Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-12 / 290. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1997. december 12., péntek Változó agrártámogatások A szubvenciók mind nagyobb hányada kerül a termelőkhöz A jövő évben 117 milliárd forint jut a központi költségvetésből az agrárgazdaság támogatására. Egyes területeken csökken, másutt viszont bővülni fog az állami hozzájárulás mértéke, és számos új támogatási forma bevezetésére is sor kerül. Araszoló árak. A fogyasz­tói árak novemberben az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal, az előző év no­vemberéhez viszonyítva pe­dig 18,2 százalékkal emel­kedtek - jelentette a KSH. Az év első tizenegy hónap­jában átlagosan 18,3 száza­lékkal voltak magasabbak az árak, mint 1996 azonos időszakában. Hasznos vendéglátás. Az adóbevételek 12,7, a GDP 9 százalékát az idegenforga­lom adja - hangzott el a Magyar Szálloda Szövetség csütörtöki tanácskozásán. A turizmus fejlődését jól érzé­kelteti, hogy az ország szál­lodáiban október végéig 4,5 millió vendég 15 millió éj­szakát töltött. Dohány és hagynia. A makói térségben az utóbbi években labilissá vált a hagyma értékesítése. Ezért a helyi agrárszakemberek ja­vasolják a gazdáknak: ve­gyék föl a vetésforgóba a dohányt. Nincs olyan kór­okozója, amely a hagymát veszélyeztetné, s hagyomá­nya is van a térségben: az 1700-as évektől az első vi­lágháborúig sokan jó ha­szonnal termesztették. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 332,82 Francia frank 33,80 Japán jen (100) 156,12 Német márka 113,19 Olasz líra (1000) 115,61 Osztrák schilling 16,08 Svájci frank 139,86 USA-dollár 200,82 ECU 223,93 A Földművelésügyi Miniszté­rium az 1998-as esztendőben 41 milliárd forintot kíván felhasz­nálni a mezőgazdasági és élel­miszer-ipari termékek piacra ju­tásának elősegítésére, verseny- képességük javítására. A meg­szokott támogatási formák azonban kisebb-nagyobb mér­tékben átalakulnak. Az egyik ilyen jelentős válto­zás, hogy az eddiginél kevesebb termék piacra jutását fogják tá­mogatni, az exportszubvenciók döntő többségét pedig pályázat útján nyerhetik majd el a keres­kedők. Ugyanakkor a korábbinál lényegesen nagyobb szerepet kapnak a költségek csökkentését valamint a versenyképesség, a minőség javítását ösztönző kompenzációk. Ennek révén elérhetőnek lát­szik az a sokak által régóta áhí­tott cél is, hogy a támogatások mind nagyobb hányada jusson közvetlenül a termelőkhöz. Átalakul a termelési támoga­tások rendszere is. A szaktárca az ideinél mintegy ötven száza­lékkal nagyobb összeget, csak­nem 32 milliárd forintot kíván erre a célra fordítani. Az agrártámogatási rend­szerbe beépítik a közelmúltban bevezetett tőkepótló hitelt, amelynek elsőrendű célja, hogy javítsa a termelők forgótőkeellá­tottságát. Bővülni fognak az állatte­nyésztés minőségi fejlesztését megalapozó konstrukciók, és növekszik majd az integrátorok útján igénybe vehető állami hoz­zájárulás mértéke is. A következő esztendőben a földművelésügyi kormányzat anyagi segítségére számíthatnak a fiatal, pályakezdő agrárvállal­kozókon kívül azok a gazdálko­dók is, akik termelő típusú társu­lást vagy szövetkezést hoznak létre. A kedvezőtlen adottságú tér­ségekben élők közül változatla­nul támogatást kapnak azok a gazdálkodók, akik az átlagosnál gyengébb minőségű termőföl­deket mezőgazdasági célokra hasznosítanak. A nem biztosít­ható elemi károkat elszenvedett termelők is számíthatnak az ál­lam segítségére. Jövőre tovább - körülbelül 30 milliárd forintra - emelkedik az árutermelés versenyképességé­nek javítását megalapozó beru­házások támogatására fordítható összeg. Az ideinél nagyobb ke­ret áll majd a gazdálkodók ren­delkezésére a már meglévő ter­melőkapacitások korszerűsíté­sére, a termények, termékek he­lyi tárolását és feldolgozását szolgáló beruházásokra is. Előnyt élveznek majd a ked­vezőtlen termelési adottságú tér­ségekben valamint az ország északkeleti régióiban megkez­dődő fejlesztések is. Az élelmiszer-ipari beruházá­sok közül a szaktárca támogatja a fűszerpaprika feldolgozását célzó fejlesztéseket, befekteté­seket. Elsőbbségük lesz az ex­porttermékekre előírt higiéniai feltételeket megvalósító beruhá­zásoknak. A malomipari fejlesztések és a haszonállat-eledel gyártása mellett kedvezményezi a tárca az olyan gabonatárolók korsze­rűsítését is, amelyeket közraktá­rozásra alkalmassá tesznek. A minisztérium arra törek­szik, hogy az eddiginél differen­ciáltabban ösztönözze az elöre­gedett ültetvények pótlására szolgáló szőlő- és gyümölcstele­pítést, illetve a törzsültetvények létesítését. Bizonyos feltételek­kel a szőlőültetvények rekonst­rukciója is támogatható lesz. Újvári Gizella Agrárgazdasági költségvetési előirányzatok (millió Ft) Megnevezés 1997 1998 Piacra jutás támogatása 42 300 41 000 Agrártermelés költségeit csökkentő támogatás 20 980 31 760 Erdőkárok felszámolásához nyújtott támogatás 200 250 Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás 1300 1400 Melioráció és öntözésfejlesztési beruházások 2000 1900 Mezőgazdasági alaptevékenység beruházás 22 000 29 720 Erdei vasutak működtetése 65 65 Jóléti és parkerdő fenntartása 85 85 Termőföld minőségvédelme 1320 1400 Állatteny észtési feladatok 500 550 Halgazdálkodási tevékenység 500 250 Vadgazdálkodás 598 600 Kapcsolódó egvéb feladatok. Agrárinformatika, farm és egyéb szakmai gyakorlatok támogatása 250 200 Erdészeti közcélú feladatok 3420 3500 _____________A VILÁG PIACAIN_____________ A z exportőr importál A nemzetközi piacokon tonnánként 1-2 dollárral emelkedtek a búzajegyzé­sek, e mögött azonban - az Agrograin elemzői szerint - nem egy hosszabb távú ten­denciaváltozás húzódik meg, hanem csupán egyet­len üzletkötés. Egyiptom tendert hirdetett a hét végére 1998. januári szállí­tással, és ez már a hét közepén a Brüsszelben tartott export­tenderen is éreztette hatását. A jóváhagyott vételi ajánlatok alapján tonnánként 142,50 dol­láros ár volt kiszámolható, s feltehetően ez volt az egyik oka annak, hogy az egyiptomi döntéshozók a januári szállí­tásra vonatkozóan hajlandóak voltak mintegy 3 dollárral töb­bet fizetni. Ennek eredménye­ként a vételár ismét 140 dollár fölé került, a 200 ezer tonnás európai származású árunál 141,80-142, míg a 100 ezer tonnás amerikai búzára 142,90-142,95 volt a vételár. Az argentin termés megjele­néséig a nyers napraforgóolaj piaca Közép-Európában szi­lárd maradhat, mivel a régió tradicionális exportőrei közül Magyarország után Románia is rövidesen importra szorul. Egyedül ukrán olaj kapható a piacon, ám ez is csak korláto­zott mennyiségben, mivel az ottani termés is kisebb lett a vártnál. Wágner Katalin A Budapesti Árutőzsde hírei • A keddi-szerdai tőzsdenapon a kukorica enyhe hosszban van, az étkezési búza és az Euro-búza árai esnek, az árpa legközelebbi, márciusi határideje enyhén nőtt. # A napraforgó márciusi határideje 400 forinttal emelkedett, úgyszintén a ’98 szeptember 50 200 forinton zárt. 0 Lásd részletesebben az Interneten: http://www.szikszi.hu/=ballai Áru/Hó Elszámolóár Kukorica (Ft/t) Március 14 500 Május 15 600 Étkezési búza (Ft/t) Január 27 200 Március 27 400 Takarmánybúza (Ft/t) Augusztus 23 900 Takarmányárpa (Ft/t) Március 17 100 Napraforgó (Ft/t) Március 56 600 EUROP-vágósertés I. (Ft/kg) Január 256,00 EUROP-vágósertés II. (Ft/kg) Január 254,00 Vételi Eladási ajánlati ársáv Üzletkötés 14 000-14 600 15 400-15 600 14 500-14 800 15 050-15 800 14 500-14 600 15 050-15 600 27 200-27 300 27 400-27 700 27 200-28 000 27 400-28 000 27 200-27 600 27 400-27 700 23 500-23 900 23 900-24 250 23 900 16 500-17 000 17 150-17 300­56 600 _ _ 250,00 Ballai Pál BÁT-tőzsdetag Kezdő vezeti engedett VAGY ^ hagyományos, kuKutozne nállrfilH af HA SZERZŐDÉSSEL BIZTOSÍTJA HELYÉT még az idén az 1998. év első félévében induló, vagy az 1998. szünidejére szervezett ”4 HÉT ALATT JOGOSÍTVÁNY" diák akciós tanfolyamaink valamelyikére, akkor még hagyományos jogosítványért vizsgázhat! Bővebb felvilágosítás, szerződéskötés a DIDAKTIKA Kft. ügyfélfogadóinál Kaposváron, Fonyódon, Marcaliban, Nagyatádon és Barcson. Használja ki a jogszabály adta lehetőséget! VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT! MAGYAR KÖZTÁRSASÁG (£> VEZETŐI ENGEDÉLY Premli de condulre Saruira: B 012345 PATAKI BÚTORHÁZ KARÁCSONYI AJÁNLATA Franciaágyak 22 800 Ft-tól Kanapék 32 800 Ft-tól Heverők 12 000 Ft-tól 3-2-1 garn. 69 800 Ft-tól Fotelágyak 12 000 Ft-tól Sarokgarnitúra 34 800 Ft-tól NYEREMÉNY AKCIÓ! Minden 30 000 Ft feletti vásárlás esetén sorsjegyet adunk. I. díj színes televízió II. díj mikrosütő III. díj rádiós magnó Sorsolás közjegyző' részvételével 1997. december 19-én Kaposvár, Vásártér u. 2. Nyitva: hétfő-péntek 9-17-ig 82/433-024 ,42822) szombat-vasárnap 8-12-ig A DRÁVA PARKETT Kft. felvételt hirdet // / ELEMZŐ MINŐSÉGÜGYI VEZETŐ munkakörbe A hirdetésre faipari mérnökök, illetve erdőmérnökök jelentkezését várjuk 35 éves korig. Termelésirányítói és számítógépes gyakorlat előnyt jelent. Jelentkezni lehet a 30/279-324-es telefonszámon. A Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet Igazgatósága a Raiffeisen Unicbank Rt. értesíti a város lakosságát, hogy 1997. december 12-én Kaposvár, Kaposvári Fiókja Tallián Gyula u. 1. szám alatt munkatársat keres az alábbi pozíció betöltésére: kirendeltségét megnyitja SENIOR ÜGYFÉLREFERENS Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk kedves ügyfeleinket:- Lakossági betétek:- látraszóló Feladata: - új vállalati ügyfelek akvirálása,-1 éves lekötésű- a meglévő' ügyfelek kiszolgálása,- éven túli lekötésű- Értékpapírok: elsó'sorban finanszírozási és- 3 hónapos futamidejű ________ befektetési területeken.-1 éves futamidejű /íST ''s\- Lakossági folyószámlák vezetése í\- Vállalkozói folyószámlák vezetése iHi mä Feltételei: - szakirányú felsó'fokú végzettség \ II /- Fogyasztási hitelek folyósítása \ J- hasonló munkakörben szerzett gyakorlat- Vállalkozó hitelek folyósítása- angol nyelvismeret Kedvező feltételek, gyors ügyintézés. Wlinden leendő ügyfelünknek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk. Fényképpel ellátott önéletrajzát a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet Raiffeisen Unicbank Rt. 7401 Kaposvár, Pf: 21 Igazgatósága (67449) címre kérjük eljuttatni. (67590) Kérj mindent karácsonyra a ^^^^^HjÁTÉKYÁROS-ból Kaposvár, Fő u. 12. • 82/312-951 A legkisebbeknek a legnagyobb választék • LEGO • Matchbox • Barbie, Steffi babák • TOMY játékok • Super Nintendo, GAME-BOY • Autópályák, vasutak • Távirányítású autók • GÖTZ babák • Kreatív játékok • Fajátékok (6ra!1

Next

/
Thumbnails
Contents