Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-24 / 300. szám

1997. december 24., szerda 15 Véletlenül kapott mikrofont, és kedvenc lett Horvát döntései Horvát Jánost egycsapásra is­merte meg az egész ország. A te­levíziózás hőskorában, amikor a riporter, a műsorvezető, aki esté­ről estére „beköszönt” a televí­zió képernyőjéről, szinte család­tagnak számított. Hirtelen jött a siker, a népszerűség. Azt senki sem gondolta, hogy a véletlen és a kényszer sodorta őt erre a pá­lyára. Kaposvárra most a Köz­életi kávéház hozta és egy mű­sor, az Ön dönt... — Ma sem szívesen emlék­szem vissza a gyerekkoromra. Nagyon szegények voltunk. Apám textil-technikus volt, édesanyám röntgen-asszisz­tensnő. Korán el kellett kezde­nem pénzt keresni, szükség volt minden fillérre. 1957-ben, 13 évesen már gyerekszínész vol­tam, szinkronizáltam. Onnantól kezdve gyakorlatilag magam tar­tom el magam. Gimnáziumban még orvosnak készültem, végül mégis spanyol-történelem szakra jelentkeztem az egye­temre. Aztán jött 1968, a Ripor­ter kerestetik és a televízió. Vé­letlenül lettem riporter, ha a ha­gyományos úton kellett volna, soha nem választom ezt a pályát. Pedig 1968-tól 1994-ig ez volt az életem. — Került-e már olyan hely­zetbe életében, amikor nagyon nehéz volt dönteni? — Egyfolytában olyan hely­zetekben vagyok. A TV2 fő- szerkesztői székéből felállni is nehéz döntés volt. Aztán a leg­utóbbi időkben: engem is csábí­tottak az új élvonalak, és na­gyon nehéz döntés, hogy elvál­laljon-e az ember egy ilyen ki­hívást vagy ne. Nehéz volt ne­met mondani. Csábító volt, de féltem a kötelező bukástól. — Az utóbbi évek nagyon viharosak voltak a televízió­zásban... — Igazság szerint az én éle­temben ez már nem hozott nagy változást. Miután a TV2-től ki­léptem, alapítottam egy magán­céget, a Centrofilmet. Filmek eladásával foglalkozunk, az egyik produkciónk az Ön dönt. Tehát most is képernyő-közei­ben maradtam. — De egyik percről a má­sikra üzletember lett. — Ezt nehéz volt megszokni, mert egy külön világ, amit ad­dig nem ismertem. De a függet: lenséget már nem adnám fel. Ez volt a másik ok, amiért nem akartam ismét egy intézmény kötelékébe tartozni vezetőként. Nem is azért, hogy akkor én függök bárkitől, hanem mert akkor tőlem függenek, és ez legalább olyan rossz. Egyéb­ként sok mással is foglalkozom. Tanítok az egyetemen, helyi te­levíziósokat oktatok szerte az országban. S közben igyekszem kialakítani egy „udvart” ma­gam körül, tanítványokból, te­hetséges fiatalokból, átadni a tapasztalatokat a következő te­levíziós generációnak. — Mint ahogyan annak ide­jén önnek is átadta valaki... — Van egy történet, amit az­óta mindig elmesélek a tanítvá­nyaimnak. Kezdő televíziós ko­romban egy kétnapos nemzet­közi konferenciára küldtek. Ké­szültem, gyűjtöttem az anyagot, és eldöntöttem, hogy amint odaérek, azonnal elkezdek ri­portokat készíteni, kihasználom az időt. Egy idősebb kollégám odaintett, és elmagyarázta, hogy mi ilyen esetben a teendő. A következőképpen: „Első nap délelőtt összebarátkozol azzal a hölggyel, aki az akkreditálást SOMOGYI HÍRLAP KARÁCSONY--------------Nk---------­A kit a véletlen sodort a pályára FOTÓ: TÖRÖK ANETT végzi, és megkéred: mutassa meg ki kicsoda. Délután fel-alá sétálsz, hogy megszokjanak, de még mindig nem csinálsz semmit. Másnap úgy 11 óra tájban aztán felállítod a kame­rát, pontosan a vécével szem­ben. Akkor már mindenki unja az egész konferenciát, és ha egyszer már kijönnek, nem si­etnek vissza az előadásra. Szó­val, kimennek a mosdóba. Nem mész oda, csak flegmán álldo­gálsz. S aztán amikor kijönnek, akkor kapod el őket, váratlanul. Akkor bármit kérdezhetsz. Örülnek, hogy kijöhettek az előadásról, megkönnyebbültek, úgyhogy szívesen válaszolnak. Csak arra vigyázz, hogy vélet­lenül se mutatkozz be, ne nyújts kezet, mert kezet mostak, vizes a kezük.” így csináltam, és egy két napos munkával fél óra alatt elkészültünk. — Gondolom, nem sok sza­badideje van... — Tényleg nagyon keveset vagyok otthon, neheztel is ezért a családom. Van két lányom, 19 és 18 évesek, az egyik még gimnazista, a másik szaktanfo­lyamra jár. A feleségem tanár, most a Soros Alapítványnál dolgozik. Talán a hétvégi 'ebé­deken „futunk össze”, a közös kirándulásokhoz már túl na­gyok a lányaim. Hobbim nincs, csak a számítógép és újabban az internet. Ezzel telik otthon az idő. Meg dühöngéssel, mert a lakásunkban nincs sem kábel­tévé, sem AM-Mikro, alig tu­dok televíziót nézni. Pedig semmiből nem szeretnék kima­radni... (Jakab) Finn fenyő Betlehembe - 1997 karácsonyán Jókora késéssel, de megérkezett Betlehembe egy igazi kará­csonyfa. Az ezüstfenyőt, lévén az nem honos ezen az égövön, sokáig a Születés Temploma előtt álló, nevét különös alakjá­ról elnyerő, Meghajtó Fa pótolta, de semmi sem örökéletű. Az idén ezért Finnországból küldtek egy sudártörzs karácsonyfát. Csakhogy a küldemény sokáig hányódott az izraeli vámon, míg végre helyére kerülhetett. Betlehem idei karácsonya kü­lön válsággal terhes. A 38 ezres városban nemrég még a lakos­ság csaknem háromnegyede a katolikusok, ortodoxok, örmény keresztények közül került ki. A palesztin vezetés, személy szerint Arafat mindig különö­sen fontosnak tartotta, hogy a keresztények megfelelő helyet kapjanak a palesztin mozga­lomban. Suha, Arafat felesége sem volt mohamedán, a házas­ságkötés előtt tért át az iszlám hitre. Különös ellentmondás, hogy az Észak-Galileából Li­banonba menekültek között olyan keresztény családból származó politikusok találha­tók, mint Georges Habbas, Na- jef Havatmeh vagy a missziós iskolát végző Abu Nidal. Ferenczy Europress Munka karácsonykor őrök között jó ideje él a ked­Horváth Antal tűzoltó fő­hadnagy, megyei ügyeletes karácsonykor kettős jubile­umot ül. Ez a huszadik karácsonyom, amit munkával töltök. Igaz, „csak” a szentestén dolgo­zom. A család egyébként már tudomásul vette, hogy gyakran távol vagyok. Már tűzoltó voltam, amikor meg­nősültem, s időközben a gyermekem is megszokta ezt a sajátos életformát. A hu­szonnégy órás szolgálat alatt persze telefonon tartjuk a kapcsolatot: ők felhívnak, s váltunk majd pár szót. A ka­rácsonyi felkészülés is más­ként zajlik nálunk, mint a legtöbb családban. Egy nap­pal korábban, december 23- án díszítjük a fát, s az aján­dékot csak 25-én adjuk át egymásnak. Fiúnknak már megvettük a meglepetést, s feleségemmel is megajándé­kozzuk egymást. Bevallom, nagyon szeretek örömet okozni. December 25-én ün­nepelem a születésnapomat. A kettős alkalomra össze­gyűlik a család apraja- nagyja. Végre lesz egy kis időnk beszélgetésre. Az ün­nepre természetesen ünnepi menü készül, a feleségem remekül süt-főz. Még titok, hogy mi kerül az asztalra. Az biztos: a huszonnégy órás szolgálat lejárta után alig vá­rom, hogy az enyéimmel töltsem a karácsonyt. Tarisznyáznak a határőrök Hudák Tibor határőr őrnagy, a bolhói határőrizeti kiren­deltség vezetője a szentestét feleségével és két gyerme­kével tölti, de 25-én és 26-án viszont már dolgozik. Az ünnepi ügyeletben huszonöt éve évente váltják egymást. Még az a szerencse, hogy ez idő tájt kevesebb határrend- sértővel akad dolguk. Kará­csonykor csendesen pereg­nek a napok az államhatár közelében is. A kirendeltsé­gen azért megemlékeznek az ünnepről, mindig felállítanak egy karácsonyfát. A határ­ves szokás, az úgynevezett tarisznyázás. Mindenki hoz az otthoni ebédből, s egy­mást megkínálják. Az ünnepi szolgálat így oldottabb. A határőr őrnagy a szilvesztert egyébként már otthon tölti. Előreláthatóan egy baráti társasággal búcsúztatja az óesztendőt. Karácsonykor is a volánnál Csitári Csaba kaposvári ta­xis: — Szenteste nem, de ka­rácsonykor már dolgozom. Tudomásul veszem: a szol­gáltatás egyetlen napra sem szünetelhet. Tizenegy éve taxizom karácsonykor, s ta­pasztalatból tudom: az uta­sok ilyenkor kedvesebbek, közvetlenek. Értékelik, hogy dolgozunk. Munka közben azért időt szakítok arra, hogy ha csak néhány órára is, de találkozzam a családdal. Az ünnepi ebédet közösen fo­gyasztjuk el, s utána kicsit elbeszélgetünk. Ebédre siet az állomásfőnök — Már nem osztanak ügye­letbe, ám karácsonykor is felkeresem munkatársaimat — mondta Schiszler László kaposvári csomóponti főnök. Ezzel régi hagyományt foly­tat. A fordulószolgálatban dolgozókat köszönti, s végig jár több váltóállító közpon­tot. Időt szakít arra, hogy ilyenkor is szót váltson munkatársaival. Ugyan nem kötelessége, de évről-évre szinte az összes ünnep idején megkeresi a szolgálatban levő vasutasokat. Azt állítja: szívesen teszi. Az év 365 napján együtt dolgoznak, s összekovácsolódott a csapat. A néhány órás elfoglaltság után haza siet az ünnepi ebédre. Az állomásfőnök kedvence a rántott hal és a sült pulyka. Egyelőre nem tudja, hogy mi lesz a menü. Ám már most biztos, hogy az idén is finomsággal lepik meg. Harsányi Miklós Az ünnepet • melyre egy egész éven át készültünk tép még ízletesebbé kivié minőségű baranyatej l ?AU AKn-Ál : v A férj a vásárban sem eladó A főorvosnő nem híve az erotikának FOTÓ: TÖRÖK ANETT „Két ember kapcsolata addig tart, amíg mindketten örömmel várják a találkozást. Ha bárme­lyikük feladatnak érzi már a so­ron következő találkozót, a kapcsolat megszűnt létezni”. — A gondolat egy részlet a Tisztességre ítélve című re­gényből. A szerző dr. Horváth Mária főorvosasszony. — Ro­mantikus vagyok; évente két­szer elolvasom Gárdonyi Ida regényét. Szép nagy szerelmek és szép nagy csalódások törté­nete a könyv. Lassú, vergődé­sekkel teli út — s nem két nap — után talál benne egymásra két ember. Rengeteget veszít, aki nem álmodozó, nem roman­tikus. Azt mondja, hogy a munkában nem ábrándozhat: a kaposvári észak-nyugati város­rész házi orvosaként 2100 be­teg vár tőle segítséget, gyógyu­lást. Az életben amúgy is sok a racionalitás. Az emberek mo­soly nélkül rohannak el egymás mellett, jó szó helyett piszkáló- dásra pazarolják erejüket. — Harmonikus családban élek — folytatja. — A vásárban sokan megvennék a férjemet, s két nagy lányom is ritkán kí­vánkozik el hazulról, szeretik az otthon melegét. Mégis jól­Az életben sok a racionalitás esik az ábrándozás. Amikor szerelmes regényeket írok, más világba csöppenek. A történe­tek a mai korban játszódnak, mai problémákkal küszködő emberekkel, de a szereplők nem esnek ágyba az első talál­kozás után. Dr. Horváth Mária regényei­ben egy ponton befejeződik az intimitás. Első szerelmes regé­nye, a Nelly — amelyből az idé­zet is származik — hat éve jelent meg. — Álnéven írok, mert nem akarom elárulni, hogy néha el­gyengülök a talpraesett orvos köpenye alatt. Pedig időnként vágyom arra, hogy szelíd, töré­keny nő lehessek. Jólesnek a bó­kok, akkor is, ha tudom, hogy a fele sem igaz. A Nellyből tízezer példány fogyott el. Elkészült a folytatása is, de közben profilt váltott a ki­adó. Kevésnek találták a köny­veiben az erotikát, a főorvosnő pedig nem volt hajlandó feladni elveit. Bár tudja, hogy a szex­könyveket jobban el lehet adni, de hiszi, hogy van igény a ro­mantikára is. Mostanában képes újságokba ír romantikus novellákat. A Nelly folytatása is elkészült: tíz kötetnyi kézirat lapul a szek­rényben. Ha keserűség vagy öröm éri, fogja öreg írógépét, s keres egy csendes sarkot a la­kásban. Dr. Horváth Máriát nem sze­relmes regényeiről, hanem sike­res életmód klubjáról és szak­könyveiről ismerik. Hét éve je­lent meg a Duci voltam című könyve, melyben saját fogyókú­rája történetét írta meg. Reklám nélkül ért meg két kiadást. Azt mondja: utált már tükörbe nézni, elhatározta, hogy lefogy. A maga által összeállított diétával 30 kilót fogyott kilenc hónap alatt. Egy éve hasonló sikert ara­tott a Tini fogyi is. Szakcikkei alapján fedezte fel a Szív Tv, s lett a Duci magazin állandó ta­nácsadója. Legbüszkébb a ta­vasszal átvett Kibédi Mátyus István emlékéremre, mellyel a szakma tüntette ki gyógyító és kutató munkájáért. Elsőként a vidéki orvosok kö­zött. S. Pap Gitta L

Next

/
Thumbnails
Contents