Kaposvár, Iszák u. V p Tel.: 82/319-400 RENAULT J 1985-S. Barkas kisteher Dacia motorral, friss műszakis sürgősen eladó 60- 393-252. (69107) AKKUMULÁTOROK Garancia 1 év 6V 88 Ah 5 900 Ft KAPOSVÁR. Karg Autó Center, Semmelweis u. 5-7. Tel.: 82/310-303 BALATONLELLE. Lengyeltóti István, Munkácsy u. 1. Tel.: 85/350-029 17.00 óráig 85/352-735 17.00 órától BALATONSZARSZO. 6V 196 Ah 13 800 Ft 12V 44 Ah 6 800 Ft 12V 45 Ah 7 450 Ft 12V 55 Ah 7 800 Ft 12V 66 Ah 9 500 Ft 12V 72 Ah 11 500 Ft 12V 88 Ah 11 550 Ft 12 V 95 Ah 13 100 Ft Torma Autósbolt, Kossuth L. u. 14/a (7-es út) Tel.: 84/362-818 MARCALI. AKA 2000 Autósbolt, Sport u. 2. m Tel.: 06-20/277-035 | 12 V 140 Ah 17 600 Ft 12 V 154 Ah 18 600 Ft 12V 170 Ah 22 900 Ft 12 V 196 Ah 24 300 Ft 12 V 210 Ah 25 800 Ft 1990-ES 3 ajtós 1.3-as Lada Samara eladó. Tel.: 85/353-049. (69106) 1989-ES Trabant Combi 2 év műszakival, felújított motorral, vonóhoroggal 178 E Ft-ért eladó. Tel.: 82/463-202. (69121) TÖRÖTT totálkáros autót veszek magas áron. 06-20-448-228. (68f ' AUTÓGÁZSZERELÉS a régi áron! Kaposvár, Könyves K. u. 38. 82/317-809, 30/470-167. (68333) PEUGEOT AJÁNLAT Peugeot Boxer 320 MH TD '96 2 750 000 Ft Ford Mondeo 1.6CLX '95 2 350 000 Ft Peugeot Partner 190D '96 1 900 000 Ft+áfa Peugeot 405 Ml 161.9 '90 1 250 000 Ft Fial Ducato 1.9D platós '92 1 100 000 Ft+áfa Opel Kadett Caravan 1.7D '88 795 000 Ft Peugeot 309 1.4 '91 745 000 Ft VW Golf 1.60 94 480 000 Ft Mitsubishi Colt Turbo 1.4B '84 340 000 Ft Talbot Horizont 1.9D '83 250 000 Ft VW Passat 1.6 90 190 000 Ft Kaposvár, Toponári út 2/b s Tel./fax: 82/424-850, 424-851 | ELADÓ 85-ös évj. Ford Sierra 2.3,82/ 478-414, 18-19-ig. (69133) _________ ! 3XX£Ef7-ajánlat Fiat Tempra 1.6 '92 1 050 000 Ft Opel Ascona 1.6SR '83 270 000 Ft Toyota Corolla 1.4 96 1 750 000 Ft Lancia Delta 1.9TD '87 520 000 Ft Lancia Prisma 1.6 '89 560 000 Ft Polski Fiat 126 '85 115 000 Ft Lada 2105 1.3 90 460 000 Ft Lada 21053 1.5 93 560 000 Ft Lada Samara '88 350 000 Ft Porsche 924 T 495 000 Ft Fiat Budai Autóház, Kaposvár, Vár u. 16. Tel.: 82/319-720 (69253) ELADÓ Ford Sierra 1300 m3 érvényes műszaki. Érdeklődni 85/354-718 telefonon. (69103) FIAT UNO 1.3D 4 hónapos motorral eladó, valamint MTZ 50-es 80-as motorral, jó gumikkal, felújítva. Tel.: 82/489- 466. (69141) Kaposvár Kisgáti u. 15. Tel.: 82/529-512- hideg indítási problémák javítása- adagoló javítás- izzítás javítás- benzin befecskendező rendszerek javítása Bosch akkumulátorok eladása Ingyenes telefon info: 06/80/221-221 ,69079] LADA 1200, 84-es, jó állapotban eladó. Tel.: 82/457-776. (69112) MTZ 80-as traktor újszerű állapotban, műszaki vizsgával eladó. Telefon: 06-30- 462-732, vagy este 84/322-035. (69173) 0 ÉVESTŐL sérült, totálkáros autót veszek készpénzért. 06-30/490-210. (68153) FAGYÁLLÓ AKCIÓ! 11 310 Ft, 5 I 1450 Ft IFA, ZUK, AVIA, BARKAS alkatrészek. Japán felújított traktorok 1 év garanciává1 Gyors Bt Kaposvár, Ál' Kelemen Sándor FOTÓ: LANG RÓBERT