Somogyi Hírlap, 1998. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-03 / 2. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1998. január 3., szombat Német intő az olaszoknak. A bonni belügyminiszter felszólította Rómát, hogy szigo­rítsa meg a határellenőrzést. Sorozatosan érkeznek ugyanis főként kurd menekülteket szál­lító hajók az itáliai partok elé. A képen látható Cometa nevű hajó utasait tegnap segítette partra az őrség. Görögországban is aggodalmat keltenek azok az értesülések, hogy újabb il­legális kurd bevándorlók várhatók Törökország felől. fotó: feb/reuter Idő előtti választásokat tartanak Csehországban Havel kinevezte az új kormányt Kinevezte a cseh államfő az ország új kormányát, melynek élén Josef Tosovsky áll. A tizenhét tagú testületben kilenc új ember van. A kormányfő és hat minisztere pártonkívüliek. Schüssel Ausztria NATO-tagsága mellett Nem „keleti” a bővítés Kormányalakítással bízta meg Maszhadov csecsen elnök Samil Bászájevet, a bugyon- novszki terrortámadás vezető­jét. Bászájev, a csecsen szabad- csapatok parancsnoka volt az 1994—96-os háborúban, és száz halálos áldozatot követelő tá­madást hajtott végre a dél­oroszországi város ellen. Robbanás rázta meg tegnap a piacot Mostar nyugati, horvá- tok lakta felében. A föld alatti helyiségben elrejtett pokolgép mintegy 11 millió forintos kárt okozott. Egyelőre nem tudni, hogy ki áll a horvát és muszlim részre osztott városban végre­hajtott újabb robbantásos me­rénylet hátterében. Mészárlással kezdődött az új év Burundiban. A hutu láza­dók mintegy háromszáz sze­mély, többségében polgári la­kos életét oltották ki a főváros repülőterének szomszédságá­ban. Különösen sok nő és gyermek halt meg, akik nem tudtak elmenekülni. Elfogadhatatlannak nevezte Valdimír Meciar az esedékes elnökválasztás két jelöltjét. Ju- raj Hraskot és Stefan Márkust egyaránt a pozsonyi parlament ellenzéke indítja. A közvetlen elnökválasztást célzó májusi népszavazásról a szlovák kor­mányfő azt mondta: kiírása tör­vénytelen módon történt, ezért nem is lehetett sikeres. Kijelölte jogutódját és minden előjogának örökösét leánya, Margit személyében I. Mihály. A volt román uralkodó nyilat­kozata nagy vihart kavart, de Constantinescu államfő újévi üzenete még csak nem is utalt az alkotmányossági válság ki­robbantásával fenyegető vitára. Ismét felmondta a szolgála­tot a Mir központi számítógépe. Ez fennakadást okoz az űrállo­más energiaellátásában. Ener­giatakarékosság céljából kikap­csoltak több rendszert is a ter­vezett életkorát kétszer túllépő űrállomáson. Kitört a Popocatepetl. Moraj­lással, hatalmas gázfelhő kibo­csátásával és kisebb földrengé­seket kiváltva köszöntötte az új évet Mexikó nyugtalan vul­kánja. Puebla tartományi szék­hely utcáit hamueső hintette be. Hárman meghaltak, két em­ber súlyos sérüléseket szenve­dett egy pozsonyi helikopter­szerencsétlenség következté­ben. A légi mentőszolgálat egy súlyos szívzavarokkal született egynapos kislányt szállított Al- sóicubínból (Dolny Kubín) a pozsonyi klinikára. Az inkubá­torban fekvő újszülöttet egy or­vos és egy ápolónő kísérte, amikor a helikopter eddig isme­retlen okokból lezuhant. A cseh diplomáciát továbbra is a pártonkívüli Jaroslav Se- divy fogja irányítani. Megtar­totta pénzügyminiszteri bár­sonyszékét Ivan Pilip is, aki­nek helyére párton belüli el­lenlábasa, Václav Klaus, volt kormányfő pályázott. Josef Tosovsky miniszterelnöknek, a volt jegybanki vezetőnek most harminc nap áll a rendelkezé­sére, hogy kidolgozza a kor­mányprogramot, s azt jóváha­gyásra a képviselőház elé ter­jessze. A program elfogadása, illetve elutasítása a kabinet el­fogadását, illetve elutasítását is Az osztrák utazási irodák öt­millió példányban jelentetik meg a Sissi-emlékhelyekre hí­vogató kiadványokat, és a boldogtalan sorsú királyné 1998-ban rádió- és tévéreklá­mok állandó szereplőjévé lép elő. Korunk szóhasználatával: Sissi nyugati szomszédságunk logoja lesz. Az osztrák sajtó újabban Diana hercegnő ne­véhez hasonlító módon „Lady Si”-ről cikkezik. Az Elisabeth című zenés já­tékot több színház is műsorára jelenti. Az új miniszterelnök nem bizonyos benne, hogy kormánya megkapja a bizal­mat. Bár a kabinetben mind a három korábbi koalíciós párt képviselve van, a szavazáskor az új kormány csak a Keresz­ténydemokrata Unió-Cseh­szlovák Néppárt, a Polgári Demokratikus Szövetség kép­viselői csoportjával, valamint a Polgári Demokratikus Párt képviselői csoportja egy részé­vel számolhat biztosan. Az el­lenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt jelezte: ha a kormány megbízatása korlátozott idejű tűzi, a tévé pedig elkezdi sugá­rozni a Sissi hercegnő című 52 részes Walt Disney-stílusú rajzfilmsorozatot. A mozik ismét vetítik a nálunk is ismert Sissi-filmeket (Romy Schnei­der és Karl-Heinz Böhm fősze­replésével), s a könyvkiadók életrajzi kötetekkel rukkolnak elő. Elsősorban a császárváros, Bécs igyekszik méltóképpen megemlékezni. Ottani életé­nek három fő helyszíne, a Schönbrunn, a Hofburg és a lesz azzal, hogy júniusban idő előtti választásokat tartanak, akkor „megtűrik” a kormányt, s a szavazáskor tartózkodnak. Ám ha az idő előtti választások csak decemberben lennének, akkor a szociáldemokraták a szavazáskor kivonulnak a par­lamentből, hogy így tegyék könnyebbé az új kormány elfo­gadását. Havel államfő, aki a Tosovsky-kormány kinevezése végett egy napra megszakította üdülését és visszatért Prágába, tévényilatkozatában elmondta: január közepére találkozót hív össze, hogy a volt kormánykoa­líció, illetve a szociáldemokra­ták vezetőivel megpróbáljon megállapodni az idő előtti vá­lasztások időpontjában. Hermes-villa várja Sissi tiszte­lőit, hogy az átlagosnál jobban megismerhessék a feleséget és az anyát, az uralkodónét és a magánembert. Természetesen a nyári udvarként emlegetett bájos gyógyfürdőváros, Bad Ischl sem marad ki a császár­néra való emlékezésből. A programok szeptember­ben egymást érik majd, mert akkor lesz - tizedikén - száz éve, hogy Sissit egy olasz anarchista megölte. Széchenyi „asszonyi angyalnak” nevezte a királynét, aki még felséges férjével, Ferencz Józseffel is szembeszállt, ha a magyarok jogairól, érdekeiről volt szó. Száműznünk kell a „keleti bővítés” kifejezést, hiszen nem arról van szó, hogy az Európai Unió egy tíz ország­ból álló csoportot fogadna be - jelentette ki tegnap Wolf­gang Schüssel. Az osztrák alkancellár-külügy- miniszter nyilatkozatában rámu­tatott: Ausztria érdeke, hogy azokat az országokat vegyék fel az Európai Unióba, amelyek gazdaságilag a legnagyobb elő­relépést érték el. Schüssel sze­rint, ha világosan kimondják, hogy nem az EU keleti bővítésé­ről, hanem a csehekkel, a ma­gyarokkal és a szlovénekkel folytatandó csatlakozási tárgya­lásokról van szó, akkor ezt a fajta bővítést az osztrákok több­sége támogatja. A politikus kije­Egyre több fejlődő ország próbálkozik azzal, hogy tö­megpusztító fegyverek birto­kába jusson, és azokkal Eu­rópát is veszélyeztesse. A német hírszerzés figyelmez­tette a bonni kormányt: Irán az ország atomprogramja kereté­ben urándúsításon is dolgozik, azaz, ha sikerrel járnak próbál­kozásai, képes lesz atomfegy­verek előállítására. Az iszlámista, fundamenta­lista ország emellett eltökélte, hogy baktérium-, illetve vegyi fegyvereket is gyárt, s az utób­biak közül egyszerűbbeket már elő is állított. A tömegpusztító fegyverek továbbítása céljából A budapesti honatyák rend­szeresen kérnek valamilyen szívességet választókerületeik számára a magyarországi dohányipartól - mutat rá legutóbbi elemzésében a lon­doni The Guardian. A tekintélyes brit lap azt taglalja, hogy miképp építhette ki „rejté­lyesen nagy parlamenti befolyá­sát” a magyar dohány lobbi. A budapesti keltezésű cikk meg­ája: a Berzsenyi gimnáziumtól alig száz méterre fél házfalnyi plakát hirdeti az egyik füstölni­valót, ami bizonyíték arra, hogy a dohányipar „nem tesz eleget önmérsékleti kötelezettségválla­lásának”. A lap szerint a dohány­ipar‘évente 68 milliárd forinttal gazdagítja az adókasszát, ám a lentette: a magyarok is érdekel­tek a határok átjárhatóságát ne­hezítő, átmeneti időszakok be­vezetésében, mert különben „az agyelszívás” révén elveszítenék a mérnököket, az orvosokat és a képzett szakembereket, és ez nem állhat Magyarország érde­kében. Schüssel kiállt Ausztria NATO-csatlakozása mellett is. Azt reméli, hogy erről sikerül meggyőznie koalíciós partnerét, az Osztrák Szociáldemokrata Pártot is. Úgy véli: a NATO- csatlakozási tárgyalásokon ki le­het kötni, hogy Ausztria terüle­tén ne állomásoztassanak idegen csapatokat és atomfegyvereket. Az alkancellár szerint Auszt­riában először politikai szinten kell határozott döntésre jutni, az­tán lehet á megvalósítás módsze­reiről beszélni. egyes veszélyesen fegyverkező közel-keleti államok korszerű rakétatechnika kifejlesztését, vagy megszerzését is elhatároz­ták. A szilárd üzemanyagú ra­kéták ezer kilométernél na­gyobb távolságot is megtesz­nek, azaz el tudják érni nem­csak az egykori Varsói Szerző­dés országait, hanem az észak­atlanti szerződés tagállamait is. A fegyverkező államok első számú támasza - hírszerzési je­lentések szerint - Eszak-Korea: a kommunista állam kész szá­mukra jó pénzért korszerű raké­tatechnikát eladni, és szakem­berei a helyszínen is a vevők rendelkezésére állnak. Ferenczy Europress dohányzásból eredő betegségek kezelése ötször ekkora összeget emészt fel. A dohányipar képvi­selői mindeddig nem voltak haj­landók tárgyalni a kormánnyal, s ez arra enged következtetni, hogy nem tudnak mit felhozni védelmükre. A brit lap úgy véli: az idei költségvetés is - amely­ben a dohánytermékek adója jó­val kisebb mértékben növekszik más árukénál - jelzi a magyar dohánylobbi erejét. A dohányt forgalmazó cégek gyakran fize­tik állami alkalmazottak részvé­telét külföldi konferenciákon - írja a The Guardian és meg­jegyzi: idén választások lesznek, s „bár a dohányipar tagadja a pártok pénzelését, az ilyen ado­mányok eredetét meglehetősen könnyű álcázni”. 1998 - Sissi esztendeje lesz Száz évvel ezelőtt gyilkolták meg Erzsébet királynét Az osztrák idegenforgalom idén elsősorban Sissire épít. A magyarok iránt különösen nagy rokonszenvvel viseltető Er­zsébet királynét száz évvel ezelőtt gyilkolták meg. A hírszerzés figyelmeztet Eszak-Korea tömegpusztító fegyvert exportál Brit lap a „rejtélyes” parlamenti befolyásról Magyar dohánylobbi A hónap lapja az új évben is a Lakáskultúra! A januári szám kiemelt témája: A terített asztal ▲ A hónap ötlete: Két szobából hármat A A hónap tudósítása: • Lámpák ’98-ban „Az év háza” pályázat díjazottjai A A hónap receptje: Gombapaprikás zöld galuskával A A hónap házigazdája: Grosz Gabriella Minderről és még sok egyébről is olvashatnak a friss Lakáskultúrában! Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: James Belushi Stahl Judit nem hisztizik Alyssa Milano, a férfifaló Harrison Ford álrendőr volt Jeniffer Lopez beugrott Tvr-hét - a műsorújság

Next

/
Thumbnails
Contents